- Mi ez az egész? – kérdeztem felvont szemöldökkel, a telefonáló Keaton felé biccentve.

- Kylie olyasmi személyiség, mint Keat – kezdte magyarázni Wyatt, de közbevágtam.

- Mármint arrogáns? Cinikus? Ironikus? A csúnyább szavakat már ki se mondanám. Olyan aranyos kislánynak tűnik. – Be sem állt a szám, így Wyatt kénytelen volt drasztikus módszerekhez fordulni, hogy elhallgattasson. Egész egyszerűen a számra tapasztotta tenyerét.

- Maradjunk annyiban, hogy igencsak erős, és határozott személyiség.

- Áh, már értem! – bólintottam. Talán kissé túlzásba estem az imént.

- Kylie szereti tudni, hogy a Keatot megkörnyékező lányok személyisége megegyezik-e az elvárásaival – folytatta Wyatt.

- Mármint? – húztam össze a szemem sokat sejtetően.

- Mármint, hogy nem-e olyanok, mint mondjuk Seraphina.

- Azt a mindenit! Te most leszóltad Seraphina Graysent? – tátottam a szám tettetett döbbenettel, mire vágott egy pofát.

- Nem vagy vicces – közölte, de láttam rajta, jól szórakoztatta ez az egész. Én. – Na, idefigyelj, Roycy! Azon gondolkodtam...

- Veled akar beszélni – nyújtotta a telefont Keaton, mire tágra nyílt szemekkel bámultam rá.

- Velem? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Veled, most mondtam – szólt be menten Keaton, megragadva a lehetőséget, hogy még véletlenül se hagyja szó nélkül az apró kis bakimat.

- Hát jó. Wyatt, ha megbocsájtasz egy pillanatra – kértem elnézést tőle, amiért a mondatának közepén elsétálni készültem.

- Hallo! Kylie?

- Szia Royce Princeton! – hallottam egy finom, élénk lányhangot a vonal túlsó feléről. Na, tessék. Vérbeli St. Church-i, rögtön az egész nevemen szólított.

- Szia! – köszönök. – Mi újság? – érdeklődtem kedvesen.

- Te a bátyám barátnője vagy? – tért rögtön a lényegre. Valóban nem átlagos tizenegy éves, aki csöndben hallgatott volna, mintsem, hogy kiossza a bátyja barátait.

- Erről szó sincs – feleltem nyugodtan, hagyva, had irányítson kedve szerint.

- Keaton is ezt mondta.

- Ez akkor jót jelent – mosolyogtam magamban kételkedő hangját hallgatva.

- Igen. Sokan gondolják magukat a barátnőjének, holott ő váltig állítja, hogy nem így van.

- Ilyen komolyan megtörtént már? – hüledeztem és igyekeztem magamba fojtani a kitörő nevetésemet.

- Nem is egyszer – sóhajtott aggodalmasan.

- Váltig állíthatom, nem ringatom magamat efféle tévhitekbe! – jelentettem ki, hogy meggyőzhessem.

- Ennek örülök. Akkor barátok vagytok?

- Olyasmi. Nem könnyű a barátomnak lenni, eléggé nehéz eset vagyok – vallottam be.

- Akárcsak a bátyám – hallottam Kylie kuncogását.

- Ezt nem akartam kimondani, de most, hogy te megtetted, én nem fogok ellenkezni.

- Kedves lánynak tűnsz, Royce! – mondta őszintén.

- Te is kedves lánynak tűnsz, Kylie! – viszonoztam a bókot, és teljesen komolyan is gondoltam.

- Tessék! – adtam vissza a telefont Keatonnak, miután befejeztem a társalgást a húgával és visszasétáltam a többiekhez.

- Több időt nem is vehetett volna igénybe – morgott Keat, de arca valahogy egész másfajta érzelmeket tükrözött.

- Srácok, mi lépünk! – pattantak mellénk az ikrek, akik a jelek szerint egész eddig Zayt boldogították előadásukkal.

- Sziasztok! – köszöntünk mind, a fiúk kezet fogtak, Zaynek meg nekem pedig lenyomtak egy-egy puszit.

Érdekes volt figyelni Zayleet, ahogy a maga furcsaságával beilleszkedett a kosárcsapat menői közé, akik teljesen figyelmen kívül hagyva másságát megkedvelték. Magamat is fura volt látnom ennyi baráttal körülvéve, ha arra gondoltam, milyen tervekkel is utaztam ide.

- Na, skacok! Most, hogy végre négyesben maradtunk... - kezdte Wyatt, de Zay azon nyomban beledumált.

- Jesszus!

- Rossz az, aki rosszra gondol – szúrtam közbe, óvatosan oldalba bökve Zayt, amolyan finom baráti célzásként, hogy jelezzem, kezd túlzásokba esni. Értetlenül meredt rám, mint aki nem értette, mi van, de aztán mégis csöndbe maradt.

- Arra gondoltam, elutazhatnánk karácsonyra! – dobta fel zseniálisnak vélt ötletét Wyatt, majd továbbra is vigyorogva átölelte a vállunkat.