Gondolkodás nélkül vetettem magam a karjai közé. Ez után a nap után nem tudom mi jöhet még. Éreztem, hogy szorosan ölel magához. Mintha soha nem akarna elengedni. Amit nem is bánok, kellemes a karjaiban lenni. Ennél biztonságosabb helyet el se tudok képzelni. Pedig egy bárban ismertem meg. Tegnap éjszaka. 

Régen sem engedtem magamhoz ilyen gyorsan közel senkit nem, hogy most. De tudom, érzem, hogy benne bízhatok. Van köztünk valami különös. Valami megmagyarázhatatlan. De mégis jó. Nem tudom...De régen nem éreztem így magam. 

-Mi baj van Scarlett?-hangja simogatja a fülemet. Imádom ezt a mély és rekedt férfi hangot. 

-Nagyon sok furcsa dolog történik. A tegnap éjszakám is szörnyű volt, és a reggelem....talán meg rosszabb volt.-két oldalról megfogta a kezemet, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. De nem volt nehéz dolga, imádom a tekintetét. Határozott, kemény mégis gyengéd. És olyan kék mint a tenger. 

-Mondd el. Nem tudok segíteni ha nem mondasz semmit.-de nem mondhatok el neki mindent, hülyének nézne. És lehet el is hagyna. És ezt már igazán nem tudnám elviselni. 

-Én nem tehetem. Bolondnak néznél, vagy megijednél és elmennél.-egy ideig komolyan nézett a szemembe, majd utána elkezdett hangosan nevetni. Nem értettem mi ilyen vicces számára. 

-Figyel Scar, soha nem hagynálak el. Esküszöm. És nem is néznélek bolondnak, nekem és a családomnak is vannak furcsa dolgaink.-a család szó egy pillanatra szíven ütött, de hamar rendeztem az érzéseimet. De hiszek neki, látom rajta hogy mindent komolyan gondolt. 

-Hát oké, elmesélem. Szóval már az estém is furcsa volt, mikor bementem a fürdőbe egy furcsa üzenet várt. És minden előre el volt készítve. Utána egy különös telefon hívást kaptam amiben megfenyegettek. Miután ezen túl voltam hívtam a beszállítómat egy kis anyagért, de mikor ideért meg akart erőszakolni.-itt félbe szakított egy kis morgással Justin.-Szerencsére jött egy idegen aki megmentett. És a reggeli futásnál megtaláltam a holttestét. És most onnan jövök...

-A megmentőnek?-kérdezi. 

-Nem, mondtam hogy nem tudom ki mentett meg. Frank testét találtam meg.-mondom. 

-Frank...-mintha ízlelgetné a nevet.-Ha nem lenne halott én öltem volna meg.-és megölelt. Nyugtatóan hatott rám a közelsége, már a levegőt sem kapkodtam annyira. A fejemet a vállára hajtottam és csak úgy voltam. Közben gyengéden simogatta a hátamat.

Annyira furcsa ez az egész, mintha nem csak tegnap éjszaka ismertem volna meg a klubban. Mintha évek óta, sőt évszázadok óta ismerném. Szikrázik köztünk a levegő, de egyszerűen nem tudom hogyan vonzódhatok ennyi egy ismeretlen emberhez. 

Végül felemeltem a fejemet a mellkasáról. Lehet, hogy csak beképzelem nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem hallottam Justin szívverését. De ez lehetetlen, hacsak nem halott a srác amit azért kétlek. Bár az is lehet, hogy csak képzelem és valójában nem is létezik.
Bár akkor nem köszönt volna Alex sem Justinnak. Justin láthatta, hogy nagyon gondolkozom valamin mert felemelte a fejemet. 

-Mi baj van kiscicám?-ez a megszólítás a pillangókat felkeltette a hasamban. Tudom, hogy nem érdemlem meg ezt, de most kiélvezem ezt a pillanatot amíg csak lehet. 

-Én...nem tudom...Olyan furcsa vagy....-mondtam ki végül egy kis habozás után. Mikor kimondtam Justin arca megnyúlt. Basszus...tudtam hogy nem kellett  volna mondanom semmit, ehelyett itt pofázok mindenféle hülyeségről aminek valőszínűleg semmi alapja nincs. 

Erre nem mondott semmit, csak elkezdett húzni a ház felé. Tudtam, hogy most rontottam el. Mondtam, hogy nem érdemlek boldogságot. Szó nélkül vette ki a kezemből a kulcsot, és nyitotta ki az ajtót. Majd az előtérben végre rám nézett.

-Öltözz át. Utána indulunk.-hát gratulálok Scarlett, a hangulatot sikerült tönkre basznod.....

Szomorúan elindultam az emelet felé. Éreztem, hogy nincs rendben valami. De nem csak Justinnal hanem a házzal....velem. Talán megint itt járt az a rejtélyes alak? Viszont mikor felértem az emeletre nem találtam semmi olyan ami arra utalna, hogy valaki itt járt. 

Ezt a ruhát vettem fel. Direkt erre az alkalomra vettem. Bár lehet, hogy télen nem fog olyan jól esni a testemnek a hideg tekintve, hogy ilyen rövid ez a ruha. De ez egy olyan alkalom ahova bárhogy elmegyek ha kell. Mire felöltöztem 10 perc telt el, gondolom Justin már türelmetlenül vár rám lent. De a sminkemet is meg kell csinálnom. Tudom, hogy senki nem fogja figyelni, de a temetőből egyenesen egy bárba fogok menni leinni magam.

A sminkem végül így sikerült. Nem vittem túlzásba, pont megfelelő. Még kicsit álltam a tükör előtt mire elindultam lefelé. Leellenőriztem, hogy nincs-e beakadva a szoknyám hátul. Mikor késznek nyílvánítottam magam elindultam. De félúton megdermedtem. Justin az ajtómnál támaszkodott. És kitudja mióta állhatott ott. Remélem nem láttam ahogy öltözöm, mert az nem kicsit lenne kellemetlen. 

-....mióta állsz ott...?-kérdezem.

-Elég régóta ahoz, hogy tudjam nem kéne sminkelned magad. Mert nélküle sokkal szebb vagy. Nem mintha most nem lennél....ne értsd félre...-és csak mondta és mondta. Olyan aranyos volt. Elindultam felé és még mindig magyarázott. Két kezem közé fogtam az arcát és elkezdtem lefelé húzni. Még így magassarkúban is volt küztünk egy fej.

Tekintete ijedté vált. Gondolom azt hitte, hogy megakarom csókolni. Ami nem lenne ellenemre. De nem ma, és nem most. De azért rosszul esik, hogy nem akarja, hogy megcsókoljam. Talán ennyire taszító lennék? Mert tudom, hogy nem én vagyok a világ legszebb nője, de azért csúnya se vagyok...

De nem érdekel. Tovább húztam magam felé a fejét. Csakhogy mindenkit megnyugtassak nem akarom megcsókolni. Már egy vonalban volt az arcunk. Kicsit elfordítottam a fejét és a szája sarkára nyomtam egy puszit.

Meglepődött láttam rajta. De egy hatalmas vigyor elterült az arcán. Kivillantak a fogai, amik az átlagnál élesebbnek tűntek. Kicsit megijedtem, de lehet, hogy eddig is ilyen volt csak én nem vettem észre. 

-Mostmár mehetünk.-mondtam neki. Elindultam lefelé a lépcsőn, de ő még mindig a szobámban áltt és vigyorgott. Már a kabátomat is felvettem mire meghallottam, hogy elindult lefelé. Letörölhetetlen mosollyal jött lefelé. Ő is felkapta a kabátját és megfogta a kezem. Érintése megnyugatott és semmit mást nem akartam csakhogy örökre így maradjunk.

Elindultunk így közösen az ajtó felé, de nem fértünk ki. Nevettem egyet és ezt mondtam. 

-Menj előre.-szempilláim alól felpillantottam rá. Ő meg lenézett rám és kuncogott. 

-Nem, te vagy a lány és neked van elsőbséged.-de nem akartam elindulni. Gondoltam csak előre megy ha megunja a várakozást. De nem így tett. Sóhajtott egyet.

-Szívem, örültem volna ha enélkül is megtudjuk oldani.-majd felelmelt az ölébe és átvitt az ajtón. Én elkezdtem ütögetni a kezét.

-Tegyél már le, tudod milyen nehéz vagyok?!-egy pillanatig komolyan nézett rám, de nem bírta tovább és kiröhögött. 

-Te most csak viccelsz ugye?-nemlegesen megráztam a fejem.-Pihe könnyű vagy, azt csodálom, hogy nem haltál méh éhen vagy ilyesmi.-erre csak megforgattam a szememet.

De vitt tovább a kocsija felé. És fél kézzel tartott mikor kinyitotta az ajtót. Féltem, hogy leejt de nem így lett. Betett majd becsatolt. Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, de régen törődtek velem ennyit szóval hagytam.