Egy év telt el azóta az ominózus nap óta. Azt mondják az idő segít begyógyítani a sebeket. De nekem csak napról-napra nehezebb. Nem vagyok büszke rá, de drogozni kezdtem. Keményen. És inni. 
Így egy orvosi állást sem kaptam, de nem is bánom. Vagy egész a nap a szobámban fekszem és csak sajnáltatom magam. Vagy bulizni megyek. Dolgoznom nem igazán kell, a szüleim mindent rám hagytak. De nem csak ők, a nagyszüleim is. Hiszen, nekik sem volt más gyerekük és nekem sem volt testvérem. 

És itt vagyok Én. Egy diplomával. Amiért keményen megdolgoztam, és nem használhatom a tudásomat. Mert egyre mélyebbre süllyedek a mocsokban. Bár gondolom az már haladásnak számít, hogy elmentem egy anonim alkoholista és drog függő csoportba.

Eleinte nem beszéltem ha kérdeztek. Csak hallgattam, hogy másokat mi vett rá arra, hogy ezt az életet válasszák. Volt egy srác, Alex. Ő is elvesztette a szüleit. Csak Ő látta is, ahogyan meghalnak. A többi ember csak egy elvesztett munka, vagy egy elvált feleség/férj miatt volt itt. De mi, akik elveszítettünk mindent tudtuk, nekik nincs okuk ezt tenni az életükkel.

Hetek teltek el, mire megszólaltam a csoportban. Egy béna jézusos szőnyegen kellett törökülésben ülni. Aki beszélt annak térdre kellett állni. Már meghallgattuk Dolorest akit kirúgtak a munkahelyéről. Még mielőtt Sam elkezdte volna mondani, hogy a felesége mindenéből kifosztotta Én térdeltem fel. 

-Scarlett vagyok. Huszonhat éves, és orvos. Vagyis az lennék ha a családom és a barátaim nem halnak meg a diploma osztómra jövet. Azóta csak egyre mélyebbre süllyedek és nem tehetek ellene. Mindenemet elvesztettem.-csordult ki egy könnycsepp a szememből. Akik itt voltak sajnálkozva néztek rám. 

-Köszönjük, hogy megosztottad ezt velünk Scarlett.-mondja Bill az ülés vezetője. 

Innentől már nem figyeltem arra ki, mit mond. A gondolataimba menekültem. Távol a szüleim emlékétől. De folyamatosan olyan képek villannak be elém, ahogy anya este mesét mond. Vagy apa megölel miután elestem és sírtam. 
De vannak későbbi emlékeim is. Ahogyan a család összegyűlt az érettségi partymra. Anya büszkén pislog felém, apa a hátát simogatja. És mikor a reptéren elbúcsúzom tőlük. 

-Hé. Scarlett vége az ülésnek. Már mindenki elment.-szólít meg egy srác. 

-Köszi, hogy szóltál. Még ellettem volna egy darabig itt az tuti.-mikor hátra nézek meglátom Alexet. Akivel egy a történetünk.

-A szüleidre gondoltál igaz?-kérdezi sajnálkozva. 

-Honnan...?

-Tudom milyen az ember arckifejezése mikor a halott szüleire emlékszik vissza.-így már érthető miért ismerte fel az arcom. Gondolom Ő is éjszakákat sírt át, és nézte magát a tükörben gondolva arra, hogy mindez az Ő hibája. Hiszen Én ezt teszem, ha nem lett volna az a nyomorul díjkiosztó...Vagy ha nem győzők meg mindenkit, hogy jöjjön az előbbi géppel....Mindez nem történik meg. 

-Én...most mennem kell.-csuklik el a hangom. Újra elmerülök az önsajnálatban a szobámban, hogy aztán egy újabb vágást ejtsek a kezemen. Soha nem ér véget. És pont holnap lesz a haláluk évfordulója. 

-Nem lenne kedved eljönni velem bulizni?-kérdezi Alex. Mindig elgondolkozok rajta, hogy minden járok a csoportba ha ugyanúgy drogozom és iszom mint előtte. 

-Köszi talán majd máskor...-próbálom lerázni. De nem hat. 

-Kérlek, szükségem van ma valakire. És...ma van tíz éve, hogy a szüleim meghaltak.-jézusom, Ő már tíz éve benne van ebben? Az önmarcangolásban? Hogy nem tud aludni éjszaka? Hogy képtelen enni, mert összeszorul a torka, mert majd belehal a családja elvesztésébe?

-Még nem is mondtam. De őszinte részvétem a szüleid miatt Alex. Jobbat érdemelnél ennél az életnél.

-Köszönöm. De nem olyan szörnyű mint hiszed. A bátyám túlélte, és van egy új családom. Akik igazából a barátaim de már többek annál.-neki legalább van aki segít. Én egyedül vagyok. És egyedül is maradok. 

-Hát, akkor Én most megyek is.-mondom halkan. 

-Várj, akkor nem jössz el velem a Bad Blood bárba? Kérlek...ma tényleg nem akarok egyedül maradni.-mélyen a szemembe nézett, a hangja meggyőzött.

-Menjünk.-adom be a derekam.-De nem vagyok jó társaság. Az voltam egykor, de már nem tudom ki is  vagyok...

-Hát akkor már ketten vagyunk.-mondja halkan, de szerintem csak magának szánta hiszen már el is indult a kijárta felé.

Követtem őt. Egészen egy Mercedes-AMG Gt-ig. Ez a kocsi hihetetlen. Mindig is ilyet akartam venni, de a diák hitel miatt lehetetlen lett volna. Drága az orvosi egyetem. 

-Azt a büdös...-mondom neki is hangosan.

-Csak nem tetszik az autóm?-vigyorog rám. Én csak bólintani vagyok képes. Végig simítok az autó oldalán.-Na jó, elég. Fogdosd később az én kicsi Charlotte-m.-miért ad minden pasi női nevet egy kocsinak?

Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Majd segített beszállni. Bent puha ülések fogadtak. Minden tiszta volt és rendezett. Még új illata volt. Hmm. Egy nap, nekem is kell vennem egy ilyet. Csak Én nem feketébe, hanem tűzpirosba. 

Nem is vettem észre, hogy időközben Alex is beszállt. Leköt ez az utakon suhanó csoda. 

-Ahova most megyünk dolgozik a családom.-mondja.-Szóval, ha idegen emberek jönnek oda csak úgy, ne lepődj meg. 

-Nekem itt mindenki idegen. Kivéve akik a csoportba járnak.-mondom. Persze vannak kivételek. Hiszen akitől szerzem a cuccot tudom ki, nah meg a boltos nénit is ismerem. De ennyi. 

-Mi?-lepődik meg. 

-Tudod, nem igazán járok el sehova. Egy éve költöztem ide, mert nem bírtam Miamiban maradni. Túl sok volt az emlék. És Cambridge is a múltra emlékeztetett így eljöttem Londonba.

-Nem jó ha teljesen elszigeteled magad. Csak rosszabb lesz minden. Hidd el tapasztalatból beszélek.-hiszek neki, de egyszerűen nem tudom megengedni magamnak a boldogságot. Nem érdemlem meg azok után, hogy miattam haltak meg.

Nem mondok semmit. Csak bámulok ki az ablakon. Csend van köztünk. De nem a kínos csönd féle, hanem a megnyugtató. Mikor tudod, hogy nem baj, hogy nem beszélsz és csak a gondolataidba merülve ülsz. 

-Figyelj van egy ötletem.-szólal meg Alex. Ránézek és felvonom a szemöldököm.-A bátyám a bárban dolgozik, ahogy a nem bátyám is. Mindegy bonyolult elmagyarázni mindent. De kéne egy új pultos mert a régi eltűnt. 

-És ehhez nekem mi közöm?-szólalok meg. 

-Tudod, pénzt is kereshetnél. És jót is tenne egy kis társaság neked. Mert ahogy elnézlek durván depressziós vagy. 

Igaza van. De nem kezdhetek el egy olyan munkát ahol beszélgetni kell az emberekkel. Lehangoló  vagyok és unalmas. Egy csapos pedig mindig jókedvű és ingyen agytúrkászt játszik..

-Nem menne.-szólalok meg halkan.

-Dehogynem. Csak akarni kell. És ha gondolod ott leszek és segítek.-ez aranyos tőle. Nem hittem, hogy találok még barátokat de úgy tűnik Alex mégis az lett. Amint megbökte a vállam a szőnyegen ülve, éreztem ez egy új élet kezdete lesz.