Seohyeon szemszöge

Találtunk pár feljegyzést és tervrajzot a kastélyról. Jó pár titkos bejárata van. Elhatároztunk, hogy a fiúk a bájolókkal elterelik a figyelmüket és lefoglalják őket, mi pedig Jungkookal, Taehyungal és Lorival beosonunk és megkeressük Minjit.

-Mielőtt még nekiindulnánk, nem jönne rosszul pár fegyver.-mondta Namjoon.

-Végre hasznát vehetjük ezeknek.-mondta Taehyung és az egyik kiálló dísz aljához nyúlt, majd megnyomott rajta egy gombot. A lépcső alatt kinyílt egy ajtó, Taehyung pedig bement. Nagyot néztünk, majd elindultunk utána. Mikor beléptünk a szemünk elé tárult egy hatalmas terem, tele különböző lőfegyverekkel.

-Tae, te mióta tartod ezeket itt?-kérdezte Yoongi nevetve.

-Körülbelül 60 éve.-erre mindenkitől kapott egy meglepődött nézést.-Mi van? Nektek nincs hobbitok?

-De gondolom nem ezüst golyóval vannak töltve. Akkor nem érnek semmit.

-Á-á, ne olyan gyorsan! Ez még csak az eleje. A másik szoba jobban fog tetszeni.-mosolyodott el. 

Továbbmentünk, a következő terem is tele volt, csak most különféle kardok, kések és más pengével rendelkező fegyverek csüngtek a falon.

-Ezek közül eléggé sok ezüst van. Csak van egy kis probléma, nem tudom, hogy melyik az ezüst.-nevetett fel kínosan.

-Akkor, hogyan fogjuk MI kitalálni.

-Nekem van egy ötletem.-lépett elő az egyik bájoló.-Csak egy pici pohárnyi vámpírvér kéne hozzá.

-Ezt hogy érted?-kérdezte Hoseok.

-Mivel a vámpírokat égeti az ezüst és olyan sérülést okoz, ami nem forr be rögtön. Ha rácseppentünk a vérből, akkor meg tudjuk állapítani, hogy melyik ezüst.

-Ez jó ötlet!-mondta Jin. 

Kiment, majd pár perc múlva visszajött egy kispohárral. Fogott egy kést, meggyőződött róla, hogy nem ezüst, majd ejtett egy vágást a csuklóján. A vérét a pohárba csorgatta, majd odaadta a lánynak. 

-Minden bájoló mártsa bele az ujját és kenje rá egy kardra!-tették, ahogy mondta. 

Minden pengére jutott a vérből. Jó pár eszközön elkezdett forrni, így szépen levettük őket a helyükről, megtisztítottuk és már el is raktuk. Nekem is jutott belőle, Taehyung egy eléggé szép tört adott.

-Ez lesz a tiéd, neked sem árt egy kis védelem.-mosolygott rám.

-Köszönöm.

-Tudod, ez egy különleges tőr. Ez Ravana Lezabelé volt. Azt mondják, ha nagy mértékű erővel rendelkező személy veszi a kezébe, akkor vörösen izzik a pengéje.

-Biztosan csak egy buta legenda. Ez csak egy egyszerű tőr.

-Oh, majdnem el is felejtettem. Gondoltam ez is jól jönne.-nyújtott át nekem egy kicsi dobozt.

-Mi ez?

-Csináltam neked egy kis ajándékot.

Kinyitottam és elállt a szavam. Tíz darab karom szerű gyűrű volt benne. Ki volt rakva ékkövekkel.

-Ezüstből készültek. Gondoltam, ha valami oknál fogva elhagyod a tőrt, akkor legalább karmolni tudjál.-nevetett fel.

-Ezeket te csináltad?

-Igen, meg is szenvedtem vele. Egyszer majdnem ráfolyt a kezemre az ezüst.-vakarta meg a tarkóját és kínosan felnevetett.

-Köszönöm.-öleltem meg.

-Ugyan, semmiség.

-Mehetünk?-jött oda hozzánk Jungkook.

-Persze!-mondtuk egyszerre.

Mind elhagytuk a házat. Körülbelül fél nap elment, végül Goyangba értünk. Mire felértünk a hegyekbe, ahol a kastély volt, már besötétedett. 

 A többiek előröl közelítették meg a kastélyt, míg mi négyen megkerültük. Jó alaposan körülnéztünk, hogy nincs-e senki a környéken, de nem láttunk senkit. Amit kerestünk, egy folyosó rendszer volt. A régi időkben használták vészhelyzetek esetére, de mióta nem él itt senki, azóta nincs használatban. Egy kicsi csapóajtó és egy létra vezetett lefelé. Jungkook ment le először és megnézte, hogy tiszta-e a levegő.

-Gyertek!-erre mind lemásztunk. Elindultunk az apró folyosón. Néhány méter után egy elágazáshoz értünk.

-Elméletben a jobb oldali a zárkák felé vezet, a bal pedig a trónterem felé.

-Váljunk szét!-javasolta Taehyung.

-Nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne.-kételkedett Jungkook.

-Szerintem, nem rossz ötlet.-mondta Lori.

-Mi Jungkookal megyünk balra.-mondat határozottan.

-Akkor miénk a jobb oldali folyosó.

-Vigyázzatok magatokra!-fogtam meg Taehyung vállát szerelmem.

-Ha baj lesz, úgy is szólok.-bökött a feje felé Taehyung.

Végül mind elindultunk. Jungkookal csak rohantunk egyenesen előre. Kb ötven méter után egy kis ablakot vettünk észre. Láttuk, hogy éppen a trónterem kellős közepén vagyunk. Az ablak mellett volt egy ajtó, gondolom ott lehetett bejutni a terembe. Ott volt egy nagy csoportosulás, közepén Wonsikel.

-Mire feljön a Hold, addigra Ravana Lezabel ereje az enyém lesz.-nevetett gonoszan.-Milyen érzés, hogy ilyen távol vagy a szüleidtől? Tudni, hogy hamarosan meg fogsz halni? Jaj, kicsikém, ne sírj! Hamarosan mindennek vége lesz.

-Jungkook, csinálnunk kell valamit!

-Csak várni tudunk. Meg kell várnunk, míg a talpnyalói elmennek.-fogta meg a kezem. Egyszerűen szörnyű volt hallani a kislányom kétségbeesett sírását. De a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam odamenni és segíteni. Hirtelen valaki berohant a terembe.

-Uram, megtámadtak minket!

-Menjetek és öljétek meg őket!-intett, majd az összes elindult kifelé.

Végre eljött a mi időnk. Kirontottunk a rejtek helyünkről. 

-Egy lépést se!-fordult felénk, Minjit a nyakánál fogva felemelte. Szegény kislány ott kapálódzott sírva.

-Engedd el!-üvöltött rá Jungkook.

-Mégis miért tenném?-vigyorodott el.

-Mondjuk azért, mert levágom az a mocskos fejedet!-kezdtem el én is kiabálni.

-De felvágták a nyelvedet! Hát milyen példát mutatsz te a lányodnak?

-Add vissza a lányomat!-üvöltöttem rá, mire a tőr a kezemben elkezdett izzani, pont ahogy Taehyung mondta.

-Ezt nem gondoltam volna. Mégsem vagy annyira gyenge, mint hittem. Sajnálatos módon ez kevés ellenem!-ekkor megharapta Minjit, aki felvisított a hirtelen fájdalom miatt. Jungkookal teljesem megdermedtünk, hirtelen az sem tudtuk, mit csináljunk. Mielőtt észrevettük volna, Wonsik egy elégedett mosoly kíséretében dobta le a kislányom apró testét. 

-NEEE!!!-ordítottam sírva. Mintha a szívemet kitépték volna a helyéről. Ekkor egy hatalmas fény keletkezett a teremben, amitől Wonsik húsz métert repült hátra.-M-mi ez?

-Seohyeon!-ekkor berontottak a többiek. Mindenki lesokkolva nézett.

-Tévedtünk.-mondta Namjoon.

-Ezt hogy érted?-kérdezte Jin.

-Nem Minjiről szólt a prófécia, hanem Seohyeonról.

-Micsoda?

-A könyvben találtam egy rejtett lapot. Olvastam róla, hogy Seulgi szülei is vámpírok voltak. Szóval nem Minji a tizedik, hanem Seohyeon.

-De akkor, hogyan lett belőle gúl?

-Ez nagyon egyszerű, nem lett az. Egy átokkal halandóvá változtatták. A vámpírvér miatt megtört az átok. Nagy valószínűséggel maga Seulgi tette rá az átkot, hogy megvédje.-mondta Lori.

-Tudtam, hogy van benned valami különleges.-állt fel Wonsik, miközben letörölte a szája szélén csordogáló vért.-Lenne neked egy ajánlatom.-csettintett egyet, erre egy csapatnyi őr megjelent és elkapták a többieket.-Megmentheted őket és a lányodat, ha nekem adod a véredet.-simított végig a nyakamon.

-Még mit nem!

-Rossz válasz.-újból csettintett, majd az őrök egyik fele elvágta a bájolók torkát. Akaratom ellenére eleredtek a könnyeim.-Mi a baj drágám? Nincs miért sírnod. Csak egy egyszerű döntés.

-Seohyeon ne hallgass rá!-kiabált nekem Jungkook.

-Rendben, csak kérlek, ne bántsd őket.

-Á-á-á, azt dobd csak el.-ekkor kirepült a kezemből a tőr.

Wonsik a derekam köré fonta a karjait és közelebb húzott, majd megnyalta a nyakamat. Hirtelen belekaptam a nyakába. A fájdalomtól felüvöltött és ellökött magától.

-TE NYOMORULT RIBANC!-egy pillanat alatt ott termettem előtte és a nyaka köré fontam a kezem.

-Anyát már elvetted tőlem, de nem engedem, hogy a többi szerettemet elvedd! TAKARODJ A POKOLBA!-a karmaimat belevájtam a mellkasába és kitéptem a szívét. Vért köpött, majd erőtlenül összecsuklott előttem.

A talpnyalói gyáva módra elfutottak. A Jungkook odarohant hozzám, szorosan átölelt, én pedig zokogásban törtem ki.

-Minden rendben, már vége van.-simogatta meg a fejem.-Már csak egy dolog maradt hátra.

Felnéztem és megláttam Minji éltettelen kis testét. Odarohantam hozzá és átöleltem.

-Fel tudod támasztani.-simogatta meg a hátamat Jungkook.

-Hogyan?

-Csak koncentrálj!

Minden erőmet összeszedtem és arra koncentráltam, hogy visszahozzam Minjit.

Jungkook szemszöge

Az egész termet betöltötte a fény. Éreztük, ahogy a sérüléseink begyógyulnak és újra megtöltődünk energiával. Szóval ez Seohyeon. Még soha életemben nem láttam még egy ilyen lányt, mint ő. Ilyen tiszta és szeretettel telt személy.

Pár perc múlva elmúlt a fény jelenség. Mindketten Minjire néztünk. Lassan nyitogatni kezdte a szemeit. 

Seohyeon szemszöge

-Anya, apa, mi történt?

-Oh, kicsim!-átöleltem az én egyetlen kislányomat és utat engedtem a könnyeimnek. Jungkook is csatlakozott az öleléshez.

---3 órával később---

Mind haza mentünk és egy hatalmas beszélgetéssel és játékkal teli éjszakát csaptunk. Annyira boldog voltam, hogy most már senki nem fog minket zaklatni. Jungkook nagyon sokat játszott és beszélgetett Minjivel, hatalmas kacajok közepette. Hajnali kettő körül járt már az idő, mikor Minji elaludt Jungkook karjaiban. Ekkor odafordult hozzám.

-Talán nekünk sem ártana nyugovóra térni.

Felmentünk a közös szobánkba. Lefeküdtünk és Jungkook közénk fektette Minjit.

-Olyan gyönyörű.-súgta.

-Tudom, olyan mint egy angyal.

-Ebben az anyjára ütött.-mosolyodott el.

-Nézd meg a száját. Pontosan ugyan olyan mint a tiéd.

-Valóban. Jó látni, hogy legalább tőlem is örökölt valamit.-kuncogott.

-Ezek szerint az álmok valóra válnak.

-Hogy érted?

-Mert már álmomban is láttam ezt a pillanatot. Egy boldog családról álmodtam. Egy emberről, akit mindennél jobban szeretek és egy csodálatos kislányról. Végre úgy élhetünk, mint egy normális család.

Hellóka!

Minden jó, ha a vége jó, vagy mégsem? Remélem tetszett. Csapassátok a komikat! Hamarosan kiderül, mi lesz ezután. Vajon megmarad ez a nyugodt légkör vagy sem? Hamarosan jövök a kövi résszel.

Legyetek jók, hatalmas puszikat és öleléseket küldök nektek!

Bye!