Költözés. De jó! Pápára. A franc! Na igen körül belül ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben mikor bátyám beállított azzal, hogy Péter bácsi meghalt. Majdnem sírógörcsöt kaptam. Nem volt igazából rokonunk, de nagyon sokat nevelt minket és legtöbbször ott volt ha kellett. Ó bocsánat. Milyen faragatlan vagyok, be sem mutatkoztam. Kemenes Aida vagyok. 1896 december 25-én születtem. Szép dátum. Karácsony. Bátyám 1890-ben született. Lassan 128 éves lesz. Ez ilyen. Azt kérded, hogy lehet ez? Elmondom. Vámpírok vagyunk. Hogy lettünk vámpírok? Úgy, hogy majdnem meghaltunk. Mióta az eszemet tudom magyar vagyok. Az ország minden neves helyén jártam már és a legtöbb dolgot láttam már. Sokat jártam már külföldön, és bátyám is de soha nem fogott meg semmi sem annyira, hogy ott maradjak. Na, de vissza. Úgy lettünk vámpírok, hogy a család egyik barátja, Péter -aki most halt meg- vámpírrá változtatott minket. Tűz volt. A házunk lángolt. Bátyám kimentett engem, de nem sokkal utána elájultunk. 

1911. június. 2.

-Segítség! Hahó! Valaki!- kiabáltam torkom szakadtából. A szobám ajtaját ellepték a lángok. Lassan a plafonra is átterjedt a tűz. A személyzet nem tudom hova lett. Csillag nyerítését hallottam és egy másik horkantást. Biztos Peckes volt az. A bátyám lova.

Aida!- kiáltotta valaki a nevem. Az égő ajtó szinte felrobbant amikor bátyám bele rúgott. 

-Gyere. Kiviszlek. 

-Anya és apa hol van?- kérdeztem sírva

-Csal remélni tudom, hogy kint. - mondta a bátyám aggódó arccal. Megfogtam a kezét, de rögtön rá is szorítottam. A jobb lábam körül felcsaptak a lángok. Az égő fa és füst szaggal keveredett a perzselődő emberi bőr orr facsaró szaga. Bátyám ezt látva karjaiba kapott. Az ablak felé ment.

 -Mit csinálsz?!- kérdeztem túlkiabálva a tűz ropogását. 

-Ugrunk. Valószínűleg ez az egyetlen esélyünk. A lépcső már biztos lángokban áll. Ne félj. Foglak húgocskám.- mondta Ádám. Bíztam benne, de nagyon fájt a lábam, és féltem. Megállt az ablak előtt, de egy perc múlva már a levegőben zuhantunk. Csendben zuhantam a mélybe. Egy csattanás és földet értünk. A kezem iszonyatosan fájt, lehet, hogy eltört. Bátyám feje innen messziről nézve véres volt, talán beverte. Oda mentem mellé. Nem voltam túl jól.

Ádám, nagyon rosszul vagyok.- nem válaszolt, de nekem se volt időm reagálni a szótlanságra. Elájultam. 

XXX

Egy ágyon ébredtem. Az oldalamnál bátyám feje volt. 

-Mi történt?- ez volt az első kérdésem. Ádám felkapta a fejét. Rám nézett és megölelt. 

-Azt hittem meghalsz.- sírt a nyakamba. Szörnyű volt így látni őt.

-Felébredtél kis hercegnő?- kérdezte Péter.

-Igen, de hol vagyok? Mi történt? Miért marja valami a torkom? - a kérdések úgy folytak belőlem mint egy nyári zápor után a patak vize. 

-Nálam vagy.- válaszolt Péter.- A házatok kigyulladt. Neked eltört a karod a bátyád pedig komoly fejsérülést szerzett. Máshogy nem tudtalak volna megmenteni titeket. Bátyám bánatosan nézett rám. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán visszacsukta. Behunyta szemét és kimondta:

-Vámpírrá változtatott minket.- kerek szemekkel néztem rá. Ezek szerint anya és apa jogosan féltett minket. Péter egy vámpír, és most már mi is azok vagyunk. Ezt nem hiszem el. Lehetetlen. Ég a torkom. 

-Gyere.- mondta Péter.- Keresünk neked vért.

-Mi!? nem akarok vért inni! vissza lehet ezt fordítani?- a könnyeim folytak, nem tudtam szabályozni bármennyire akartam abba hagyni nem ment. 

-Péter, beszélhetnék a húgommal  négyszemközt?

Persze... én hagylak is titeket.