- Ne menj fel olyan magasra, Harry! Leesel! 

Nevettek. Mindannyian nevettek.

Szabadok voltak, legalábbis úgy érzték, azok.

Talán azok is voltak. De aztán történt valami, ami miatt a lelkük már sosem lehetett szabad.

- Harry, nehogy beleugorj a vízbe olyan magasról! - nevetett fel újra az egyik kislány. - Bevered a fejedet!

A kisfiú fára szögezett deszkákon állt. Mosolyogva nézett le a vizes hajú, vacogó barátaira. Nem félt. Ő nem félt semmitől, és talán ez volt a legnagyobb hibája.

- Dehogy verem, Christie! Itt nagyon mély a víz - mondta.

- Olyan szépen néz ki amikor beleugrassz! Gyönyörű olyankor a víz! Menj már! - unszolta egy barna hajú alacsony és tömzsi lány.

És Harry nem is válaszolt, csak elrugaszkodott a fáról és beleugrott a folyó vizébe.

Tényleg szép volt ahogyan a kis test beleért a vízbe, ami mint egy kupola körbefogta a fiút.

A gyerekek megint csak felkacagtak, és a parthoz futottak, a csónakok mellé. Ugyanis azzal jöttek, ők egyedül. Ez volt a legjobb az egészben! Elengedték őket egyedül evezni a folyó egyik holtágában! Ez volt a nap szenzációja.

- Ez gyönyörűséges volt! Én is beleugrom! - jelentette ki magabiztosan az előbbi lány.  - Harry?! Gyere nézd meg ahogyan ugrok! - kiabálta el magát.

De a kisfiú nem volt sehol. Bementek utána a vízbe, a nevét kiáltozták, csak úgy zengett a környék a "Harry!" kiáltásaiktól.

- Biztos csak kiúszott a másik partra. Harry, gyere elő, nem vagy vicces! - mérgelődött egy másik fiú, aki éppen akkor kászálódott ki vacogva a vízből.

- Nincs a másik parton, onnan jövök - száll vitába vele Christie. - Leúszom a víz aljára, biztos ott van. Hisz' tudjátok milyen sokáig tud lent maradni levegő nélkül! Biztos feljött amikor nem láttuk - mondta magabiztosan és besétált a vízbe.

Amikor végül feljött az arca sápadt volt, és zihálva vette a levegőt.

- Megtaláltam. Megtaláltam, de halott.

És akkor minden megváltozott.