Arabella büszkén nézett végig magán a tükörben. Szép volt. Hosszú, szalmaszőke haja loknikba bodorítva hullott a hátára. A sminkje tökéletesen kiemelte zöldeskék szemét, az ajka piros volt, a szempillái tökéletes ívben hajlottak. A nő magabiztosan rámosolygott a tükörképére, majd becsukta a szekrényt, felvette lila ruhájához illő retikülét, belebújt a magassarkújába, és elhagyta a lakást.

A ház előtt egy piros Porsche várakozott. Arabella beült az anyósülésre, csókkal üdvözölte a kormány előtt ülő kedvesét. Legalábbis az egyiket – gondolta magában elégedetten.

– Mehetünk, bébi? – villantotta rá megszokott, ezerwattos mosolyát Apollón. Arabella biccentett, és kényelmesen hátradőlt az ülésen.

A hangverseny nem volt olyan unalmas, amilyennek a nő várta. Látta Apollónon, hogy nagyon várta már, így igyekezett jó képet vágni a dologhoz, de végül meglepődött, mennyire élvezte.

Utána beültek egy kis közeli bárba iszogatni. Apollón a kezét végig Arabella combján pihentette, nyilvánvaló volt, mit szeretne. Az ötlet Arabellának sem volt ellenére, mégis késleltette a hazamenetelt. Ennek az egyetlen oka a különösen ízletes és erősen alkoholos sör volt, amit a bárban mértek (meg amúgy is Apollón fizetett).

Vidoran, kéz a kézben sétáltak vissza Arabella lakására. A nő sosem tudta eldönteni, szerelmes-e a férfiba, bár már tinédzserkora óta kételkedett abban, létezik-e egyáltalán ilyesmi. Mindenesetre élvezte a vele töltött időt: Apollón szórakoztató volt, megnyerő és sokoldalú. Na meg persze gazdag, és kitűnő az ágyban. De ez nem meglepő egy görög istentől.

Alighogy hazaértek, a férfi azonnal leteperte Arabellát. A nő készségesen megadta magát neki.

° ° °

– Nézd csak, mit találtam – szólt ki a konyhából Apollón, mikor egy rövid szünetet tartottak. Arabella felült az ágyban.

– Micsodát?

A férfi vigyorogva tért vissza, kezében egy nagy üveg minőségi borral. Arabella tisztában volt vele, hogy azt Apollón varázsolta oda, mégis jólesett neki ez a kis játék.

– Ide vele – mosolyodott el, mohóságot színlelve kapott az üveg után. Igazából tényleg akarta a bort, de némi körítéssel még ízletesebb. Úgyis mindent megkapott, amit akart.

Apollón lehuppant Arabella mellé. – Nem lesz ez egy kicsit sok? – kérdezte, de kék szeme körül nevetőráncok húzódtak.

– Ebből? Soha. – Arabella meghúzta az üveget, és élvezettel cuppogott, ahogy a kellemes íz szétáradt a szájában. Érezte, hogy kezd a fejébe szállni az alkohol, de a bor túl jó ízű volt ahhoz, hogy elrakja máskorra.

A nő maga mellé rántotta Apollónt, aztán a férfire mászott. Az vigyorogva végigsimított a nő csupasz oldalán, tekintetét a mellkasán legeltetve. – Imádlak – morogta Arabella fülébe.

A nő csak mosolygott magában. Nem te vagy az egyetlen.

° ° °

Apollón hortyogva feküdt Arabella ágyában. A nő kinyújtózott, majd vigyázva, hogy fel ne keltse az alvó férfit, kimászott az ágyból.

Nem ment el zuhanyozni, mint az rendesen tenné. Élvezte, hogy férfikölnitől illatozik a teste, hogy a bőre enyhén ragad. Megérdemli ezt.

Egy másik ruhát húzott, a lila a hálószobája padlóján hevert összegyűrődve. A bensője lüktetett, szinte érezte, ahogy a vér száguldozik az ereiben. Az övé, az övé. Minden az övé. Drága ruhák, táskák, cipők, az adósságai bőségesen kiegyenlítve, menő kocsikkal járhatott, és persze nem utolsó sorban kettő isten leste minden kívánságát. Már lassan istennőnek érezte magát. Megrészegítette a siker.

° ° °

Hermész némileg meglepődött, mikor Arabella kopogtatott az ajtaján, de aztán nem sokat akadékoskodott.

Arabella nem tudta abbahagyni a mosolygást, annak ellenére sem, hogy Hermész gyors volt, s az alkohol kissé felkeveredett a gyomrában – mielőtt eljött, befejezte a megkezdett üveget. Kezdett kettős látása lenni, a teste pedig zsibbadt, de az lehet, hogy más okból.

– 'Bella – súgta Hermész. A férfi ujjai a nő oldalát cirógatták.

– Hmm? – lihegte a nő.

– Furcsa illatod van. Csak most tűnt fel. Mintha...

Arabella elvigyorodott. Az izgalom csomóként rándult össze a hasában. Alig várta már, hogy meglássa Hermész reakcióját!

– Felismered az illatot? – simított végig Hermész borostáján incselkedve, de legnagyobb meglepetésére a férfi elhúzódott előle.

– Azt hiszem, Apollónnak van ilyen illata. – Hermész összehúzta a szemöldökét. – 'Bella, ugye nem...

A nő felnevettett, hátravetette a fejét, majd mosolyogva sóhajtott. Az izgatott bizsergés a gyomrában csak nem akart elmúlni.

– Nos, ha már kibújt a szög a zsákból... Igen. Apollóné. Vele voltam előtted. Már pár hónapja-

– Hogy micsoda?! – szakította félbe Hermész, arcán mélységes döbbenettel.

° ° °

Arabella a kis műanyagot bámulta, és azon tűnődött, hogy lehet ennyire szerencsétlen.

De nem lehetett tévedés. Három tesztet csinált, és mindegyik ugyanazt mutatta: terhes.

Arabella a tenyerébe temette az arcát. Miért?! Miért verik az istenek?! Mit tett, hogy ezt érdemli?!

Észre sem vette, ahogy egy könnycsepp kicsordul a szeme sarkából. A zsebkendőnyi fürdőszoba közepén ücsörgött, a hideg csempén. Fel kellene állnia. Ha nem, fel fog fázni, az pedig biztos nem tenne jót a babának.

A gyermekének.

Arabella a szájára szorította a kezét. Szédülés fogta el. Huszonkét éves volt, nem készült még fel! Nem is akarta... Túl sokat ivott.

Végül a mosdókagylóban megkapaszkodott és felállt. A lábai remegtek. Kiment a pici konyhába, a fűtés ismerős zúgása megnyugtatta. Keresett valami ehetőt a konyhaszekrényben. Leült a keskeny, hideg asztalhoz, az alacsony székre, amiről már kopott a festék. A műanyag terítőn régen virágok látszottak, de már kifakult és elrongyolódott. Pont, mint Arabella.

Épp beleharapott a sajtos kenyérbe, mikor eszébe jutott, hogy lehet, hogy ezt nem kéne ennie, amíg terhes. Dühösen nézett a hasára, amin még természetesen semmilyen változás nem látszott, elvégre csak egy hete volt benne a gyerek. Nem fog mindent elrontani! Mégis mit képzelt, hogy csak így megfogant?!

° ° °

Kettő. Ketten vannak. Arabella legszívesebben sikoltott volna. Hát persze. Ketten, mint az apáik. Miért is úszta volna meg, hogy csak az egyik istentől lesz terhes?

Ahogy bevágta maga mögött az ajtót, a lánc nagyot koppant a műanyagon. Arabella ledobta a táskáját, benne az orvos adta papírokkal. Hívjon, ha baj van, mondta a férfi. Ferde szemmel méregette Arabellát. Mintha ő is érezte volna, hogy nem egy férfitől van mind a két gyerek. Arabella viszont tudta ezt. Érezte.

Az utolsó ajándék a szeretőitől, mi?

A nő lerogyott a székre, dühében elsírta magát. Apollón és Hermész tényleg azt akarták, hogy egyedül maradjon ezzel a teherrel?

° ° °

Arabella meglepődött magán, ahogy kíváncsian fürkészte az ultrahangos felvételt. Egy fekete-fehér fotó: ennyi volt az egész, mégis furcsa volt és érdekes. A két gyereket – az orvos szerint fiúk – csak többé-kevésbé lehetett elkülöníteni. Homályos kis tagjaik összefonódtak.

Az orvos is megerősítette, csak féltestvérek. Mégis, olyan egynek tűntek... Arabella szája sarka felfelé hajlott, úgy érezte, talán mégsem lesz pokol az élete.

° ° °

Arabella egyszerre érezte magát üresnek, fáradtnak és élettel telinek, izgatottnak egyaránt. A karjai még gyöngék voltak, de nem volt hajlandó az ágyukra tenni a gyermekeit.
Mindketten mélyen aludtak. Arabella nem volt egy nagy termetű nő, de úgy érezte, a két fiú szinte elveszik a karjaiban. Hihetetlenül aprók voltak. A fejükön egy-egy szöszke pamacs. A bőrük még ráncos volt, gyűrött, testük aránytalan, de hisz még csak egy naposak sem voltak.

Nate és Cody. Arabella így nevezte el őket. Előzőleg nem gondolkodott a neveken, és hirtelen ezek jutottak eszébe, mikor kérdezték. Ha nem lett volna karszalag a kis vézna csuklóikon, Arabella könnyedén összekeverte volna őket. Mint két tojás.

° ° °

Arabella fáradtan fordult át a másik oldalára, csak hogy aztán ijedten ugorjon fel az ágyról. A fiúk kiságya a hálószobájába volt állítva, és az egyik őt figyelte a rácsok közül.

Odalépett, fáradtan kiemelte a babát. Amennyire meg tudta állapítani, Cody volt az. Ő mindig is élénkebb volt, mint a bátyja.

Cody nem volt éhes, nem is kakilt be. Arabellának ötlete sem volt, hogy akkor miért figyeli őt a fiú olyan kitartóan. A tekintete ijesztően okos volt, mintha tudta volna, mit érez a nő. Arabella egy pillanatra megijedt, hogy a félig isten gyerekek gyorsabban fejlődnek a szokásosnál. Elvégre Cody apja azt mesélte, már egynaposan ellopott egy csorda tehenet. De nem: szerencsére Cody kisvártatva elaludt, csak egy kis ringatás kellett neki. Arabella elégedetten tette vissza a fiút a testvére mellé, és úgy érezte, talán mégis bele fog jönni ebbe az anyásdiba.

° ° °

Arabella frusztráltan felsóhajtott. Mosolyt erőltetett az arcára, felállt, és átment a nappaliba, ahonnan a csattanást hallotta.

Nate és Cody felkapták a fejüket, ahogy belépett. Nate azonnal a lehetett magazinkötet elé lépett, és próbálta eltakarni.

– Ne romboljatok – rótta meg őket Arabella.

– Nem csináltunk semmi-

– Nate volt az!

– Hé! Ez nem igaz!

– De igen!

– De nem!

Arabella a homlokát masszírozta. Huszonöt évesen komolyan ebbe fog beleőrülni? A nő igyekezett elfelejteni, hogy mások az ő korában még javában élik az életüket, pasiznak, utaznak, ő meg ezt kapta.

– Csak ne verjétek szét a lakást, jó? – A nő visszatette a magazinokat a dohányzóasztalra. – Hagyjátok anyát egy kicsit pihenni.

° ° °

A harminckét éves Arabella unottan kortyolgatott a söréből. Már itt kellene lennie, de megint késik.

Felélénkült, mikor megszólalt a csengő. Na végre!

Mosolyogva nyitott ajtót a férfinak.

– 'Bella, drágám. Mehetünk?

Arabella bólintott. Kilépett az ajtón a férfi nyomában, és ahogy elhagyta a lakást, úgy érezte, a szíve is könnyebbé válik.

° ° °

Arabella nem érzett semmit. Csak feküdt az ágyán, azt sem tudta, mennyi az idő, csak halványan érzékelte a besütő napfényt. Nap. A nap mindig Apollónra emlékeztette. Sokszor eltűnődött, vajon a férfi figyeli-e őt odaföntről.

Minden erejét latba vetve megmozdította az ujjait. Csikket érzett köztük, bár hogy hogy került oda, arra nem emlékezett. A szájának alkoholíze volt. Tehát ezért fáj annyira a feje.

Ki akart kiabálni Nate-nek, hogy hozzon be neki egy pohár vizet. Tudta, hogy az idősebb fia megtenné. Aztán eszébe jutott, hogy nem tud.

Nincsenek már itt. Elmentek.

Arabella könnyezve markolt a takaróba. Hogy merték itt hagyni az anyjukat?! Annyi mindent tett értük! Inkább hálásnak kellene lenniük, hogy felnevelte őket!

A nő hirtelen felzokogott. Nyomorultul érezte magát. Minden elromlott...

Kívülről látta magát, ahogy feltápászkodott az ágyról és kicsoszogott a lakásból. A nő beült a kocsijába és beindította a motort. Utánuk fog menni. Hermész mesélt neki a helyről. Long Island. Nincs vészesen messze. Arabella vissza akarta kapni a fiait.

A gázra taposott, és a kocsi kilőtt. Manhattan szövevényes kis utcáin kanyarogva csakis az járt a fejében: ha az apjaikat már elveszítette, őket nem fogja.

Túl későn vette észre a másik irányból közeledő teherautót. Érezte az ütközést, majd mintha a teste könnyedén felröppent volna...

Aztán semmi.

° ° °

Mit gondoltok Arabelláról?