Egymás részei, együtt érünk valamit. Csak egymást érthetjük meg. Csak egymásnak nyújthatunk támaszt. Mindig is így gondoltam és éreztem. Legalábbis gyereknek így volt. És most?

Mit sem törődve velük beléptem a kihallgatóba. Jerome azzal a számomra ismerős ördögi vigyorral nézett fel, ha valami csínt csináltunk ilyen volt. Azonban meglepettségbe váltott majd csak enyémnek mondható gyengéd angyali mosolyba görbültek ajkai.

Lassan sétáltam egyre közelebb, felállt és az asztal végénél találkoztunk. Az arcomon ekkor már folytak a könnycseppek. A kezeid közé fogtad az arcom, széles mosollyal bújtam el bennük. A sajátomat a tiedre simítottam. Az ajkaim elnyíltak de nem találtam a szavakat. Mosolyogtál. A szürkéskék íriszeid pedig talán én láttam rosszul, de mintha neked is könnyes lett volna. Hozzád simultam, még mindig jóval alacsonyabb voltam. Ez nem változott, sem az megnyugtató illat ami csak neked van. Szorosan öleltél, a hajamba temetted az arcod. Nem szóltunk. Nem is akartunk azt hiszem elég volt, hogy újra ketten voltunk.

A falak másik oldalán.

-Ez a lány valahonnan ismeri Jerome-ot.-nézett Gordon Essen-re és Bullock-ra

-Nem hiszem Jim. Léna az egyik szerkesztőség tulaja, mégis honnan ismerné. Bár ezt én sem értem mi oka van egy ilyen sikeres lánynak ezt tennie.

-Vannak furcsa fétisek haver. Gondolj csak bele hány dilis bukik egy másik dilisre. Ez Gotham.- mondta Harvey.

-Mikor a halott anyát említetted ugyan azt mondta el mint Jerome. Ez bűzlik.

-Túlgondolod ezt is.- legyintett Harvey.

-Jó napot, Dr. Steve Dent vagyok. Én leszek Mr. Jerome Valeska ügyvédje.

-Na ez mondjuk már kész, hogy ügyvédet fogad egy gyilkosnak.- röhögött Bullock.

Persze az ügyvéd ráncolta homlokát.

-Bullock nyomozó, magyarázza el miért furcsa, hogy Miss Léna Valeska nem akarja a bátyja halálát?

Csend telepedett a folyosóra. Harvey és Jim összenéztek Essen pedig inkább sietősen távozott.

-Kérem ügyvédúr ismételje meg ezt.-nézett Jim az koros úrra.

-Miss Léna és Jerome Valeska ikertestvérek. A nagybátyja súlyos sérülésekkel hozta el 8 évesen a Harly-s cirkuszból. Ügyfelemtől bizalmasan tudom, hogy állandóan bántalmazta őket Lila Valeska az anya.

-Oké Jim, meg sem gondoltad túl.- nézett be Harvey kihallgatóba.

Ahol már valamennyire kibontakoztak a fiatalok az ölelésből, de kezeik még szorosan fogták egymásét mintha az lenne az utolsó remény fonaluk.

-Édes Lénám.- suttogtad.

-Jerome..,annyira hiányoztál.- sírtam még mindig.

-Tudod mit tettem? Hogy miért vagyok itt?- kérdezted lebiggyesztett ajkakkal, már már bűnbánó tekintettel.

-Azt kapta a ribanc ami járt.- mondtam a szavakat teljesen őszintén gondoltam.

Széles vigyort kaptam, a homlokod pedig az enyémnek döntötted. Mélyen elmerültünk egymás tekintetében. A gyűlölet amit anyánk iránt kezdünk érezni nagyon is megérősítette a közöttünk lévő köteléket.

-10 évig nem láttuk egymást, de semmi sem változott. Kár hogy rám a villamosszék vár.-sóhajtottál lemondóan.

Ezúttal én vettem a kezeim közé az arcod.

-Én azt nem hagyom. Ez Gotham. Itt minden pénz, ügyvéd kérdése. Nekem pedig van mind kettő.

-Ketten a kurva világ ellen?- vontad fel játékosan szemöldököd és nevettél, olyan édesen mint régen.

-Ez sosem fog változni, tegyél akármit.

Ahogy ezt kimondtam te az ajkaimra emelted az ujjad. Elcsitítottál és a homlokomra lágy csókot hintettél. Ilyenkor mindig olyan voltál mint valami ártatlan bárány, valójában pedig egy farkas vagy.

-Nem hittem, hogy eljössz Léna. Egyáltalán abban, hogy valaha látjuk még egymást.-döntötted meg picit a fejed.

-A pokolba is elmentem volna érted.

A mosoly továbbra is virított a szeplős arcodon. Megcsókoltam mindkét oldalt. Újra szorosan magadhoz öleltél.

-Szeretlek.- suttogtad.

-Én is szeretlek.- eltemettem az arcom a nyakadban. Az illatod maga volt a legbékésebb menedék.

A terembe csatlakozott az ügyvéd, leültünk és elmondta mit tudott intézni. Persze teljesen felháborodtam, hiszen jóval nagyobb enyhítésre számítottam a körülményeket tekintve. Az arcomra csúsztattad a kezed és lágyan cirógatni kezdted.

-Ez így is elég nagy könnyítés, hogy általad lett így az ajándék.

-Szóval az Arkham? Eltudja intézni, hogy semmiféle kísérlet vagy terápia részese legyen.-néztem kérdőn az öregre.

-Sejtettem, hogy kér hasonlót. Elintéztem, Mr. Valeska Jerome csak ülni fog. Mindentől mentesen, egyedül a pszichológia teszten kell átesnie. Ezt a törvény írja elő.

-Köszönjük Mr. Dent.- mondtam.

A tekinteted meleg és kiismerhetetlen volt, de én így szeretlek. Talán elfogultság. Vagy nem vagyok határvonalat húzni a sok bántalmazásért amit elkellet viselnünk. Neked pedig több jutott belőle. Újra könnyek gyűltek a szemeimbe.

-Miért sírsz megint?- törölgetted ismét az arcom.

-Bárcsak átvehetném a felét annak amit az ribanc tett veled miután elvittek.

Mondtam mire a fejed csóváltad.

-Jó ez így.- pusziltál meg, ahogy ezt mondtad furcsa érzés tört rám.

-Már, hogy lenne jó?- kérdeztem suttogva, mire újra ördögi mosolyt ejtettél.

-Öltem Léna, nem is akárkit.

Jim és Harvey jött be, itt volt búcsú ideje. Minden rendőr tekintete rajtam pihent ahogy elhagytam az épületet. Tudom mire gondolnak az arcukra van írva.

Van olyan őrült mint a testvére? Mit gondol az anyjuk után Ö nem jön sorra? Ostoba. Őrült. Hülye picsa. Tudom, hogy gyilkolt valahogy mégsem érdekel. Talán ez baj?