Fáradtan léptek be mind a ketten a kis házba, ahol a gyerekkorukat töltötték szüleikkel. Egyiküknek sem volt kedve ide belépni, hiszen egyik fájó dolgot oly hirtelen követte a másikat, de mind a ketten erőt vettek magukon, egyszer úgyis eljött volna ez az idő. Tettek - vettek a kis házban, az emlékeket óvatosan elpakolva, néha megállva, s visszagondoltak azokra az időkre, néhány könnycseppet megengedve maguknak. 

-Ezt hova tegyem szerinted? - szólt a nővérének. - Nem tudom mi ez.

Egy kézzel tartotta a kis dobozkát, sikerült is neki ledobnia. A lány csak sóhajtva guggolt le a földre, elnézve öccse bénázását, majd a kezébe véve a gondosan összekötött leveleket olvasgatni kezdte az elsőt.

-Ezeket apa írta. - ült le a földre, felnézve az öccsére. - Lehet anyának írta. 

-Pont most kell neked ezeket elolvasni? Valószínűleg csak szerelmes levelek, nem érdekesek.

A nő megmakacsolta magát, a kanapénak döntötte a hátát, majd hangosan olvasni kezdte azt. Az idegen név hallatán az öccse is leült, reménykedett benne, hogy valamit megtudnak majd az apjuk fiatalkoráról, amiről nem beszélt sokat, nem úgy, mint anyjuk. 

Szia, Tahyung!

Jeon Jungkook vagyok és nem bánom, hogy az iskoláink ilyen ötlettel álltak elő, lehet emiatt kötünk életre szóló ismeretséget. Sajnos te megelőztél e levéllel, én már meg akartam írni az enyémet, most újra kell írnom.
Hidegen hagy, hogy milyen képet küldesz, ha nem színes, hát legyen, engem te fogsz érdekelni, nem a pénzetek. Nekem sem áll módomban szép képet küldeni, sőt meglehetősen megviselt, nem erősségem vigyázni a dolgaimra. 

Mesélj magadról egy kicsit, ha úgy hozza a sors, én is elárulok néhány dolgot jómagamról.

Általában az emberek mindig elbúcsúznak egymástól, ha viszont látják egymást, ha nem, de nekem tetszik, hogy te nem ilyen vagy.

Tarts be az szavadat, s írjunk még a másiknak. 

Jungkook. 

Sziasztok!

Meg is hoztam a folytatást <3
Megpróbálok majd rendszeresen részt hozni, heti egyet legalább, de azért nem ígérem meg 😅