Az idő szép csendben eltelt.
Végül újra találkoztunk.
Egymásra néztünk, de mint az idegenek.
Én tudtam ki vagy.
Hogy is ne emlékeznék rád.
A szívem hevesen vert.
Én szerettelek.
De te úgy néztél némán mint egy idegenre.
Pedig a tekintettem ismerős volt.
A hangom ismerősen csengett, mégsem emlékszel.
A tekintetedben nincs gyöngéd érzelem.
Úgy néztél mint egy porszemre.
Pedig nekem te voltál rév.
Úgy hittem révbe értem.
Úgy hittem itt a nagy szerelem.
Nem számít már semmi sem.
Mert nem értem révbe.
Neked a semmivel voltam egyenlő, ezért nem emlékszel rám.
Nekem viszont a világ voltál, ezért emlékszem rád.
De ma már te is  csak egy idegen vagy és ez olykor fáj.