-Jungkook, kérlek ne játszd ezt, jó?- dr. Nam bíztató mosolya egy cseppel sem varázsolt több élni akarási vágyat belém; de egy büdös nagy szerencséje van, amivel ő is tisztában van, ezért engedte meg magának az egy perces késést, méghozza az, hogy nem tudnék véget vetni az életemnek.

Noha, gyakorlatilag életnek sem csúfolható az, amit én élek, mégis olyan erősen ragaszkodom az evilági dolgokhoz, mint még senki más, de nem azért, mert itt jó lenne, hanem mert itt jobb. Nem állnék készen arra, ami a halál után fogadna, olyan eltérő vallások vannak, olyan eltérő az emberi hit, valaki vallja, hogy ezután valami jobb van, valaki a pokolban és a mennyországban hisz, valaki a semmiben, én pedig még azt sem tudtam eldönteni, hogy az elmémnek higyjek, vagy a bennem élő szörnyetegnek.
Mi jobb, itt lenni és élni? Vagy beleugrani a változásba?
Természetesen a monotonitás a jobb, illetve Jimin változatossága.

Megfordulok, majd dr. Nam mellett elsétálok könnyed léptekkel, és kitárom a nehéz vas ajtót. Ennyit igazán megérdemel szerencsétlen férfi, ha már a hülyeségem miatt felráncigáltam este a tetőre.

-Csak maga után, Doki.- nem értettem sosem, hogy hogyan képes ilyesmire, teljes nyugodtsággal sétálgat egy borult elméjű fiatallal, a most kihalt épületben.

Sosem értettem, hogy miért bízik bennem. Hivatás ide, vagy oda ilyen elszánt doktor kevés van, az emberek életének megmentésére esküdött fel, de én egy szörnyeteg vagyok, mégis több, mint öt éve folyamatosan próbálkozik, elszántan itt van még most, holott olyan veszett ügy az egész.
Azt sem tudom mit várok tőle, hogy menjen és kérjen bocsánatot Jimintől? Hogy szerezze nekem vissza? Hogy tekerje vissza az időt?
Magam sem tudom már, hogy mit akarok igazán, csak jöttem, mert benne bízok eléggé ahhoz, hogy tudjam, valami értelmes hozzászólása is lehet a témához.

-Mit gondolsz, mi volt ez az egész?- helyezkedett el az irodai székében, majd rám vezette tekintetét.

-Nem találom az élet értelmét?- kérdeztem vissza, hiszen ezt már oly sokszor kérdezte tőlem fiatalabb koromban, amikor ez az egész elkezdődött.

-És miért nem találod Kook?- kérdezte, miközben kinyitotta a vaskos mappát, amelyben rólam dokumentált folyamatosan.

-Kisétált az ajtón, mint Jimin.- mondom, miközben dobolni kezdek egy gyorsabb dallamot.

Rengeteg zenét ismerek meg a táncnak köszönhetően, így néha akarva-akaratlan is a már sokszor halott és jól ismert dallamot dobolom ujjaimmal, miközben fejben a koreográfiát járom.
De most csak a dallam volt, amit hallottam, a koreográfia kiesett, csak a dallam nyugtató, egyenletes ritmusa járta át testemet.

-Avagy, Jimin sétált ki az ajtón, nemde?- emelte rám tekintetét a papírlapból és megálljt parancsolt kezének, mellyel a fekete dossziéba jegyzett le dolgokat; gondolom, hogy hánykor zargattam meg ilyesmi.

-Ő is kisétált.- szívtam be mélyen a levegőt, majd lassan, szaggatottan fújtam ki.

-Kezdetekben a hátad közepére sem kívántad őt, ez nem örömhír?- nem tudom, hogy csak játsza a hülyét, vagy diplomás doktor létére tényleg nem szorult sok az agyába.

-Azóta minden más lett, Doki! Kicseszettül ő volt az egyetlen, aki világosságot hozott ebbe a kurva életembe! És elüldöztem!- nagy hévvel álltam fel és üvöltöttem, majd, mintha a testem már nem bírná tovább a harcot az elmémmel visszahuppantam a székre.- Elbasztam, megütöttem.

-Kérj bocsánatot.- mondja, miközben tollával kezd csattogni.- Nem kell mindennek nagy feneket keríteni. Ahogy mondtad, ő volt az első személy, aki a családodon és rajtam kívül emberszámba vett az első pillanattól kezdve, aki nem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy téged az egész város elítél. Ő esélyt adott neked Kookie illetve bizalmat. Nem vett rá mérget, hogy te nem fogod őt sosem bántani, ő csak hitt benne, de milyen lenne az emberi élet csalódások nélkül, hmn?

-Elküldtem és bántottam, esély ide vagy oda, ezek után maga visszajönne?- nézek rá reménytelenül, miközben a torkomba gombóc nő, mint akkor, egyszer...Jiminnel a táncteremben.

-Vissza, mert az orvosod vagyok és rám szükséged van, de Jimin is tudja jól, hogy neked szükséged van rá.- a kezemre simít bíztatóan, és minden egyes szava teljes komolysággal hagyja el száját.

-Szóval csak várjak, és visszajön?- kérdezem reménykedve, próbálva leküzdeni az egyre csak növekvő gombócot.

-Nem ezt mondtam.- rázza meg a fejét nevetve.- Kérj bocsánatot tőle, ez a minimum.

-Oké.- kezdek el bólogatni, majd felállok a székből.- Viszlát.

Kilépve az ajtón egy mellkasba ütközöm leszegett fejemmel. Remélem most akarnak meggyilkolni, amikor már az élet mellé tettem le a voksomat.
A belső kavalkádom és halványan érzett félelmem ellenére mégis nyugodtan emelem fel a fejemet, azért itt van mögöttem az irodában dr. Nam a rendőröket csak kihívja, ha történik valami.

-Taehyung?- nézek meglepődötten a kapucnisra, akinek tányér nagyságúra nyílnak a szemei, amint ő is felfogja, hogy kivel áll szemben.

-Te mégis mit keresel itt?- néz rám bambán és értetlenül, miközben hevesen gesztikulál.

-Az orvosomnál voltam.- adom az egyértelmű választ, majd kérdőn nézek rá, hogy bökje ki saját, értelmes magyarázatát.

-Láttalak szemből.- bök az oldalsó ablak felé, ahonnan az elmegyógyintézetre látni.

-És mit keresel itt?- nézek rá értetlenül.

-Hallgatózni akartam, de rohadtul hangszigeteltek az ajtók, öcsém.- mondja elképedve, mire hangos nevetésben török ki, de hát abnormális helyzetre abnormális reakció normális.

-Bántottam Jimint.- mondtam a szemébe nézve.

Egy pofont kaptam jutalmul, a megszólalásomért, ami őszintén szólva már nagyon kijárt. Ha Jimin is megütött volna, talán nem éreznék ekkora fájdalmat belül, akkor nem feszítene minden kimondott szavam, amit fejéhez vágtam, nem látnám ilyen élenkén szemeim előtt folyamatosan, ahogy bársonypuha bőréhez erősen csapódik tenyerem, ő pedig fájdalomtól eltorzult arccal simít a fájó felületre.

-Elbasztam, tudom..- motyogok.

-Meg fog neked bocsájtani.- pillant rám.- Jimin nem haragtartó.

Magamban nyugtázom szavait, és ha már ketten mondják, hogy bízhatok még abban, hogy Jimin valamikor mellettem lesz, akkor azért nagyobb a hitelessége, így egy fokkal nyugodtabban sétálok mellette lefelé.

-Apukádnál voltál?- kérdezem, miközben félszemmel felé nézek egy pillanatra.

-A folyosón voltam csak.- nevet fel keserűen.- Nem szívesen lát, a nevem hallatán is idegbeteggé válik.

-Azért, mert miattad van ott?- próbálok rájönni az összefüggésekre, de olyan értelmetlen az egész, ez a fiú, aki a saját maga csapdájába esett, mégis hogy lenne képes egy felnőtt férfivel úgy elbánni, hogy az elmegyógyintézetbe kerüljön?

Akárhogy is gondolkodom a kép sehogy sem áll össze.

-Igen.- keserű hangja átszelte a csendet, ezzel megszakítva gondolatmenetemet.- Én jelentettem fel régen, és akkor nem csukták le, mert azt állapították meg, hogy nem beszámítható.

-Akkor maga miatt van ott.- kitárom előtte a nagy ajtót, hogy ki tudjon lépni az utcára, majd én is követem őt.- A feljelentéseknek oka van, nem?

Magam is elbizonytalanodtam a kérdést feltéve, hiszen egy feljelentésnek általában oka van, de egy kis harag vagy agresszió miatt is mondhatod azt valakiről, hogy bűnös, és hiába nem tudom ezt elképzelni Taehyungról, mégis a pakliban van, hiszen rólam sem mondaná meg az, aki nem ismer, hogy pszichopata vagyok; mégis az vagyok.

-Szép ma az ég, nem?- vált témát, mire csak helyeslőn bólogatni kezdek, és beletörődök, hogy nema fogok megtudni Taehyung múltjáról mindent.

●●●●●●●
Annyeong!
Igyekeztem a résszel, ahogy csak tudtam.

Kommentben várom a véleményeiteket/gondolataitokat a rész kapcsán.

Illetve ha jól láttam meglett a több, mint 25K, azaz 25.000, gyerekek huszonötezer, HUSZONÖTEZER összmegtekintés.
Hihetetlenül csodálatosak vagytok, de tényleg. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy ilyen komoly témájú történet ennyi érdeklődőt ide fog vonzani. Komolyan mondom, el sem hiszem azt, amit látok. Nagyon hálás vagyok nektek, ha csinálhatnék díjátadót, akkor kapnátok egyet tőlem, fantasztikusság díját, vagy valami ilyesmit.
Woah, tényleg alig tudom elhinni.

Egyszerűen csak nagyon köszönöm a vote-okat, a kommentjeiteket, amiken gyakran jót mulatok.
Azt is köszönöm, hogy esélyt adtatok ennek a történetnek és velem tartotok, nagyon boldoggá tud ez tenni.❤

Köszönöm, hogy itt vagytok nekem!❤

Egyébként srácok, én ma rántotthusit csináltam és petrezselymes krumplit ebédre, nálatok mi volt a kaja?

Hwaiting báránykák.🐣 (direkt egy csibét tettem ide, hogy vicces legyek, tudjátok:D)