Valós információkat tartalmaz a rész skizofrénekről ill. többszemélyiségűekről.
+erőszakos gondolatok.
_

___________________________________

-Ismeri őt?- biccentettem az általam sem ismert srác felé, akiről az egyetlen biztos információm az annyi, hogy osztálytársam, magyarul korombeli.

Megemelkedett székében középkorú pszichológusom, hogy kinézhessen az ablakon, és megpillanthassa kire is utalhatok.
Ráncok jelentek meg homlokán, majd tüntek is el, és helyezte vissza magát kényelmesen a székébe, én pedig helyet foglaltam a tőle két méterre található ágy-szerű valamin, amit csak kezelőszéknek hív, de gondolom van valami speciálisabb neve is ennél.

-Hm.- bólintott válaszadás képpen, nekem pedig enyhén elnyíltak ajkaim.

Áradhatott belőlem az értelmetlenség és szinte hallani lehetett ahogy az agyamban sorban pörögnek le ötletek arról, hogy mégis mit kereshet ő ott.

Talán nem érdekelne ennyire, hogy errefelé látom, mert egy olyan ember is járhat pszichológushoz, aki szimplán nem jól kommunikál az emberekkel, esetleg elváltak a szülei..egyszóval bárki nyomhatja rajtam kívül még ezt a széket, és nem kellenek hozzá ilyen súlyosságú okok, mint amilyen nekem van.
Nem azért kérdezem, mert piszkálni szeretném őt, szimplán ezek után, hogy itt láttam ő pont tökéletes ahhoz, hogy figyeljem, ki tudja mit keres azon a helyen, ahol még én sem jártam soha.

Valahogy így hirtelen ráemelve tekintetemet dühös lettem magamra amiért nem hallgattam meg minimum a nevét, hiszen már előrébb járnék irányába a nyomozással.
Érdekel ez a férfi. Valósággal átvette Go Eun utáni űrt az elmémben és az ő képeivel lett tele elmém, mégis mi történhetett vele, hogy az elmegyógyintézetben álldogáll a folyosón melegítőben, és olyan üres tekintettel bámul előre, mintha nem is élne, csak egy bábu lenne kifüggesztve a járókelők legnagyobb örömére.

-Miért van ott?- kérdeztem visszazökkenve a valóságba, miszerint hátha megtudok róla valamivel többet, legalább a nevét.

Hülye kérdésemre egy hülye tekintettel találtam magam szembe, így csak lehunytam szemeimet, hogy elkergessem a gondolataimat felőle, legalább erre a kis időre, amíg itt vagyok.

-Nos, Kook, mit tettél az elmúlt találkozásunk óta?- nézett rám kezében a tollával.

Egy pillanatra rá fügesztettem tekintetemet, és elidőztem megnyugtató arcán.

-Elgondolkodtam, hogy kit hogyan ölnék meg az osztályból.- vontam vállat, mintha csak a mai ebédemet közöltem volna vele.

-És, hogyan?- kérdezett vissza teljes nyugodtsággal és inkább kíváncsi volt, mintsem ideges vagy efféle érzések.

Imádom, hogy ő a kezelőorvosom. Hihetetlen, hogy egy pszichopata sráccal ül egy szobába zárva, miközben azt ecsetelgetik neki, hogy átlagos napi gondolatait megtoldotta, és nem csak egy személy kinyírását, hanem egy egész osztályét elvégezné, mégsem kap a kezéhez fegyvert, vagy bármi mást.
Csak ül ott, egy pszichopata, mentális beteggel szemben, teljesen védtelenül.

-Miért az egész osztályodat Kook?- nézett rám felhúzott szemöldökkel, miközben a papírjára firkantott valamit.

-Mert változott.- horkantam fel.- Átjáróház lett az alapból sem nyugodt környezetből.

-Értehtő.- vette fel a fonalat ő is.- És, hogyan tennéd? Lelőnéd őket egyesével?

Elgondolkodtam, hiszen tény és való, hogy fantáziáltam már arról, hogy kinyírom őket, a módszer még számomra sem volt igazán tiszta, fejben sok fajta képpen eljátszottam már, hogy meggyilkolom őket, robbantottam, késeltem és még lőttem is.

Ezért szeretek ide járni, mert ha itt vagyok, kiadhatom magamból ezeket a dolgokat képzeletben, így nem érzek akkora késztetést arra, hogy ezt átvigyem a valóságba.

-Megkéselném őket.- mondtam végül.

-De, te nem szereted az emberek közelségét Kook.- mondta el teljesen jogos ellenérvét az abszurd témával szemben.

Nagyon tisztelem ezt a férfit. Arról beszélget velem, hogy hogyan nyírnám ki az osztályomat, és mégsem az az első dolga amint kilépek innen, hogy felhívja az iskolát, hpgy egy közveszélyes barom a tanulójuk, hanem megbeszéli velem, hogy mit miért tennék, és logikusan ábrázolja.

Velem együtt gondolkodik, és megért.

Igaza van. Tényleg nem szeretem az emberek közelségét, de mégis, ha megölném őket, érezni akarom, hogy meghalnak. Érezni akarom, ahogy a késem a húsukba mélyed és összegörnyednek karjaim között.

Megráztam a fejem. El kell hessegetnem ezeket a gondolatokat, kísértésbe sem szabadna esnem, nem normális, hogy ennyire örülnék, ha megölhetném őket..

-Szeretném érezni, ahogy szenvednek.- adtam elő az igazat, kissé szépített formában.

-Amiért ezt tették veled?- reagál dr. Nam.

-Hm.- mondtam határozottan bólintva.- Jól esne, ha bánthatnám őket.

Egy ideig csak ült és emésztgette a hallottakat, majd jegyzetelni kezdett egy pár következtetést-gondolom.
Gondolataim ismét a srác felé síklottak..miért volt ott ő azon a folyosón? És az a gyermeki, vigyorgós srác miért hasonlított inkább egy kísértetre, mintsem, hogy emberre?

Skizofrén?
Többszemélyiségű?

Skizofrén nem lehet, hiszen hogyan járhatna egy olyan srác iskolába. Mondjuk úgy, mint egy pszichopata, de a két betegség teljesen más, nyilván ezért is nem azonos a nevük. A skizofrénia egy olyan betegség ami az egész lényedet próbára teszi, az agyadat, a látásodat, a tapintásodat..mindent.
Elkezdesz hallucinálni, beképzelni dolgokat, és elhiszed, hogy az a valóság, és ez nem csak egy pillanatnyi dolog, ez tartós. Ülsz és éles karmokat látsz magad körül, hűvös pincében vagy a más világban, holott sikítozol a meleg szobádban.
Nem vagy képes megkülönböztetni a valóságot a képzeleteidtől, egybe mosódnak, és te ezt külső segítség nélkül nem is tartanád furcsának, csak idővel belebolondulsz.
Egy ilyesfajta betegséget csak észrevennék rajta, hiszen az emberek elemzése a hobbim, de ő, nem tűnik ilyennek.
Ez alatt az egy nap alatt, ha ránéztem sugárzott belőle a jókedv, nem lehet skizofrén, nem tudom elképzelni.

Talán többszemélyiségű. Az lehet.
Hiszen a többszemélyiségű emberekben, a személyiségek bent élnek és egymástól függően vagy függetlenül a felszínre törnek. Lehet, hogy eddig vidám volt, most mégis meggyötört arccal áll ott a folyosón, és bámul egy szobaajtót, akárcsak egy báb..lehet, hogy öt perc múlva ismét nevetni fog.

-És..- rántott vissza pszichológusom hangja a a gondolataimból a valóságba.- történt valami a családban? Barátok?

-Beszélgettem.- mondtam nem gondolkodva, hogy mit is mondtam.

-Kivel?- harapott rá egyből a témára, amit nem is bántam, így kissé eltereli a gondolataimat az ismerős ismeretlenről.

-Egy új osztálytárs.- sóhajtottam.- Nem értem őt.

-Azért mert beszél veled.- vonta le következtetéseit.

-Volt már az otthonomban is..- rázott ki a hideg már csak a gondolatától a dolognak.- és mindennap oda fog járni a tánc miatt.

-Mi ezzel a baj?- írt szorgosan a papírjára, hogy később is fel tudja idézni a hallottakat.

-Hogy tudja, hogy pszichopata vagyok.- mosolyodtam el, majd olvadt le a mosolyom hirtelen.- De nem fél tőlem.

-Te félsz Kook?- kérdezett.

-Igen.- helyeseltem szinte azonnal.

-Mitől félsz? Attól, hogy áthágod a szabályodat? Hogy átléped az önkontrollodat?- vizslatott szemüvegén keresztül.- Egészen pontosan mitől félsz?

-Hogy amit megfékeztem eddig, nem fogom tudni, ha közel kerül hozzám.- néztem szemeibe.

-Rettegsz, hogy bántanád őt?- tapintott a lényegre.

-Tudom, hogy bántanám őt.- ráztam meg a fejemet.

Egy ideig elbeszélgettünk még erről, hogy mégis mitől félek, hiszen apa rettentő közel áll hozzám még sem bántottam soha. Észszerű érveket hozott fel folyamatosan az ellen, hogy bántanám őt, így talán erősítette az önkontrollomat.

Furcsa. Imádom, hogy dr. Nam nem fél tőlem, de utálom, hogy Jimin sem fél tőlem.

Miért akarja Jimin ennyire kétségbeesetten, hogy bántsam?

___________
Annyeong!
Meghoztam az új részt srácok.
Kérlek szeressétek.
Kommentben várom a véleményeiteket.
Hwiating srácok!❤