Lara POV:

Hazudnék, ha azt mondanám tudtam aludni a következő napokban. A tudat, hogy a telefonszámom Namjoon kezében egy papírfecnin.... És bármikor felhívhat...

Próbáltam uralkodni magamon és legalább a szüleim előtt tettetni a flegmát és nemtörődömöt, mert hát nekik fogalmuk sem volt az egészről. Anya tudta ugyan, hogy beálltam segíteni, és ezzel el is intéződött, hogy másokat is fotózzak. Ő a Big Hit-nél, én pedig a velük szerződésben lévő fotóstúdióban dolgoztam.

Állandóan nálam volt a mobilom. Sose hagytam ott sehol. Vagy a táskámban, vagy a zsebemben, sőt néha a nyakamban lógott egy tokban.

Lehet megőrültem...

Először egy lány bandát kellett fotóznom, majd egy fiú énekest aztán egy másik lány bandát.

Reméltem, hogy a fiúk fognak még jönni fotózásra, de sajnos a munkanapló szerint egy jó ideig még nem kell rájuk számítanunk.

Amikor már eltelt egy hét, dühös voltam. Magamra. Komolyan egy kis tini libának éreztem magam. Szégyelltem magam. Nagyon. Úgyhogy mély levegőt vettem és megpróbáltam kiverni a fejemből. Hosszú napnak néztem elébe, merthogy segédkeztem a fotók megszerkesztésében és még egy csomó mindenben.

Észre se vettem mikor csörgött a telefonom, ami azért nálam elég nagy dolog volt, tekintve, hogy az elmúlt egy hétben mindig azonnal felkaptam és reménykedve pillantottam rá, de mindig vagy egy barátom, vagy az anyám hívott.

Most azonban éppen egy gyönyörű koreai modellt fotóztam valami katalógushoz, és komolyan alig tudtam levenni a szemem selymes hajáról és tökéletes alakjáról.

A telóm ezúttal a táskámban, a szoba másik végében volt. A modell lány kérdezett rá, hogy kinek a telefonja szól. Akkor esett le, hogy az enyém. Pár percnyi szünetre engedve a gyönyörűséget fáradtan vettem elő a telefonom.

Ismeretlen szám. Csak nem Ő?!

-Haló - szóltam bele remélhetőleg elég magabiztosan.

-Lara? 

Ez Ő!!

-Igen én vagyok.

-Szia! Itt Namjoon.

-Á heló - tettettem a meglepődöttet.

-Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de az új album miatt gyakorlatilag a saját szobámat alig láttam, nemhogy pihenni lehetett volna.

Hallatszott a hangján, hogy mennyire fáradt és azonnal elszégyelltem magam. Csak magamra tudtam gondolni az elmúlt egy hétben. Már megint...

-Semmi gond - mondtam - Nekem is beindultak itt az események.

-Igazán? - érződött a hangján, hogy ennek örül - És jó értelemben?

-Aha - feleltem és leültem a földre, hátamat a falnak vetve - Fotózok. Hála annak, hogy legutóbb Min Unnie átadta nekem a gépet és fotózhattalak.

-Nahát - lepődött meg - Akkor ezek szerint a stúdióban vagy?

-Méghozzá ugyanabban a szobában, ahol téged fotóztalak, csak másképp van berendezve.

-Ááá...

Csak ennyit mondott, aztán nagy csend.

-Hé itt vagy még? - kérdeztem.

-Igen - hallottam ekkor, de nem csak a telefonból.

Ijedtemben ugrottam egyet, majd felnéztem a hang irányába.

Namjoon mosolyogva kinyomta a telefonját.

-Te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem döbbenten.

-Behívtak a menedzser hyunggal, hogy nézzük meg a képeket és egyeztessünk pár dolgot velük kapcsolatban - telepedett le mellém.

-Áh - mondtam megértve a helyzetet - És nem kéne most vele lenned?

-Nem - rázta a fejét halványan mosolyogva - Olyasmiről beszéltek, ami engem nem érdekelt, és végre találtam egy szabad pillanatot, amikor senki nem volt körülöttem, és azonnal felhívtalak.

-Értem - bólintottam és boldog melegséggel töltöttek el szavai - És gondolom a könyvem ismételten nincs nálad.

-Most már komolyan mindenhova magammal fogom vinni - esküdözött - Ki tudja hol futunk még össze.

-Hát nem sok opció van - gondolkoztam el.

-Igaz - bólintott - Na de hogy megy sorod errefelé? - nézett körbe.

-Nagyon jól - sóhajtottam - Mindig is imádtam fotózni. És valahogy itt mindig pörög az élet. Állandóan kell csinálni valamit.

-Ha állandóan kell csinálni valamit, akkor most hogyhogy nem csinálsz semmit? - kötekedett mosolyogva.

-Elküldtem a cukorfalatot pihenni - mondtam, majd hirtelen rádöbbentem mit is mondtam.

-Cukorfalat? - ráncolta a homlokát - Mi van?

-Áá - ráztam zavaromban a fejem nevetve és beletúrtam a hajamba - Csak magamban elneveztem a modellt, akit éppen fotóztam - mutattam a díszletre.

-Jaa - mondta még mindig a szemöldökét ráncolva.

-Mi az? - kérdeztem.

-Kit fotózol?

-Valami modellt.

-Hogy néz ki? - nézett rám.

Nem értettem miért érdekli ennyire.

-Hát... Akkora, mint én, gyönyörű selymes barna haj, és káprázatos szemek - merengtem el. Én is örültem volna ha ilyen gyönyörűnek születek meg...

-Aha - változott meg hirtelen a hangja, amire felkaptam a fejem és döbbenten néztem, ahogy ő mered maga elé és a szeme... Mérges? 

-Mi a baj? - kérdeztem csodálkozva.

Ő felém fordította a fejét és a szemével engem tanulmányozott.

A szívem azonnal hevesebben kezdett verni, de álltam a pillantását.

-Folytathatjuk? - lépett be ekkor a modellem.

-Igen - álltam fel hirtelen.

Namjoon is felállt és a modellre pillantott.

Láttam rajta, hogy megdöbben, amitől elszontyolodtam. Itt áll egy észveszejtően gyönyörű lány előtt és engem már azonnal el is felejtett...

-Ő a cukorfalat? - kérdezte angolul, amitől értetlenkedve néztem rá és angolul válaszoltam.

-Igen. Miért?

Na és akkor kitört belőle a nevetés.

Akkorát kacagott, hogy dülöngélni kezdett.

-Mi baja? - kérdezte a lány. 

Láttam rajta, hogy felismerte, és már tudtam, hogy mindjárt ráveti magát, ezért gyorsan kitereltem a még mindig nevető Namjoon-t a szobából a másik helyiségbe, ahol a fotózásra szoktak várni a csapatok. Most azonban senki sem volt ott.

Ráparancsoltam a cukorfalatra, hogy maradjon ott és becsuktam az ajtót.

-Mi ütött beléd? - kérdeztem még mindig döbbenten.

De ő csak nevetett tovább, majd leült az egyik forgószékre, rám pillantott és újra kitört belőle a nevetés.

Kezdtem furán érezni magam. Most rajtam nevet? Fogtam magam és nagyot sóhajtva leültem a mellett lévő forgószékre és csendben vártam, hogy elmúljon a röhögőrohama.

Mikor ez bekövetkezett kíváncsian néztem rá.

A nevetéstől kipirult és a szemei is vidáman csillogtak.

-Na elárulod mi volt olyan vicces? - kérdeztem az öklömre támasztva a fejem, így oldalasan néztem rá.

Egy pillanatig csak engem nézett, aztán válaszolt.

-Semmi - rázta meg a fejét - Csak azt hittem egy férfiról beszélsz. Akit elneveztél cukorfalatnak - nevetett fel újból, ezúttal kevésbé hangosan.

Na jó ez abszurd volt. Egy férfit cukorfalatnak? Ezen mosolyognom kellett.

-Azért szerintem ez nem olyan vicces.

-Ha a helyemben lennél te is annak látnád - mondta most már végleg abbahagyva a nevetést.

-Nem biztos - ráztam a fejem most már rajta nevetve. Hogy lehet valaki ilyen aranyos?

Csörgött a telefonja. Elővette, de mielőtt felvette elhúzta a száját.

-Igen?... Csak elcsatangoltam... Igen.... Rendben, megyek - tette le a telefont, majd sajnálkozva rám nézett.

-Menned kell - mondtam ki helyette.

-Igen - bólintott.

-Oké  - álltam fel - Miattam ne várasd meg.

-Sajnálom - állt fel ő is - Pedig még szívesen elbeszélgetnék veled - mondta kedvesen mosolyogva, amitől szinte elolvadtam, de csak nevetve megráztam a fejem.

-Na menj - indítottam el kedvesen  - Várnak.

Ő csak elmosolyodott, majd meghajolt.

-A könyvedet, meg majd valahogy csak megoldjuk - kacsintott, majd elment.

Én pedig úgy voltam vele, hogy maradhat az még nála egy ideig...