meséltem rólad a csillagoknak. magányosnak éreztem magam, ahogy a kék kávéspoharammal a kezemben ültem az erkélyen, s a neked kirakott cigarettásüveget figyeltem. síri csend honolt kint. a másik szobában halkan szólt a televízió, a horkolás pedig mosolyt csalt az arcomra. igen. ilyen az idill. ittam bele az éltető nedűbe, aztán újra rákezdtem. ódákat zengtem, míg szavaim tengere el nem apadt, miközben egy kortyot követett több, s éreztem, a fekete pulóver alatt megbújó libabőrt. néha szeretek elképzelni dolgokat. szeretem magam elé vetíteni a képet, ahogy a paplanok takarásában vársz, majd apró csókokkal altatsz el, s elveszel a bennem rejlő szerelemben. szeretem azt a gondolatot, hogy veled -, s melletted vagyok, a szívem pedig olykor lustán, lomha tempóban ver, máskor pedig egy csikó sebességével vágtat. elhallgattam. ahogy az üres ágyra vetettem a tekintetemet, majd visszapillantottam az apró, parányi égitestekre, mosolygó ajkamon könnyek szánkáztak végig, mintha az ég is tudta volna; te is egy vagy közülük. te vagy az én csillagom.