I.

Endi nagyra nyitotta a száját, hogy beleharapjon a kedvenc pulykahúsos szendvicsébe, amikor a fülét megcsapta a hosszú évek óta szeretett lány bármikor, bárhol felismerhető hangja.

Épp akkor nézett fel, amikor Csilla belépett a majdnem üres tanterembe, maga után ráncigálva legjobb barátnőjét, Ivettet.

– Gyere már el! Jó lesz!

Endi vágyakozva futtatta végig pillantását a lányon. Azonnal érezte, hogy a szíve hevesebben dobog, habár Csilla észre sem vette őt.

– Nem is tudom – nyávogta a szokásos orrhangján Ivett. – Délután futóedzésem lesz. És a legutóbb is lebuktam, amikor bemásztam a nappali ablakon. Apám nagy patáliát csapott.

Endi pontosan tudta, mi fog következni, és nem is csalódott, amikor Csilla forgatni kezdte a szemét.

– Egyáltalán ki lesz ott? – kérdezte affektálva Ivett.

– Mindenki! Ott lesz Vitya is! – vágta rá gondolkodás nélkül a másik.

– Vele nem érek sokat. Ő veled jár.

– Igen, de az mindegy! – legyintett Csilla. – Az összes menő haverja jön. Joci is. Tegnap volt tizennyolc, nagy parti lesz. – Lehalkította a hangját, ahogy hozzátette. – Ráadásul kint a tóparton. Hoz egy csomó piát, meg lesz vágypor is.

– Úgy érted, kábszer?

– Hallgass már el! – pisszegte le a lányt keményen Csilla.

– Hát... Nem is tudom. Mi lesz, ha lebukunk? Még tizenhat se vagyok – húzódozott tovább Ivett.

– Én se! Még sincs tőle bajom. Ez csak diszkódrog.

– Micsoda?

– Diszkódrog... Szintetikus party drog, vagy valami ilyesmi – hadarta egy szuszra Csilla. – Mindegy! A lényeg az, hogy jönnöd kell!

Endire, mint általában, most is a legjobb pillanatban jött rá a köhögés. Mind a két lány rá nézett, miközben próbált a félrenyelt szendvics falatkától nem megfulladni.

– Nahát! Észre se vettelek, Pápaszem! – gúnyolódott szélesen vigyorogva Csilla.

– Hallgatózol, te kis görény? – támadt azonnal Ivett a fiúnak, aki menten összehúzta magát és még a szemét is becsukta.

Ekkor lépett a terembe a sokszorosan bukott Joci, aki a kialakult kutyakomédiát meglátva hangosan felröhögött.

– Hagyjad már! Mindjárt elbőgi magát. Szerintem azt se tudja, hogy ki vagy. Nem is lát semmit azzal a szemüveggel.

A fiú kárörvendően meglóbálta a kezét Endi előtt, mintha azt tesztelné, hogy lát-e bármit is, aztán lefitymálóan legyintett, és a lányokhoz fordult. – Na! Jöttök este?

Endi, bár nagyon szerette volna hallani, mit válaszol Csilla, de a fülében doboló szíve minden hangot túlharsogott. Megint leégett. Ráadásul élete első és eddigi egyetlen szerelme előtt.

II.

Már régen elmúlt tíz óra is, de Endinek még mindig nem volt kedve hazamenni. Amikor nyolc körül elindult, csak egy rövidke sétát akart tenni, végül azonban annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy egészen messze elbóklászott a házuktól, és a végén a tóparton kötött ki.

A szíve összeszorult, és a nyári forróság ellenére is fázni kezdett, amikor a délelőtt történtek eszébe jutottak. Hihetetlen volt, hogy az élet mindig kiszúrt vele, ráadásul rendszerint úgy, hogy azt Csilla is lássa. Nem mintha bízott volna még valamiben is a lánnyal kapcsolatban. Hat éve volt reménytelenül szerelmes belé, és hat éve tudta nagyon is jól, hogy köztük soha sem lehet semmi.

– Egy igazi lúzer vagyok! – suttogta maga elé, majd zsebre vágta a kezét, és tovább indult.

Néhány lépés után azonban furcsa kiáltásokra lett figyelmes, a szemét összehúzva pedig az előtte terpeszkedő erdősávon túl, fényt látott.

Bár tudta, hogy sarkon kéne fordulnia és egyenesen hazamennie, de a kíváncsisága győzött az esze felett. A földre kushadva átvágott a fák között, egészen az azon túl elterülő mező széléig, ahol egy bokor takarásába húzódott.

Tátott szájjal figyelte a tábortűz mellett a bluetooth-os hangszóróból üvöltő zenére vonagló emberek sokaságát. Noha vadabb osztálytársaitól már hallott ezt-azt, hogy milyen egy péntek esti buli, de álmában sem gondolta, hogy a valóságban is látni fog egyet.

Elsőre nem sok ismerős arcot fedezett fel, ám amikor a táncoló tömeg szétnyílt, Endi azt hitte, a szíve menten megáll.

– Csilla – szaladt ki a száján a vele szemben lévő, vörös hajzuhatag láttán.

Szerencsére a zene túl hangos volt – Csilla pedig túlságosan el volt foglalva azzal, hogy ledugja a nyelvét az őt két kézzel taperoló Viktor torkán – ahhoz, hogy észrevegyék.

Mindenesetre Endi a biztonság kedvéért lejjebb ereszkedett, és az egyik kezét a szájára szorította.

– Imádom az ízed! – kürtölte világgá Viktor, amikor elvált a lány ajkától.

Néhány másodpercig bódultan nézte őt, aztán a zsebéből előkotort egy kis méretű, átlátszó, műanyag zacskót.

– Kérsz, bébi? – lengette meg Csilla orra előtt a tasakot.

A lány szótlanul bólintott, és kinyújtotta a nyelvét.

Endi keze ökölbe szorult a tudattól, hogy a szerelmét bedrogozzák, de túl gyáva volt bármit is tenni ellene. Egyszerűen csak végignézte a dolgot, ahogyan azt is, amikor néhány perccel később Csilla teljes mámorban úszva, elkezdett kihívó öltáncot lejteni a nálánál két-három évvel idősebb fiúknak.

Mindenki vadul kurjongatott, miközben a hangulat egyre forrósodott, a lány pedig vetkőzni kezdett. Lassan felhúzta a pólóját, ám amikor elérte a melltartója vonalát, hatalmasat nevetve visszaejtette a lenge anyagot. A srácok elégedetlenül füttyögtek, és biztatni kezdték Csillát, hogy ne szégyenlősködjön.

– Gyerünk már! – üvöltött túl mindenkit az egyik tag. – Lássunk valamit! Gyere ide, bébi! – terpesztette szét a lábát a pad szélén.

Csilla kaján vigyorral perdült oda hozzá, majd cicázva az ölébe ült, aztán hirtelen felpattant. Még kétszer csinálta meg ezt így, amikor a fiú nem bírva tovább magával, hirtelen megragadta mindkét karját, és magához húzta. Erőszakkal az ajkára tapadt, majd ahol csak tudta, fogdosni kezdte.

Endi vére forrni kezdett, ám mielőtt magáról megfeledkezve kiugorhatott volna a bokorból, Viktor megelőzte. A fiú a semmiből ott teremve, a karjánál fogva kikapta a másik öléből a lányt, majd a pólójánál fogva felhúzta a tagot.

– Mit csinálsz, te köcsög? Csilla az enyém! És csak én szólíthatom bébinek, érted? – üvöltötte a másik arcába, aztán leköpte, eltaszította őt, majd sarkon fordult.

Ám ahelyett, hogy a másik megijedt volna, a másodperc tört része alatt felpattant a földről, és Viktor után vetette magát.

Endi, mire feleszmélt, csak azt látta, hogy a két vadállat a földön fetrengve püföli egymást, a többiek pedig a másikat túlüvöltve biztatják őket. Néhány ütést még végig bírt nézni, ám amikor Viktor orra vére eleredt egy jobbegyenes után, úgy döntött, inkább becsukja a szemét.

Hosszú másodpercekig szorította a szemhéjait, csak akkor nyitotta ki, amikor meghallotta Joci hangját.

– Tedd le azt a kést, tesó! Ne szórakozz már! A végén valaki összecsinálja magát.

– Csinálja is! – üvöltötte Viktor, a következő másodpercben pedig minden elcsendesedett.

Endinek fogalma sem volt róla, mitévő legyen. Az elmúlt néhány perc a purgatóriumot jelentette számára. A szeme előtt újra és újra lejátszódott a jelenet, amint Viktor a nyomulós fiú hasába állítja a kést. Szinte hallotta a halálhörgést, és érezte az orrában a vér szagát. Teljes kétségbeesésében még a saját kezére is lenézett, hogy az nem véres-e.

Végül bódultságából a távolban felhangzó szirénák fülsiketítő hangja térítette magához.

– Jönnek a zsaruk! – üvöltötte valaki a tábortűz mellől.

– Valaki kihívta a zsernyákokat! – kontrázott rá Joci, miközben megragadta Viktort, és vonszolni kezdte. – Gyere, öreg! Elvisznek a francba, ha itt találnak!

Amint a tömeg pánikolva szétszaladt, Endiben tudatosult, azonnal el kell tűnnie, ha nem akar balhéba keveredni. Minden erejét összeszedve, lassan állásba tornázta magát, ám még mielőtt eliramodhatott volna, hirtelen észrevette a földön jajongó alak mellett fekvő, vörös hajú lányt.

A fiú számára nem volt kérdés, hogy ki lehet az.

– Csilla – suttogta maga elé.

A lány magatehetetlennek tűnt. Bár próbált felállni, de az egyensúlyát elvesztve újra és újra visszaesett.

Endi ökölbe szorított kézzel nézett hátra a válla felett. A ködben úszó, éjszakai erdő képe szinte megrészegítette, a távolban felvillanó elemlámpák fénye pedig megrémítette.

A szíve a torkában dobogott, miközben az esze fennhangon üvöltötte a fülébe: menekülj!

Bár futásnak is eredt, néhány méter után a lábai ólomként elnehezültek. Endi visszanézett a földön tehetetlenül pihegő lányra, aztán megpróbálta magát lenyugtatni, hogy tiszta fejjel gondolkodhasson.

Nem akart többé az a félős, idióta pojáca lenni, akinek mindenki tartotta az osztályban. Így minden bátorságát összeszedve megfordult, és öles léptekkel a lányhoz szaladt.

Csilla kótyagos tekintettel nézett fel rá, a következő pillanatban pedig elröhögte magát.

– Te mit keresel itt, Pápaszem? – nyögte nehézkesen, ám amikor Endi kinyújtotta felé a kezét, az arca elkomorodott.

– Gyere! Sietnünk kell! – nógatta a lányt, miközben közelebb hajolt hozzá.

A tekintetük mélyen egymásba fúródott egy végtelennek tűnő másodpercig, aztán Csilla lassan belekapaszkodott a felé nyújtott segítő kézbe.

A fiúnak minden erejét össze kellett szednie, hogy talpra állítsa a majdnem teljesen kiütött lányt.

– Tudsz jönni? – kérdezte maga felé fordítva Csilla arcát.

– Asszem – felelte a lány, ám a következő pillanatban elvesztette az egyensúlyát, és majdnem elesett.

– Akkor majd én viszlek! – jelentette ki határozottan Endi, aztán nagy nehezen a karjaiba vette őt, és elindult hazafelé.

Nem hitte, hogy egyáltalán a rét széléig eljutnak, de végül még az erdősávon is átcipelte.

A kiérkező rendőrök pedig senki mást nem találtak a tisztáson, csak a késsel a hasában szenvedő fiút.

III.

Csilla még sosem érzett olyat, mint azon a hétfő reggelen, amikor a mellette reszkető Endi kezét fogva bemasírozott az osztályterembe. Az iskola szó szerint egy emberként döbbent le, és szaladt össze értetlenkedve. Hogy is érthettek volna bármit is, amikor Csilla sem értett semmit. Egyszerűen a hétvégén az egész világa kifordult a négy sarkából. Mintha egészen újjászületett volna.

Miután a fiú péntek éjjel kimentette a szorult helyzetből, hajnalban segített neki hazaosonni. Hálából Csilla délután kihívta őt, hogy két mondatban megköszönje neki, amit érte tett. Ám ebből végül egy négy óra hosszú séta lett, amelyen egészen megkedvelte a fiút, és rájött arra, hogy sokkal több közös van bennük, mint azt először gondolta.

Még most is mosolyognia kellett, amikor eszébe jutott, ahogy tíz kilométernyi sétálás után Endi szembefordult vele, és szerelmet vallott neki. Azon pedig még inkább, hogy ő erre válaszul egyszerűen csak megcsókolta.

– Ez meg mi a nyavalya? Minek fogtad reggel a Pápaszem kezét? – zúdította rá a kérdéseit Ivett az első adandó alkalommal, amikor kettesben maradtak.

Csilla mély lélegzetet vett, mielőtt válaszolt volna.

– Összejöttünk.

– Micsoda?! – visított fel a szokásos orrhangon Ivett. – És Viktor?

– Nincs már Viktor. Végeztem vele a péntek este történtek után. Otthagyott a szemét, hogy a bőrét mentse.

Ivett mindentudóan bólintott.

– Hallottam. Tényleg beleszúrta a kést a...

Csilla figyelmeztetőleg felemelte a kezét.

– Nem akarok erről beszélni! Leszámoltam Viktorral, meg a hülye haverjaival.

– Azt látom! – ingatta fejét a barátnője. – És most mi lesz?

Csilla vállat vont, aztán a tankönyveit kezdte pakolgatni.

– Mi lenne? Semmi!

– Ugye tudod, hogy ez nem működik? – kapott Ivett a keze után. – Komolyan beszélek! Nem lóghatsz az iskola legnagyobb lúzerével!

– Vagy talán mégis? – kérdezett vissza Csilla, lerázva magáról barátnője ujjait.

– De egyáltalán mit akarsz tőle? Viktor egy igazi férfi. De ez? A röhejes szemüvegével, meg a béna hangjával. Nem hozzád való! Téged is lúzernek fognak elkönyvelni. Ez...

Ivett a másodperc tört része alatt némult el, és amikor Csilla a válla felett hátra nézett, meg is értette, hogy miért.

– Endi! – kiáltott az időközben kereket oldó fiú után.

Egy pillanatig sem gondolkodott, azonnal a srác után eredt. Szerencsére a folyosó végén sikerült beérnie őt.

– Várj már! Állj meg, kérlek! Ne is törődj Ivettel! Teljesen hülye! – lihegte kifulladva.

– Nem! – A fiú szomorúan rázta meg a fejét. – Igaza van. És különben is mindenki azt gondolja, amit ő...

– Ki mindenki? – értetlenkedett Csilla.

Endi szélesre tárta a karjait.

– Mindenki! Az egész iskola. A barátnőd, Joci...

– Hogy jön ide Joci? – vágott közbe a lány. Határozottan rosszat sejtett.

A fiú idegesen megigazította a szemüvegét.

– A tornaöltözőben odajött hozzám. Azt mondta, hogy szálljak le rólad, mert te Viktoré vagy.

Csilla tekintete azonnal elsötétedett.

– Én nem vagyok senkié! Egyébként is végeztem Viktorral. Az meg kit érdekel, hogy mit mondanak a többiek?

Endi felsóhajtott.

– Téged eddig nagyon is érdekelt. És lássuk be, igazuk van. Viktor tizennyolc éves, kigyúrt, igazi menő gyerek. Én meg – nézett végig magán a fiú lemondóan. – Én csak én vagyok.

Csilla közelebb lépett Endihez, és lágyan végigsimított az arcán.

– Pont ez tetszik benned. Sajnálom, hogy ezt csak most vettem észre.

A fiú szótlanul bólintott, néhány másodpercig még a földet fixírozta, aztán pillantását mélyen Csilla tekintetébe fúrta.

– Én képtelen lennék bántani téged. De nincs porom sem.

– Nem kell a por! – vágott közbe Csilla. – Csak ne engedd, hogy találkozzam Viktorral, mert nem fogok tudni ellenállni neki.

– De miért? – kérdezte értetlenül a fiú.

– Nem tudom. Egyszerűen, amikor meglátom, remegni kezd a lábam, a gyomrom liftezik, és úgy érzem, oda kell mennem hozzá, hogy minél többet kapjak belőle. Tiszta hülyeség! – rázta meg a fejét zavartan. – Ne haragudj! Meg sem érdemellek – motyogta halkan, aztán hátat fordítva el akart futni.

Ám Endi utána kapott, és egy igazán férfias mozdulattal visszahúzta magához.

– Csilla! Nem tudom, hogy ez az egész működni fog-e, de te most már az enyém vagy – hadarta kipirult arccal, majd olyat tett, amit eddigi életében még soha. Ő kezdeményezett egy csókot.

IV.

Csilla izgatottan simított végig a citromsárga nyári ruháján, majd gyorsan betette a kis karika fülbevalókat a fülébe, és felvette a kedvenc nyakláncát. Soha életében nem izgult még ennyire egy randi előtt, mint most. Bár jobban belegondolva, soha nem is volt még igazi randin.

Viktor volt az első fiúja, őt meg az ilyesmi hidegen hagyta. Ha az első találkozásukkor nem bújt volna vele rögtön ágyba, többet egy pillantást sem fecsérelt volna rá a srác.

Csilla szájában a rágó megkeseredett, ahogy eszébe jutott a szökésben lévő fiú. Nem is sejtette, merre járhat. Egyik része akarta, hogy elkapják, mert mégiscsak majdnem megölt valakit puszta féltékenységből, a másik része viszont szurkolt neki. Nem tudta megmagyarázni miért, egyszerűen tűzbe jött tőle. Viktornak elég volt csak ránéznie ahhoz, hogy máris eldobja a józan eszét.

– Te jó ég! – motyogta maga elé Csilla, majd a fejét megrázva, messze űzte a volt barátja körül kavargó gondolatait és befejezte a készülődést. Mivel nem kéredzkedett el, őszintén remélte, hogy hamarabb hazaér, mint a szülei a színházból.

Az utca már csendes volt a késői időpontnak köszönhetően. Csilla félútig egy lélekkel sem találkozott, és akkor is csak egy a kocsmából hazatántorgó öregember jött vele szembe. Hiába, a kertvárosnak ez igen nagy hátránya volt. Nyolc óra után gyakorlatilag megszűnt az élet.

Csilla mélyet sóhajtott, felületesen körülnézett, aztán átszaladt az úton. Megkönnyebbült, hogy már csak két saroknyira volt Endiék házától. Utoljára akkor járt erre, amikor annak a végzetes éjszakának a másnapján a fiú hazatámogatta őt. Míg él, hálás lesz Endinek azért, amit akkor tett érte. Ha a rendőrök ott találják, talán még a késelést is a nyakába varrják. Bár nem voltak nagy tervei az életre, de a javítóintézet még így sem tűnt jó bulinak.

Ezt az egész bonyodalmat is Viktornak köszönhette. Csilla kedvetlenül elfintorodott, miközben magában újra széttépte a fiú emlékképét. Túllépett rajta, ahogyan a drogon is, ami szerencsére nem volt elég erős ahhoz, hogy függővé tegye.

Csilla haloványan elmosolyodott, amint a lelki szemei előtt megjelent a szeplős, szemüveges srác arca. Bár még azt nem tudta volna kimondani, hogy beleszeretett a fiúba, de az elmúlt két hétben nagyon is megkedvelte őt. Nem is értette, eddig miért nem látta, mennyire jó fej, kedves, és vicces. Igaz, soha esélyt sem adott rá, hogy megtudhassa.

A lányt mardosni kezdte a lelkiismeret-furdalás, ahogy eszébe jutott, hányszor is alázta meg a fiút, amikor váratlanul nekiütközött valaminek. Vagy inkább valakinek.

Csillának még csak felnéznie sem kellett, már a deltás mellkasból áradó, kesernyés illatból pontosan tudta, kivel akadt össze.

– Viktor – suttogta halkan.

– Helló, bébi! – kacsintott rá a fiú, majd két keze közé fogta Csilla arcát.

Meg akarta őt csókolni, ám mielőtt megtehette volna, a lány kiszakította magát a srác kezei közül, és néhány lépést hátrált.

– Hogy kerülsz ide? A rendőrség keres.

A fiú bosszús pillantással bólintott.

– Igen, tudom. De eddig sem jártak nagy sikerrel – tette hozzá szélesen elvigyorodva.

– Merre jártál? – kérdezősködött tovább Csilla, noha az esze azt súgta, el kéne futnia.

Viktor közömbösen vállat vont.

– Erre-arra. De most visszajöttem érted! – tett egy lépést a lány felé. – Velem jössz, mert kellesz nekem!

Csilla hitetlenül megrázta a fejét.

– Nem megyek veled sehova! Mi végeztünk – jelentette ki határozottan. Kár, hogy közben egész testében árulkodóan remegett, mint a kocsonya.

– Tényleg? – szaladt fel a fiú szemöldöke. – Végeztünk? A tested mást mond. Minden porcikád vágyik az érintésemre. Ne is tagadd!

Csilla hevesen megrázta a fejét.

– Semmit sem akarok tőled. Már Endivel vagyok.

– Kivel? A kis szemüveges, szeplős balfékkel? Ezt nem mondod komolyan! – röhögött fel a hasát fogva a fiú.

– De igen! Vele vagyok. És nagyon jó – szállt szembe vele Csilla.

– Akkor miért utánam ácsingózol? – kérdezte villámló tekintettel Viktor, majd váratlanul áthidalta a köztük lévő távolságot, és szorosan magához húzta a lányt.

– Nem ácsingózok utánad – próbált ellenkezni erőtlenül Csilla, noha tisztán érezte, hogy a lábai remegnek, a teste pedig elgyengül a fiú közelségétől.

A vágya lassan kezdte felülírni a józan eszét. Te jó ég! Mennyire akarta, hogy Viktor magával vigye. Hogy újra érezze azt a perzselő szenvedélyt, ami gát nélkül áramlik a fiúból, és ami mindkettejük eszét elveszi.

– Az a kis mitugrász azt sem tudja, mi a jó neked. Ő kevés hozzád. Neked olyan kell, amilyen én vagyok – lihegte a nyakába Viktor.

– De tudja! Endi tökéletes! – bizonygatta erőtlenül Csilla.

– Oh! Ha valóban ennyire jó azzal a kis senkivel, akkor miért nem tudsz ellenállni nekem? Miért remegsz a karomban? Miért akarod most is, hogy... – záporoztak a fiúból a kérdések, mialatt a teste mellé szorította a lány mind a két kezét.

– Nem akarom – nyöszörögte Csilla.

Viktor kárörvendően felvihogott, aztán egészen a lány szájához hajolt.

– Dehogynem! – súgta, majd rátapadt a mézédes, vöröslő ajkaira.

Csilla tudta, hogy nincs tovább, elveszett. Teste azonnal feladta a tiltakozást, és hamarosan az esze is követte.

V.

Csilla úgy érezte magát, mintha egy elefántcsorda dübörögne át felette. A feje hasogatott, és ahogy kinyitotta a szemét, az egész világ forogni kezdett körülötte.

Az emlékképei között az utolsó Viktor megjelenése volt. Látta a lelki szemei előtt a fiú vigyorgó képét, hallotta a fülében a szavait, de hogy utána mi történt, arról semmit sem tudott.

– Sajnos ez törvényszerű a fejsérülteknél –– lett figyelmes egy meglehetősen halk, távolról érkező hangra.

– És mit gondol, doktor úr, mikor tér magához? – vegyült a fejében uralkodó káoszba az édesapja hangja.

– Hamarosan. Tudom, hogy nehéz, de türelmesnek kell lenniük. Nagy sokk érte a szervezetét, és a drog sem segített, amit elfogyasztott, mielőtt leütötték.

Csilla közbe akart szólni, hogy ő már tiszta, de képtelen volt parancsolni a testének.

– Itt kötelességem önöket tájékoztatni, hogy hivatalból értesítettük a családvédelmet – ragadta magához a szót újra az orvos. – Ha Csilla magához tér, valaki ki fog jönni a gyámügytől megvizsgálni az eset körülményeit.

A lány újra megpróbálta szólásra nyitni a száját, de a sötétség hamarabb elragadta, minthogy egy hangot is kiejthetett volna.

***

Endi órák óta ült a lány ágya mellett arra várva, hogy mikor ébred fel. Azt hitte, meg fog könnyebbülni, ha magához tér – most viszont, hogy ez bekövetkezett –, mégsem érzett mást, csak sértettséget és dühöt. Ezért nem is igen szólt hozzá, mert úgy érezte, képtelen lenne vele normálisan kommunikálni. Másképpen viszont nem akart.

Így az, hogy végül is mégis beszélgetni kezdtek, Csilla érdeme volt.

– Nagyon haragszol? – kérdezte reszkető hangon a lány.

Endi dühösen rámeredt.

– Nem látszik?

Csilla megtörten bólintott.

– Persze, hogy nagyon haragszom. Ezt mégis, hogy gondoltad? Elmentél... vele... – köpte lemondóan a szavakat a fiú, mialatt az ágyhoz lépett.

– Az tévedés volt! – ellenkezett hevesen a lány, a fiú keze után nyúlva. Ám az gyorsabb volt, és hátrébb lépett.

– Hogy lehet tévedésből valakire rámászni? – szúrt oda Endi, ahol Csillának minden bizonnyal a legjobban fájt.

– Nem másztam rá! – bizonygatta a lány. – Ő termett egyszer csak ott. Én meg...

– Te meg?

– Én meg nem bírtam ellenállni – motyogta leszegett fejjel Csilla. – Mondtam már neked! Egyszerűen nem tudok ellenállni Viktornak. Képtelen vagyok rá.

Ha bármi együttérzés is feléledt Endi lelkében az elmúlt percekben, a lány utolsó mondataival csírájában elfojtotta azt. A fiú egész testében forrni kezdett a harag.

– Értem – mondta hidegen. – Azt hittem, jobb vagy ennél. Abban bíztam, megmenthetlek. De tévedtem – mosolyodott el, hogy a csalódottságát leplezze.

Néhány másodpercre csend borult a kórteremre. A lány halkan sírni kezdett.

– Endi! Kérlek! – szipogta, és megpróbált a fiú keze után kapni, de az újra elhúzta előle. – Azt ígérted nekem, hogy te sosem fogsz bántani!

Endi felszisszent.

– Te meg azt ígérted nekem, hogy nincs több por. Mégis tele voltál vele, amikor behoztak.

Csilla szeme elkerekedett.

– Én nem szívtam! Nem is emlékszem rá, hogy mi történt. Biztos Viktor adta.

– Viktor! Viktor! Viktor! Hát persze. Ki más? Tudod, mi a te bajod? – hajolt közelebb Endi. – Hogy az egész életed körülötte forog. Az én bajom meg az, hogy nekem már nem jut hely benne. Ennyit erről! – vonta meg a vállát közönyösen, aztán sarkon fordult, és megtörten maga mögött hagyta a szobát.

***

Endi pontosan huszonnégy órája sétált ki a kórteremből. Azóta Csilla egyfolytában azt várta, hogy mikor jön vissza. Éberen figyelte az ajtót, és valahányszor csak kinyílt, a szíve megállt egy pillanatra. Ám a következő másodpercben mindig csalódottan tovább dobogott, mert vagy gyógyszert hoztak, vagy a lázát jöttek megmérni.

Még az sem dobta fel, hogy az orvos közölte vele reggel, ma elhagyhatja a kórházat. A tegnapelőtt nála járó gyámügyes elég határozottan belengette, hogy a legjobb az lenne, ha néhány hétre egy zárt otthonba kerülne, ahol a nap huszonnégy órájában szem előtt tarthatnák. Bár a szülei megpróbáltak kézzel-lábbal tiltakozni az otthon ellen, az ügyintéző nem sok kétséget hagyott afelől, hogy mennyire is fogják figyelembe venni őket. Semennyire.

– Mikor lesz már vége ennek a rémálomnak? – szegezte a plafonnak a költői kérdést.

– Hamarosan – érkezett azonnal a nemvárt válasz.

Csilla késlekedés nélkül az ajtóra kapta a tekintetét, ahol a résnyi nyílásban Joci vigyorgó fejét pillantotta meg.

– A frászt hoztad rám! Mit keresel itt?

A fiú mielőtt válaszolt volna, lábujjhegyen belépett, aztán halkan becsukta maga mögött az ajtót.

– Én is örülök neked! Gondoltam, biztos unatkozol. Hogy ityeg?

– Ne is kérdezd! – válaszolta Csilla, ülésbe tornázva magát.

– Szar, mi? – sétált az ágyhoz a fiú.

Csilla válasz helyett, lebiggyesztett szájjal vállat vont.

– Na! Mi ez a szomorúság? – kérdezősködött az ágy szélére ülve a fiú. – Ha Viktor miatt izgulsz, az apja már fogadott ügyvédet. Hamar kihozzák.

– Elkapták? – sandított fel Jocira a lány.

– El, édesem. De annyi baj legyen! Ne is beszéljünk arról az idiótáról! Inkább azt mondd meg, mikor engednek haza.

– Már mehetnék, de anyámékat berendelték a gyámügyre. – Csilla egy másodpercre elnémult, mielőtt folytatta volna. – Valószínűleg bedugnak néhány hétre egy otthonba.

– Micsoda? – hőkölt hátra Joci. – Mekkora mocskok! Édesem! – biggyesztette le a száját a fiú. – Hát miért nem ezzel kezdted? Majd én megszöktetlek, hogy ne kelljen arra a borzasztó helyre bemenned. Én voltam már ilyen otthonban. Egy nagy rakás szar az egész. Egész nap csicskáztatnak, nincs se telefon, se gép, semmi.

Csilla felsandított Jocira, aztán határozottan megrázta a fejét.

– Nem csinálhatok több balhét! Nem szabad!

– Ugyan már! – legyintett könnyelműen a fiú. – Csak nem a Pápaszemes miatt? Amúgy is, merre van? Nem ápolgat téged?

– Tegnap összevesztünk. Nagyon haragszik rám. És igaza is van. Elvesztettem őt.

– Jaj! Hagyjad már! – affektált Joci. – Tudod mi kell neked?

Csilla nemet intett a fejével.

– Egy jó kis balatoni hétvége. Vad buli a többiekkel, és kutya bajod sem lesz hétfőre. Épp este készülök lemenni. Egy csomóan lent vannak Cintiáék nyaralójában.

– Nem! – rázta meg a fejét hevesen Csilla.

– Ugyan már! – vihogott fel a fiú, kivillantva az összes szuvas fogát. – Mindent szabad. És asszem, még a jókedvedről is tudnék gondoskodni.

Csilla megbabonázva nézte, ahogy Joci kiemelte a zsebéből az aprócska, fehér porral megtöltött nejlonzacskót.

Vágypor. Viktor mindig így hívta.

Tudta, hogy ellen kellene állnia, és nem szabadna engednie a csábításnak. De miután biztosnak tűnt, hogy Endit soha többé nem kaphatja vissza, ráadásul a nyár maradék részét egy otthonban töltheti, már semmi oka nem volt rá, hogy józan maradjon.

VI.

Endi már harmadszor csengetett, ötször kopogtatott, és legalább harmincszor telefonált. De mindhiába. A lány nem nyitott ajtót, nem vette fel a telefont, nem reagált semmilyen próbálkozására.

A fiú magába zuhanva roskadt le a tornácra vezető lépcsőre, egyre csak azon gondolkodva, hogy mit tehetne még. Tegnap nem úgy viselkedett a kórházban, ahogy kellett volna. Önző volt és kegyetlen, ezzel pedig megszegte az ígéretét. De annyira sértettnek érezte magát, mint eddigi életében még soha. Képtelen volt elfogadni, hogy Csilla nem változott meg varázsütésre. Viszont elég volt egyetlen álmatlan éjszaka ahhoz, hogy rájöjjön, képtelen nélküle élni.

Endi a kezébe temette az arcát. Érezte, hogy könnyek mardossák a szemhéját, és a sírás szorítja a torkát, de még tartotta magát. Elvégre egy igazi férfi sosem sír! Márpedig, ha akarta Csillát – és ő nagyon akarta –, akkor muszáj volt végre levetkőznie a kisfiús butaságait.

– Igenis tökös vagyok! – suttogta félhangosan, miközben ökölbe szorította a kezét, és belevágott a két combjába.

– Te meg mi a fenét csinálsz itt?

Endi a másodperc tört része alatt nézett fel Ivett orrhangjára, és egy gyors mozdulattal kitörölte a szemében ülő könnyeket.

– Bőgtél? – intézett hozzá újabb kérdést a tőle alig egy méternyire álló, szélesen vigyorgó lány.

– Nem! Csak valami belement a szemembe – motyogta a még nem létező bajsza alatt a fiú, mialatt újra megtörölte az arcát, és igazán férfiasan megszívta az orrát is.

– Ja! Persze! – legyintett lefitymálóan Ivett, majd közelebb lépett. – Elhordanád magad az útból? Csillát jöttem meglátogatni. Hallottam, hogy ma reggel hazaengedték.

– Igen, de nincs itthon. Nem nyit ajtót – tornázta magát állásba Endi.

A lány arca szokatlanul elkomolyodott.

– Csak nem valami baja van? Fura... Amikor délután találkoztam az apjával, akkor indultak a kórházba Csilláért. Még nem értek volna haza? – gondolkodott hangosan, majd a zsebéhez nyúlt. – Felhívom!

Endi egyetértően bólintott, aztán a tornác korlátjához hátrált. Megpróbált lazán rátámaszkodni, bár igazából teljes erejéből belekapaszkodott, hogy ha a remegő lábai felmondják a szolgálatot, ne essen össze szégyenszemre Ivett szeme láttára.

A lány nem sokat tétovázott, mire Endi visszafordította rá a pillantását, már a füléhez is emelte a telefont. A fiú hallotta a búgásokat, és nagyot dobbant a szíve, amikor a harmadik után Csilla beleszólt a telefonba. Ám azonnal elszállt minden reménye, mert néhány szó után világossá vált a számára, a lány nincs teljesen magánál.

– Nem értem! Mondd még egyszer! – nyafogott Ivett a szokásos orrhangján.

Csilla elismételhette ugyanazt, amit már egyszer elmondott, ám a lány homlokán a ráncok nemhogy kisimultak, még tovább mélyültek.

– A Balatonnál? – kérdezett vissza hitetlenül, pillantását Endire kapva. – Kivel mentél le oda? Hogy Joci kiszöktetett a kórházból és odavitt? – kérdezte csodálkozva. – Hát ez mekkora! – csattant fel elismerően a következő másodpercben. – Nagyobb franc vagy, mint hittem!

Endi próbált ellenállni, erős maradni, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy a világ forogni kezd körülötte.

Mint mindig, mindent, ezt is elszúrta. A lány, akit szeretett, több száz kilométerre volt tőle, egy igazán veszélyes senkiházival. Csillát meg kellett volna védenie a Joci fajtáktól, ehelyett éppen ő lökte annak az idiótának a karjába.

Endi mélyen elmerült az önsajnálatban, és csak Ivett hangja térítette őt magához.

– Ugye most nem bőgsz? – szegezte neki undokul a kérdést a lány, kezében a telefonjával hadonászva.

A fiúnak már nem maradt ereje, hogy hazudjon, így csak megrázta a fejét. Tudta, hogy ezért az érettségiig fizetni fog, mert Ivett ezt minden lehetséges alkalommal fel fogja neki emlegetni, de ebben a pillanatban még ez sem érdekelte.

– Ne legyél úgy oda! Joci vigyáz rá. Ti úgysem voltatok egymáshoz valók. Csillának már nagyobb igényei vannak nálad – jegyezte meg csak úgy mellékesen, a körmét piszkálva a lány.

Endi szívébe Ivett mintha kést szúrt volna az utolsó mondatával. Igen, mindenki ezt mondta, és valahol mélyen belül ő is tudta, hogy a többieknek igazuk van. Ő tényleg kevés Csillához az öt dioptriás szemüvegével, a szeplős arcával. De közben mégis szerette a lányt. Őrülten szerette. És tudta, hogy Csilla is viszontszereti őt. Épp ezért hitte, hogy ketten együtt, minden akadályt legyőzhetnek.

– A francba! – káromkodta el magát, miközben letörölte az arcát, és állásba tornázta magát. Egy futó pillantást ugyan még pazarolt az őt szkeptikus tekintettel vizslató Ivettre, aztán se szó, se beszéd, leugrott a tornácról, és a füvön át az utca felé indult.

– Hé! Pápaszem! Most meg hova a fenébe mész? – kiabált utána a lány

– A Balatonra! Csilláért – szólt vissza a válla felett Endi.

– De hát az se tudod, pontosan hol van! Sőt! Azt se, hogy miként jutsz oda. Állj már meg! – üvöltött utána, miközben a hangokból ítélve rohanni kezdett.

De Endi nem állt meg, még csak nem is lassított, amíg Ivett utolérve, elkapva a karját, meg nem állította. A lány tekintete szikrákat hányt.

– Hülye vagy?! Ne hősködj! Nem vagy Superman. Soha nem fogod megtalálni!

– Hagyj! – rántotta ki a karját Endi. – Megtalálom őt, mert szeretem! – válaszolta komoly arccal, majd eliramodott a lemenő nap fényében.

Köszönöm, hogy elolvastad, ha tetszett hagyj magad után nyomot!