Szeretem a fákat, melyek kifakadnak,
Alattuk a padok árnyékba borulnak.
Szeretem a gondtalan gyermekeket,
Ám egyet jobban szeretek,
Téged,
Ahogy fűtöd a lelkemet.

Szeretem az állatokat nézegetni,
Önfeledten kisgyermekként játszadozni.
Kedvelem a lányokat, ők engem nem,
Ám én csak egyet szeretek,
Téged,
Drága barna szemeidet.

Szeretek szeretni, ez így is van rendjén,
Nem tehetek semmit, hogy az enyém legyél.
Az élet nehéz, de ezt nem feledem.
Tudd, én csak egyet szeretek,
Téged,
Barna hullám fürtjeidet.

Szeretem anyámat, szeretem apámat,
Szeretem testvérem s két darab kutyámat.
Élem az életet, halál sem riaszt,
Ám egyet nem feledhetek,
Téged,
Csak megkötve szerethetlek.

Szeretem a férfit és szeretem a nőt,
Szeretem mindenből jelenben meglevőt.
Szeretem a Mennyet, Poklot becsülöm,
Ám egyet jobban szeretek,
Téged,
Virágozó éneklésed.

Szerethetnék embert, megteremti gondját,
Szerethetnék Istent, búja elkapóját.
Szerethetnék bort, folyékony kedvoldót,
S mégis csak egyet szeretek,
Téged,
Mosolyodat, nézésedet.

Szeretek szeretni, ám fájdalommal jár,
Érinthetetlen távolságban szívem vár.
Az élet nehéz, de a halál könyebb,
S tudod-e én kit szeretek?
Téged,
S adod belém az életet.

Szeretem a nyugodalmas utcákat is,
Szeretem, ha jókedvű vagy a rosszban is.
Kedvelem a szelet, s arcomon suhan.
Én most kit is szerethetek?
Téged,
Őnfeledt nevetésedet.

Szeretem a fiatalt, időst tisztelem.
Időskoromat mindig szépen képzelem,
S tudod-e kivel telhetne az jobban?
Azzal, kit szívből szeretek,
Véled,
Ahogy éljük életünket.

Szeretek szeretni, immáron minden szép,
Versemet leírtam és ez mindjárt elég.
Az élet az nehéz, de érted élhetek.
S ne feledd e verset kérlek,
Téged
Szeretni foglak míg élek.