Sokszor rajta kapom magamat,
Hogy a múlton gondolkozok
És csak ülök, nosztalgiázok,
Mind az a szép emlék áradat
S nem bírom visszafogni
Hogy ne kívánkozzak vissza.

Annyi nevetés, öröm, szerelem,
Mindent újraélnék rögtön.
E pillanatot akár elcserélem
A régiekre, ott kéne feltöltődnöm
Hogy jelen pillanatát megélve
Új emlékeket létre hozhassak.

De húz befele az egyszerűség,
A normalitás, a kalandvágy.
Világos világlátás, gondnélküliség,
Szeretett percek tartottak át
Egy másik lélekbe, helyre
S ezt vágyom valahol vissza.

Elfogadás, bolondság éltettek
Ám eltűntek, nem a régi lemez.
Összetartozás, őszinteség kellett
A szívűnkbe mind ehhez.
Szabadság, gondolat szabadság,
Valahol engem ez éltetett.

A mindenkori remény, megértés,
A szorongás helyett kinyílás,
Mások szeretete, könnyed elfeledés,
S nem volt semmi megtorlás,
A szavak könnyebbek voltak
S szabadabb volt a gondolat.

Hiányollak titeket drága gyerekek,
Hiányzik az önfeledt nevetés,
S az egész szebb volt veletek.
Ám mái napig dúl bennem a szeretés,
Tudjátok ti ezt, nem kell mondani.
Ezt a szívben semmi nem pótolja ki...