Szemeiből zápor hulla alá
Cseppenként egymás után.
Szíve szakadt, kedve alábbhagyá
Üldögél az ágy sarkán.

Füstöt fúj, füstöt szív lágy ajaka,
Alkoholt fogyaszt mellé.
S fehér ködbe mélyen burkolózva
Bámul ő maga elé.

Szorítkozik száraz torka össze.
Könnye folyik orcáján,
Régi szerelmét elveszítette
Fiatalkor hajnalán.

Kintről fény sugárzik az ablakon,
Sugárzik, mint fájdalma.
Égszínkék szeméből könnye hullón
Esik a parkettára.

Szemfestéke arcán elkenődve.
Nyomja vállát nagy teher,
Többé már nem olyan mint előtte.
Mit is tehet az ember?

Erőt vesz magán új életéhez,
Letörli minden könnyét,
Felöltözik szépen az estéjhez
S elfeledi szerelmét.