Odaát várván áll a csillagmáglya,
Fénye világít az Énekes Virágra.
S míg fürdik a fényben orcája
Rácsodálkozik eme fura világra.
Szemében csillan emlék halmaz,
Összes kontaktus, mind katyvasz.
Zavartan hagyja el a hűs teraszt,
Felette Hold árnyakat fakaszt.

Lábát szedve, járva az álmokban
Sötét lények várnak rá az ajtóban.
Varjú szálla vállára s ő riadtan
Rohan tovább a véges csapdában.
"Szálljon rátok átok"-kiálltja csendben,
Nem csak néki van szenvedés e helyen.
Látást veszten csobban a vízben,
Hátra fekszik benne, hangot fürkészen.

"Ó te drága Virág, minden vágyam,
Szánj nekem helyet szíved kamrájában.
Költészetem nélküled áll üres papírokban,
Fogadj be engem, ne hagyj a pánikban!"
Ezt hallván felriad a drága Virág teste,
Benne a vízben hangforrást keresve.
Lecsapódott már a kényes este,
Elvarázsolt létnek szűz csendje.

S bár Szépség ő, Énekes drága Virág,
Szörnyetegnek nem lehet kívánság
Az éjben, neki nincs külön kiváltság
Csak depresszív magány, elzártság.
Szenvedélyes könnyei hullanak néki,
Zokogása a segítő Zenét is elfedi.
Gondolja nem lehet már mit tenni,
Ő szenvedését nem javítja semmi.

"Kérlek, vesd el bánatom végleg,
Hagy élhessek végre csakis érted.
Nincsen más kivánságom ha kérded,
Már a velemények sem érdekelnek."
Ezt kimondván táncra kelt a Hold,
Boldog lett ki eddig bánatos volt
S szíve végre szenvedéllyel zakatolt.
Másoktól már félelme nem is volt.

Költői e kép, igazi pompa csoda,
A Szörnyeteg megtudta van otthona.
Mily csodás az élet ez álomvilágba',
Kívánom, hogy fordulna ez valóságba.
S míg várok erre, a Tenger szülötte
Költi vágyait, s a Királyság eljötte
Jelenti majd, hogy álmát meglelte.
Érted, Énekes Virágom várok örökre.