A mosdókagylónak támaszkodva pillantottam a tükörbe, miközben nem tudtam lemosni a vigyort az arcomról. Nem tudom, hogy mi történik velem, de azóta a szívem a torkomban dobogott. Nem tudom, hogy mi ez az izgalmas érzés, de úgy érzem, hogy kicsi Kitty mellett igazán önmagam lehetek. Úgy érzem, hogy mellette nem kell álcát öltenem és másnak kiadni magam. Ő elfogadott olyannak, amilyen vagyok. És a szex...a szex eszméletlen vele. Nem csak intenzív, de felejthetetlen és különleges. Voltak már egyéjszakás kalandjaim, de ez minden alkalmat felülmúl. Úgy passzolunk egymáshoz, mint két kirakós darab. Az elején bele sem gondoltam abba, hogy a "kapcsolatunk" ennyire jól fog működni. Azt már tudom, hogy a testem nem vágyik más testére. Csak Kitty kell nekem. Vele beérnem.

A nappaliba sétáltam, miközben ő az ablak előtt állt és a látványt nézte. Magával ragadott, hogy egy egyszerű nyomott mintás pólóban és farmerben is ilyen szép. Tudtam, hogy nem szabadna erre gondolni, de nem bírtam ki azt, hogy ne vegyem észre. Amikor az órára pillantottam, észrevettem, hogy ma még nem vacsoráztam. Ezért elővettem a jól bevált palacsinta receptet, majd a pult mögé álltam és felsorakoztattam a hozzávalókat. - Éhes vagy, Kitty? - kérdeztem felé sem nézve. Ő a pult másik oldalához sétált, majd alkarral rátámaszkodott és határozottan bólintott. - Szereted a palacsintát? Mondjuk hülye kérdés volt, mert az én palacsintám nem olyan lesz, mint amihez te hozzászoktál!

- Én nagyon szívesen megkóstolom a te palacsintádat is! - táskájából váratlanul egy fényképezőgépet húzott elő. Anniyira meglepődtem, hogy a tészta kikeverése közben, felvontam a szemöldökömet.

- Fotókat csinálsz?

- Én csak hobbiból! - magyaráztam, hiszen a tekintetétől hevesebben kezdett el verni a szívem. Shane különleges hatással volt rám. Még mindig nem tudtam megfejteni, de az biztos, hogy van benne valami különleges.

- És mit szoktál fényképezni? - a pultra támaszkodott, ezért kicsit közelebb került hozzám. Az arcát fürkészve elmosolyodtam.

- Épületeket, a várost, embereket... - tartottam a fényképezőgépet. - Mindent, ami megtetszik!

Ekkor Shane a lapra helyezte a serpenyőt, majd torkát köszörülve biccentett. Láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, ezért oldalra pillantva elnevettem magam. - Mi az? - az arcát fürkésztem, a szemem nem tudtam levenni róla. Tudtam és éreztem is, hogy közel kerültünk egymáshoz. Ez lehet jó és lehet rossz is. - Mondd már! - kértem kíváncsian.

- Emlékszel, Mr. Hepburnre? Ő az idősek otthonában lakik! - a forró serpenyőbe folytatta az elkészült palacsinta tésztát, miközben illata betöltötte az egész nappalit. Mélyen beszívtam a különleges palacsinta illatát, szinte éreztem, hogy korog a hasam.

- Persze, hogy emlékszem rá! - mosolyogtam. - Ő nagyon jó ember!

Ekkor Shane kezébe vette a serpenyőt, majd a tészta megfordult a levegőben és enyhe csattanással a serpenyőbe érkezve tovább sült. Ekkor Shane a szemembe nézett. Nem mondott semmit, csak az arcomat fürkészte. Ebben a pillanatban volt valami. Azt hiszem, hogy tökéletesen értettük egymást. Nem tudtam, de sejtettem, hogy Shane erről nem szívesen beszél, hogy van a dolog mögött valami, amit nem szívesen ozt meg az emberekkel. A zöld szemét fürkésztem, a nyelvemmel a fogamat piszkáltam, miközben szamtanuja lettem annak, hogy méreg zöld színű írisszel körbevett pupillája a kétszeresére növekszik. Ekkor kizökkentem. - Én is süthetek egyet? - hajgumival felfogtam a hajam, majd a palacsinta sütő elé léptem. Shane udvariasan helyet adott nekem, miközben a következő kanál tésztát folyattam a forró kerámiára. - Szeretem a palacsintát! De soha nem sikerült feldobnom! Amikor legutoljára megpróbáltam, akkor a széle leragadt és a földre esett!

- Akkor majd én segítek! - váratlanul ért, hogy Shane mögém lépett, majd megfogta a kezem amivel a palacsinta sütő fogoját tartottam. A kezünkre pillantottam, közben leplezni sem tudnám azt, hogy ez a pillanat elvarázsolt engem. A hátamat biztonságosan a mellkasának támasztottam, miközben megfogtuk a forgatót. A palacsinta alá nyúltunk, egy kicsit meglazítottuk. - Most egy határozott mozdulattal próbált feldobni! - a fülembe súgta, miközben a levegőbe dobtam a palacsintát, ami megfordult, majd tökéletesen a kerámiára érkezett. Ekkor elengedtem és elvigyorodtam.

- Sikerült! Ezaz! - a pillanat hevében lábujjhegyre álltam és átkaroltam Shane nyakát. Az ölelésemet nem viszonozta, ezért gyorsan elhajoltam, majd bocsánatot motyogtam.

- Öhm, remélem, hogy ízleni fog! Én csak így eszem a palacsintát! - sütötte le a szemét. - Egyébként csak azt akartam mondani, hogy Mr. Hepburn kedvel téged!

- Én is kedvelem őt!

- Holnap a próbák után elmegyek hozzá! - a szemembe nézett. Azt már megtanultam róla, hogy soha nem mondja ki azt, amit valójában szeretne. Egyszerűen vagy azért mert büszke, vagy mert nem szeretne megnyílni előttem. - Mondta, hogy szívesen látna téged újra!

- Valóban? Ezt ő mondta? - fürkésztem a szemét. Shane mosolyra húzta az ajkát, majd bólintott.

- Szóval ha pont ráérsz, akkor velem jöhetnél!

- Megbeszéltük!

Másnap este öt órakor kiszálltam a taxiból és megigazítottam a bőr oldalt táskámat. Szinta biztos voltam abban, hogy Shane nem fog elkísérni, ezért sem lepődtem meg akkor, amikor egyedül szálltam taxiba. Végig néztem a ruhámon, miközben rájöttem arra, hogy jól választottam: egyszerű kék farmert viseltem, a térdén ki volt szakadva. Ehhez felvettem egy szilva színű pólót, aminek bal oldalán volt egy kicsi zsebe.

Hevesen dobogó szívvel léptem be az idősek otthona fotocellás ajtaján, majd illedelmesen köszöntem a recepciónak. Ekkor vettem észre, hogy a recepció mellett aranyos kulcstartókat lehet vásárolni. A francba! Nem hoztam magammal pénztárcát! A kulcstartók pici kék színű delfinekből és rózsaszín flamingókból álltak. A kirakat mögött volt egy alapítvány és adószám is. - Annyira aranyos! - a kezembe vettem az egyik flamingó kulcstartót és sóhajtva vissza helyeztem a kirakatba.

- Szia! - Shane sötétkék kapucnis pulcsiban és hozzá illő, szűk futó nadrágban állt meg előttem. A kulcstartók előtt állva mosolyogva a szemébe néztem, majd egymás mellett Mr. Hepburn felé sétáltunk.- Hogy telt a napod? - kérdezte, miközben banánt evett. Felvontam a szemöldökömet.

- Egy kicsit fárasztó volt! - mosolyogtam, miközben megálltunk Mr. Hepburn előtt és illedelmesen kezet nyújtottam neki. - Hogy van, Mr. Hepburn?

- Katie! Elképzelhető, hogy maga napról napra szebb? - kérdezte és felvonta bozontos szemöldökét.

- Nagyon köszönöm! Hogy érzi magát? - Shane mellé ültem, aki a következő adag vacsoráját fogyasztotta. Csal fél szemmel pillantottam rá, miközben tudatosult bennem az, hogy rosszabb mint egy két hónapos kisbaba.

- Az izületeim kicsit fájnak és a látásom sem olyan jó már! - ekkor kicsit közelebb hajolt hozzám. - De mindig észreveszem, ha a nyanyák csalni próbálnak a bingóban! - balra mutatott, miközben megpillantottam az idős néniket, akik a hosszú asztalnál bingó játékot játszottak. - De nagyon hálás vagyok azért, hogy Shane gyakran jön hozzám! - ekkor mindketten az almát evő férfi felé pillantottunk. Shane koncentrálva evett, ezért észre sem vette azt, hogy róla beszélünk. - Evés közben egy másik dimenzióban jár! - legyintett a bácsi.

- Kezdek hozzászokni! - nevettem.

- Hallottam ám! - az utolsó szelet almát is megette, majd az ételhordót a sport táska mélyére helyezte. - Mr. Hepburn! Mesélje el Kittynek, hogy mit szokott szabadidejében csinálni!

- Áh, igen! - nevette el magát. - Az ápolónő Susan egy kicsit ketyós! - bökött a halántéka felé. - Ezért amikor arra kerül a sor, hogy ki szeretne vinni az udvarra, mindig alvást színlelek! - suttogta. - Nem tudom, hogy mi van azzal a nővel, de eddig háromszor hagyott el a kertben!

- Tessék?! - annyira nevettem, hogy még Shane is felém pillantott. - Elhagyta magát?

- Azóta mindig azt szinlelem, hogy alszom! - igazította meg a szemüvegét. - A múltkor csak a bejárathoz vitt engem! Fél óra múlva a recepcióstól kérdezte, hogy hol vagyok!

Ekkor Shane szemébe pillantottam, aki táskájában kutatott és elismerően bólintott. A következő pillanatban kivette a sport kulacsát és alaposan felrázta. - De szerencsére itt vagyok én! - kacsintott felém.

- És, hogy van a kis Kimberly? - ekkor Shane zavartan felém pillantott. Én csak mosolyogtam, hiszen egyszer már hallottam ezt a nevet, de azóta sem tudtam meg azt, hogy ez a szép név kit takar.

- Ki az a Kimberly?

- A lányom! - pirult el az arca. - Igen! - ráncolta szemöldökét.

- Tessék? - pislogtam nagyokat. - Neked van kislányod?

Azt hittem, hogy rosszul hallok. Shane, az éjszaka élet császára és megannyi szív gyilkosa, édesapa? Az ember azt gondolná róla, hogy nem illik hozzá ez a szerep. Talán azért mert fiatal és kifejezetten jóképű. Ekkor bólintott. - Kimberly hat éves! A volt kapcsolatomból született! - ekkor lesütötte a szemét. - Egyébként nagyon jól van, Mr. hepburn! - pillantott előre. Láttam, hogy zavarban van, ezért csak elmosolyodtam. Azta! Van egy lánya!

- Szeretném látni! - mosolygott a bácsi.

- Oh! Ez nem oldható meg! - vakarta meg a borostáját. És ezzel le is zárom ezt a témát! - erőltetett magára egy mosolyt. Ez a Shane csupa meglepetés. Az egyik percben azt gondolná róla az ember, hogy komolytalan és képtelen komoly döntéseket hozni. Mindig az éjszakának él és szép nőknek táncol. És utána megtudja, hogy egyébként van egy hat éves kislánya. Hm...Shane Burnett nem vagy semmi!

- Ne haragudj, fiam! - mondta Mr. hepburn. - Csak olyan rég láttam a kicsi lányt! Az ő kislánya nagyon okos és szégyenlős! Amikor először elhozta ide, a kis Kimberly annyira meg volt szeppenve, hogy folyton az apja karjai között ült! El sem akarta őt engedni!

- Istenem! Annyira aranyos lehetett!

- Bizony! - válaszolta. - Ez a kislány nem akármilyen gyerek! Nagyon érzékeny és imádnivaló! Azonnal elrabolja az ember szívét!

Ekkor Shane felém pillantott. Mélyen a szemébe néztem, miközben alig láthatóan bólintottam. Kényelmetlenül érezte magát. - Hallottam, hogy szeret keresztrejtvényt fejteni! - tereltem témát.

- Oh! Ez így van! Vér profi vagyok benne! - válaszolta, miközben Shane alig láthatóan elmosolyodott. - Shane fiúnak sok mindent köszönhetek! Neki köszönhetően szerettem meg az olvasást és a rejtvényfejtést!

- Kitty! Későre jár! Te holnap dolgozol, igaz?

Ekkor erőltettem magamra egy mosolyt.

- Ez igaz! Nagyon örültem, Mr. Hepburn! - nyújtottam a kezem.

Mielőtt elköszöntem volna, kimentem a mosdóba. Az idősek otthonában található női mosdó tiszta és ápolt volt. Természetesen nem szeretek idegen helyen modbóba menni, de ha muszáj, akkor semmi nem állíthat meg. Miután elköszöntem, magamhoz vettem a táskámat és Shane mellett kiléptem az ajtón. Kicsit szomor voltam, hiszen eszembe jutott az, hogy vajon most mit gondol Mr. hepburn. A lépcsők előtt sziszegve megálltam. - Mi a baj? - tártam szét a kezem. Már sötét volt, ezért csak a lámpa oszlopok világították meg az arcunkat. Shane a zsebébe helyezte a kezét és felhúzta a kapucnis pulcsi cipzárját.

- Nem szeretem, amikor a lányom szóba jön!

- Szerintem pedig nagyon jó dolog...

- Nem érted, Kitty! - szólt közbe, mire lefagytam. - Amikor szóba jön, akkor mindig eszembe jut az, hogy nem lehet az életem része! - suttogta mélyen a szemembe nézve. - Eszembe jut, hogy mennyire hiányzik!

- Ritkán találkozol vele?

- Az anyámnál lakik! Amikor ovis lett nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy hol lakjon. Tudtam, hogy mellettem nem lenne teljes az élete, hiszen csak néz rám! Az én életem nem egy hatéves kislánynak való! Amikor eldöntöttem, hogy az anyámnál fog élni, akkor csak az lebegett előttem, hogy az ő érdekeit nézem!

- Értem! - sütöttem le a szemem. - Jól döntöttél!

- Csak a döntésem miatt ritkán látom őt! - sétáltunk le a lépcsőn vártuk a taxit.

Késő este becsuktam magam mögött a bejárati ajtót és bezártam. A szobámba sétáltam, a fehér egyenes talpú cipőt lerúgtam, majd leültem az ágyam szélére. A telefonomat kivettem a táskámból, de ekkor olyan dolgot pillantottam meg, amire nem számítottam. - Hát ez meg mi?! - elpirulva és mosolyogva húztam ki a táskámból egy flamingós rózsaszín kulcstartót. Amikor a bolyhos "tollát" simítottam, újra lejátszódott előttem az, hogy én a kulcstartókat nézem, ő pedig mellém állt. - De hogy került a táskámba? - pillantottam előre. Bizonyára akkor, amikor elmentem mosdóba és szem előtt hagytam a táskámat. Ezt Shane vette nekem? Vagy talán Mr. Hepburn?!

Nem!

Shane vette nekem...

A kicsi kulcstartót a mellkasomhoz helyeztem és felsóhajtottam.