Késő este a szobámban feküdtem. Az ágyat középen foglaltam el, miközben azt a könyvet olvastam, amit Katie vásárolt nekem. Már az első oldal megfogott. Kifejezetten lehet érezni a feszültséget, a bizonytalanságot és a félelmet is. A története szinte azonnal megfogott, a sötétkék borítóján szereplő régi ház egyszerre volt hátborzongató és öreg. Gyorsan haladtam az oldalakkal, igazából le sem akartam tenni. Amikor a konyhába sétáltam, a kezemből sem tettem le. Mindig magam előtt tartottam és összeráncolt szemöldökkel olvastam végig a sorokat. A hűtő mellett öntöttem magamnak vizet, a halvány lámpa fényében a pultra támaszkodtam és a telefonom felé pillantottam. Nagyon szívesen megkérdezném Katiet, hogy elkezdte-e már olvasni a tőlem kapott könyvet.

Azt hiszem, hogy a mi kapcsolatunk nagyon jó úton halad. Úgy érzem, hogy kezdjük megismerni egymást. Eszembe jutott a drága nagypapa szavai, miszerint az ember a szíve mélyén mindig megérzi, ha szerelmes. Ezt semmivel nem lehet összekötni. Folyton csak ő rá tud gondolni és mosolyog, ha eszébe jut. Nagypapa mindig azt mondta, hogy ha az életben eljön a szerelem, akkor ne álljak ellent és fogadjam be. Ha folyton az a nő jár a fejemben és a munkáról is elveszi a figyelmem, akkor ez valóban szerelem. A nagyapám mindig okos volt. Gyerekként még nem fogadtam meg a tanácsait, hiszen nem volt miért. Általános iskolában a focival, az infóval és a logózással foglalkoztam. A lányokat mindig piszkáltam, de csak azért mert élveztem, hogy piszkálhatom őket. Középiskolában már más volt a helyzet. Kilencedik osztályban szerelmet vallottam egy lánynak, aki visszautasított. Életem első szerelmi csalódása egészen a gimnázium végéig velem volt. Ott már értettem, hogy a nagyapa mit miért mondott. Most harminchat éves férfiként elmondhatom magamról, hogy sok dolgot láttam és tapasztaltam már. Egy komoly párkapcsolatom volt. Ezenkívül voltak futó és egyéjszakás kalandjaim is. A lényeg, hogy életemben most először éreztem azt, amit a nagyapám mindig mesélt a szerelemről. A szívem szerint tovább lépnék és mindent bevallanék neki, de nem akartam sietni. Minden napot, órát, percet és másodpercet ki akartam élvezni amit Katie mellett tölthettem.

Hevesen dobogó szívvel vettem a kezembe a telefonomat és rányomtam Katie nevére. Fél perc után jókedvűen szólt bele a telefonba. - Kenneth úr! Pont ebben a percben akartam magát hívni! - annyira meglepődtem, hogy a tőle kapott könyvet előre csúsztattam, majd a sötét nappaliban ácsorogva boldogan elmosolyodtam. - Képzelje el, hogy elkezdtem olvasni a könyvet!

- Csak ugyan? - pillantottam a sajátomra. - Hanyadik oldalon tart, Katie? - kérdeztem a negyvenhatodik oldalt fürkészve.

- Harminckilencedik! - válaszolta. - Ez a könyv tényleg romantikus és nagyon elgondolkodtató! Még egyszer köszönöm!

- Én is köszönöm, Katie! - lesütöttem a szemem. Kifejezetten szótlan voltam, hiszen nem gondoltam volna arra, hogy ennyire ragaszkodni fogok ehhez a nőhöz. Eljátszottam a gondolattal, hogy közelebb kerülünk egymáshoz. Olyan jó lenne érezni az illatát, és a bőrét érinteni. - Maga mit gondol rólam? - a kérdés meglepett, még magam sem számítottam arra, hogy ilyen jellegű kérdést fogok feltenni neki. A vonal túlsó végén csend keletkezett, de Katie másodpercek múlva válaszolt nekem.

- Azt gondolom, hogy maga nagyon más mint a többi férfi! - suttogta, miközben a plafon felé pillantottam.

- Mit ért ezalatt? - emlékszem, hogy erről ketten már beszéltünk, de valamiért nem tudtuk befejezni a témát. Ekkor Katie egyszerűen válaszolt.

- Úgy értem, hogy csak pozitív gondolataim vannak magával kapcsolatban!

Mivel a főnöke voltam enél személyesebb beszélgetést egyszerűen nem engedhettünk meg magunknak, pedig éreztem, hogy erről órákat tudnánk beszélni.

Másnap reggel nem várt dolog fogadott a cégnél. Amikor a lift ajtó kinyílt és kiszálltam a negyedik emeleten, szinte lassított felvételben láttam, hogy az alkalmazottak tollakat, papírokat és radírokat dobtak nekem. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, mindenki elkerekedett szemekkel pillantott rám, beleértve Katiet is, aki szája elé csapta a kezét. - Elmondaná, hogy mi folyik itt? - sziszegtem, mert az egész emelet úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna. Az ablakok tárva nyitva voltak, a lapok és szendvicsek a földön hevertek. Ekkor Katie a fejem fölé pillantott. Az alkalmazottak úgy csináltak, mintha a következő dobást terveznék.

- Kenneth úr! Csak semmi hirtelen mozdulat! - kezét maga elé tette és suttogva a fejem fölé bökött. - Egy darázs!

- Egy darázs? - suttogtam a kiborulás szélén. Katie a többiekkel együtt bólintott.

- Egy darázs! - suttogtak a többiek.

- Mindenki menjen vissza dolgozni! - amint elkiabáltam magam, az alkalmazottak megfordultak és mappákkal a kezükben az asztalokhoz sétáltak. - Az ablakot hagyják nyitva, hogy ez a szegény állat ki tudjon repülni! - pillantottam a méh felé, majd a fejemmel biccentettem és magam után hívtam Katiet.

- Nagyon sajnáljuk, Kenneth úr! Sokan attól féltek, hogy a darázs megcsípi őket! - magyarázta elpirulva.

- Most magára is haragszom! - sziszegtem őszintén.

- De...de... - hebegte.

- Máskor nem szeretnék ilyen látványra belépni a munkahelyre! - amikor kinyitottam az irodám ajtaját, először előre engedtem Katiet, majd becsuktam magunk mögött az ajtót. A helyzethez képest jól szórakoztam, hiszen soha nem felejtem el Katie, riadt tekintetét, amikor látta, hogy a méh helyett engem dobáltak meg az alkalmazottak. Azt hiszem, hogy ez a nő nem csak szerelmet, de vidámságot is hozott az életembe. - Hogy indult a reggel? - ültem az asztalom mögé. Katie mosolyogva megállt előttem, majd határozottan bólintott.

- Nagyon jól telt! Végre sikerült egy karamellás kávét készítenem, szóval büszke voltam magamra!

A mai napon sajnos sok feladattal bíztam meg Katiet, hiszen nagy volt a pörgés. Rengeteg dokumentumot kellett eljuttatni hozzám, illetve még több lapot kellett aláírom és lepecsételnem.

Alig vártam, hogy este nyolc órakor becsukjam magam után a lakásom ajtaját és kipihenjem magam. Az inget végig gomboltam magamon, majd az ágy közepére feküdtem és hanyatt feküdtem. A gondolataim most is Katie körül forogtak. Az érzéseimben biztos voltam, csak Katie érzésein nem tudtam kiigazodni. Tisztában voltam azzal, hogy mindig lesz köztünk egy távolság, hiszen én a főnöke vagyok. Emellett bíztam abban, hogy érett nőként és férfiként el tudjuk dönteni azt, hogy mit akarunk a másiktól. Akkor zökkentem ki a gondolataimból, amikor a telefonom rezgett és Katie neve jelent meg. Úgy éreztem, hogy kicsattanok a boldogságtól. Nem számítottam a késő esti hívására, mégis boldogság járta át a mellkasomat és a szívemet. - Katie! Szép estét! - mennyezetet fürkészve a tarkóm alá csúsztattam a másik kezem, majd kíváncsian vártam, hogy a készülékbe szóljon.

- Jóestét! Ugye nem zavarom? - a hangjában azonnali aggodalmat véltem felfedezni, ami egyszerre volt aranyos és nőies is. Jaj Katie! Mondd, mit akarsz te tőlem?

- Dehogyis, Katie! Mondja csak!

- Tudom, hogy késő van már, és azt is lehet, hogy aludni készült, de megfordult a fejemben, hogy nem lenne-e kedve eljönni velem pizzázni! - azonnal felálltam és felvont szemöldökkel a szekrény elé léptem. Még csak este fél kilenc volt, ami azt jelentette, hogy csak most indul be az esti élet. - Mondjuk egy sport embertől nem illik ilyet kérdezni!

- Szerintem azért hívott el, mert jól tudja, hogy nem mondanék nemet a pizzára!

- Ez igaz! - nevetett. - Fél óra múlva a lakás előtt?

- Megbeszéltük! - húztam magamra egy szürke pólót, felvettem egy fekete farmert és cipőt, majd elmentem arcot mosni. A fürdőszobából kilépve megigazítottam a hajam és befújtam magam egy kevés parfümmel. Lifttel mentem le a mélygarázsba, ott beszálltam a kocsiba és kihajtottam az útra. A szerencse az volt, hogy Katie csak pár háztömbnyire lakott tőlem.

A lakás előtt a motorháztetőnek támaszkodva vártam rá. Széles mosolyra húztam az ajkam, amikor virágmintás ruhában és vékony homok színű vászoncipőben sétált ki előttem. Katie lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Hullámos barna haját most kiengedve hordta. Miközben sétált, a rövid haja tincsei táncoltak az arca mellett. Mosolyogva megállt előttem, majd a hátam mögé mutatott. - Sétálni fogunk? - pörgettem az autó kulcsát.

- Igen! Biztos vagyok abban, hogy imádni fogja! - már sötét volt, csak az utca lámpái világították meg a járdát. Katie mellettem sétált, de sokszor közelebb lépett, amikor mellettünk sétáltak el az emberek. Mintha lett volna köztünk valamilyen feszültség. Kicsit úgy éreztem, hogy most szótlan és visszafogott volt. Ahogy Katie mellettem sétált és a fejét lógatta, már tudtam, hogy valami nem stimmel. Nem szólt hozzám, fél szemmel láttam, hogy ujját tördeli. A büfék, és éttermek fényei megvilágították az angyali arcát. Ettől a fénytől szinte látni lehetett a szomorúságot az arcán.

- Mi a baj? - az egyik elegáns étterem előtt megálltam, majd zsebre helyezett kezekkel a szemébe néztem. Ő is így tett. A száját szomorú mosolyra húzta, közben láttam, hogy homlokán ráncok jelennek meg. - Katie?

- Én egy kicsit félek! - oldalra pillantott, miközben hasa előtt az ujjait piszkálta. Katie viselkedéséről már megtanultam azt, hogy önzetlen, jószívű és mindig igazságos. Nagyítóval sem lehetne benne rossz dolgot vagy tulajdonságot találni. Ez a nőies és kitűnő viselkedés rabolta el a szívem, és egyszerűen nem engedhettem, hogy ennek vége legyen.

- Tőlem fél? - suttogtam. - Csak nézzen kettőnkre, Katie! - biccentettem oldalra a fejem. Katie így is tett. Az arcomat fürkészte, miközben felsóhajtott. - Most ebben a pillanatban lát valamit, amitől félnie kéne?

- Attól félek, hogy fájni fog! - tárta szét a kezét. - Én... - mutatott a szívére könnyes szemmel. - Nagyon kedvelem magát! - szinte éreztem, hogy a szememet ellepik a könnycseppek. Nagyokat pislogtam és próbáltam visszafojtani, ezért nehezen kifújtam magam.

- Mit mondott? - léptem közelebb hozzá. Katie az egyik percben nevetett, a másikban pedig szipogott. - Remélem tudja, hogy most nagyon boldoggá tett! - keze után nyúltam és a szívem fölé helyeztem. Az egész testemet ellepte a bizsergés és a meleg, miközben tenyerét a mellkasomra simította. A járdán sétálva sokan pillantottak felénk, de minket ez nem érdekelt. Lemaradtunk a szerelemnél. - Érzi ezt? - fürkésztem az arcát. - Gyorsan dobog! Ezt maga hozza ki belőlem! Gondolja, hogy egy ilyen gyorsan dobogó szív képes fájdalmat okozni a párjának? - a pillanat közben ő feszülten kifújta magát és a fejét rázta.

- Nem! Elnézést! - törölte le a könnyeit. - Nem tudom, hogy mi van velem, bocsánat!

- Katie! Ha mindig arra gondolunk, hogy mikor következik be valamilyen rossz, akkor nem tudjuk élvezni azt ami jó! - mutattam kettőnkre. - Bízzon bennem! - derekára simítottam a kezem és közelebb húztam magamhoz. Éreztem, hogy két kezét a fenekem fölött kulcsolja össze, miközben szabad kezemmel az állát simítottam. - Kedvelem magát!

- Ez nyilvánvaló!

- Felvágós! - hajoltam közelebb hozzá és puszit nyomtam a fejére. - Viszont kezdek éhes lenni! - léptem el tőle.

- Úh, én is! - helyezte hasára a kezét. - Ketten megeszünk egy egész pizzát?

- Felőlem! - vigyorogtam boldogan.

Katie és én este kilenc órakor foglaltunk helyett egy pizzázó egyik asztalánál. Miközben az ablak mellett ülve vártuk a rendelt pizzát, addig beszélgettünk és egymásra figyeltünk. Volt köztünk egy játékosság. - A francba! - csapott hirtelen a homlokára.

- Mi a baj?

- Maga nem szereti a paprikát!

- Hűha!

Miközben elgondolkoztam azon, hogy a reakcióm Katie-re val, addig hátra dőltem és megrántottam a vállam. - Nem tudunk mit csinálni! Muszáj lesz megennem!

- Nem! - állt fel. - Szólok, hogy paprikát ne tegyenek rá! - az utolsó másodpercben az asztalok között a kezénél fogva húztam vissza. Azonnal a karjaim közé invitáltam, majd nevetve arcára simítottam a kezem.

- A világ legboldogabb férfija lennék, ha nem aggódna annyit! - fürkésztem a gyönyörű szempárt. Kész! Szerelmes vagyok! Őrültem szerelmes vagyok! - Ennyit kibírok!