Anabell és én a kanapén ültünk, miközben kekszet ettünk és beszélgettünk. Mi ketten azonnal megtaláltuk a közös hangot: olyan érzés volt, mintha a mamámmal beszélgettem volna. A kommunikáció gördülékenyen és jókedvűen telt. Jobban megismertem őt, és neki köszönhetően Shane életébe és személyiségébe is betekintést kaptam.

Akkor álltam fel, amikor Shane az első lépcső fokon állva engem hívott. A tányért nevetve az asztalra helyeztem, majd elmosolyodtam. - Nemsokára visszajövök! - felálltam és Shane felé sétáltam, aki minden mozdulatomat kitágult pupillával kémlelte. Az első lépcsőfokon mellé álltam, majd mélyen a szemébe néztem.

- Kimberly találkozni szeretne veled! - ekkor a lépcső teteje felé pillantott. A sötét barna korlát mögött egy hosszú, barna hajú kislány állt. Szégyenlősen pillantott felém, miközben zöld szeme alaposan az arcomat fürkészte. A kislány gyönyörű és aranyos volt. Barna plüss macikát a mellkasához szorította, miközben Shane felé pillantottam, aki előttem átt. Még csak most vettem észre azt, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz. - Felmegyünk? - suttogta. Ekkor a kislány elfutott.

- Persze! - válaszoltam mosolyogva, majd egymás mellett felsétáltunk a lépcsőn. Végig sétáltunk a szűk folyosón, majd megálltunk a kislány, rózsaszín szobája előtt. Kimberly az ágy végén ült. Kicsi lábát keresztbe tette és a maciját simogatta. Amikor Shane a szemembe nézett, kicsit habozott. Miért érzem ezt a pillanatot másnak?

Valamiért különleges...

Valamiért romantikus...

Valamiért gyönyörű..

- Kimberly, kicsim! - szólt Shane, mire a kislány elém állt és mosolyogva felnézett rám. Ekkor leguggoltam és megsimítottam a hosszú, barna haját.

- Kimberly a neved, igaz? - suttogtam. A kislány csak mosolyogva bólintott. Akkor lepődtem meg, amikor kicsi kezével megérintette az egyik tincsemet. - Hogy hívják a plüss macidat? - kérdeztem, mire a kislány vigyorra húzta ajkát.

- Teddy! - húzta magához, miközben megfogtam a maci kezét.

- Nagyon örülök, Teddy!

- Te az apukám barátja vagy? - kérdezte ragyogó szemekkel.

- Igen! Az apukád barátja vagyok!

- Nagyon szép vagy! - ekkor váratlanul megfogta a kezem. - Szeretnél velem játszani? - ekkor tanácstalanul Shane felé pillantottam, aki mosolyogva vállát rántotta.

- Persze! Már alig várom, hogy megismerkedjek a Barbie babáiddal! - Shane pont lépni készült, de én váratlanul megfogtam a kezét és szemöldökömet felvonva magunk után húztam. Abban a pillanatban elnevette magát, majd behajtotta a fehér ajtót. És így kezdődött a lányával való barátságunk kezdete. Kimberly azonnal megkedvelt és furcsa módon nem tartott távolságot. Sokszor nevetett velem és a szőnyegen mindig mellettem ült. Közben Shane velünk szemben hasalt, de le sem tudta venni rólunk a szemét. Mosolyogva és nevetve nézte, hogy mi ketten játsszunk. - És őt hogy hívják? - mutattam fel az egyik rózsaszín ruhás Barbie babát.

- Az ő neve Auróra! És tud varázsolni!

- Valóban?! Ez nagyon izgalmas! És mit szeretnél tőle kívánni?

- Egy anyukát! - motyogta a kislány, miközben Shane lesütötte a tekintetét, és tisztán láttam azt, hogy könnyek szöktek a szemébe. Napbarnított kézfejével letörölte a szemem sarkát, majd a torkát köszörülte. Amikor találkozotta tekintetünk, szomorúan elmosolyodtam és megfogtam a kézfejét. Shane ekkor összekulcsolta az ujjainkat. - De annyira örülök neked! - mondta a kislány, majd mögém lépett és átkarolta a nyakamat. A haját simogattam és puszit nyomtam a selymes arcára.

- Gyönyörű vagy, te lány! - nevettem. - És oviba jársz még?

- Még igen! - ekkor Shane hátára feküdt és nevetve átkarolta az apja nyakát. - Az oviban van egy legjobb barátnőm! Az ő neve hm... - kicsi ujját az ajkához helyezte, miközben Shane nevetve a plafon felé pillantott.

- Inkább meséld el Kittynek, hogy mit csináltok az oviban!

- Minden reggel éneklünk, aztán játsszunk és ebéd előtt rajzolunk! - válaszolta boldogan. - Te is voltál ovis?

- Én is voltam ovis! Tudod, hogy mi volt a jelem? - suttogtam, mire elnevette magát. - Egy szívecske!

- Nekem is! Nekem is! - tárta szét a kezét, miközben Shane a fülére helyezte a kezét. - A szívecske a legjobb! És miért azt választottad?

- Nem tudom! - gondolkodtam, majd Shane szemébe néztem, aki le sem vette rólam a szemét. - Talán azért mert megtetszett! És te, angyalom?

A franc vigye el! Le sem tudom róla venni a szemem! Ez nagyon nem jó! Nagyon rossz jel! Egyszerűen nem tudtam másra figyelni, csak Kittyre! Mosolyogtam, amikor nevetett és felsóhajtottam, amikor a lányomhoz beszélt. Most már hivatalosan is kijelenthetem azt, hogy ez a nő nem csak elvarázsolt, de kurvára megbabonázott! És ilyen még nem történt velem! A kislányom hangját csak fél füllel hallottam, hiszen Kittyre figyeltem: Néztem, hogy mosolyogva nevet, hogy jókedvűen beszél, hogy hullámos haját a füle mögé tűri...nem! Ez nem lehet szerelem! Nem lehetek szerelmes! Mégis...ő annyira más, mint a többi nő! Kimberly azonnal megszerette és megnyílt neki. Kimberly általában szégyenlős és inkább keveset beszél. Viszont Kittyvel pont az ellenkezője történt. Mindig csak beszélt és egy ovis gyerekhez méltóan, magyarázott. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy hat évesen már kezdje el az első osztályt, de az anyám szerint jó a kislánynak, ha inkább egy évet még oviba jár. Ezen természetesen nagyon csúnyán összevesztünk, de az anyám szerint Kimberly idegrendszere és a lelki állapota sem annyira stabil ahhoz, hogy már elkezdje az iskolát. Normál esetben a hat éves gyerekek már nagy táskákkal az iskola kapu előtt állnak és sírva magukhoz ölelik a szülöket, miközben megkezdik az első napot. Viszont anyám ezt még nem akarta! Kimberly anya nélkül nőtt fel, ezért döntött úgy, hogy egy évet még maradjon az oviban. És ha a gyerek hét évesen megy első osztályba...akkor sajnos hét évesen kezdi az első osztályt! - És hány éves vagy, Kimberly? - suttogta Kitty, mire a lányom feltette öt ujját, és még egyet. - Hat? Valóban? És még ovis vagy?

- Igen! - motyogta. - A mama akarta, hogy még maradjak az oviban!

- Képzeld el, hogy hat évesen én is ovis voltam! Egy kicsit nehezen barátkoztam és keveset beszéltem! Ezért anyukámék úgy döntöttek, hogy egy évvel tovább tartanak az oviban!

- Tényleg?! - kérdezte Kimberly. - Olyan jó, hogy itt vagy! - mosolygott, miközben lemászott rólam és átölelte Kitty nyakát. Kitty puszit nyomott a lányom arcára, miközben fél szemmel felém pillantott. Azt hiszem, hogy kezdek beketyózni! Ők ketten gyönyörűek voltak!

- Öhm...megnézem az... anyámat! - felálltam és megigazítottam a nadrágomat. Ekkor Kitty a karórájára pillantott.

- Nocsak! Már este fél kilenc van! Ágyban lenne a helyed! Mit mondasz, Teddy? - vette a kezébe Kimberly mackóját, mire vigyorogva hátat fordítottam és kiléptem a szobából. A folyosón állva falnak támasztottam a hátam és gondterhelten kifújtam magam. Hatalmas kő esett le a szívemről. Végre úgy éreztem, hogy tudok lélegezni. Mi történik velem? Izzad a tenyerem és kalapál a szívem! Miért érzem Kitty virágos illatát és miért gondolok állandóan rá? A pokolba veled, Shane! Kellett ez neked?!

- Ez a Katie nagyszerű lány! - mosolygott anya, miközben ledobtam magam mellé. - Imádom őt!

- Nem igaz! Miért szereti őt mindenki?! Mr. Hepburn is majd megőrül, hogy mikor láthatja legközelebb! - csóváltam a fejem. - Ezzel megnehezítitek a dolgomat! - sütöttem le a szemem, és előre hajoltam. - Mindenki kedveli, szereti és istennőként tekintenek rá!

- Talán azért, mert ez a nő valóban egy istennő! A szerelem istennője! - ugratott az anyám. - Mi van köztetek? - suttogta kíváncsian. Ekkor a lépcső felé pillantottam és megbizonyosodtam arról, hogy Kitty még az emeleten van.

- Hogy mi van köztünk? - suttogtam. - Semmi? - kérdeztem vissza.

- Ez nem igaz! Látom hogy néztek egymásra! Ti szerelmesek vagytok, Shane! - simogatta a vállamat. - Láttam, hogy nézel arra a lányra! Ő is pont úgy néz rád! Csillognak a szemei!

A fejemet csóváltam! Anyám igazán megérthetné azt, hogy ez miért lehetetlen! Azért mert nem vagyok kapcsolatba való! Ennek több oka is van: van egy olyan életem, ami nem kapcsolatba való! Hónapokat töltöttem a rehabon, mentálisan nem voltam rendben. Nem voltam tisztában a dolgokkal és a saját világomról sem tudtam. Nem vagyok jó ember, és szépen lassan, de biztos, hogy megölnék egy párkapcsolatot. Aztán ott van a sérülésem, amit Scharlettnek köszönhetek. Nem csak megcsalt, de akkor a szívemet is összetörte. Akkor ígértem meg magamnak, hogy több párkapcsolatot nem akarok. Az életem zűrös, és én magam is az vagyok! Egyszerűen csak nem tudnék mit kezdeni egy nővel, egy kapcsolattal! Randik? Virágok? Szeretkezés? SZERETKEZÉS?! Az meg mi?! Azt sem tudom, hogy egy nő mit szeret: rózsát vagy csokit?! Mennyibe kerül egy rózsa?! Melyik a finom csoki? - Én kiszámíthatatlan, lobbanékony és kifejezetten zavaros férfi vagyok! A hangulatingadozásaimat egy nő sem viselné el!

- Hm... - mosolygott. - Én úgy látom, hogy van egy nő, aki igen! - ekkor az emelet felé pillantott, majd váratlanul "ásítani" kezdett. - Jaj nekem! Azt hiszem, hogy mindjárt elalszom!

- Hát hogyne! - vettem kezembe a tévé kapcsolót, miközben anya kacsintott egyet. - Jó éjt, anya...

- Jó éjt nektek! Aludjatok nagyon jól! Szia, Katie! - simította meg anyám a vállát. Katie illedelmesen elköszönt, majd vonakodva megállt mellettem. Végül ledobta magát mellém a kanapéra és felhúzta a térdeit. Próbáltam nem rá figyelni, ezért csak a tévét kapcsoltam. Török film, romantikus film, török film, természetfilm, zene, romantikus film, pornó...ekkor átkapcsoltam egy természetfilmre. Viszont a szemem kitágult, amikor két zebra...öhm párosult? Katie és én pislogás nélkül néztük, hogy a zebra a másik hátára mászik, majd...

Ekkor mindketten elnevettük magunkat, és egymás szemébe néztünk. - Kapcsoljam át?

- Kérlek! - kérte és még mindig nevetett. - Nézzük romantikus filmet!

- Dehogy nézünk! - suttogtam, de ekkor combomon megtámaszkodott és a félhomályban próbálta elvenni a kapcsolót, de én nem adtam magam könnyen. A fejem fölé tettem, miközben közelebb és közelebb hajolt hozzám. Akkor mosolyodtam el, amikor ajka csak néhány aprócska centire volt az ajkamtól. Mélyen egymás szemébe néztünk, miközben kezemet az arcára simítottam és a füle mögé tűrtem az egyik tincsét. - Mit csináltak a zebrák, kicsi Kitty? - súgtam az ajkát nézve.

- Táncoltak! - pillantott a számra.

- Szeretnél velem táncolni? - kikapcsoltam a tévét, majd a sötétben megfogtam a pólóját és ujjaim közé gyűrtem. - Lassan?

- Lassan táncolni? - nem láttam őt, de éreztem, hogy ajka közelebb van hozzám. - Szeretnék! - éreztem, hogy kiköti a nadrágom madzagját, mad egyenesen az alsónadrágomba nyúl. Hátra hajtottam a fejem és beharaptam az ajkam.

- Bárcsak a te ajkadat haraphatnám... - hirtelen hozzá akartam hajolni, de ekkor minden villany felkapcsolódott. Annyira meglepődtem, hogy elhajoltam tőle és a szemöldökömet ráncoltam.

- Apa?! - kérdezte Kimberly, miközben a vállam fölött hátra pillantottam és éreztem, hogy Katie vörös arccal elveszi alsónadrágom széléről a kezét. Nem számítottam senkire. Azt hittem, hogy magunk vagyunk, hiszen anyám szobája is fent van. Éjszaka általában senki nem szokott lejönni a nappaliba. A pokol vigye el! Mit csináltunk az előbb? Kezdek bekattani!

- Igen, kicsim?

- A...kakaó kimaradt!

- A kakaó? - sziszegtem felvont szemöldökkel. A kakaó miatt minden szét szakadt. Remek... - Csinálom angyalkám!

Az estének akkor sincs vége...