Egész héten dolgoztam. A hétvégét csak azért vártam, mert az irodában megbeszéltük Kenneth úrral, hogy a hétvégén elmegyünk valahova. Annyira izgatott lettem, hogy kérdésekkel bombáztam, de ő titokban tartotta az úticélt. Késő este, pénteken végig sétáltam a folyosón és a lift felé pillantottam, miközben az irodában lekapcsolták a lámpákat és csak a monitorok képernyőjén található színes fények cikáztak. Az alkalmazottak egymás szavába vágva álltak sorba és azt kérdezték, hogy ki mit csinál a hétvégén. Jobbnál jobb terveket hallgattam, miközben Kenneth úr mellett mosolyogva pillantottam az itt dolgozók szemébe. - Mi grillezni fogunk a családdal! - bólogatott Swan, aki idétlen szemüvegében és kockás ingében úgy nézett ki, mint egy gimnazista aki a dök elnök szerepét töltötte be. - Pár jó sör, egy régi zene és egész este jó lesz a hangulat! - dobta dereka mellé az akta táskáját. Miközben jókedvűen folytatta, éreztem, hogy a sor végén Kenneth úr a fülemhez hajol, majd így szól:

- A hétvégén mi ketten is sütögethetünk! - a hangjától őszinte mosolyra húztam az ajkam, miközben néztem, hogy páran beszállnak a liftbe és az ajtók becsukódnak. - Kíváncsi vagyok, hogy szereti-e a horror történeteket - próbáltam visszafojtani a nevetést, de nem nagyon sikerült. Kenneth úr és a titokzatos szavai nem csak lázba hoztak, de olyan boldog lettem, hogy alig tudtam abbahagyni a nevetést. Azt hiszem, hogy a hétvége több szempontból is izgalmas lesz.

- És te mivel fogod tölteni a szabadidődet? - Danny kíváncsian pillantott felém. Mivel csak páran maradtunk, mindenki szemébe néztem és próbáltam a lehető legmeggyőzőbben hazudni.

- Úgy gondoltam, hogy pár könyv és egy tábla csoki társaságában olvasok!

- Ennél unalmasabbat sem hallottam még! - forgatta a szemét Jessica, aki ajkát elhúzva belépett a liftbe. Mi követtük őt, így négyen egymással szemben álltunk és megnyomtuk a gombot.

- Valaki hasznos dologgal is tölti az idejét, és nem csak azzal, hogy megpróbál arany barnára barnulni! - Kenneth azonnal megvédett. Danny nevetve bólogatott, én pedig elpirulva próbáltam nem elhányi magam.

Ekkor Jessica a karórájára pillantott. - Hivatalosan is este nyolc óra múlt! És ez mit jelent?

- Azt, hogy már nem vagyunk munkatársak! Mindenkinek szép hétvégét! Jövőhéten találkozunk! - Danny megrántotta vállán a táskáját és a cég fotocellás ajtaja felé robogott. Kenneth és én voltunk az utolsók akik kiléptek a cég ajtaján. Kenneth úr ragaszkodott ahhoz, hogy hazavigyen. Nem akartam tiszteletlen lenni, ezért megengedtem neki.

Az út hátralevő részében próbáltam őt szóra bírni és különböző kérdésekkel bombázni. Miközben piros lámpát kaptunk kikötöttem a hajam és kétszer beletúrtam.

- Akkor legalább írja körbe, hogy holnap hova megyünk! Így legalább fel tudok készülni! - Kenneth úr jót szórakozott rajtam. A fejét rázta és igazán szép mosollyal ajándékozott meg.

- Rendben! - adta meg magát. - Kényelmes ruhákra, lapos talpú cipőre, némi szúnyogirtóra és esőkabátra lesz szüksége! - összehúzott szemmel értékeltem a hallottakat. Azt hiszem, hogy sikerült elérnie azt, hogy az éjszaka ne aludjak.

- Túlélő táborba megyünk?! - vigyorogtam, miközben szemembe nézve elnevette magát.

És a szeme mellett található ráncok olyan lenyűgözőek voltak.

Másnap reggel izgatottan álltam a tükör előtt és szorosan felfogtam a hajam. Egy lila színű trikót és egy fekete futónadrágot húztam. A derekamra kötöttem egy fekete kapucnis pulcsit, amit kiegészített a fekete Nike cipőm. Azóta tudom, hogy Kenneth szeret sportolni, amióta megismertem. Egyszerre örültem és izgatott is voltam. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. Abban viszont biztos voltam, hogy minden percét imádni fogom. Háti táska helyett egy Nike sport táskába pakoltam és mosolyogva akasztottam a vállamra.

Az ajtó felé mentem, amikor Karen pizsamában és feje tetejére tolt alvós maszkban ugrott elém. - Tudtam, hogy ez a pasi aranyat ér! - nézett végig rajtam. - Biztos vagyok abban, hogy az egész hétvégét végig fogjátok dugni! - kacsintott vigyorogva. A szemöldökömet ráncolva a fejemet ráztam.

- Kenneth nem olyan férfi!

- Tudom! - sóhajtotta. - És ez kiábrándító! - biccentette oldalra a fejét, majd szorosan magához ölelt. - De adja Isten, hogy jó legyen a szexben!

- Szép búcsú! Köszi! - sétáltam az ajtó felé, majd mielőtt utánam szólt volna, kinyitottam és becsuktam magam után. A lépcsőházban izgatottan futottam le és vigyorogva kitártam magam előtt az ajtót. Kenneth úr kényelmes fehér pólóban, fekete szexi napszemüvegben és futónadrágban várt az autó mellett. Amint megpillantott, felnyitotta a csomagtartót és átvette a táskámat. A sajátja mellé helyezte, majd vissza csukta. Ekkor a csomagtartóra támasztotta két alkarját és a fekete lencsék mögül a szemembe nézett.

- Mondtam már, hogy ez jól áll magának? - egyetlen bókkal is képes levenni a lábamról, ezért azonnal elpirultam. - A mosoly és a játékosság! - invitált az anyósülés felé, majd kinyitotta nekem az ajtót. Miután becsukta magam elé néztem.

- Neked pedig jó a segged ebben a nadrágban!

Szerencse, hogy nem hallotta meg, különben magyarázkodhattam volna, hogy ezt mégis mikor figyeltem meg. Hogy mikor? Minden nap. Bent az irodában, amikor elegáns szűk nadrágot visel, és hétvégente amikor sima farmert szokott hordani. A szűk nadrágban lehet igazán látni, hogy milyen formás a feneke, de azt hiszem, hogy a futónadrágnak is vannak előnyei. Istenem még mindig nem hiszem el hogy, ez a férfi elérte azt, amire még én sem számítottam; áttőrte a határozott döntésem és elrabolta a szívem.

- Szóval, kedves Katie! - kötötte be magát, majd beindította az autót és a gázra taposott. Az úton sokan voltak, ezért az autópálya felé vezető úton beálltunk a többi várakozó autó közé. - Azért szerencse, hogy ma nem lesz csúcsforgalom, vagy dugó!

A modern világnak köszönhetően, előrehajolt és nyomkodni kezdte az autóba épített kicsi tévét. A tévé az előttünk található autópályát mutatta. Én is úgy láttam, hogy két kilométer múlva már szabad lesz az út. - Ez az autópálya a városból kivezet! - fürkésztem a tökéletes arcát és a mosolyát. - Elmondja, hogy hova megyünk? - Kenneth a gázra taposott és kikerült kettő darab autót. Az út szabad lett és gondtalanul vezetett előre.

- Azt szeretném, hogy utazzon! - suttogta halkan. - Bekapcsolom a rádiót is! - a képernyőn benyomta a Youtubeot, majd választott rajta egy giga slágert. - Utazzon! Élvezze a jó idő!

Azt hiszem, hogy jobban szeretnélek téged élvezni. Ezt természetesen nem mondtam ki, csak csendben gondoltam.

Az idő múlásával a magas épületeket átvették a családi házak, majd a fenyves erdők. A sötétzöld örökzöldek nem csak hangulatosak, de gyönyörűek is voltak. Emlékszem, hogy a családommal minden télen elmentünk sétálni, hogy a közeli erdő fenyőfáit szemügyre vegyük. Ott tobozokat gyűjtöttünk, amiből tárgyakat készítettünk. - Hatalmasak ezek a fenyőfák! Olyan gyönyörűek! - suttogtam, miközben Kenneth balra fordult és egy piros sorompó mellett áthajtottunk. A meredek domb tetején vettem észre uticélunk végét. Amint tudatosult bennem, boldogan a szám elé tettem a kezem és mosolyogva Kenneth felé pillantottam. - Komolyan? Egy táborba hozott engem?!

- Nem akármilyen táborba! - Kenneth lehajtott, majd egy következő sorompó mellett leparkolt. A többi autók között nehéz volt üres helyet találni, hiszen a hétvégének köszönhetően sokan eljöttek, hogy a nagy tó mellett élvezhessék a napsütést. - A nagyapám mindig ide hozott el engem! - kormányra helyezte a kezét, miközben az átlátszó kerítésen keresztül néztük a gyerekeket, akik a játszótéren játszottak. - Remélem, hogy jól fogja magát itt érezni!

A parkolóból láttam a barna faházakat. Minden faház előtt egy tűzrakás és néhány pad foglalt helyett. Pár méterre volt a nagy kerek tó. A tó szélén kicsi színes csónakok, és kenuk úsztak a felszínen. A hely hangulata, a szabadság és a friss levegő azonnal magával vitt. A pénztár felett található hatalmas tölgyfa átengedte a nap sugarait, miközben Kenneth faházat bérelt, ám egy kis problémába ütköztünk. Az üveg mögött ülő néni, szomorúan a fejét rázta.

- Nagyon sajnálom uram, de már csak egy szabad kétágyas faház maradt! - fél szemmel Kenneth felé pillantottam, aki egyik kezét csípőjére helyezte. Ezek szerint egy házban fogunk lakni. Ketten. Egy fürdőszobával és közös konyhával? Ez a hétvége egyre érdekesebbnek ígérkezik. Mielőtt Kenneth megszólalt volna, mondtam, hogy semmi baj, a célnak az is tökéletesen megfelel. Miután átvettük a kulcsot, a faházak felé sétáltunk. A nap szikrázóan sütött, a tó felszíne ragyogóan visszaverte a sugarait. A távolból hallottuk, hogy a gyerekek nevetve futnak, hogy labdáznak és a szüleikkel játszanak. A faházak egymás mellett sorakoztak, ezért alaposan megnéztük az oldalukra karcolt számozást. A miénk volt a tizenkilencedik faház. Ez a ház pont a tábor legvégén volt, ezért a kavicsos úton sétálva gyönyörködhettünk az óriási tó szépségében. Miközben Kenneth mellett sétáltam, rájöttem arra, hogy sokat köszönhetek neki. Kenneth valóban megmutatta azt, hogy benne bízhatok. Igazából alig fértem a bőrömbe. Mindent meg akartam nézni. Szerettem volna körbe sétálni a tavat, szívesen ettem volna fatálas étterembe és hintáztam volna a játszótéren. Számtalan móka és izgalmas lehetőség várt ránk, de amikor Kenneth kinyitotta az ajtót, összeráncolt szemöldökkel jéggé fagyott. Szemben volt egy pici sarok konyha, beépített fa szekrénnyel és mini mosogatóval. A konyha mellett beépített fal, kicsi fürdőszoba, egy lépcső és a nagyobb hálószoba volt található. Amikor beljebb léptem, csak akkor pillantottam meg a kiakadásának fő okát. Valóban igaz volt, hogy két ágyas faház volt. Viszont a második nem ágy, hanem egy foltos, szakadt heverő volt.

- A kényelme érdekében én választom a heverőt! - a világon nem létezik az az ember, aki arra ráfeküdne, ezért óvatosan megfogtam Kenneth úr csuklóját és a fal mellett található takaros ágyra pillantottam.

- Szerintem nyugodtan pakoljon le az ágyra! Este majd kitaláljuk, hogy mi lesz! - Kenneth nem adta könnyen magát, de végül helyett foglalt az ágy másik szélén és a kicsi éjjeliszekrényre helyezte a telefonját, majd az óráját is. Miután a táskámat az ágyra tettem, mosolyogva a bejárati ajtóhoz léptem és hunyorogva csodáltam a gyönyörű tavat. Még mindig nem hittem a szememnek. Itt vagyok, egy gyönyörű táborban és arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok ez miatt. Amikor Kenneth mellém lépett és vállát az ajtófélfának támasztotta, mosolyogva bólintottam. - Köszönöm, hogy elhozott engem ide! - suttogtam, miközben napszemüvegét levette, hogy a szemembe tudjon nézni. - Ez a hely elképesztő! Megértem, hogy a nagyapja miért hozta magát ide olyan gyakran!

- Minden hétvégén itt voltunk - mosolygott, miközben pár felnőtt a tó felszínén evezett. Jókedvűen beszélgettek, képeket csináltak és egymást szórakoztatták. Úgy éreztem, hogy ma mindent szeretnék megnézni. - Szerettem ide járni! Amikor láttam, hogy a horgászbotot az autóba teszi, már tudtam, hogy ide jövünk! - pillantott mélyen a szemembe. Annyira egymáshoz szoktunk, hogy már egyáltalán nem volt furcsa az, hogy munkán kívül is találkozunk egymással. Azt hiszem, hogy a sors nagyon akarja, hogy mi ketten egymásé legyünk. - Az ágy miatt pedig elnézést kérek!

- Ne kérjen elnézést! Ez nem olyan, mint a filmekben! - ekkor Kenneth úr a fejem mellett megtámasztotta az ajtófélfát és kicsit közelebb hajolt. Alaposan szemügyre vettem, miközben a nap az arcára sütött. A haja világosabb volt, a szeme ragyogott, a mosolya pedig elvarázsolt. Tetszettek a szigorú arcvonásai, és az, hogy mindig van benne egy tekintélyt parancsoló viselkedés, amit mindenhova magával visz. Ebben a pillanatban is kihúzta magát, vonzó mellkasát előre nyomta és tisztes távolságból a szemembe nézett. Nem hajolt túlságosan közel, de szakmai kapcsolatnál sokkal több volt köztünk. - Ilyenkor a filmekben mindig zavarba jönnek a felek! Egymás szemébe néznek és megijednek, hogy egy ágyban kell aludni! Pedig ha belegondolunk, akkor nincsen benne semmi baj! Mármint...ha az ember nem a saját ágyában alszik, akkor az nem intim!

- Tetszik az elmélete! Szóval megbeszéltük? - pillantott az ajkamra. - Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de nem szívesen alszok azon a heverőn!

- Nem haragszom! Csak ígérje meg, hogy nem forgolódik sokat!

- Maga meg ne horkoljon!

- Már elnézést! - nevettem fel, miközben váratlanul a közelben rohangáló gyerekek a faház kicsi teraszára rúgták a labdát. Kenneth és én egyszerre indultunk meg a piros labda felé, majd nevetve vissza dobtuk nekik. - Imádok itt lenni! Mintha egy másik világ lenne!

- Mert más is! - zárta be az ajtót, majd szemüvegét a szemére nyomta és elmosolyodott. - Szeretné körbe sétálni a tavat? - mutatott a tó másik felére.

- Ez nem kérdés! - farzsebembe nyomtam a kezem és egymás mellett, a szikrázó napsütésben elkezdtünk sétálni. A nyárnak köszönhetően nem fáztunk pólóban. Sok gyerek póló nélkül szaladgált. A tóparton, kavicsokat dobáltak a tóba és eredménytelenül próbáltak kacsázni vele, ami annyit foglal magába, hogy a kő felülete többször érinti a tó felszínét, de úgy, hogy ne merüljön el. - Holnap is itt leszünk, igaz?

- Délután öt óráig kell elhagyni a kempinget! Holnap reggel egy utolsó séta egy reggeli és ebéd is belefér - válaszolta Kenneth, miközben egy kavicsot dobott a tóba. - Szóval örül? - pillantott le rám. - Sikerült meglepnem?

- Hogy sikerült-e? - egy nagy tölgyfa árnyékában megálltunk és mosolyogva egymás szemébe néztünk. - Ami itt van az csodás! Azóta imádom, amióta megérkeztünk! - egyszerűen nem tudtam, hogy mit mondjak, hiszen a kemping hangulata, a sorakozó faházak és a nagy tó azonnal levett a lábamról. Tetszett, hogy tiszta és van egy természetes hatása. A tölgyfák és a többi fák nem voltak kivágva, csupán a fű volt lenyírva. Bár a hatalmas területet nehéz lehet ápolni, de itt még erre a célra is vannak emberek.

Miközben a tó mellett sétáltunk, a középiskolára terelődőtt a téma. Olyan dolgokat tudtam meg Kenneth úrról, amit még csak feltételezni sem mertem róla. Jól esett, hogy közel engedett magához és betekintést nyerhettem az egész életébe. Sokszor megfordul a fejemben, hogy mi ez?

Mit érzek iránta?

Vajon tetszik nekem?

Talán ez már szerelem?

És kezdek rájönni arra, hogy nem szeretnék tovább hazudni magamnak. Elfogadtam, hogy Kenneth Forster volt az, aki ledöntötte a körém emelt falakat és behúzott a szerelem habjai közé.

- Egyébként nem voltam mindig rossz! - folytatta nevetve. Minden szavát ittam és mosolyogva figyeltem. Bármit mondott, az levett a lábamról. Ha nevetett, én is nevettem. Ez ilyen egyszerű. Kibaszottul működött a kémia. - Tizenöt évesen voltam először házibulin! - pillantott le rám. - Az elején nem akartam sokat inni, hiszen másnap órák voltak! Végül annyira elengedtem magam, hogy négy pohár sör után a helyszín fürdőkádjában aludtam el és reggel ott ébredtem fel!

- Mi?! - nevettem könnyes szemmel. - Ez nagyon durva!

- És maga? Vannak szórakoztató, házibulis emlékei?

Ekkor lesütöttem a szemem. Mégis, hogy mondjam el neki azt, hogy az egyetlen buli amin voltam, az egy tea party volt a Barbie babákkal?

- Nem szeretem a bulikat! - suttogtam végül. - Én mindig elkerültem a szórakozóhelyeket! Az a hangos zene, a sok alkohol és a részeg férfiak... - fintorogtam a fejemet rázva. - Nem vagyok oda értük!

- Ezt meg tudom érteni! Egy nő szemszögéből ez érthetően más! Magának egyébként van testvére?

- Nincsen! Egyke vagyok, pedig régen sokszor mondtam anyukámnak, hogy hozzanak egy kistesót! Mindig azt válaszolta, hogy a gólya most máshol dolgozik! Lehettem úgy tíz, vagy tizenegy éves! Azóta lemondtam a tesóról! - nevettem, majd a szemébe néztem. - Magának? - ekkor Kenneth felvont szemöldökkel megrázta a fejét. Ennél többet nem is fűzött hozzá a témához, ezért úgy döntöttem, hogy nem erőltetem tovább.

- Képzelje el, beállítottam csengőhangnak azt a zenét! - pillantott rám. Tudtam, hogy miről beszél. Arról a zenéről, amit akkor hallgattunk, amikor az első randevúnkról mentünk haza.

- Jó ízlése van, Kenneth!

És miközben azon gondolkoztam, hogy számunkra mikor jön el az idő arra, hogy tegeződjünk, olyan érzésem támadt, hogy az este tartogat még számunkra meglepetéseket.