- Hé! Mi ez a mosoly? - a konyhában ültem és a kávét kortyoltam, miközben előre pillantva megállás nélkül mosolyogtam. Próbáltam tagadni és Karen ellen fordulni, hiszen tudtam, hogy mit szeretne mondani. - Kíváncsi lennék, hova mentél tegnap hét után, de ez a mosoly mindent elárul! - velem szemben támaszkodott rá a konyhapultra, miközben ujjammal az üvegre festett képet simítottam. Amikor Karen észrevette, hogy van valami a pulton, közelebb hajolt hozzá és kihúzta az ujjam alól. Először összeráncolt szemöldökkel nézte, aztán óvatosan letette az üveglapot és a szája elé tette a kezét. - Ezt hogy?! De hát...ez a te fényképed! Ez van kint az instagramon! - nagy szemekkel fürkészte az arcomat, de még én sem hittem el ezt a különleges ajándékot. Amikor tegnap este a sötétben megpillantottam a bácsi festékes kezében az üveglapot, úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere. A kezembe adta én pedig Kenneth szemébe néztem és megöleltem. Annyira örültem ennek a különleges ajándéknak, hogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne öleljem meg.

- A világ legszebb ajándéka! - vettem vissza a vékony üveglapot. - Pont úgy néz ki mint a fotón! - sóhajtottam elpirulva. - Karen? - szomorú mosollyal az arcomon pillantottam a barátnőm szemébe, aki "igeeen?!" Pillantással ajándékozott meg. Érezte, hogy olyan dolgot fogok kérdezni, amit próbáltam elkerülni. De most, hogy a szerelem küszöbén állok, rájöttem arra, hogy talán van valami, ami kezdetét vette. - Létezik, hogy...tudod...tetszik nekem?!

- Tetszik?! Te szerelmes vagy! - futott mögém, majd hátulról szorosan magához ölelt. - Az én barátnőm szerelmes! Úgy bizony! - majdnem megfojtott, ezért vörös arccal eltoltam magam tőle. Ettől féltem. Ettől rettegtem. Nem akartam szerelmet, vágyakozást, férfit és a csalódástól való félelmet. Most, hogy a gyomrom összeszorult, a mellkasom pedig liftezett, rájöttem arra, hogy valamit tényleg érzek iránta. Kenneth Forster nem csak kinyitotta, de berúgta az ajtót, ami a szívemhez vezet. Ezt a lendületet nem tudtam visszafogni, és amikor észbe kaptam; ott találtam magam, hogy érzek valamit iránta.

- Hűha! - támasztottam homlokom a pultra. - Nagyon nagy hűha! - motyogtam gondterhelten. - A főnököm!

- És aztán? Millió nő szeret bele a főnökébe! A ti történetek is könyvbe illő! Sőt! Mutatok is egy jó könyvet, ami főnök és alkalmazottja viszonyáról szól!

Mérgesen el löktem magamtól Karent, majd munkaruhában a nappaliban az ablak elé sétáltam. Idegen, fojtogató érzés volt. Reménnyel töltött el, mégis aggasztott. Boldog voltam, mégis féltem. Mintha egy vihar tombolt volna végig a szívemen és nem tudtam eldönteni, hogy kockáztatok vagy távolságot tartok. A kockáztatásnak lehet szerelem, de lehet csalódás is a vége. De ha nem próbálom meg, akkor talán örök életemre bánni fogom, hogy azon a napon nem adtam esélyt neki. - Ez ijesztő! - mosolyogtam nevetve.

- Mégis nevetsz! Akkor hol itt a baj?! - pillantott felém, mire felvont szemöldökkel széttártam a kezem.

- Csak az, hogy ő a főnököm! - sóhajtottam lesütött tekintettel.

A lábam is remegett, amikor Kenneth úr irodája előtt álltam. Mosolyogva fogtam a reggeli kávéját. Időt adtam a pillanatnak és beszívtam a friss kávé aromás illatát. Ahogy az illat az arcomra csapott, úgy bátrabb is lettem. Nem kell ide bátortalanság, se bizonytalanság. A szívem tudja, hogy mit akarok, csupán az eszem nem akart neki igazat adni. Halkan kopogtam Kenneth úr irodája ajtaján, ám válasz még nem érkezett. Összeráncolt szemöldökkel néztem a kávét, majd úgy gondoltam megkérdezem, Veronicat, hogy Kenneth bejött-e már. - Vagy majd megiszom én! - mosolyogva és hirtelen fordultam meg, de ekkor váratlanul több dolog is történt. Azonnal Kenneth Forster mellkasához csapódtam, a reggeli kávé pedig az ingére folyt. A másodpercek alatt elkerekedett szemekkel néztem a szemébe. Ő annyira meglepődött, mint én. Ujjával próbálta az inget elhúzni a mellkasától, de a barna folyadék szétterült a világoskék ingen. Mivel Kenneth látta, hogy sokan pillantottak felénk, egy udvarias mozdulattal a derekam mellet megfogta a kilincset. Amikor becsukta magunk után az ajtót, a hajamba túrtam. - Kenneth úr! Mit csinált maga mellettem?!

- Igazából szerettem volna megcsikizni! - törölte le a kézfejét. - Viszont arra nem számítottam, hogy rám önti a kávét!

- Ez az én hibám! Figyelmetlen voltam! Most azonnal jóvá kell ezt tennem! - kijelentésem miatt mélyen egymás szemébe néztünk, hiszen az első napomon én jártam így. - Vegye le! Mindene ragadni fog!

- Azt meghiszem! - csillogó szemekkel néztem, hogy Kenneth úr kigombolja az inget, majd fintorogva lehúzza magáról. Az ing felfedte az enyhén szőrös mellkasát és V alakú hasfalát, még a számban is összefutott a nyál. Olyan férfias volt. A köldöktől vékony csík szőr futott le elégszen az alsónadrágjáig. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. - Remélem, hogy beraktam a pólómat! - a fekete táskát a kanapéra helyezte, majd kinyitotta, de ekkor a fejét rázta.

- Tessék?! - fürkésztem a felsőtestét. Ekkor csípőjére helyezte a kezét, majd indulatosan fejét rázta. - Akkor egész nap így lesz?

- Van jobb ötlete?! - suttogta.

- Van! A női mosdóban megpróbálhatom kimosni! - ajánlottam fel azonnal. - Aztán kicsit megszárítom a folt helyét és higyje el, jobb lesz, mint újkorában!

- Rendben! Addig itt megvárom!

- És tényleg nagyon sajnálom, Kenneth úr! - vettem el tőle az inget. Az undorító kávé ellenére érezhető volt a parfüm ellenállhatatlan illata.

- Igazából az én hibám volt! Felelőtlen dolog volt magához sompolyogni! - meztelen felsőtesttel az asztalának támaszkodott, majd összefonta maga előtt a karját. A kellemetlen szituációnak köszönhetően nem tudtam a szemem levenni a hasáról, ezért úgy gondoltam, hogy gyorsan kimegyek és lemegyek a női mosdóba. Próbáltam a kezeim között tartani az inget, de amikor a lift felé sétáltam, Jessica elém állt.

- Te meg miben mesterkedsz? - szemét összehúzta, olyan volt mint egy bérgyilkos. Én csak védekezően a fejemet ráztam. - Mi van nálad?

- Mi lenne? - mosolyogtam és a hátam mögé helyeztem. - Én csak a munkámat végzem, Jessica! - vigyorogva kikerültem, majd szapora léptekkel a női mosdó felé igyekeztem. Ott próbáltam lehető legkevesebb vizet és több folyékony szappant használni. Az ing anyagát óvatosan dörzsöltem. - Ez nem lehet igaz! - csaptam a mosdókagyló szélére. - Ez nagyon nehezen jön ki! - kicsit megnyugodtam, hiszen már láttam a végét. A kellemetlen folt elhalványult, de nem tűnt el teljesen. Miután úgy vettem észre, hogy jobb mint volt, kicsit megcsavartam a mellkas részét és sóhajtva a szárító alá helyeztem. Ott majdnem fél órán keresztül szárítottam.

Este hét óra után a táskámmal a kezemben sétáltam a lift felé. Kenneth úr mellettem sétált és szigorú tekintettel vette tudomásul, hogy a takarító az asztalokat és a monitorokat törölte. Nem mi voltunk az utolsók, sokan előttünk szálltak be a liftbe, de mi úgy döntöttünk, hogy a következővel megyünk. - Még egyszer nagyon sajnálom az ingét! - álltam előtte, miközben az alig látható folt felé biccentett.

- Nem történt semmi baj! De kárpótlást kérek érte! - miközben az arcomat fürkészte, és mosolyogva bólintottam, hiszen annyira vágytam a társaságára, mint ő az enyémére. És ezt kezdtem magamnak is bevallani. - Holnap rövidített munka napunk lesz! Jöjjön el velem egy könyvesboltba!

- Ez komoly? - mosolyogtam. - Persze! Szívesen! - bólintottam boldogan. Amikor a lift megérkezett, Kenneth előre engedett, majd velem szemben állva szótlanul az arcomat fürkészte. A közelsége miatt biztonságban éreztem magam. A fojtogató érzés mindig jelen volt, de sokkal könnyebb volt az ő társaságában elviselni.

- Sikerült megbarátkozni a liftezéssel? - suttogta, miközben megnyomta a gombot. Én hevesen süllyedő mellkassal és undor érzéssel a torkomban megráztam a fejem. - Ne aggódjon! Én mindig itt leszek magának!

Azt remélem is...

- Szóval! Maga milyen könyvet szeretne venni? - másnap, délután három órakor a fejemre csúsztattam a napszemüvegemet és beléptem a könyvesbolt ajtaján. Kenneth úr szintén a fejére helyezte a napszemüveget, majd kocsikulcsát az ujján forgatva szét nézett a tágas és világos könyvesboltban. Magával ragadott a könyvek jól ismert illata, de a szemem mégsem tudtam levenni Kenneth úrról. A sötétkék farmer feszült a lábán és a fenekén, amit jó kiemelt a hófehér pólója. Már megszoktam, hogy cégen kívül sokkal lazább, mégis elegáns stílusa van.

- Még nem gondoltam át! Igazából ezzel kapcsolatban lenne egy jó ötletem! - az irodalom részleg mellett megálltunk, majd a lakkozott parkettán mélyen egymás szemébe néztük. - Látja azt ott? - lassan mögém állt, ezért az illata megcsapott. A derekam mellé nyúlt, majd egy olyan asztal felé bökött, ahol rengeteg könyv volt. A különlegesség az volt benne, hogy a könyvek barna papírral és fehér szalaggal voltak beborítva. - Mit szólna ahhoz, ha ott néznénk könyvet?

- Ezt imádom! Az ember csak akkor tudja meg mit vett, miután kibontotta! - ketten megálltunk a barna borítású könyvek előtt és erősen koncentrálva néztük őket. Minden borítás sarkán volt egy cetli és egy idézet a könyvből. - Tudja mit? Én választok magának, és maga választ nekem! - Kenneth nagyon meglepődött, de azonnal belement a játékba. Őszinte és széles mosollyal az arcán bólintott, majd két kezét dörzsölve körbe sétálta az asztalt.

- Legyen! Akkor csináljuk! - miután láttam, hogy néha lehajolt, néha pedig kezébe vett egy könyvet, úgy gondoltam, hogy én is így teszek. Próbáltam a barna papírra helyezett idézetre fókuszálni és a sorok mögé látni, ezért figyelmesen olvastam el őket. - Ez nehezebb mint gondoltam! - pillantott felém. - Maga biztos valamilyen romantikus könyvnek örülne! - gondolkozott az asztal másik oldalán állva.

- Ezt eltalálta! - igazítottam meg a kontyba kötött hajam. - De vajon mi lenne jó magának? Biztos vagyok benne, hogy valami életrajzi vagy bűntényekről szóló!

- Azokat szeretem, Katie!

- Gondoltam! - fintorogtam, miközben kezembe vettem egy könyvet. Igazából látszatra ugyanolyan volt, mint a többi, viszont a rajta szereplő idézet, vagy más néven ismertető, azonnal levett a lábamról és csak arra tudtam gondolni, hogy ez tetszene Kenneth úrnak. "Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt - miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete." - Azt hiszem, hogy megtaláltam a magához illő könyvet! - helyeztem a mellkasomhoz, miközben Kenneth szintén kezébe vett egy könyvet.

- Akkor megvagyunk! Kíváncsi vagyok!

- Még én! - nevettem és a pénztárhoz mentünk. Ott kifizettük a két könyvet, majd az üzletből kilépve egymással szemben álltunk és könyvet cseréltünk, de mielőtt elolvastuk volna az ismertetőt, mélyen egymás szemébe néztünk. - Remélem, hogy tetszeni fog magának!

- Ugyanezt mondom! - ekkor egyszerre elolvastuk az idézeteket. Az én könyvemen ez az idézet szerepelt: "Egy éve találkoztam álmaim asszonyával. Ahhoz képest, hogy egyikünk sem hitte, hogy létezik szerelem első látásra, elég közel kerültünk egymáshoz. Lilah MacDonald - gyönyörű, céltudatos, makacs, és szavakba sem tudom önteni, milyen csodálatos minden más szempontból is. Nem mellesleg megrögzött vegán és harcos környezetvédő. Lilah MacDonald ­- a nő, aki megtanított újra élni. Lilah MacDonald ­- az ember, aki oly sokat adott, ám megtartott magának egy titkot, amivel összetörte a szívemet. Engem Callum Robertsnek hívnak, és ez pedig szerelmünk története..."

- A szanatórium! - Kenneth kibontotta a könyvet és csillogó szemével rám pillantott. - Ezt imádni fogom! Imádom a pszicho thrillert! - mosolygott, miközben én is kibontottam a könyvet, majd boldogan felsóhajtottam.

- Nélküled! - néztem Kenneth úr szemébe, aki a könyvem borítóját fürkészte. Olyan furcsa, hogy a barna kötés miatt elképzelni sem tudtuk, hogy milyen borítója van a könyveknek. Most, hogy megpillantottuk őket, rájöttünk arra, hogy tökéletesen választottunk. - Ez tényleg egy romantikus történet! - simítottam meg a borítót. - Köszönöm szépen! - pillantottam a szemébe, majd váratlanul közelebb léptem hozzá és szorosan hozzá bújtam.

- Hát én is köszönöm! - szorosan átkarolta a hátam, majd éreztem, hogy puszit nyom a fejemre. - Aztán mesélje el, hogy tetszett!

- Csak akkor, ha maga is! - igazítottam meg a hajam, majd vigyorogva az autó felé sétáltunk.