- Én nem értem a nőket! - az ágyam közepén fekve egy tábla csoki társaságában néztem egy Marvel filmet, közben Deanel beszéltem telefonon, aki vacsorázott a barátnőjével. - Az egyik pillanatban jól érzi magát mellettem, a másikban pedig egy láthatatlan falat emel kettőnk közé! - kezemmel végigsimítottam a meztelen felsőtestemen, majd kényelmesen felültem az ágyon és nevetve a fejemet csóváltam. - És sikerült elérnie azt, hogy elcsavarja a fejem!

- Figyelj, haver! - sóhajtotta a vonal túlsó oldalán. - Mindketten tudjuk, hogy a nők bonyolultak! Szerintem Katie kedvel téged, csak nem akar átlépni bizonyos határt - adta a tudtomra. Ebben volt igazság, hiszen ezt én magam is éreztem. De ha egy nő nem akar szintet lépni, akkor miért csinál úgy, mintha kedvelne?

- Nem akarja átlépni a határt! - ettem a csokit.

- Csokit eszel? - kérdezte.

- Ja! Megkívántam! De tudod mit? - pillantottam az ablak felé. - Engem nem érdekel Katie!

Életem egyik legnagyobb hazugságát mondtam ki, de könnyebb volt ezt mondani, mint abban bízni, hogy Katie add nekem egy esélyt. Csak egy hete ismerem, mégis úgy érzem, hogy ő ez alatt az egy hét alatt elkezdte kiegészíteni azt, ami hiányzott az életemből.

- Ne hazudj már! - nevetett. - Tudom, hogy odáig vagy érte! Én azt mondom neked, hogy gyere ide és beszéljünk! - ajánlotta fel.

- Jó lenne, de át kell néznem pár e-mailt! - temettem tenyerembe az arcomat.

- Nem fogadok el nemleges választ! Elküldöm a címet!

- Haver! Nem akarok zavarni! A barátnőddel vacsorázol! - bólintottam összeráncolt szemöldökkel. Ez a dolog több szempontból is gyanús volt. Dean mindig kikapcsolja a telefonját ha a barátnőjével van. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a csaj társaságában mindig másfajta stílust szokott felvenni.

- Nem zavarsz! Elküldtem a címet! - amikor rezgett a telefonom, felvont szemöldökkel az arcom elé tettem, majd hunyorogva leolvastam a címet. - Itt tali! - kuncogott.

- Jó! Megyek! - adtam be a derekam. A hátam közepére sem kívántam azt, hogy gyertyatartó legyek, de ha úgy nézzük, akkor szükségem volt a társaságra. Eddig nyugodt életem volt. Kiegyensúlyozott férfi és tekintélyt parancsoló főnök voltam. De amióta Katie az életem része lett, nem csak kizökkentem, de sokszor eltöprengtem azon, hogy milyen lenne az élet vele. Ekkor jöttem rá arra, hogy az élet olykor tartogat számunkra meglepetéseket. A megszokott életem miatt nem vártam váratlan dolgokra. A hét elején még azt hittem, hogy egy negyvenes éveiben járó, legalább három világnyelven beszélő hölgyet vettek fel. Erre kaptam egy fiatal, szégyenlős, mókás és kifejezetten gyönyörű, rabulejtő nőt. És ha ez nem lenne elég, kialakult köztünk egy szikra, amit egyszerre gyújtottunk meg, de Katie oltotta el. Talán örökké, talán nem teljesen. - De mit vegyek fel? - úgy döntöttem, hogy egy sötétkék pólóra felhúzok egy kék öltönyt, majd a fürdőszobában megigazítottam a hajam.

Nagypapa sokszor hangoztatta, hogy az életben két dolog a legfontosabb. Az egyik a tökéletes haj, a másik, hogy mindig legyen kéznél tárca. Életem során sajnos sokszor megtapasztaltam, hogy ez mit jelent. Ilyenkor nagyon sajnálni szoktam, hogy a nagypapa már nem lehet mellettem és nem röhöghet ki amiatt, hogy egy elérhetetlen nő után kezdtem futni.

Az autóval egy elegáns étterem előtt parkoltam le. Amint megpillantottam a zsúfolt tömeget és a túlzottan elegáns ruhákat viselő embereket, a halántékomra helyeztem az ujjam, meg meghúztam a pólót a nyakánál. - Megteszi! - a kulcsot az ujjaim közé emeltem, majd kiszálltam és egy gomb segítségével bezártam az ajtót. Az étterem felé sétálva laza mozdulattal próbáltam igazítani a hajam, miközben illedelmesen köszöntek nekem. Mielőtt kimondtam volna, hogy kihez jöttem, a zsebemben rezgett a telefon. A vörös szőnyegen állva kihalásztam és elolvastam Dean üzenetét. - " Ez miatt egyszer még hálás leszel " - összeráncolt szemöldökkel suttogtam, de amikor előre pillantottam, Katie állt meg előttem, aki apró mosollyal az arcán felmutatta a telefonját. Ekkor jöttem rá arra, hogy ezek ketten összebeszéltek a hátunk mögött. A zseniális ötlet miatt majdnem elnevettem magam. Némán biccentettem a hölgynek, hogy hagyja rám az asztal választást, majd lassan Katie felé sétáltam, aki lassan végig nézett rajtam. Amikor megálltam előtte, nyugodt szívvel vettem tudomásul, hogy ő sem öltözött ki. Létezik, hogy egy nyúzott pólóban és szűk farmerban ő itt a legszebb? Létezik, hogy a rövid felfogott haja és a natúr tekintete szapora szívverést váltott ki belőlem?

Létezik! Hogyne létezne, Kenneth!

- Szép estét! - sziszegve a farzsebébe vezette kezét, majd felhúzta az egyik szemöldökét. - Egy játék áldozatai lettünk!

- Ezt biztos, hogy áldozatnak hívja? - a háta mögé biccentettem. Amikor megfordult, egy szabad asztal várt ránk. Az asztal közepén gyertyák világítottak. Az asztal gyönyörű és ízléses volt. Mindkét oldalán egy-egy arany és bézs színű étlap várt ránk. - Látja? - adtam be a derekam. - Eljött velem vacsorázni!

Kezemmel utat adtam, de Katie nem adta könnyen magát. Először zavartan szét nézett, majd kezével a ruhája felé bökött. Mielőtt bármit is mondott volna, a szabad asztalhoz kísértem és udvariasan átadtam a helyet. Miután leültem vele szembe, ő úgy pillantott rám, mintha karót nyelt volna. Mivel oldani akartam a feszültségen, úgy csináltam, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. - Az este Dean hívott! Akkor még nem gondoltam, hogy erre megy ki a játék! - vettem a kezembe az étlapot. - De ha már itt vagyunk, talán rendelhetnénk valamit! - ravasz tekintettel pillantottam Katie felé, aki zavartan oldalra nézett. Követtem a tekintetét és csak akkor pillantottam meg egy nőt, aki férjének súgott valamit. A férfi barátságtalan tekintettel ajándékozta meg Katiet, aki ismételten a ruhájára pillantott. Ebben a pillanatban felébredt bennem a védelmező ösztön, és sajnos nem bírtam ki, hogy ne szóljak be a nyanyának. - Tudja a hölgynek nincsen szüksége ékszerekre és drága ruhákra ahhoz, hogy gyönyörű legyen! - néztem végig rajta. - Szerencsés nő, igaz?! - miután a nyanya felháborodva a fejét rázta, Katie az érkezés óta most először elnevette magát.

- Tényleg farmerban vagyok!

- Én pedig pólóban! - vettem le az öltönyt, majd a torkomat köszörültem. - Választási lehetőséget adok magának! - határozott kijelentésemre felvonta szemöldökét, és amolyan "halljuk"pillantással fürkészte az arcomat. - Két választási lehetősége van! Vagy jól érezzük magunkat és jobban megismerjük egymást, vagy most haza megyünk és otthon arra fogunk majd gondolni, hogy mi lett volna ha...

Láttam rajta, hogy komolyan gondolkodni kezd. Állát aranyosan az összefont kezére helyezte, majd az étlapot a kezébe vette és határozottan bólintott. - Legyen! - ekkor képzeletben vállon veregettem magam, hiszen büszke voltam magamra. Az ételek közt keresgélve kifújtam magam.

- Az első pillantásnál tudtam, hogy maga nehéz eset lesz!

- Hé! - suttogta. - És ezt milyen értelemben mondja?

- Őszintén?! - nem tudtam az étlapra koncentrálni, hiszen lefoglalt Katie és a természetes szépsége, amit egyébként rengeteg férfi észrevett. A feleségük mellett ülve fekénk pillantottak, a jól ismert gusztustalan tekintettel méregették őt és fantáziáltak róla. Aztán pillantottak felém. Azonnal látták, hogy jó pasi vagyok. Sőt! Brutálisan jó pasi vagyok! És már tudták, hogy ezt a meccset én nyertem. - Őszinte leszek magához! Szerintem mindketten tudjuk, hogy a mi kapcsolatunk nem csak szakmai! - bólintottam. Tudtam, hogy most megint bonyolódni fog a helyzet. Ezt talán Katie is érezte, hiszen ekkor oldalra biccentette a fejét.

- Milyen zenéket szeret?

- Zenét? Na jó! - nevettem. - Spanyol! Csak spanyol zenéket hallgatok! És maga?

- Én bármilyen zenét szívesen hallgatok! - és ezt akkora lelkesedéssel mondta, hogy legszívesebben megcsókoltam volna. - Szeretem a változatosságot és új dolgokat megismerni!

- Úgy ahogy az irodalmat? - suttogtam.

- Pontosan! - hófehér mosollyal az arcán nevetett. Biztos voltam abban, hogy észre sem vette azt, hogy milyen gyönyörű amikor nevet vagy mosolyog. - Hallottam, hogy szeret sportolni! - folytatta.

- Öhm hát...ez kicsit bonyolult!

- Kitalálom! - tette fel a kezét. Szinte éreztem, hogy olyat fog mondani, ami nekem nagyon fog tetszeni. - Igazából sokkal jobban szeret a tévé előtt ülni és nézni a sorozatokat!

- Most megfogott! - folytottam vissza a nevetést. - Egyébként igen! De ezt maga már tudja!

- Bizony! - sütötte le a szemét.

- Kedvenc műfaj?

- Romantika! Mi más lenne? - suttogta.

- Fejtse ki, kérem! - amikor a pincér felénk jött, én oda sem nézve udvariasan elküldtem. Csak Katire tudtam figyelni. Kizártam mindent, még az sem érdekelt, hogy még nem rendeltünk. - Miért szereti a romantikát, ha a való életben fél tőle?

- Nem félek! Inkább csak csalódni nem akarok! - sütötte le a szemét. - Tudja én olyan nő vagyok, aki ragaszkodik a független és szingli nők erejéhez! - kezét ökölbe szorította, mire felvont szemöldökkel előre hajoltam.

- Szóval a férfiak a tiltólistáján szerepelnek?

- Pontosan! - tette fel nevetve mutatóujját. - Szóval! - dörzsölte össze a kezét, miközben ravasz pillantásokkal nézett rám. Ekkor nyeltem egyet. - Ne nézzen így! Ígérem, hogy kínos témát nem fogok érinteni! Mi a kedvenc színe?

- Ez most komoly? - helyeztem a kezem az asztalra. - Talán a sötétkék!

- Ezért hord mindig sötétkék inget?

- Olyasmi! És magának? - húztam össze a szemem, mert szinte éreztem, hogy ez hosszú lesz. Mégsem bántam. Sőt! Kurvára élveztem.

- Nagyon szeretem a bordót és a lilát! Emellett tetszenek a púder színek! Igazából minden visszafogott és natúr szín! - egyszerűsítette le a választ.

- Maga elképesztő! - ráztam a fejem. - Álom?

- Hűha! - tűrte a füle mögé egy tincset. - Megmondom őszintén, hogy ilyet még nem kérdeztek tőlem! - pillantott a plafon felé. - Talán az, hogy egyszer sikeres fényképész legyek!

- Nocsak! Fotózni szokott?

- Hobbi szinten! - rántotta vállát. - Magának mi az álma? - ekkor széttártam a kezem. - Jogos! Minden bizonnyal már akkor teljesült, amikor megkapta az állást!

Egyszerűen nem tudtuk abbahagyni a beszélgetést. Az idő rohamosan telt, de mi nem foglalkoztunk vele. Időközben rendeltünk is, de evés helyett tovább beszélgettünk. - Szabad megkérdeznem, hogy hány éves?

- Huszonkilenc! Hát maga?

- Hazudjak vagy ne?

- Hazudjon! - nevetett.

- Huszonkilenc! - ismételtem, majd torkomat köszörültem. - Harminchat! - sóhajtottam. - De fejben idősebbnek érzem magam! Tudja a nagyapám sok mindenre megtanított! Igazából neki köszönhetek mindent! Ő bölcs és szuper volt!

- Tényleg? - suttogta mosolyogva. - Én is gyakran szoktam gondolni a nagyira! Ő mindig kibeszélte a pasikat! Igazi mókamester volt! De szerethető! Hiányzik! - mivel láttam rajta, hogy szomorú témát érintettünk, úgy gondoltam, hogy témát váltok. - Ne! - tette fel a kezét. - Ne váltson témát! Ilyenkor mindig kialakul egy feszült hangulat, ami téma váltáshoz vezet! - csóválta a fejét. - Nem kell így lennie!

- Magát imádta volna a nagyapám! - rajongással pillantottam a csillogó szemébe, miközben váratlanul ő oldalra pillantott. Én is így tettem. Ekkor pillantottam meg a nyanyát, aki kezére támasztott fejjel minket nézett. - Mi a fasz? - suttogtam.

- Maguk imádnivalóak együtt! - sóhajtotta, de ekkor feltettük a kezünket.

- Óh! Mi nem vagyunk együtt!

- Még, szép fiú! Még nem! - kacsintott, majd nagymamákhoz illő mozdulattal intett. Úgy döntöttünk, hogy visszaintünk.

- Öhm...oké! - nevettem. - Van olyan étel amit nem szeret?

- Hogyne lenne! - pislogott nagyokat. - A gombát nem szeretem! Se a tököt! - rázta ki őt a hideg. - És maga? - mosolygott. - Milyen ételt nem szeret?

- Hát a gombára rá sem tudok nézni! De egyébként a paradicsom, a paprika, a hagyma... - fújtam ki magam. - Úgy valamiért nem! Nem szeretem! - ettem a tésztát.

- Maga nagyon válogatós! - kuncogott. - Azt hiszem, hogy félre ismertem magát! - sóhajtva tette le villáját, majd beleivott a vízbe és angyali mosollyal az arcán megrántotta a vállát. - A találkozásunk kezdetén azt hittem, hogy egy arrogáns idióta!

- Köszönöm! - nevettem nagyokat pislogva.

- De rájöttem arra, hogy maga különleges! - mivel úgy gondoltam, hogy ez magyarázatra szorul, bólintottam és a fejemet ráztam.

- Nem vagyok különleges! Csak úgy csinálok mintha az lennék! - javítottam ki udvariasan. - Nem vagyok maximalista! Nem várok el sokat, hiszen én magam sem vagyok tökéletes! De sajnos fenn kell tartanom egy látszatot, hiszen mások példát vesznek rólam! Szóval ha hiszi, ha nem...de egy nagyon egyszerű pasi vagyok! - dőltem hátra, miközben az ajkamat nézte. - Szeretem a munkám! Szeretek sorozatot nézni, csokit enni, elegáns ruhákat hordani és imádom a könyveket - amikor elbambult, a tekintetem lesütve elmosolyodtam. - És vagy két perce a számat nézi!

- Ó! - rázta fejét. - Ez nem igaz!

- Tessék?!

- Nem igaz! - ismételte nevetve, majd fejét rázta. - Kedvenc gyerekkori emlék?

- Nagyapámmal való horgászás! Emlékszem, hogy akárhányszor elúszott a hal, én sírtam! Olyankor nagyapa mindig átadta azt, amit akkor kifogott!

- Ez nagyon aranyos!

- És magának?

- Nem is tudom! Talán az, amikor a nagyival mindig ki sminkeltük egymást! Titokban elloptuk anya sminkes táskáját és nevetségesen vicces sminkeket csináltunk egymásnak! - miközben nevetett, én is nevettem. Tudtam, hogy így fog telni az este.

- Későre jár! Holnap pedig munka! - kijelentésemre kizökkent és azonnal felállt.

- Ez igaz!

- Hazaviszem! - ajánlottam fel azonnal. Katie mosolyogva a fejéz rázta.

- Nem szükséges!

- Dehogynem! - kacsintott a nyanya. Katie tudta, hogy nem szabadul tőlem, ezért megengedte, hogy hazavigyem. Késő este az étterem előtt megállt mellettem, majd nagy szemekkel pillantott a szürke autóra.

- Ez a maga autója?

- Igen! - lóbáltam a kulcsot, majd miután kinyitottam, megfogtam az ajtót és megvártam, hogy Katie beüljön.

A kormányra helyeztem a kezem, bekötöttem magam és elindultam Katie lakása felé. Egész úton beszélgettünk és rádión zenét hallgattunk. Baromira sok közös dolog van bennünk, de a zenei ízlésünk különböző. Ami nekem tetszett, az Katienek nem volt szimpatikus, ezért átkapcsolta, de ez fordítva is így történt. Ezt sokszor eljátszottuk, de végül azt hallgattuk, ami neki tetszett. - Ennek a dalnak mi a címe? - összpontosítottam az útra, de mivel tetszett a dal, úgy gondoltam, hogy megkérdezem.

- G-Eazy Halsey_HIM&I! - válaszolta vigyorogva. Ekkor összehúztam a szemem. Hm! Tálaló! Azt hiszem, hogy kezdésnek jó lesz ez, Katie!

Katie lakása előtt az autónak támaszkodtam, miközben eljött az a pillanat, amikor mindketten tanácstalanná váltunk. Én néztem az ő szemébe, és ő az enyémbe. Nem tudtuk, hogy mit mondjunk, vagy csináljunk. - Öhm... - helyeztem tarkómra a kezem. - Nagyon jól éreztem magam!

- Én is! - mosolygott. - Igazából minden percét élveztem! - mivel megkaptam a jutalmam, nyugodt szívvel és boldogan köszöntem el tőle.

- Aludjon jól, Katie! - hozzá hajoltam, majd egy lassú puszit nyomtam az arcára. Mielőtt bármit mondott volna, megkerültem az autót és beültem. Amint elhajtottam, a visszapillantó tükörben láttam, hogy az útra sétál és utánam néz.

És ekkor mondta a Cupidó, hogy "munkám felét én elvégeztem, a többi már csak rajtad áll, Kenneth Forster".