Nem lepődtem meg akkor, amikor Katie nem jött el a céges karácsonyi bulira. Még nyáron említette, hogy az ünnepeket a családjával fogja tölteni. Karácsony és szilveszter után egy pohár alkohollal kezdtem az új évet. Csak reménykedni tudtam abban, hogy ez máshogy fog telni.

Az év első munkanapján eldöntöttem, hogy végre beszélni fogok vele, hiszen nem halogathatom tovább. Az eltelt hetek alatt sem tudtam kitörölni őt a fejemből. Rá gondoltam, amikor feküdtem, és akkor amikor munkába indultam. Katie és a mosolya mindenhol ott volt. És csak reménykedni tudtam, hogy végre szóba áll velem és meghallgat.

Reggel tíz órakor, pont az irodámból léptem ki, amikor ő velem szembe jött. Hátra túrtam a barna hajam, majd óvatosan megfogtam a csuklóját. Katie ma elképesztően gyönyörű volt. A haját egyenesen hordta, ami a válláig ért. Egy bordó egyberuhát, és egy térdig érő bordó csizmát viselt. Amikor a kezemre pillantott, hirtelen kirántotta magát szorításból és dühösen a szemembe nézett. - Boldog Újévet - csúsztattam zsebembe a kezem. Ő csak bólintott. Távolságtartó volt velem. De esküszöm, hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy újra együtt legyünk. A tekintetében láttam azt, hogy még mindig vonzódik hozzám. Ezt tagadni sem tudná. - Beszélnem kell veled, Katie.

- De én nem akarok beszélni veled - határozott és nőies volt. Megváltozott, és nekem a régi Katie sokkal jobban tetszett. Talán van valakije. De ki? - Félre állnál?! - kérdezte.

- Nem! Mondtam, hogy beszélünk kell! Kérlek - suttogtam. - Fontos lenne, Katie - ő a szemembe nézett, miközben füle mögé tűrte az egyik egyenes hajtincsét. Láttam rajta, hogy habozik. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Én csak reménykedni tudtam abban, hogy most végre meghallgat.

- Én nem akarok beszélni veled. És tudod, hogy miért? Azért, mert nincs miről! - a fejét csóválta, majd karperecére helyezte a kezét. Az ezüst karperecet egy szív, és egy kulcslyuk díszítette. A francba! A büdös francba! Jól ismertem ezt a különleges ajándékot! Ez azt jelenti, hogy a kulcs a pasijánál van! Ebben biztos vagyok!

- Klasz karkötő.

- Szilveszter napján kaptam! Pontosan éjfélkor - mondta mosolyogva. - Ne raboljuk egymás idejét, Kenneth - el akart sétálni mellettem, de én váratlanul a dereka köré kulcsoltam a kezem, a falnak támasztottam és mélyen a szemébe pillantottam. Ő csak levegő után kapkodva nézett az ajkamra és a szemembe.

- Nem foglak megint elengedni - suttogtam az ajkát fürkészve. Katie nagyot nyelt és üveges tekintettel a fejét csóválta. - Hatalmas nagy tévedés történt - suttogtam. - És ezt muszáj tudnod. Azért, mert talán minden megváltozhat.

- Van valakim - mondta ki, miközben keserűen bólintottam.

- Hiába, ha belül még engem szeretsz! És látom rajtad, hogy mit váltok ki belőled - fürkésztem az arcát. Ő próbált el taszítani magától, de én nem engedtem. Most már nem engedem. Hosszú heteket töltöttem magányosan, arra gondolva, hogy egy ócska játék áldozatai lettünk. De végre összekaptam magam és készen állok mindent elmondani neki. És engem az sem érdekel, hogy van valakije. Mert az biztos, hogy engem nem felejtett el. - Még mindig szeretlek - suttogtam a fülébe. Ő csak könnyes szemmel a fejét rázta. - Tagadni sem tudnám, Katie - csóváltam a fejem. - És meg kell hallgatnod engem!

- Mi?! Te mit képzelsz magadról? Fél éve történt. Eresz - mellkasomnál fogva ellökött magától és fenyegetően feltette a mutatóujját. - Hagyj engem békén.

- Akkor mondd ki! Mondd ki azt, hogy már nem érzel irántam semmit! Ilyen egyszerű - sziszegtem. - Katie, jól ismersz - kezét megfogtam és szívem fölé simítottam. Ő csak a fejét csóválta. - Tudod, hogy tisztelettudó és egyenes hátú férfi vagyok-

- Nem! El akarok menni! Nem érted?! - ellenkezése miatt elengedtem a kezét, majd üveges tekintettel néztem, hogy belép az új asszisztens irodájába.

Akkor is vissza fogom őt szerezni.

Késő este még mindig dühös voltam, ezért feszültem nyitottam be Shane lakására, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Magassarkúmat az ajtó mellett található cipőtárolóra helyeztem, majd pultra csúsztattam a táskámat és homlokomat neki támasztottam. Hosszan kifújtam magam, közben ujjaimmal a pulton doboltam. Ilyen nem létezik! Nem is értem, hogy Kenneth mit képzel magáról?! Miért nem tudta tiszteletben tartani azt, hogy nem akarok tőle semmit? Miért nem tudja elfogadni és zaklatás helyett tovább lépni?

Nem most történt.

Több mint fél év eltelt azóta...

A szakításunk után örlődtem és majdnem belebetegedtem a fájdalomba. Most, hogy új életet kezdtem és boldog párkapcsolatban élek, ő úgy döntött, hogy visszajön és keresztbe tesz nekem. Azt már nem! Nem fogom megengedni. Mégis úgy érzem, hogy Kenneth közeledése újra hatással van rám. Próbáltam titkolni és kiszorítani ezt az érzést, de az a helyzet, hogy valamit érzek, amikor a közelemben van. Sokan azt mondják, hogy a szerelmet nem lehet csak úgy kitörölni és úgy tenni, mintha minden megváltozna. Hiszen a szerelemből egy pici darab, emlék és illatok ott maradnak az ember emlékezetében és nem eresztik őt el. Én is pont ezt éreztem vele kapcsolatban. Legszívesebben elmenekültem volna előle, de közben eszembe jutott, hogy milyen volt vele. Ez az egész kezd egyre bonyolultabb lenni.

Van egy félisten pasim, aki mindent megtesz értem és minden vágyamat teljesíti. Shane nem olyan, mint Kenneth! Shanehez senkit nem tudnék hasonlítani. A világ legszerencsésebb nőjének érzem magam, hiszen ő velem van. De mégis ott van az a pici dolog, az az apró szikra, ami visszahúz Kennethez.

A pokolba!

- Veled meg mi történt?

Hirtelen felkaptam a fejem és szembe találtam magam Shaneel, aki összeráncolt szemöldökkel az ágy szélén ült, és a csuklóját kenegette. Erőltettem magamra egy mosolyt, majd felfogtam az egyenes hajam. - Elfáradtam! - pillantottam a szemébe. - Hogy van a csuklód?

- Hát... - húzta el az ajkát. - Jobban is lehetne. Jövő héten szeretnék már próbára menni - fürkészte az arcomat, miközben a gáztűzhely elé léptem, felemeltem a fazék tetejét és beleszimatoltam a tejszínes, tésztás csirkébe. - Bejön, mi? - vonta fel szemöldökét.

- Viccelsz?! Még nálam is jobban főzöl - küldtem felé egy puszit, de Shane felállt és mellém sétált. Egy hirtelen mozdulattal a pultra ültetett, majd combomra simította a kezét.

- Ki vele! Miért vagy feszült?

- Tényleg jól ismersz! - simítottam meg az arcélét. Nem tudom, hogy elmondjam-e neki. Nem tartottam jó ötletnek. Viszont ha nem mondom el, akkor egész éjszaka őrlődni fogok. - Veled mindent megbeszélhetek, igaz?

- Ja - ráncolta szemöldökét, majd ujjammal megfogtam a nyakában lógó, pici ezüst kulcsot és felsóhajtottam.

- Az exem...

- Leüssem, gyújtsam fel a házát, nyírjam ki vagy temessem el? - húzta hófehér vigyorra az ajkát, én pedig akaratlanul is felnevettem. Ekkor Shane komolyra fordította a szót. - Újra próbálkozik - jelentette ki okosan, majd a vállát rántotta. - Bízok benned, Bébi - csókolt a nyakamba, majd kinyitotta a szekrényt és kivett onnan két tálat.

- Nem tudom, hogy tarthatnék tőle távolságot.

Ekkor Shane megállt, majd előre pillantott. - Mármint...ott dolgozik a cégnél?! Ezt eddig nem mondtad!

- T...tudom - suttogtam könnyes szemmel. - Nem akartam róla beszélni.

- Oké - mondta ki, majd gondterhelten felsóhajtott. - Mit akarsz csinálni?

- Ma megmondtam neki, hogy nem akarok vele beszélni.

- És békén fog hagyni?

- Remélem.

- Hogy ha nem akkor szólj, és valamelyik reggel bemegyek veled. Oké?

- Rendben. Mindenképpen szólok neked - magamhoz húztam, lábammal átkaroltam a fenekét és puszikat nyomtam a homlokára. - Hm...eszünk az ágyban?

- Együnk? - csókolt bele a nyakamba, de ekkor váratlanul bevágódott az ajtó és szinte lassított felvételben láttam, hogy Walter, Roger, Randy és Eric vigyorogva belépnek az ajtón, majd bevágják maguk után. Mi csak pislogás nélkül néztük, hogy ketten helyet foglalnak a (mi) kanapénkon, ketten pedig a hűtő elé álltak és kinyitották. Shane szemébe néztem, aki lefagyott és felvont szemöldökkel meredt maga elé.

- Mi a vacsora? - kérdezte Randy. - Elnézést kérek, madárkáim - mellettünk hajolva megfogta a lábas tetejét és elismerően beleszagolt a tejszínes tésztába. - Ezt nevezem.

- Na mit fogtál? - nevetett Walter, aki amolyan "bocsi, hogy elrontottuk az estét" pillantással fordult felénk. - Hogy vagy, Shane?

- Per pillanat? - sziszegte, majd fejét csóválta. - Csukd be a hűtőszekrényt, Roger! - a férfi kezére csukta az ajtót, aki dühösen felkiáltott.

- Most miért?! - kérdezett vissza.

- Amúgy megzavartunk valmamit? - kérdezte elsőként Eric.

- Ohh, dehogyis... - válaszoltuk egyszerre.