Reggel hét órakor Shane még mélyen aludt, ezért mosolyogva a kicsi éjjeliszekrény felé nyúltam, majd ujjaim közé vettem a levelet, amit nekem szánt. Mielőtt elolvastam volna, sóhajtva felé fordultam és csillogó szemekkel néztem, hogy alszik. Ez volt az első alkalom, hogy egy párként töltöttük az éjszakát. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem csak varázslatos, de igazi és kifejezetten romantikus volt. Az éjszaka elvarázsolt és egy másik világba repített. Eddig nem gondoltam volna, hogy ennyire szerelmes leszek. Viszont most itt feküdt mellettem ez a fekete hajú férfi, és egyszerűen le sem tudtam róla venni a szemem. Mélyen szuszogott, és csak jobban magára húzta a takarót.

Ekkor hátat fordítottam neki, majd kinyitottam a levelet és hevesen dobogó szívvel elolvastam:

Boldog Karácsonyt, Kitty!

Bízok benne, hogy tetszeni fog a neked szánt ajándék, hiszen úgy érzem, hogy tökéletesen tükrözi a személyiséged! Az illatos gyertyáról, a mosolyod és az ellenállhatatlan illatod jutott az eszembe! A névre szóló hógömb és a benne található kicsi lány néha olyan, minte te, amikor jó kedved van! De Azt hiszem, hogy ez a levél, nem csak az ajándékozásról, vagy a karácsonyról szól. Szeretnék benne elmondani valamit, csak az a helyzet, hogy rohadtul nehéz az érzéseimről beszélni! Végül úgy gondoltam, hogy egyszerűen csak kimondom: beléd szerettem! És ez megijeszt! Azért, mert a szerelem számomra gyengeség. Ezt tanultam meg az életem során. Viszont nem tudom, hogy melletted más lesz-e. Őszintén bízok abban, hogy más lesz. És egyszerűen el akartam mondani, mert...mert nem tudtam tovább magamban tartani. A sok szex, a mély beszélgetések nem csak összehoztak minket, de azt hiszem, hogy megismertük egymás lelkét. Én olyan férfi vagyok, aki nem engedi közel magához az embereket, de veled az első perctől kezdve minden más volt! Na mindegy! Kicsit gáz lenne, ha ezek után azt mondanád, hogy nem akarsz tőlem semmit, szóval..csak Boldog Karácsonyt akartam kívánni! Mindegy, hogy mikor olvasod a levelem!

A szívemre simítottam a tenyerem, majd letöröltem a könnyeimet. Amikor megfordultam, szembe találtam magam vele. A tarkója alá csúsztatta kezét, és apró mosollyal ajándékozott meg. Nem tudtam visszatartani a könnyeimet, ezért szorosan a mellkasához bújhat. - Neked köszönhetően tökéletes lett a Karácsonyom! - nyomtam egy puszit a mellkasára. - Tökéletes! - suttogtam a csendes szobában.

- Remélem, hogy nem volt túl nyálas, vagy romantikus! - simogatta a vállamat.

- Talán egy kicsit! És azt hiszem, hogy odáig voltam érte! - kicsit felültem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzések kavarognak benned! - csóváltam a fejem. - Te hihetetlen férfi vagy! Megleptél, Shane!

- Hm...igen? - kicsit nyújtózkodott, majd a plafon felé pillantott. - Nem maradunk egész nap az ágyban? - vonta fel a szemöldökét, miközben kezébe vette a telefonját. - Felhívom Kimberlyt! Biztos vagyok abban, hogy az új ajándékaival aludt! - szorosan hozzá bújtam és a hasát simogattam, miközben füléhez emelte a telefont. Mindent hallottam, hiszen néma csend telepedett a szobára. - Jó reggelt, kicsim! - suttogta Shane.

- Apa! Jó reggelt! - vágta rá a kislány.

- Hogy aludtál, életem? - simogatta a hajam.

- Képzeld el, hogy nagyon jól! Tapsi vigyázott rám! - kuncogott Kimberly.

- Remélem is! És a nagyi? Minden rendben vele?

- Igen! A nagyi nagyon finom sütiket sütött, de van egy kis baj!

- Jaj! Micsoda életem?! - pillantott az ablak felé.

- Hát őőő letört az egyik fogam!

- Ó lányom... - sóhajtotta. - És most mit csináljak veled? Hm? Adjam oda a fogtündérnek?

- A nagyi is pont ezt kérdezte! Hihi!

- Jól van, életem! Reggeliztél már?

- Még nem apa! Apa?

- Hm?

- Katie mikor jön el hozzám? - ekkor Shane mosolyogva felém pillantott, mire vigyorogva a szívemre simítottam a kezem. Imádtam ezt a kislányt! Te jó ég, hogy mennyire szerettem!

- Bármikor, kicsim! Majd szeretnék beszélni veled egy fontos dologról!

- Jó! Ezaz! - kuncogott.

A mai napot azzal töltöttük, hogy felültöztünk és meglátogattuk Mr. Hepburnt, az idősek otthonában. Kéz a kézben léptünk be a fotocellás ajtón, majd a meleg helyiségben, azonnal az utolsó kanapé felé sétáltunk. Mr. Hepburn a szokásos helyén ült és szomorúan fürkészte a havas tájat. Én hirtelen megálltam, majd megszorítottam Shane kezét, aki azonnal vette a lapot, ezért az egyik fal mögé léptünk. - Kérdezhetek valamit? - suttogtam a szemébe pillantva.

- Ja! - ráncolta szemöldökét.

- Az unokái meglátogatták őt Karácsonykor? - úgy éreztem, hogy bármelyik percben elsírhatom magam, hiszen Shane lesütötte a szemét, majd majd végig cipzározta a fekete kabátját. A kapucniját körbeölelő szürke szőrme szépen kiemelte a zöld szemét, és a tökéletes arcát. - Mármint...

- Nem, Katie! Csak én vagyok számára! - suttogta, majd felsóhajtott. - Ez nagyon szomorú és bonyolult dolog! - tűrte a fülem mögé az egyik tincsemet. - Az unokája Amerikában él és azt hiszem, hogy minden kapcsolatot megszüntettek!

- Te jó ég! - suttogtam, miközben az idős bácsi felé pillantottam, aki tolószékben ült és üveges tekintettel a havas tájat fürkészte. - Shane, megszakad a szívem - suttogtam az arcát fürkészve. Ő csak egyetértően bólintott, majd megfogta a rénszarvasos fejpántot, aminek tetején két szarv volt. Miután a fejemre tette, elmosolyodott.

- Menjünk! - nyomott puszit a homlokomra.

Mr. Hepburn annyira meglepődött, hogy a másodperc töredéke alatt elsírta magát. Remegő, csontos kezét a szemére helyezte és kicsit elfordult, ezért üveges tekintettel pillantottam Shane felé, aki azonnal leült az egyik pufra és megfogta Mr. Hepburn kezét. - Hogy tetszik lenni?

- Most már jól vagyok, fiacskám! - visszafordult és elnevette magát. - Katie! Hát maga is eljött? - kérdezte, miközben óvatosan megöleltem őt, majd Shane ölébe ültem. Mr. Hepburn feltette csontos mutatóujját. - Ejha! Na ezt nevezem! Én mindig mondtam nektek, hogy lépjetek, mert később bánni fogjátok! - csóválta a fejét, miközben elnevettem magam.

- Hoztunk magának ajándékot! - vettem el Shane kezéből a becsomagolt ajándékot.

- Nem kellett volna, kicsi Katie! Nekem az is elég, hogy eljöttetek hozzám! - az ölébe tette, majd összedörzsölte a vékony kezét. Ami azt illeti...Mr. Hepburn ma nem festett túl jól. Sápadt és kifejezetten vékony volt. A hangja rekedt és sajnos a levegőt is nehezebben vette. Shane szemébe néztem, és azt hiszem, hogy tökéletesen értettük egymást. A bácsi nem festett túl jól. - Nahát! Egy mikulásos kötött pulóver? - vette ki, mire könnyes szemmel felénk pillantott. - Köszönöm szépen!

- Nagyon szívesen, Mr. Hepburn! - sóhajtotta Shane, majd puszit nyomott az arcomra. - Hogy érzi magát? - húzta össze a szemét.

- Per pillanat boldog vagyok!

- Ennek örülünk, de úgy általánosságban kérdezem! Hogy szoktak telni a napjai?

- A napjaim? - kérdezte.

- Mit csinált tegnap?

- Tegnap? - kérdezett vissza zavartan. Ekkor aggódva Shane szemébe pillantottam, aki sóhajtva tenyerébe temette az arcát. - Nem emlékszem rá! - csóválta a fejét.

- Jól van! - suttogta csalódottan. - Szereti a bejglit, igaz? Kitty és én reggel sütöttük magának! Tilos visszautasítani! - mondta, majd suttogva a szemembe pillantott. - Ideadnád, kérlek?

- Persze! - erőltettem magamra egy mosolyt, és kivettem a kék színű ételhordót a táskámból.

- Gyerekek! Segítsetek nekem, légyszíves! Ma milyen nap van? - köztünk kapkodta a tekintetét, Shane pedig zavartan a szemöldökét ráncolta.

- Öhm...December huszonhatodika! - erőltetett magára egy mosolyt.

- Áh! Hogy rohan az idő!

- Sajnos igen! - suttogta, én pedig megpusziltam a homlokát. Azt hiszem mindketten észrevettem azt, hogy Mr. Hepburn mentális egészségügyi állapota romlott az utóbbi hetekben. Ez érezhető volt akkor is, amikor a tudtunkra adta azt, hogy nem emlékszik dolgokra.

- Finom lett? - kérdeztem és összekulcsoltam Shane kezét az ujjaimmal.

- Isteni! Nagyon ügyesek vagytok, gyerekek! Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor az én kedvesem is finom sütiket készített nekem! Az egész házban érezni lehetett a méz és a fűszerek illatát! - Ti ketten együtt vagytok, igaz?

Ekkor Shane felkapta a fejét. - Igen, Mr. Hepburn! Az előbb volt róla szó!

- Hm! - pillantott az ablak felé.

- Kitty! Állj fel egy kicsit, megkeresem az egyik ápolót! - suttogta a fülembe, mire szomorúan felálltam és visszaültem a puf szélére. Aggódva Shane után pillantottam, aki fejét lehorgasztva eltünt a folyosón.

- Valóban nehéz ilyen finom süteményt készíteni, kedves! - pillantott rám. - Mi a titka?

- A nagymamám egyik receptje alapján készítettük! Ő mindig nagyon finom süteményeket csinált! - suttogtam. - Hiányzik!

- Ó, Katie! - helyezte csontos kezét a térdemre. - Karácsonykor minden szép emlék eszünkbe jut, igaz-e? - kacsintott szomorúan.

- Valóban igaz! Öhm...szokott még keresztrejtvényt fejteni?

- Mostanában inkább vicceket olvasok! Tudja...valamiért sokkal nehezebben megy a keresztrejtvény fejtés! Úgy látszik, hogy már nem pörögnek úgy a fogaskerekek! - a fejére mutatva harsányan elnevette magát. - Mondhatok egy viccet? - suttogta.

- Kettőt is! - mosolyogtam szomorúan.

- Jól van! Ezt hallgassa! - igazította meg a szemüvegét. - Melyik állatnak legjobb a kedve?

- Igeen?

- A juhé! - válaszolta, mire akaratlanul is elnevettem magam.

- Jól van! - nevettem. - Ez jó volt! Tud még vicceket?

- Mi az, hogy?! - adta nekem vissza az ételhordót. - Hazaérve mondja az asszony a férjének: most jövök a szépségszalonból! Kérdezi a férj: zárva volt?

- Jaj! - tettem a számra a kezem és a fejemet csóváltam. - Maga egy nagyon jó ember, Mr. Hepburn! - fogtam meg a kezét. - Nagyon jó!

Hazafelé tartó úton, üveges tekintettel pillantottam Shane felé, aki kicsiket pislogva nézett ki az ablakon. Szótlan volt, ezért éreztem, hogy nem kapott bíztató információkat. - Azt mondták, hogy egyre gyakrabban fordul elő az, hogy nem emlékszik dolgokra! Sokszor azt sem tudja, hogy mit evett az nap!

- Istenem! - suttogtam szomorúan.

- Kezd leépülni, igaz? - kérdezte tőlem. - Tudtam, hogy el fog jönni ez az időszak is, de... - sütötte le a szemét. - Én még nem készültem fel rá! Képtelen vagyok őt elengedni, vagy úgy csinálni, mintha már csak hónapjai lennének hátra!

- Nagyon sajnálom, Shane! - suttogtam.