- Tudom, hogy csak pár napja dolgozol, de van már közted és a dúsgazdag és jóképű főnököd között késztetés a szexualításra? - Karen felhangon elnevette magát és barátságos pillantásokkal ajándékozott meg, miközben reggeliztem. A kérdése miatt majdnem megfulladtam, hiszen ő tudta a legjobban, hogy a férfiakat a hátam közepére sem kívántam. Nem a pasizással vagy a személyiségükkel volt a bajom, egyszerűen csak az új életem miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy önfeledten elengedjem a gyeplőt és pasik után fussak. Bár tény, hogy Kenneth úr eddig nem tapasztalt hatással van rám. Elvarázsol a visszafogott és mókás személyisége. Sokszor felkeltette már a figyelmem, hiszen olyan személyisége van ami ellentmond egymásnak. Vonzónak találtam, hogy szigorú és néha irányítás mániás, de emellett kifejezetten szimpatikus tud lenni, hogy romantikus és érdeklődő. Pont az ilyen férfiak miatt akarok megálljt parancsolni a gondolataimnak és az érzéseimnek. Karen szava igaz volt: valóban csak pár napja dolgoztam a cégnél, de ezalatt a pár nap alatt úgy éreztem, hogy közelebb kerültem Kenneth úrhoz.

- Karen! Mi lenne, ha feladnád ezt a témát? - előre hajoltam és megigazítottam a szorosan felfogott hajam. - Ő az én főnököm! Egy főnök! - hangsúlyoztam. - Én egy alkalmazott, ő pedig egy felsőbb rendű kategória!

- Tudod, hogy mi a baj veled, csajszi? - vonta fel a szemöldökét, majd leült velem szembe. - Félsz, hogy csalódni fogsz! - biccentett határozottan, mire röhejesen elnevettem magam. A nagymama ilyenkor azt mondaná, hogy a szerelem nem csak a félelmen és a bizonytalanságon múlik. Azon is múlik, hogy két ember mennyire illik egymáshoz. Egy részem valóban félt a szerelemtől és a sérüléstől, de a másik részem azt is éreztette velem, hogy túl nagy a távolság. Ha belegondolunk, Kenneth úr egy roppant jóképű és kifinomult férfi. A szeme mellett található ráncok mindig aranyosak és dögösek. Emelett ő sokkal műveltebb, tapintatosabb és más világban nőt fel. Köztünk nem egy árok, hanem egy szakadok van. Én Los Angelesben nőttem fel, egy kisebb városban. Gyerekkoromban az aszfaltra rajzoltam és sárban ültem. Édesanyám mindig elverte a fenekem, a bántás miatt sokat sírtam. Nem voltak szép ruháim, még általános iskolában sem hordtam melltartót, hiszen nem volt cicim. Igazából ez részlet kérdése, hiszen ami régen nem volt, az most már van. Szerencsére. A lényeg, hogy egy visszafogott és szerény családban nőttem fel. Ahogy nagyanyám is, úgy édesanyám is mindig azt mondta, hogy olyan férfit válasszak, aki hozzám illik. A gazdag, jó illatú és kellemes hangú férfiak ebbe nem tartoztak bele, hiszen én magam sem voltam gazdag.

- Talán igen! - álltam fel és megigazítottam a púder színű blúzomat. - Lehet, hogy félek a szerelemtől! Talán rettegek, hogy valaki átgázol a szívemen, de hidd el, hogy Kenneth és én teljesen más világ vagyunk! - miközben mosogattam, Karen mellém állt és a fülembe súgott.

- Mit is mondtál tegnap este? Az irodájában romantikusan beszélgettetek a költőkről és az írókról? Hogy egész nap az irodájában voltál és le sem tudtátok venni egymásról a szemeiteket? - biccentette oldalra a fejét, majd magyarázatot várt tőlem. Ekkor zavartan elpirultam és alig láthatóan felsóhajtottam. Tegnapi napban valóban volt valami, amivel az ember ritkán találkozik. - Én bármit megadnék egy olyan pasiért, aki nem a szexről, hanem az irodalomról beszél! - szorította meg a vállam. - Csajszi! Vedd már észre, hogy ki van előtted! - rázott meg, majd fütyülve a szobája felé sétált.

Reggel kávéval a kezemben kopogtam Kenneth úr irodája ajtaján. Egy mély "jöhet" parancsszó után mosolyogva benyitottam és halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Mint mindig, most is kellemes és vonzó parfüm illat volt az irodában. Kenneth úr nem nézett fel rám, ezért alaposan megfigyeltem az arcát. A mogyoróbarna haját enyhén hátra lakkozta, ez kiemelte a szimmetrikus arcát és a tökéletes borostáját. Láttam, hogy ívelt szemöldökét ráncolja, hogy ajkát gondolkodva elhúzza. Amikor az asztalra helyeztem a kávét, összeráncolt szemöldökkel megálltam előttem. - Minden rendben, Kenneth úr? - mintha csak erre várt volna. Enyhén előre csúsztatta a lapokat, majd felvont szemöldökkel a szemembe nézett. Láttam, hogy alaposan végig néz rajtam, de ez nem olyan tekintet volt.

- Ha azt mondanám, hogy igen akkor hazudnék! - ujjai között a szürke tollat forgatta, mély tekintetét az enyémbe fúrta. Ismételten csak ő és a gyönyörű tekintete létezett számomra. A másodpercek alatt éreztem, hogy a szívem gyorsabban dobog, hogy a gyomromban az idegesség is életre kelt. Miért néz így rám? Miért néz úgy, mintha hozzá tartoznék? Az életem sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem jött volna képbe egy jóképű, fiatal főnök. - Néha legszívesebben itt hagynék mindent és elmenekülnék! - a kávét az ajkához emelte, és miközben belekortyolt, enyhe ránc jelent meg a homloka közepén. - Nocsak! - bólintott. - Fegyverszünetet kötöttünk?

- Hogy érti? - helyeztem előre a kezem.

- Cukor nélkül hozta a kávét! - nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. A nevetésem miatt az ajkam elé csaptam a kezem, majd lesütöttem a tekintetem. Tény, hogy az első napomon kifejezetten haragudtam rá, ezért direkt cukorral készítettem a kávéját, pedig ő nem szokott cukros ételeket és italokat fogyasztani.

- Mondjuk azt, hogy tartsunk fegyverszünetet! - bólintottam és hátra léptem egy lépést.

- Hogy aludt? - kérdezte kíváncsian. A figyelmességével számtalanszor levett a lábamról, de ez megint más volt. A szívem mélyén éreztem, hogy szeretne közelebb kerülni hozzám. Úgy éreztem, hogy szeretne engem jobban megismerni. A baj csak az volt, hogy ezt én is egyre jobban akartam, de tudtam, hogy nem tehetem. Minden kezd bonyolult és kusza lenni. Vonzódom hozzá, de tudom, hogy nem lehet. Szeretek vele beszélni, de tudom, hogy szigorúan csak a munkáról kéne beszélnem vele.

- Én jól aludtam! Bár reggel a szelektív szállító felborított egy hatalmas fém kukát, ezért idő előtt sikerült felébrednem! - bólintottam, miközben oldalra biccentette a fejét.

- A tegnapi vacsora meghívást illetően... - tartotta vissza a lélegzetét, majd széttárta a kezét. - Felejtse el! Én gondoltam túl a dolgokat és én voltam tapintatlan!

Azt hiszem, hogy ez így végre helyén való, de akkor miért esik rosszul az, hogy visszamondta?

- Nem történt semmi baj! - pillantottam oldalra, miközben eljött az a pillanat, amitől féltem. Mindketten akartuk azt a rohadt vacsorát, de nyíltan nem mertük kimondani. Amikor nagyot nyeltem, ő lazított a nyakkendőjén és az arcomat fürkészte. Amikor megpillantottam a vonzó nyakában csillogó láncot, az ujjaimat összeszorítottam és próbáltam rávenni magam arra, hogy ne adjam be a derekam. Nem sikerült. - Nagyon jó lenne megismerni a várost! - suttogtam halkan. Ő annyira meglepődött, hogy először szóhoz sem tudott jutni. Felvont szemöldökkel nézte az arcomat és angyali mosoly ült ki az arcára.

- Lehetne munkával kapcsolatos vacsora! - a szemét összehúzta, a rabulejtő szempár minden porcikámat csalogatta. És rájöttem arra, hogy Kenneth úrnak valóban nehéz ellenállni.

- Igen! Ez így sokkal szakmaibb és üzleti! - biccentettem oldalra a fejem.

- Ma este?

- A ma este tökéletes!

- Nyolcra magáért megyek! - nyitotta fel a gépét, miközben próbáltam visszafojtani a vigyorgást.

A női mosdóban természetesen haragudtam magamra. A saját tükörképemre néztem, de úgy festettem, mintha a saját démonaim ellen küzdenék. Nem fért a fejembe, hogy mondhattam igent egy vacsorára. Ez nem rám val! - Hűha! - motyogtam mérgesen. - Miért mondtál igent? - a tenyerembe temettem az arcomat és próbáltam logikus magyarázatot találni a történtekre. Azt hiszem, hogy az egyetlen magyarázat az, hogy szeretném jobban megismerni ezt a férfit. Ez a gondolat megijesztett és kifejezetten elbizonytalanított. Nem voltam tapasztalt a randevúk és a férfiak terén.

Késő este Karen segítségét kértem, aki egy roppant rövid és kivágott fekete ruhát akart rám erőltetni. Természetesen ellenkeztem, hiszen az a ruha a fenekemet is alig takarta el. Karen ragaszkodott a szexi darabhoz, hiszen az elmondása alapján hosszú és kecses lábaim vannak. Nem mentem bele a játékba, hanem egy térdig érő fehér ruhát választottam. Nem volt kivágott, igazából semmi különleges nem volt benne, de nekem tetszett. A barna hullámos hajam kiengedtem és kétszer beletúrtam. Mindig is rövid hajam volt, én így szerettem. - Te meg hova mész? - pillantottam Karen felé, aki tűsarkúban és rövid szerelésben sétált az ajtó felé.

- A városba! - bólintott. - Az új párommal! - tette hozzá vigyorogva, miközben a tévé előtt nagyokat pislogtam. - Igen! Összejöttünk! - amikor kinyitotta az ajtót, a lábam a földbe gyökerezett, hiszen Kenneth úr egy csokor virággal állt az ajtó előtt. Aprót biccentett és köszönt a barátnőmnek, aki nagy szemekkel kikerülte, majd miután a háta mögé állt, a fenekét nézve bólogatva feltette a hüvelykujját.

- Szép estét! - nézett végig rajtam.

- Szép estét! Nyugodtan jöjjön be! Még egy percet kérek! Nemsokára vége a sorozat részének! - miközben átvettem a virágot és egy vázába helyeztem, addig ő mellettem állva összeráncolt szemöldökkel nézte a tévét. Mindketten a hosszú pult mögött álltunk, ezért kifejezetten közel voltunk egymáshoz.

- Ismerem ezt a sorozatot! Igazából imádom! - amikor öltönyben a pultra támaszkodott, én őszintén mosolyra húztam az ajkam és mellé támaszkodtam.

- Úgy gondolom, hogy a főszereplő meghal a végén! - suttogtam sziszegve, miközben a rendőr egy régi metró alagútban üldözte a kiszabadult férfit. Kenneth ekkor kicsit közelebb hajolt hozzám.

- Úgy hallottam, hogy van következőévada is! - amikor felém fordult elnevette magát. - Fogadunk, hogy csak a jóképű rendőr miatt nézi! - kijelentésén hangosan elnevettem magam, majd kicsit hangosabbra vettem a tévét. Úgy tűnt, hogy a sorozat annyira lefoglalt minket, hogy még a vacsoráról is megfeledkeztünk.

- Maga pedig a dögös FBI ügynök miatt! - kuncogtam, mire mellettem támaszkodva egy mozdulattal levette az öltönyét. Ez olyan pillanat volt, amikor a vonzó illata rám zúdult. Abban a pillanatban, hogy megcsapott az édes, mégis citrusos illat, eltakartam az orrom, hogy ne lássa rajtam azt, hogy a levegőbe szippantok. Az öltönyét a pultra helyezte, majd bólintott.

- Szerintem azért nézzük meg ezt a részt! - támasztotta állát a kezére. A pulton támaszkodva csak megrántottam a vállam, majd az egyik szekrényhez léptem.

- Kér popcornt?! - fürkésztem a tarkóját.

- Jöhet! - válaszolta azonnal.

Az utolsó rész megnézése után némán néztünk magunk elé és csendben gondolkoztunk a történteken. Amikor én akartam megszólalni, akkor félbe hagytam, mert nem találtam szavakat. Kenneth úr is mindig így tett: hüvelykujjával az ajkát simította, majd kivette zsebéből telefonját és közénk helyezte. - Nem lehet, hogy így legyen vége!

- Ha tudtam volna, akkor nem kezdem el nézni! - pislogtam előre. - Ez a sorozat hihetetlen volt! - fürkésztem az arcát.

- Mit szólna hozzá, ha megnéznénk a következő évad trailerét? - miután betöltötte a youtubeot, a telefonját megfordította, így nagyobb képernyőn néztük a szexi rendőr, és a dögös FBI ügynök izgalmas napjait. - Azért mondom! - tette fel a mutatóujját.

- Oké! - hajoltam el. - Megnyugodtam! A lényeg, hogy nem hal meg a rendőr! - miközben a popcorn felé nyúltam, szinte lassított felvételben láttam, hogy egyszerre nyúltunk a sajt ízű pici puffancsok felé. A kezünk összeért, abban a pillanatban pedig egymás szemébe néztünk. Mosolyogva fürkésztem az arcát, ő alig láthatóan közelebb hajolt hozzám. Minden olyan lassan történt. - Öhm, tessék! - egy váratlan ötletnek köszönhetően belemarkoltam a tál popcornba és egyenesen a szájába nyomtam. Ő annyira meglepődött, hogy teli szájjal és mozdulatlanul nézett előre a padló felé. - Ó te jó ég! - pillantottam oldalra. - Finom, igaz?

- Isteni! - motyogás közben egy-két szem popcorn a pultra esett. - Mit szólna, ha vacsora helyett elkezdenénk nézni a sorozatot? - nem ellenkeztem. Azonnal a tévé felé mentünk, ő hozta a popcornt, én elindítottam a Netflixet, a tévé előtt a puha szőnyegen ülve egymás mellé telepedtünk, a párnákat magunkhoz vettük majd kíváncsian néztük a tévét. - Megmondom őszintén, hogy nem ilyen randira számítottam! - a kellemes hangja szinte áramütésként ért. A meleg lehelete cirógatta a nyakam, a kellemes illata az orromba szökött. Ekkor elnevettem magam. A sorozat közben közelebb hajoltam hozzá.

- Majd bepótolhatjuk! - suttogtam. A tévére és a képernyőre összpontosítva az ölében található popcorn tál felé nyúltam. Biztos mindenkivel előfordult már olyan, hogy a koncentrálás miatt nem magára figyel. A baj az volt, hogy hirtelen nyúltam oldalra. Ezzel egyébként nem is lett volna olyan nagy baj, de a popcorn tál helyett egy olyan dologra tettem rá a kezem, ami se tálhoz, se kajához nem hasonlított. A kezem alatt éreztem, hogy nagy és ismeretlen volt. Nem éreztem még ilyet. A tapintása kellemes és vonzó volt. Még arra is emlékszem, hogy jobban megmarkoltam, és csak akkor jöttem rá arra, hogy hova is tévedt a kezem. Amikor Kenneth úr le pillantott, a szájából kiesett a popcorn. - Anyám! - vettem le a kezem a férfiasságáról. - Ez véletlen volt! - tettem fel a két kezem és vele szembe fordultam.

- Szóhoz sem tudok jutni! - elpirulva köszörülte a torkát. - Maga elég látványosan megfogott! Öhm...na erre nem számítottam! - nézett rám elkerekedett szemekkel.

- Esküszöm, hogy véletlen volt! Egyébként is sötét van! Meg... - legyeztem magam, mert hirtelen annyira melegem lett, hogy szégyellni kezdtem magam. - Bocsánat!

- Parancsoljon! - a tálat a kezembe nyomta, majd elkerekedett szemekkel helyezte a párnát az ölébe. Miközben látta, hogy még mindig őt nézem, kicsit feszengve előre bökött. - Nézze a sorozatot! - ajánlotta fel kedvesen.

Mi lesz még ebből?!