New York egy olyan kezdő löketet adott az életemnek, aminek a végkifejletét nem tudtam. Biztos most jön az a kérdés, hogy mit várok ettől az új élettől? A válasz egyszerű és kifejezetten szerény személyiségemre val. Szeretnék dolgozni, hogy utána olyan életet tudjak biztosítani magamnak, amiről mindig is álmodtam. Ebbe a kifürkészhetetlen és izgalmas kezdetbe nem tartoznak bele a férfiak, és a hozzájuk kapcsolódó vágyak, illetve gondolatok. Fiatal szingli nőként arra törekedtem, hogy új munkám mellett legyen egy otthonom ahol minden éjszaka álomra hajthatom a fejem. Vicces! Eszembe jutott nagyanyám szavai. Ő mindig azt mondta, hogy az életben egyszer úgyis eljön a szerelem, és ezt nem akadályozhatjuk meg. Mama szavai nyitották fel a szemem arra, hogy ennek nem feltétlenül kell így történnie. Miért nem lehet a munka vagy a pénz keresés az elsődleges szempont? Vágyom egy gondtalan életre, egy jól fizető állásra és reggeli kávéra. Szóval, ebbe az új életembe nem tartoznak bele a férfiak, a szerelem, a szex és minden ami ehhez a témához kapcsolódik. És, hogy ennek mi lehet az oka? New York a világ legnagyobb, és majdnem a legzsúfoltabb városa. Mindenki tudja, hogy New York-ban olyan férfiak élnek, akik nem véletlenül választották a hatalom városát. Gazdag, kifinomult férfiakról beszélek. Természetesen vannak vad, érzéki és rabulejtő pasik is, akik jobban szeretik az éjszakai életet, mint a nappal egy hatalmas cégben dolgozni. És akárhogy szeretnénk elkerülni őket, ők úgy is kereszti fogják az útjainkat. Pontosan ezért zártam ki új életemből a férfiakat. Nem akartam fájdalmat, gondokat, szerelmet, elköteleződést, szakítást. Ez talán a személyiségemnek is köszönhető. Én olyan nő vagyok, aki szívesen segít át egy idős hölgyet a zebrán, tiszta szívvel fogadok be egy megázott kiscicát és elég látványosan képes vagyok sírni a romantikus, depressziós sorozatokon. Nagyanyám mindig azt mondta, hogy túlságosan merev, visszafogott és bátortalan nő vagyok. Még mindig emlékszem a szavaira, hogy "az a férfi téged néz, mosolyogj már". De mama arra nem gondolt, hogy az a férfi vagy szerelmet, vagy sok fájdalmat váltott volna ki belőlem. Most, hogy nagyjából felvázoltam életem azon szakaszát, ami engem és a személyiségemet érinti, bemutatom az új életem ami többet adott, mint én azt vártam.

New York, Lower Manhattan (2019 nyár kezdete)

Goldman Sach multinacionális vállalatnál az első napom nem pont úgy telt, ahogy azt elképzeltem. Reggel felöltöztem. Egy fekete pöttyös ceruzaszoknyát, fehér színű blúzt és átlátszó harisnyát viseltem. Mindig úgy gondoltam, hogy az első benyomás fontos, hiszen az emberek az alapján fognak megítélni. Nem szerettem ezt az elméletet, de én mindig törekedtem a jó első benyomásra. A cég elképesztő volt. Az égig nyúló üveg ablakok visszaverték a szikrázó nap sugarait és látni lehetett benne az egész országutat, beleértve az autókat és más épületeket is. A magas üveg épület számtalan lehetőséget tartogatott a számomra, ezért izgatottan szorítottam meg a kezemben tartott kígyó bőr táskát, majd beléptem a cég ajtaján. A fotocellás ajtó mellett szigorú tekintetű biztonsági őr alaposan végig nézett rajtam. Pontosan erre gondoltam, amikor arról beszéltem, hogy miért nem akarok férfiakat az életembe. A puszta tekintetükkel képesek levetkőztetni és kihasználják a nők gyengeségeit, miszerint ők csak nők, és alacsonyabb rendű kategóriába sorolhatók. A földszinten tartózkodó recepciós a negyedik emeletre invitált. Én csak megköszöntem a segítségét és a lift felé sétáltam. Nem szerettem a szűk helyeket. Kislány koromba beszorultam egy játszóház kicsi alagútjába. Két órán keresztül próbáltak kiszedni engem, végül tűzoltókat kellett hívni. A trauma miatt féltem a liftektől, és minden olyan helyiségtől ami szűk vagy fulladás érzetet okoz. Ezért alaposan szétnéztem, majd fejemet lógatva a lépcsőházat választottam, ami szintén nem volt jó ötlet, hiszen mindenki ismer olyan horror filmeket, ahol lépcsőházban jelenik meg a gyilkos. Ez a stressz és a képzeletem szüleménye, ezért amikor végig sétáltam a negyedik emeleten, egy ott dolgozó fiatal nő, azonnal kezet nyújtott nekem. Veronica nagyon kedves volt. Gyönyörű vörös haja elegáns hullámokban omlott a vállára. Térdig érő szoknyát és kék csillogós blúzt viselt. Az ő feladata volt végig kísérni az emeleten, bemutatni az ott dolgozóknak és elmondani a munkabeosztásomat. - Ha reggel kávét szeretnél inni, akkor azt tanácsolom, hogy az elsők között legyél, hiszen szempillantás alatt elszokott fogyni! - a hosszú és tágas folyosón az asztalok mellett sétáltunk. Én mosolyogva néztem, hogy a számítógépek előtt az alkalmazottak precízen és oda figyelve dolgoztak. - Értesítettek arról, hogy mi fog a te munkakörödbe tartozni? - mosolyogva pillantott felém, én csak felvont szemöldökkel a plafonra pillantottam.

- Annyit mondtak, hogy személyi asszisztens leszek! - leplezni sem tudtam, hogy boldog voltam. Mindig is arról álmodtam, hogy egy olyan munkahelyen dolgozzak, ahol megbecsülnek és kedvesen bánnak velem. Veronica legyintett.

- Rendben! Kenneth úr minden reggel késni szokott! Sokan azt mondják, hogy edzeni szokott, de én szerintem csak akkor jön be, amikor kedve tartja! Majd ő elmondja, hogy pontosan mi lesz a te munkaköröd, hiszen a cég neki keresett asszisztenst!

- Jól van! - suttogtam.

- Egyébként eszméletlenül gyönyörű vagy! - nézett végig rajtam elkerekedett szemekkel. Én csak elpirulva megköszöntem. - Szóval a munkatársakról annyit kell tudnod, hogy nagyon kedvesek, de van köztük olyan is, aki csak úgy csinál mintha dolgozna! Vegyük példának Peter-t! - bökött egy szemüveges férfi felé, aki sült krumplit evett. - Peter csak azért jön be, hogy az órái meglegyenek, különben soha nem látni, hogy ügyfélel telefonálna! - suttogta, miközben nevetve tovább sétáltunk. - Jessica az a fajta nő, aki irányításmániás és nem tudja elviselni a pontatlan munkát! - egy szőke hajú nő felé pillantott, aki az asztalok között felszegett állal és összefont karral sétált. Rózsaszín szoknyája és felsője szépen kiemelte a hosszú, csípőig érő haját. - Vele ne legyél rosszba! Fél év alatt húsz embert rugatott ki!

- H...huszat? - kérdeztem, miközben kinyitott előttem egy ajtót és beléptünk egy irattárba. Veronica mosolyogva rendezte a dátum szerint beosztott papírokat és mappákat. Volt olyan mappa amit a kezembe nyomott. - Az egy kicsit sok! Az rengeteg munkaerő csökkentést jelentett! Arról pedig ne is beszéljünk, hogy az alkalmazottak hirtelen fogyása miatt az ügyfelek sem tudnak akadálymentesen telefonon elérni bárkit is!

- Na ezért vettek fel téged erre a posztra! - szorította meg a vállam. - Valóban így van! Abban az időszakban toboroztunk és próbáltuk a hiányos posztokat betölteni, de nem volt az az ember, aki jelentkezett az állásra! - pár levelet és összehajtott dokumentumot is a kezembe adott, majd kiléptünk az irattárból. - Ezeket egyébként majd Kenneth úr irodájába kell vinned! Első lépés a mai napon! - dobta hátra vörös haját, miközben egy férfi sétált felénk. Ekkor Veronica összefonta maga előtt a karját. - Már megint kihúzod magad a munka alól Larry? - nézett végig egy szemüveges, Marvel feliratú inget viselő magas férfin. Ekkor a férfi elegánsan meghajolt előttem.

- Dehogyis, drága Veronica! Azt mondták, hogy menjek az irattárba és vigyem be Kenneth úr irodájába a papírokat! - ekkor angyali mosollyal az arcomon meglendítettem a mappákat. - Hé! Egy földre szált angyal! - nézett végig rajtam. - Kit tisztelhetek meg?

- Ő nem olyan nő! - fogta meg a csuklóm Veronica, majd vissza sétáltunk, és a fülemhez hajolt. - Gondolom nem vagy az alkalmi randevúk híve!

- Semmilyen randijé sem! - csóváltam a fejem, mire egy magas dísznövény mellett megállt. - Mármint nem tervezek ismerkedni! - álltam a sarkamra.

- Ezaz! Éljen a független erős nők! - ragadott karon, majd az önbizalma azonnal eltűnt, amikor felénk sétált egy magas, igen jó kiállású sötét bőrű férfi. A férfi azonnal kiszúrta a mellettem vigyorgó Veronic-at és széles mosollyal az arcán megállt. Az első perctől éreztem, hogy van köztük valami. - Danny!

- Veronica! - biccentett csillogó szemekkel. - Üdv új arc! - intett nekem is. Mivel láttam rajtuk, hogy ők ketten nagyon szívesen váltanának egy-két szót, úgy döntöttem, hogy önálósodom és kilépek a képből.

- Merre találom Kenneth úr irodáját? - Veronica hálás pillantásokkal ajándékozott meg, majd egyenesen előre bökött.

- Kenneth úr irodája a folyosó végén a jobb oldali ajtó! Nagyon fontos, hogy a dokumentumokat az íróasztal bal sarkára helyezd! - bólintott.

- Nocsak! Rendmániás?

- Te még nem ismered őt! - suttogta Danny, miközben mosolyogva elköszöntem tőlük. A folyosón a mellkasomhoz helyeztem a zöld és piros mappákat, miközben a kivilágított széles folyosón Kenneth úr irodája felé sétáltam. Ekkor állt meg előttem az a szőke hajú, szigorú tekintetű nő. Először alaposan végig nézett rajtam, majd az arcomat fürkészte, végül csettintett a nyelvével.

- Tetszeni fog Kenneth-nek! De jól figyeljen! - helyezte fel az ujját. - A külső nem minden! Kenneth a munkát tartja a legfontosabb szempontnak! Nagyon remélem, hogy maga nem olyan asszisztens lesz aki feltartja őt! - szúrós tekintettel ajándékozott meg, én csak angyali mosollyal az arcomon fürkésztem őt. Ötven kiló smink alatt is látni lehetett a ráncait, a bőr hibáit és pattanásait. A helyében én kevesebb sminket viselnék, hogy a bőröm szellőzön. - Még valami! Használjon több sminket! - ekkor oldalra biccentettem a fejem.

- Jobban szeretem a természetességet! És tudja mit? - kerültem ki. - Holnap smink nélkül jövök! - indultam meg előre.

- Meg ne próbálja! Nem szegheti meg az íratlan szabályok egyik legfontosabb alapelvét! A jó smink a kisugárzás egyik alappillére! - hiába szólt utánam, ugyan is sóhajtva benyitottam Kenneth úr irodájába. Amint becsuktam magam után az ajtót, mosolyogva néztem szét az elegáns, mégis visszafogott helyiségben. A tűsarkúm kopogott a fa parkettán, ami illet a púder színű falhoz és a mahagóni fa asztalhoz. Az asztal mögött fekete kényelmes fotel, egy öltöny akasztó és óriási üveg volt. Azonnal az üveg elé léptem, majd a mappákat az asztalra helyeztem.

- Hűha! - suttogtam a magas emeleten állva, miközben beláttam az utcát. Hiába csak a negyedik emeleten voltam, a kilátás és a pompás élmény azonnal magával ragadott. Láttam az autókat, az embereket és a rendőröket is. New York-ban töltött második napom eddig tökéletes volt. Ha mindennap ebben a látványban gyönyörködhetek, akkor imádni fogom ezt a munkahelyet. A telefonomat gyorsan kivettem a kicsi táskámból, majd készítettem egy gyönyörű képet. Régóta foglalkozom fotózással. Általában tájképeket és pillanatképeket szoktam készíteni. Az Iphone legújabb és csúcs kategóriájának köszönhetően a városról készült képem tökéletes, tiszta és élethű volt. - Ez a látvány! - csóváltam a fejem, de ekkor tudatosult bennem az, hogy a kelleténél több időt tartózkodtam az irodában. A telefonomat gyorsan eltettem és futólépésben siettem az ajtó felé. A kilincset hirtelen nyomtam le és magamhoz húztam, de mielőtt kiléptem volna az ajtón, váratlanul szapora mozdulattal valaki belépett az irodába. A magas, öltönyt viselő férfi enyhén meglökött. Ezzel nem is lett volna baj, de a váratlan egybeesésnek köszönhetően a kezében tartott kávé szinte azonnal a mellkasomra folyt. Abban a pillanatban, hogy a meleg barna folyadék szétterült a blúzomon, én könnyes szemmel legyezni kezdtem magam, a férfi szeme pedig elkerekedett. A kényelmetlen találkozás másodpercek alatt rányomta bélyegét az egész napomra. - Hűha! Meleg! Meleg! - legyeztem a mellkasomat, közben nyújtogattam a nyakam, mint egy strucc. A világos barna hajú, borostás férfi először a szája elé tette a kezét, majd a mellkasomhoz ért. - Maga mégis mit csinál?! - léptem hátra.

- Úristen! - motyogta. - Nagyon sajnálom! Ezt most azonnal jóvá kell tennem! Mondja, nagyon forró?

- Mondjuk úgy, hogy leégett a bőröm! - próbáltam viccelődni, de a sírás határán voltam. A magas és kifinomult férfi, gondterhelten szántotta végig a kicsi borostáját. A mozdulat közben a szeme mellett összefutottak a ráncok. És, miközben most először egymás szemébe néztünk, mintha megállt volna az idő. A tekintete csillogott, miközben felváltva nézett a szemembe. A tekintetem szinte mágnesként vette fel a szeme pillantását. Mintha minden megszűnt volna körülöttünk. A szívem eddig nem megszokott gyorsasággal dobogott, az arcomat elöntötte a pír, miközben az orromba szökött a férfi édes illata. A másodpercek rohamosan teltek, de mi ott álltunk egymással szemben, a testünk kifejezetten közel volt egymáshoz és valami okból kifolyólag elvesztünk egymás tekintetében. Mint a filmekben szokott lenni, lassított felvételben láttam, hogy tekintete ajkamra siklik, hogy rabulejtően pislog. A romantikus pillanatnak akkor lett vége, amikor lehúzta magáról az öltönyét, majd kigombolta az ingét. - Maga mégis mit csinál?! - léptem hátra zavartan.

- Vegye fel az ingemet! - ajánlotta fel azonnal.

- Nem! És ne előttem vetkőzzön! - ekkor a férfi megállt és indulatosan mutatott a blúzomon találhat undorító kávé foltra.

- Látom a melltartóját! - ekkor megfordultam a tengelyem körül és lehunyt szemmel kifújtam magam. - Így nem dolgozhat!

A francba! A francba! Most mit fogok csinálni?! Én nem ezt érdemlem!

- Ezesetben akkor forduljon el!

- Maga már megtette! - szemtelenkedett. - A táskámban van egy póló, amit nem szívesen ajánlok fel önnek, hiszen abban szoktam edzeni! Emellett itt van az ingem, ami puha, jó illatú és elegáns! Gondolja végig, mert ebből a blúzból ezt a kávéfoltot csak tisztítóban tudják kiszedni! - és, miközben mérgesen lehunytam a szemem, gondolkoztam, hogy mi lenne a jobb választás, végül a kezemet nyújtottam.

- Kérem azt az inget! - mivel nem mertem hátra fordulni, ezért előre pillantva vártam, de a cég tiszta ablakából láttam őt, ahogy lassan végig gombolja ingét, lehúzza magáról és felfedi vonzó felsőtestének minden négyzet centijét.