Másnap, késő este valaki kopogott az ajtón. Szerencse, hogy a nappaliban voltam, különben nem hallottam volna. A nyúzott pólómba, és a kócosan feltűzött hajammal az ajtóhoz léptem, majd kinyitottam. A lábam azonnal a földbe gyökerezett. Pislogni is elfelejtettem, hiszen az ajtóban Kenneth állt, aki vacsorát és egy csokor rózsát tartott a kezében. Ellenben velem, ő elegánsan, világoskék ingben és sötétkék nadrágban volt. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. A hajgumit gyorsan kihúztam a hajamból és az elszabadult tincseket, a kezemmel próbáltam rendre inteni. Kenneth szeme mellett ráncok futottak össze, ami azt jelentette, hogy szórakoztatta a helyzet. Emellett, a csillogó tekintetével az arcomat nézte. Tagadni sem tudná, hogy a hanyag, nyúzott stílusomat is kedveli. Mivel tegnap óta nem beszéltünk, úgy gondoltam, hogy egy vacsorával szeretné kárpótolni a dolgokat. A történteken sokat gondolkoztam, de végül arra az elhatározásra jutottam, hogy megbízok Kennethben. Azt hiszem, hogy ő olyan férfi, aki elmondaná, ha lenne titkolni valója. Ebben biztos voltam, hiszen védjegye az egyenes beszéd, az őszinteség és az udvariasság. Kenneth az a fajta ember, aki egy bevásárlóközpontba és egy egyszerű boltba is ingben és illatos parfümfelhővel megy. Megszoktam, hogy mindig elvárja magától a különleges és tökéletes megjelenést.

- Egy vacsorával szeretnél bocsánatot kérni? - a pult előtt álltam, miközben levettem a fedőt és beszívtam a friss csirke, ínycsiklandó illatát. A főtt krumpli és a fehér szósz miatt ellenállhatatlan illat szökött az orromba. - Erről az illatról a nagyanyám jutott az eszembe! Ő mindig nagyon finom és különleges ételeket főzött! - miközben Kenneth átadta a két tányért, én próbáltam stílusosan ráhelyezni az ételt.

- Igen, szeretnék bocsánatot kérni! - suttogta, majd mögén tornyosult és puszit nyomott a tarkómra. - Emellett szeretném kikérni a véleményed, hiszen én csináltam!

- Tessék?! - helyeztem a villát a gránit pultra. Ekkor Kenneth elnevette magát.

- Miért? Olyan meglepő, hogy főzők?

- Nem meglepő! Inkább csak nem gondoltam volna! - átadtam neki a tányért, majd pár égő gyertya közelében a kanapén foglaltunk helyet. Volt valami őszinte és különleges az estében, ezért sem bántam azt, hogy nem az asztalnál ettünk. Különleges volt az, hogy nem voltam kiöltözve, de még így is tetszettem neki. Élveztem az egészet, hiszen minden kétségem elszállt és megint azt éreztem, hogy boldog vagyok. A félhomályban, az égő gyertyák társaságában azt éreztem, hogy ez a pillanat tökéletes. - Nagyon finom! - kóstoltam meg a csirkét. - Ez tökéletes lett! - dicsértem meg, miközben Kenneth a könyökéig tűrte az ingét. Ő csak mosolyogva megköszönte.

- Érzed a gyertyák illatát? - az alacsony polcon található piros gyertyák felé pillantott. Én csak beszívtam és mosolyogva bólintottam. - Olyan, mintha fahéjas alma lenne! - miközben a szemöldökét felvonta, őszinte mosolyra húztam az ajkam. Még mindig nem hiszem el, hogy tegnap veszekedtünk. Hiszen ő tökéletes a számomra, és mégis megbántottam. Utáltam magam ez miatt. Esélyt sem adtam neki arra, hogy bocsánatot kérjen vagy megmagyarázza a félreértést. - Eszembe jutott a karácsony! Emlékszem, hogy amikor gyerek voltam, akkor mindig ezt az illatot éreztem az egész házban! - miközben Kenneth mesélt, addig oldalra biccentettem a fejem és mosolyogva hallgattam őt. - Mindig izgalmasan telt, hiszen a konyha és a nappali között jártam! Mindig bementem süteményt és kalácsot lopni! - sütötte le a szemét. - Akkor még minden olyan egyszerű volt, igaz? - pillantott a szemembe.

- Ez így van! Nálunk is hasonlóan teltek az ünnepek! Anyukámmal én mindig sütöttem! Közben apa próbálta összerakni a karácsonyfa talpat! Soha nem járt sikerrel, ezért műanyag vödörbe ültettük a karácsonyfát! - amikor kenneth elnevette magát, én is kuncogtam. - Karácsonyt anyáéknál fogom tölteni!

- Ez egy nagyon jó ötlet!

- Te mit tervezel karácsonyra? - mosolyogtam, miközben felhúzta a szemöldökét.

- Még nem tudom, Katie! Szeretném veled tölteni, de ha te a családoddal szeretnéd tölteni, akkor nyilván nem akadályozlak meg benne!

A kapcsolatunk Kennethel tökéletes volt. Egymásra voltunk hangolódva, szerelmesek lettünk. Nem csak kiegészítettük egymást, de mindig segítettünk a másiknak. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Néha veszekedtünk, de abból mindig az lett, hogy megbeszéltük a dolgokat. Kenneth mellett megtanultam, hogy a szerelem nem ismert határokat, hogy képes minden akadályt legyőzni. Mellette nem csak önmagam voltam, de aláírtam azt is, hogy ő a legjobb dolog, ami történt az életemben. Ha a nagymamám még élne, akkor biztos mosolyogna és szeretné őt. Abban is biztos voltam, hogy anyáék is szeretnék.

A hétvégén, az esküvő helyszínén kicsit izgultam, hiszen sok olyan szempárral és arccal találkoztam, akiket nem ismerek. De ezt leszámítva, mindenkinek udvariasan bemutatkoztam, és a szikrázó napsütésben az egyik magasított asztalhoz álltam. Kenneth, a derekamon tartotta tenyerét, miközben ajkamhoz emeltem a pezsgős poharat és aprót korytoltam belőle. Az esküvő helyszíne egy mesterséges tóparton volt. A tó felé vezető úton fehér lufik jelezték, hogy itt privát esemény van. Az esküvőre sokan eljöttek és az asztaloknál állva jókedvűen nevettek. Nem voltam még puccos, luxus esküvőn, de azt hiszem, hogy ez ennek mondható. Az asztalok között volt egy nagyobb, amin a hat emeletes, fehér esküvői torta foglalt helyet. A torta különleges volt, hiszen rózsaszín marcipánból készült virágok és sötétkék pillangók futottak fel, egyenesen a torta felső emeletéhez. Ott egy marcipánból készült menyasszony és vőlegény fogja egymás kezét. A magas torta körül rózsaszín dekoráció, rózsaszirmok és kristálypoharak voltak. A tortát sokan lefényképezték. Kenneth mellett állva én is több fényképet csináltam, miközben elől az oltár volt. Az oltár egy fehér boltíves kapuból és vörös szőnyegből állt. A szőnyeg két oldalán foglaltak helyet a székek, ahol már pár vendég helyet is foglalt. Kenneth mellett állva közelebb sétáltunk és mosolyogtam, amikor a vőlegény állt meg mellettünk. Kenneth, azonnal magához ölelte őt. - Jonathan! Gyönyörű ez a nap! - hátát megveregette, majd megigazította a csokor nyakkendőjét. A sötét hajú férfi, mosolyogva elnevette magát.

- Gyönyörű, bizony! - ekkor felém pillantott. - Kenneth! nem mondtad, hogy a párod ilyen gyönyörű! - fehér mosolya bármelyik nő szívét elvarázsolná. Markáns arca és címlapra illő tekintete egyszerűen tökéletes volt.

- Ő itt Katie Miller!

- Örülök! És gratulálok!

- Köszönjük! - ekkor Jonathan, Kenneth szemébe pillantott, majd a fejét rázta. - Mondtam, hogy nem jön el!

Kenneth szét nézett, majd nevetve lesütötte a szemét. - Ha itt lenne az mindenkinek feltűnne! - nem tudtam, hogy miről van szó, de úgy döntöttem, hogy nem is fogok kérdezősködni. Életemben most először voltam esküvőn, de pont úgy telt, ahogy gondoltam. Jól éreztem magam és a nap végén sokat táncoltam. Attól függetlenül, hogy nem én mentem férjhez: boldog voltam és a pezsgőnek köszönhetően jól éreztem magam. Már lement a nap, amikor a menyasszony hátra állt és feltette a kezét, jelezve, hogy eldobja a csokrot. A hagyomány miatt én nem akartam részt venni rajta, de Kenneth biztatott engem. Ezért megigazítottam az azúrkék, hosszú ruhámat, és a nevetgélő nők mellé léptem. - Egy! - emelte magasba a kezét. - Kettő! - a mozdulatot ismételte, de a csokrot még nem dobta hátra. - Kettő és fél! - és ekkor visszafojtott lélegzettel néztem, hogy a fehér és rózsaszín csokor egyenesen felénk repül. A levegőbe tettem a kezem. Istenre mondom, hogy nem akartam elkapnil, de amikor a kezembe repült, alig hittem a szememnek. Abban a pillanatban, hogy a kezemben található csokorra pillantottam, Kenneth felém futott, majd megfogta a derekam, megemelt majd megpörgetett a tengelyem körül.

- Nem tudom, hogy mi történik! - nevettem, miközben a hölgyek tapsoltak. - Most elkaptam?! - pillantottam le Kenneth szemébe, aki még mindig tartott engem. - Tényleg elkaptam? - helyeztem vállára a kezem.

- Elkaptad, Katie! - suttogta az ajkamat fürkészve. A nap már lement, ezért narancssárga színt varázsolt az égboltra. A lámpák és a romantikus gyertyafények miatt úgy éreztem, hogy ez életem legboldogabb estéje. - Megbántad, hogy eljöttél velem? - Kenneth mögöttem állt, miközben a kör közepén a menyasszony és a vőlegény táncolt. A lassú zenére, egymás karjaiba borulva élvezték a nap utolsó perceit. Mivel sokan táncolna kezdtek, így Kenneth is felkért egy lassú táncra.

- Igazából nagyon jól éreztem magam! A menyasszony gyönyörű! - pillantottam a szőke hajú nőre aki vőlegénye vállánál pihentette az arcát. A haját elképesztően szép kontyban viselte. A ruha nem csak filmbe illő, de varázslatos volt. -Tökéletes ez a nap! De mit csinálunk ezzel? - mutattam fel a csokrot.

- Szükséged van rá?

- Megölöm a romantikus pillanatot, ha azt mondom, hogy nem?

Ekkor Kenneth a homlokomra puszilt, majd az egyik asztalnál ülő kislány felé pillantott. Az ujjait a kezemre kulcsolta, miközben a fehér ruhácskát viselő kislány felé sétáltunk. Amikor oda értünk, Kenneth leguggolt hozzá és mosolyogva átadta a csokrot. A kislány arca kipirult és ragyogó mosolyra húzta az ajkát. - Hű! Köszi! Köszi! - nevetve ugrált és elfutott a csokorral. Amikor felállt, mellkasának támasztottam a fejem.

- Ez eszméletlenül aranyos volt tőled! - a kerek asztal mellett állva, Kenneth vágott egy vékony szeletet a tortából, majd a villával felém nyújtott egy kicsi szeletet. Miután megettem, elismerően bólintottam. - Finom!

- Elvileg minden emelet más ízű! - ekkor huncut vigyorra húzta ajkát. - Megkóstoljuk mindet? - úgy pillantott előre, mintha rossz dolgot szeretnénk elkövetni. Mondjuk nem illik mohónak lenni, de ezt én sem akartam kihagyni.

- Igen! De gyorsan! - nevettem a fejemet rázva.

A nap végén megismerkedtem a menyasszonnyal és elköszöntünk tőlük. Este kilenc órakor hajtottunk ki a tó területéről és a homokos út után felfordulnak az autópályára. Az autópályán sokan voltak, ezért mosolyogva hátra hajtottam a fejem. - Tökéletes esküvő volt! - suttogtam elérzékenyülve.

- Te is ilyet szeretnél majd? - simította végig a kormányt.

- Arra még nem is gondoltam! - fürkésztem az arcát. - De azt hiszem, hogy templomi esküvőt szeretnék!

- Az olyan ódivatú, nem?

- Pont ez benne a lényeg! Az az igazi esküvő! - suttogtam, miközben Kenneth arcát fürkésztem. - Nem megyünk hozzád?

Kenneth annyira meglepődött, hogy először nem tudta, hogy mit mondjon. Csak pislogott és összeráncolt szemöldökkel pillantott előre. Válaszul csak megfogta a kezem, majd puszit nyomott a kézfejemre. - Nálam alszol?

- Szeretnék!

- Remélem, hogy van egy másik fogkefe! - vigyorgott boldogan.

- Ha nincs, az sem baj! - nevettem elpirulva.