Reggel az irodámban ültem, amikor a telefonom rezgett az asztalon. Nem tudtam, hogy ki hívott, ezért összeráncolt szemöldökkel olvastam le a nevet. A szemöldökömet felvontam és meglepődtem, amikor a régi, gyerekkori barátom neve jelent meg a kijelzőn. Jonathan és én általános iskola ötödik osztályában lettünk jó barátok. Nem csak az általános iskolát, de a középiskolát is együtt jártuk ki. Az egyetem választott el minket egymástól, hiszen amikor elkezdtem a tanulmányaimat, akkor ő megismerte élete nagy szerelmét. Összeköltöztek és az útjaink szétváltak, de telefonom mindig tartottuk a kapcsolatot. Az utóbbi időben keveset beszéltünk, hiszen engem lefoglalt a munka, és biztos vagyok abban, hogy ő is élvezi a saját életét. Hátra dőltem a széken, majd felvont szemöldökkel fogadtam a hívását. - Jonathan! - szóltam bele mosolyogva. - Hogy vagy, haver? Örülök, hogy hívtál!

- Nagyon jól vagyok, Kenneth! Sajnálom, hogy nem hívtalak korábban, de mostanában sok dolog van!

- Nekem is elnézést kell kérnem ez miatt! De hogy vagy? Mesélj!

- Nem fogod elhinni, de megnősülök! - ekkor a hajamba túrtam és összeráncolt szemöldökkel bólintottam. Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Jonathan megnősül. Ő mindig is egy egyenes hátú, őszinte ember volt. Azon nem csodálkoztam, hogy a lány, akit megismert, hamarosan a felesége lesz. Viszont Jonathant én úgy ismertem meg, hogy a hideg is kirázta az esküvők és a gyerekek gondolatától. Amikor még összejártunk, mindig hangoztatta, hogy ő nem fog megnősülni. Most, hogy kimondta, alig hittem a fülemnek.

- Azta! Gratulálok, Jonathan! - mosolyogtam őszintén.

- Köszönöm, Kenneth! Szeretnélek meghívni az esküvőmre! Igazából meghívót szerettem volna küldeni, de a költözés óta nem sokat beszéltünk! Azért nyugtass meg, hogy még itt élsz Manhattanben!

- Itt vagyok! És köszönöm! Mikor lesz az esküvő? - egy tollat és egy papírt vettem a kezembe, majd a fülemhez szorítottam a készüléket és leírtam a pontos dátumot. - Két hét múlva! Szuper! Fantasztikus időpontot választottatok! - bólintottam, elismerően, majd a torkomat köszörültem és lesütöttem a szemem. - Őt is meghívtad?

- Igen, de kétlem, hogy el fog jönni! Tudod, hogy milyen, Kenneth! - mondta halkan. - Tudtad, hogy végzett a rehabbal?!

- Végzett? - suttogtam. - Az a helyzet, hogy hónapok óta nem tartjuk a kapcsolatot! Abban sem vagyok biztos, hogy még Manhattanben lakik!

- És nem hiányzik neked? - kérdezte óvatosan, hiszen tudta, hogy erről a témáról nem szívesen beszélek. Miközben a székemmel megforultam, előre pillantottam és összehúzott szemekkek fürkésztem a magas épületeket és irodaházakat. Lesütöttem a szemem. Én magam sem tudtam, hogy mit mondjak. Majdnem minden nap az eszembe jut. Vajon mit csinál, hogy van, mivel foglalkozik. Aztán rájöttem, hogy ő a tűz, én pedig a víz. Soha nem álltunk közel egymáshoz.

- Kicsit hiányzik, de már levettem róla a kezem! - fújtam ki magam.

- Szomorú ezt hallani, haver! A feleségem imádta őt! - nevetett.

- Ja! Őt mindenki imádta! Mindegy! Még egyszer gratulálok a házasság miatt és köszönöm a meghívást! Vihetek magammal valakit?

- Ha ő lesz az, aki elkapja a menyasszony csokrát, akkor persze! - ugratott Jonathan.

Miután letettem a telefont úgy gondoltam, hogy ma hamarabb befejezem a munkát. Valamiért nem volt hangulatom, se erőm órákat az irodában tölteni, ezért azonnal szóltam Jessicának, hogy a munkát, otthon fogom végezni. Szívem szerint elhívtam volna Katiet is, de tudtam, hogy ő ennél sokkal komolyabban veszi a munkát. Az irodámból kilépve a kezembe vettem az aktatáskámat, majd kopogtam Katie irodájának az ajtaján. Amikor beléptem, Kate ragyogó mosollyal az arcán ajándékozott meg. Amikor felállt és hátra tolta a széket, széttárta a kezét. - Elmész? - suttogta.

- Igen! Azt hiszem, hogy nem érzem olyan jól magam! - ráncoltam a szemöldökömet, majd az arcára csúsztattam a kezem. - Azon gondolkoztam, hogy nem tartanál-e velem! - a nyakához hajoltam és édes csókot nyomtam a bőrére. Katie, elharapta ajkát és visszafogottan fel kuncogott.

- Én nem tehetem meg! - öltönyöm zsebébe becsúsztatta tenyerét és az ajkamra pillantott. - De te menj nyugodtan!

- Említettem, hogy esküvőre vagyunk hivatottak?

- Tessék? - tette szája elé a kezét. - Komolyan? Ez nagyon jó! Mikor lesz?

- Két hét múlva, szombaton! Az egyik legjobb haverom, Jonathan megnősül!

Ekkor Katie oldalra pillantott, majd a mosolya lefagyott az arcáról. Nem tudtam, hogy mit gondol. Próbáltam olvasni a tekintetében, de olyan volt az egész, mintha külseje mögé rejtené minden gondolatát. Általában azonnal megérzem, hogy Katie mire gondol. Most viszont egy útvesztő volt a számomra. - Mi a baj? - tűrtem az egyik rövid tincsét a füle mögé.

- Semmi, csak... - suttogta. - Lehet, hogy kicsit feszengenék a baráti társaságod körében! Sok idegen ember között ünnepelni? Ez annyira nem az én világom! A puccos és drága esküvők, az alkohol és a tánc... tényleg muszáj mennem?

- A kedvemért eljössz, nem?

- Úgy látom, hogy meg sem hallottad azt, amit mondtam! - sóhajtotta, majd erőltetett magára egy mosolyt. - Elmegyek! - az asztalához sétált és helyet foglalt az irodai széken. - De csak azért, mert szeretlek! - mosolygott. - És mert nagyon szeretlek!

- Én is nagyon szeretlek! - suttogtam mélyen a szemébe nézve. - Egyébként én sem ismerek ott mindenkit! Lesz ott egy rakás olyan ember, akik csak a pia és a süti miatt mennek! A fele társaság azt sem tudja, hogy ki kicsoda!

- Azt hiszem, hogy most egy kicsit jobban érzem magam! - az asztal alatt láttam, hogy kecses lábát összefonja maga előtt. A nyálam is összefolyt, amikor megpillantottam a vékony lábát és a tökéletes térdét. A formás, keskeny combját egy szilva színű miniszoknya takarta. Innen láttam, hogy fekete csipkés bugyit visel.

- Egyébként tetszik ez a ruha! Csinos vagy benne! - súgtam, mire nevetve lejjebb húzta a szoknyáját.

Este nyolc óra után belöktem magam előtt a bejárati ajtót és szembe találtam magam a barátnőmmel, aki a pultnál ült. Messziről láttam, hogy a vendégei nevét írta fel a naptárba. Karen egy saját fodrász szalont vezetett. Sokszor voltam bent nála és bátran kijelenthetem, hogy a város egyik legjobb szalonját vezeti. Amikor ledobtam magam, Karen egyenesen felém pillantott. Amikor vele szembe ültem, táskámat a pultra csúsztattam, majd felsóhajtottam. - Itt valami bűzlik! - ekkor felállt, majd az egyik szekrényt kinyitotta és egy üveg bort vett elő. Jól tudja, hogy nem iszom alkoholt, de most valamiért úgy éreztem, hogy szükségem van pár kortyra. - Mi a baj, csajszi? - a poharakat egymás mellé helyezte, majd öntött bele alkoholt. Elvettem, majd kicsit kortyoltam.

- Azt hiszem, hogy most először Kenneth nem akarta elfogadni és tisztában tartani azt, amit mondtam neki! És azt hiszem, hogy ez most nagyon rosszul esett! - sütöttem le a szemem.

- Megverjem neked?

- Nem! - suttogtam.

- Leütöm ha kell! Elássam? Csak hozz egy ásót!

- Karen! - szóltam rá. Miután látta, hogy valóban magam alatt vagyok, a kezét sóhajtva feltette, majd lehúzta az alkoholt és újra töltötte. - Kennethet meghívták egy esküvőre!

- Oh! Azok a szép esküvők! A megjátszott emberek, akik úgy csinálnak, mintha örülnének a boldog pár házasságának! Pedig az esetek többségében a meghívottak között szokott szerepelni a nő, akit régen a férj dugott, vagy a pasi, aki a menyasszony régi szerelme! Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szeretem az esküvőket!

- Én sem szeretem! És ezt elmondtam Kennethnek is, de úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna! És mivel nem akarok csalódást okozni, két hét múlva el kell mennem egy olyan esküvőre, ahol senkit nem ismerek!

- Az a baj Katie, hogy túl jó szíved van! Te tökéletes nő vagy! És ezt ő kihasználja! Miért nem tudja elfogadni azt, hogy nem szeretnél elmenni rá?

- Oké! Végülis, ha belegondolunk, akkor kibírom azt az egy napot! - ittam bele a borba, majd lehúztam a maradékot. - Csak meglepett amikor úgy csinált, mintha meg sem hallott volna! - sóhajtottam, miközbe Karen, tátott szájjal nézett valamit a netem. Ekkor magam alá húztam a lábam és kicsit előre hajoltam, hogy én is lássam. Karen a mobilján böngészett valamit.

- Nem fogod elhinni! - vigyorgott boldogan. - A kedvenc klubbomba fog fellépni a város legszexibb tánc csapata! A szívdöglesztő férfiak beutazták fél New yorkot! Rengeteg fellépésük volt már! Nagyon sok lánybúcsúra, szülinapokra és bankettekre szokták meghívni őket! - bólintott szaporán.

- Milyen fajta táncot képviselnek?

Ekkor Karen felém mutatta a telefonját. A videóban a színpadon öt darab férfi táncolt. Amikor lassan lehúzták magukról a pólót és felfedték az izmos felsőtestüket, a számba összefutott a nyál. Egyszerre táncoltak és félmeztelen, a ritmusos zenére mozgatták a csípőiket. Rendőr kalap és fekete napszemüveg volt rajtuk. Akkor pirultam el, amikor egyszerre a földre ugrottak, izmos kezükkel megtartották magukat és jól ismert mozdulattal a csípőiket mozgatták. - Na jó! Ez állati szexi! - nevettem piros arccal. - Ez a tánc nagyon dinamikus és azt hiszem, hogy korhatáros?

- Most először fognak fellépni Manhattanben! Elvileg állandó lakóhelyük van a környéken, de nem ebben a városban kezdték a pályafutásukat! A hónapok alatt nem csak profik lettek, de a nők megőrülnek értük! - böngészte tovább a weboldalt. - Tudtad, hogy külön - külön is lehet rendelni őket? - kacagott. - Itt van például Walter! - ekkor egy kicsi képet mutatott nekem. Egy sötét hajú, félmeztelen férfi mosolygott a képen. Magas, karizmatikus, izmos és tökéletes arcú, középkorú férfi volt. Azt hiszem erre mondják azt, hogy még egy szobrász is megirigyelné a vonásait. - Bármikor írhatok neki és ide rendelhetem! Szükséged van egy szexi szakácsra? - ekkor pötyögni kezdett.

- Mi?! Nem! Eszedbe ne jusson! - nevettem hangosan.

- Hétvégén el kell mennünk a fellépésre! - bólogatott.

- Én nem megyek! Állatkertbe megyek Kennethel!

- Szeretsz te állatkertbe járni? - ráncolta a szemöldökét, majd lezárta a telefont.

- Annyira nem, de Kenneth mondta, hogy jó lesz!

- Hm! Kenneth mondta... - ismételte.

- Mi a baj? - fordultam vissza, miközben a szobába sétáltam.

- Igazán semmi! Ha Kenneth azt mondta, akkor biztos, hogy jó lesz! - mondta végül.