Egy hete, hogy a cégnél dolgozom és azt hiszem, hogy az életem fenekestül felfordult. Amikor New Yorkba repültem egy jobb élet reményében, számítottam arra, hogy itt egy új élet és új lehetőségek várnak, arra viszont nem számítottam, hogy egy férfi felkelti az érdeklődésem. Az itt töltött egy hét alatt sok mindent történt. Ha pontosabban kéne fogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy filmbe illő életet kaptam. Van egy elképesztően jóképű és udvarias főnököm, aki már nem leplezi azt, hogy érez irántam valamit. A napok alatt nem csak közelebb kerültünk egymáshoz, de jobban megismertük a másikat. Rájöttünk arra, hogy több a közös vonás és az érdeklődési körünk. Ez engem kifejezetten meglepet, hiszen nem gondoltam arra, hogy Kenneth úr szereti a nachost vagy a szabadban sétálni.

- Ez mégis mi? - elkerekedett szemekkel torpantam meg a lépcsőház előtt, aminek kék ajtaját egy sárga szalag takarta. - Na nem! - csóváltam a fejem. - Mi az, hogy átépítés alatt? - pillantottam a recepciós felé, aki vállát rántva ugyan azt elmondta, amit én. Hevesen dobogó szívvel és verejtékező homlokkal pillantottam a szürke lift felé. Az izzadság tovább terjedt a testemen, a szívem majdnem kiugrott a helyéről. - Nincs az az Isten! - könnyes szemmel támasztottam a vállamat a falnak és sóhajtva pillantottam az órámra, ami tökéletesen a tudtomra adta azt, hogy késni fogok. Eszembe jutott a nagyi szavai, aki mindig mondta, hogy az élet félelem nélkül nem létezik. A félelem mindig és mindenhol ott van. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy mély levegőt veszünk és szépen, kultúráltan bemutatunk neki. Én is így tettem volna, de a lift közelbe sem mertem menni. Eluralkodott felettem az adrenalin, úgy éreztem, hogy a lábamat a földhöz ragasztották. - El fogok késni! - motyogtam, amikor váratlanul Kenneth úr lépett be a cég fotocellás ajtaján. A napfényben sokkal vonzóbb és kifinomultabban festett. Amikor levette a fekete napszemüvegét és inge nyakához akasztotta, összeráncolt szemöldökkel pillantott le rám. Én csak mosolyt erőltettem az arcomra.

- Maga mégis mit csinál? A munkaideje tíz perccel ezelőtt elkezdődött! - pillantott az elegáns karórájára.

- Tudom és higgye el, hogy szívesebben lennék már fent, mint lent! - az ajkam is remegett, leplezni sem tudtam, hogy féltem. - Az a baj, hogy le van zárva a lépcsőház! - mutattam a sárga szalag felé és nem törődtem azzal, hogy valószínűleg hülyének fog nézni.

- Igen mert felújítják! - bólintott. - De emellett van lift! - miközben félre állt és elegánsan utat engedett nekem, addig én a falnak nyomtam a hátam és a fejemet ráztam. - Kitalálom! - sóhajtottam. - Klausztrofóbiás! - biccentette oldalra a fejét. Ebben a pillanatban olyan aranyos tekintettel ajándékozott meg, hogy kicsit enyhült a szorongásom.

- Iszonyatosan! - motyogtam. - Gondolom maga lifttel megy!

- Velem jön?

- Az nem jó ötlet! - nevettem fel. - Amikor kislány voltam a játszótéren beszorultam egy alagútba! Nem kaptam levegőt és meleg is volt! Órákon át ott ültem és sírtam! Képzelheti, hogy mennyire féltem - pillantottam a cipőm, felé majd úgy gondoltam, hogy megpróbálom, hiszen muszáj elkezdenem a napot.

- Nem kell félnie! Én ott leszek maga mellett! - mivel a recepciós furcsa pillantásokkal nézett rám, remegő lábakkal és könnyes szemmel indultam meg a lift felé. Az ajkam szélét rágcsáltam, amikor Kenneth úr megnyomta a gombot. Abban a pillanatban a lift ajtaja két oldalra kinyílt. Először összehúzott szemekkel pillantottam be, majd nagyot nyelve beléptem. Ekkor éreztem, hogy Kenneth úr hátulról hozzám ér. Talán a védelmező és biztonságos érintésének köszönhetem, hogy sikerült beljebb merészkednem. - Úgy néz ki, mint egy riadt nyuszi! - csóválta a fejét, miközben szorosan mögém állt. Mivel észrevettem, hogy a testünk összeért, a tükörbe pillantva mélyen egymás szemébe néztünk. - Csak azért vagyok ilyen közel, hogy ne féljen! - az aranyos kifogás miatt elnevettem magam. Kenneth mögöttem állva előre hajolt, majd szorosan a derekam mellett megnyomta az egyik gombot. Amint az ajtó becsukódott, én megragadtam a kezét. - Oké... - suttogta közel a fülemhez. Hallottam, hogy a lift lassan elindult. Csak arra tudtam gondolni, hogy az alagútban kiabálok. Féltem és izzadtam. Miközben vissza gondoltam a rossz emlékekre észre sem vettem, hogy megszorítottam Kenneth úr kézfejét.

- Elnézést kérek! - engem el.

- Ha ez kell ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, akkor itt vagyok! - szinte lassított felvételben láttam, hogy férfias karját széttárja. Bevallom, hogy nagyon szerettem volna az illatos és védelmező karjai közé lépni. Elképzeltem, hogy a felsőtestéhez lépek, ő pedig szorosabban és még szorosabban magához húz. Olyan egyszerű és könnyű lenne átlépni bizonyos határokat. Egy héttel ezelőtt a hátam közepére sem kívántam a férfiakat. Most csak arra vágyom, hogy őt jobban megismerhessem. Az elméletem a férfiakról kudarcot vallott, amikor Kenneth úr és én a földön ülve egymás szavába vágva beszéltük át egy sorozatot és közben megismertük egymást. Neki köszönhetően minden összedőlt bennem, de ez nem jelentett rossz dolgot. - Nem harapok! - suttogta, de ekkor nyílt a lift ajtaja és kiléptünk belőle. Hatalmas megkönnyebbülésként ért, hogy viszonylag nagyobb térben voltam. A mellkasomra szorítottam a remegő kezem és oldalra biccentettem a fejem, de ekkor Kenneth úr mindenkinek köszönt és hátat fordítva nekem az irodája felé sétált.

- Veled meg mi történt? - Danny lépett elém. A fejemet rázva próbáltam visszaszerezni a határozottságot és mosolyogva pillantottam fel Dannyre, aki kávét kortyolt. - Fal fehér vagy! - csóválta a fejét.

- Félek a szűk helyektől!

- Oh, igen! A lépcsőházat felújítják! - pillantott a plafon felé, majd sziszegve a vállamra helyezte a kezét. - Attól tartok, hogy egy ideig ez így lesz! Hogy fogod viselni? - jól esett, hogy komolyan érdekelte őt. Én csak tanácstalanul a fejemet ráztam, hiszen én magam sem tudtam, hogy mit fogok tenni.

- Próbálom túlélni az időszakot! - nyeltem egyet, majd belevágtam a munkába.

- Te hülye vagy! - késő este Karen, a fejét csóválta és az ágyamon törökülésben ülve végignézett rajtam. Én a kanapén ültem és olyan dolgokról gondolkoztam, hogy mit is jelent nekem Kenneth úr, hogy mit is akarok tőle. - Ő felajánlotta az ölelését, de te nem fogadtad el?! - egy párnát dobott nekem és ennek köszönhetően kócos lett a hajam. Nem válaszoltam, hiszen eljött az a pont, amikor komolyan magam alatt voltam. A párnát az ölembe nyomtam, majd a rajta található ábrákat piszkáltam. - Hé! Miért érzem úgy, hogy tetszik neked ez a pasi?

- Azért mert tetszik, de nem akarom, hogy tetszen! - hátra túrtam a hajam, majd meg csóváltam a fejem. - Rengeteg dolog van, ami miatt ezt nem engedhetem meg! Tudod, hogy milyen vagyok! - suttogtam.

- Igen! Huszonkilenc évesen szűz, aki egész életében minta lány volt, jó jegyekkel és visszafogott, angyali magatartással! - a szemét forgatta és ajkát beharapva feltette a kezét. - Lehet, hogy számodra ez a pasi egy fordulópontot jelenthet! Lehet, hogy ő lesz az, akinek későbbiekben még hálás leszel! - oldalra biccentette a fejét, én válaszul csak hátra hajtottam a fejem. Akkor sem tehetem. Ha megtenném és engedném, hogy a vágyaim irányítsanak, akkor meghazudtolnám önmagam.

- Amikor New Yorkba utaztam, megfogadtam, hogy kizárom az életemből a férfiakat!

- Aztán jött Kenneth Forster, az ellenállhatatlan bájával és elvarázsolta a szíved! Miért nem tudod megérteni, hogy ez nem rossz, hanem jó? Hidd el, hogy azzal nem hazudtolod meg magad, hogy adsz kettőtöknek egy esélyt! - hirtelen mellém ült, majd vállamra hajtotta a fejét. - Néz meg engem! Esélyt adtam egy olyan pasinak, akit nem is ismerek!

- De én nem ilyen vagyok! - álltam fel, majd vékony fehér trikóban, és panda fej mintás alsóban az ablakhoz sétáltam. - Szeretnék a munkámra koncentrálni és kizárni mindent ami elveszi róla a figyelmem!

- Beleértve Kenneth Forstert is! - tette hozzá a szemét forgatva. - Te...tudod, hogy milyen szerencsés vagy? - nevette el magát, mire ráncba húztam a szemöldökömet. - Kaptál egy álom munkát! Nem mindenkinek adatik meg ehhez hasonló lehetőség! Te egy hatalmas és folyton terjeszkedő multinacionális cégnél vagy egy kibaszottul jó pasi asszisztense! - emelte fel a hangját, mire a hallotakat elemezve megrántottam a vállam. - Igen, ez munka! De ez a munka sok más lehetőséget tartogat! Miért ne mehetnél el vele vacsorázni? Ki tiltja meg?

- Én! Itt bent! - böktem a szívemre. - Nem tudod milyen érzés, mikor az ember képtelen kilépni a komfortzónájából!

- Atyaég! Olyan vagy, mint a Szürke Ötven Árnyalatából, az a nő! Ő is egy angyal volt, aztán amikor rátalált a szerelem, a pasijával mindenhol kefélt és élvezte az életet! És mi lett a film vége? Szar vége lett? Nem!

- De ez nem egy film! Ez a való élet! A való életben megbántanak, ott hagynak és kihasználnak! Rendben! - sétáltam közelebb. - Vannak kivételek! Csak tudod az a baj, hogy az én kivételem történesen a főnököm! És itt a pont! Ez miatt nem megyek bele a játékba! Megérted?! - fújtam ki magam, mert időközben rájöttem arra, hogy veszekedtünk.

- Megértem! - suttogta óvatosan. - De én a helyedben elmennék! És tudod miért? - állt fel, majd mellém lépett. - Azért mert az a pasi nem kefélni akar, hanem téged akar! - fejezte be, majd végig nézett rajtam és kilépett a szobámból. Feszülten sóhajtottam fel, majd lefeküdtem az ágyra, kiengedtem a hajam és ügyesen betakartam magam. Az volt a baj, hogy az álmosság ellenére sem tudtam elaludni. A gondolataim hangosak voltak. Nem jött álom a szememre.

Másnap reggel letörtem és kifejezetten zavartan mentem dolgozni. Próbáltam rendre inteni a gondolataimat és csak a jelenre koncentrálni. A gyomrom görcsbe rándult, amikor megpillantottam azt az undorító liftet. De a szívem mélyén úgy is tudtam, hogy muszáj fel mennem, ezért remegő kezekkel megnyomtam a gombot. - Jó reggelt! - megdermedtem, amikor a főnököm vonzó napszemüvegben és elegáns ingben lépett mellém. Mint mindig, a parfümje ellenállhatatlan illata az orromba szökött. Az már biztos, hogy ez az illat nagy hatással van rám.

- Jó reggelt, Kenneth úr! - fontam össze a kezem.

- Felkészült?

- Nem olyan nő vagyok, aki könnyen befogadja az új dolgokat - mélyen a szemébe néztem és bocsánatkérően felsóhajtottam. - És attól tartok, hogy mi ketten Kenneth úr...

- Félre ismertük egymást! - a szemüvegét nem vette le, innen gondoltam, hogy ebben a pillanatban nem fogunk átlépni bizonyos határokat. Rideg és barátságtalan volt, bár megértettem és igazságosnak tartottam. - Ahogy az imént mondtam, mi ketten nagyon félre értettük egymást, de nincsen gond! - bólintott.

- Nagyon sajnálom! Én csak...

- Nem kell bocsánatot kérnie! Tegnap a tudtomra adta, hogy nem olyan férfi vagyok, aki a kedvébe férkőzhet! És én ezt elfogadtam! Túltettem magam rajta! - a gombot feszülten nyomta meg, én csak nyeltem egyet.

- Ettől függetlenül remélem, hogy a közeljövőben tudunk zökkenőmentesen együtt dolgozni!

- Hát persze! Amilyet a munka megkíván! - udvariasan előre engedett, miközben a tükörrel szemben álltam. Ez más pillanat volt. Nem mertem a tükörbe nézni, hiszen tudtam, hogy ő engem néz. Nem mertem mozdulni, mert köztünk érezhető feszültség alakult ki. És, miközben megegyeztünk abban, hogy köztünk nem lesz semmi, rájöttem arra, hogy most hazudtoltam meg önmagam.