Szombat reggel gyomorgörccsel vettem szemügyre az email címet és az átküldött dokumentumokat, ami Jessicától érkezett. Jessica vette át Kenneth helyét, hiszen a fülembe jutott, hogy Kenneth nyaralni ment. Fogalmam sincs, hogy miért érdekel, de valamiért tudni akartam, hogy hol van és mennyi időre utazott el. Ezért szombat reggel felhívtam Jessica telefonszámát. Ő annyira meglepődött, hogy csak vonakodva vette fel a telefont. Amikor meghallottam a bizonytalan hangját, kicsi mosolyt erőltettem az arcomra. A kanapén ültem, a lábamat törökülésbe húztam és az előttem található gép monitorját néztem. - Katie?! - kérdezte. - Ennyire hiányzik a munka?

- Jó reggelt, Jessica! - tűrtem a fülem mögé a rövid tincseket. - Hallottam, hogy átvetted Kenneth úr helyét! - motyogtam, közben reménykedtem, hogy ne bukjak le. - Azt szeretném kérdezni, hogy Kenneth úr mennyi ideig lesz távol! Azért kérdezem, hogy tudjam azt, hogy milyen távra tervezzem a veled való közös munkát! - bólintottam határozottan.

- Ennyire utálsz engem? - nevette el magát kényelmetlenül. Én azonnal védekeztem.

- Erről szó sincs!

- Egyébként Kenneth csak pár hétre utazott el! Maximum egy hónap és újra vissza jön a céghez!

Ekkor felvontam a szemöldökömet, majd megráztam a fejem. Egy hónap? Egy hónapra utazott el?

- És Manhattanben maradt?!

- Nem tudom, Katherina! Kérzed meg, ha ennyire tudni akarod! Szia! - miután bontotta a vonalat, a szám szélét rágcsáltam és próbáltam átolvasni az elküldött dokumentumokat, de nem jártam sikerrel. A gondolataim ezer felé cikáztak. Megbántva éreztem magam, emellett igazságtalan volt az, hogy Kenneth az, aki elutazott. Szerintem engem csalt meg! Kettőnk közül nekem nagyobb szükségem lenne egy hosszú kikapcsolódásra. A legnagyobb baj az volt, hogy a történtek után még mindig szeretem. Még mindig hiányzik, és akárhányszor rá gondolok, könnyek szöknek a szemembe. Úgy éreztem, hogy Kenneth magával vitte a szívemet is. Mai napig nem tudom, hogy okkal, vagy akaratán kívül csalt meg engem. Hiszen ha belegondolok, akkor Kenneth biztos, hogy nem önszántából bántott engem. Végülis teljesen mindegy, hiszen a történteken már semmi nem változtat. Kenneth Forster nem csak a szívemre taposott, de visszavonhatatlanul tönkretett engem.

Este, Karen és én közösen fagyit ettünk, miközben Netflixen egy romantikus filmet néztünk. Engem annyira nem érdekelt, hiszen a hátam közeépre sem kívántam a romantikát és sírás nélkül nem tudtam végig nézni másnak a boldogságát. Ettől függetlenül érdeklődve figyeltem a Szerelem illata című filmet, hiszen a lány életében akkora szerencsétlenség volt, mint az én életembe. A fagyit megettem, miközben megráztam a fejem. - Ezért nem megyek fel a Tinderre! - böktem a film felé, miközben a főszereplő lány szembesül a fájdalmas igazsággal. A lány teljesen összetört, amikor megtudta, hogy nem azzal a fiúval beszélt a randi oldalon, aki a képeken is szerepelt. - Na jó! Ez hülyeség! - helyeztem félre a fagyit.

- Legalább nézd velem végig! Biztos vagyok abban, hogy tetszeni fog! Egyébként is nézd, hogy milyen cuki ez a kínai srác! - bökött a tévé felé. A filmben az alacsony srác levette magáról az idétlen kötött sapkáját, miközben végig nézte, hogy a lány kiborult a hazugsága miatt.

- Még szép, hogy ki van borulva! - húztam fel a térdeimet. - Te mit szólnál ahhoz, hogy beszélsz egy férfival, de a randi első percében szembesülsz a ténnyel, hogy a partnered nem az, akinek kiadta magát?! - biccentettem oldalra a fejem. - Egyébként is túlságosan logikus! Fogadni mernék, hogy végül ebbe a kis manóba fog beleszeretni!

- Szerintem erre már a film elején rá lehet jönni! - mosolygott Karen, miközben felsóhajtottam. Végül végignéztem a filmet. A végén nem csak sírtam, de tomboltam is. A boldog happy end miatt szidtam Kenneth Forstert és utáltam minden nőt, aki boldog párkapcsolatban él. Szipogva fújtam ki magam és Karen szemébe néztem, aki a fejét csóválta. - Neked tényleg szükséged van egy bulira!

- Jól van fiúk! Akkor elölről! - a tánc próbán egy piros gomb segítségével újra elindítottam a zenét, miközben a fiúkkal a vasárnap esti fellépésre készültünk. Közösen megbeszéltük, hogy most szeretnénk belevinni valami extra dolgot a produkcióba, ezért hosszú gondolkodás után Eric felvázolta azt az ötletet, hogy a következő fellépésen olyan farmert viseljünk, amit egy mozdulattal le lehet tépni. A többieknek és nekem is tetszett az ötlet, hiszen biztos voltam abban, hogy a nők odáig lesznek érte. A város leghíresebb tánc csoportját alkottuk, ezért adni kell a megjelenésre. - Állj! Azt hiszem, hogy megrántottam a derekam! A faszom! - kiabálta Walter, aki a földön feküdt és izmos karján megtámaszkodott. - Valaki segítene? - piros arccal pillantott a többiek felé, akik azonnal a segítségére siettek. Ezért szerettem ezt a csapatot. Nyár közepén, amikor a luxus jachton találkoztunk, meg sem fordult a fejemben, hogy a barátságunk hosszú távú lesz. Most itt vagyunk a nyár végén és egy szexi tánc csoportot hoztunk létre.

- Minden oké?! - felugrottam a színpadra és Walter szemébe néztem, aki óvatosan nyújtózkodott egyet. Sajnos gyakori jelenség az, hogy valaki lesérül. A tánc és a próbák is fizikailag mindig megterhelnek minket. Pont a tánc miatt egy különleges diétát és étrendet követünk, bár gyakran elő szokott fordulni az, hogy valaki próbák között csokoládét eszik.

- Minden oké! - rázta meg magát.

- Nem megyünk haza? - kérdezte Randy, aki egy lassú spárgát csinált a padlón. - Mármint úgy értem, hogy szívesen lennék otthon, mind itt!

- Holnap este fellépésünk lesz! - válaszolta Eric, aki a színpad mögül új fellépő ruhákat hozott nekünk. - Egyébként megérkeztek az új fellépő ruhák! - amikor Eric megmutatta az egyiket, a kezemet összefonva elismerően bólintottam. A ruha szűk fekete farmerból és piros, csillogó vékony mellényből állt.

- Ez az a nadrág, amit könnyen le tudunk majd tépni magunkról? - csatlakozott Roger, aki egy üveg vizet gurított le. - Ugye tudjátok, hogy azt is gyakorolni kell? - csóválta a fejét, miközben mindenki felém pillantott. A színpad elején állva a kezembe vettem a piros, vékony mellényt, majd a sötét nadrágot is.

- Ki próbálja ki elsőnek? - kérdeztem vigyorogva, majd kikapcsoltam az övemet, lehúztam a nadrágot és felvettem az új fellépő farmert.

- Én sem hagynám ki! - nevetett Roger, majd miután felvette a farmert, mellém állt. Bekapcsoltam a dübörgő zenét, majd egyszerre háromig számoltunk és a ritmusos zene közben egy mozdulattal letéptük a nadrágot, ami elöre hajolt, majd a padlóra esett. - Tépőzáras! Most már értem, hogy miért jön le olyan könnyen! - ekkor Eric mindenkinek átadta a névre szóló fellépő ruhát. Fél óra múlva vörös mellényben és szűk nadrágban álltunk színpadon. Miközben végig néztem az izmos fiúkon, rájöttem arra, hogy nagyon jól mutatnak együtt.

- Jól van, fiúk! - tapsoltam. - Ne felejtsétek, hogy holnap este is az lesz a cél, hogy a nők bugyija ne maradjanak szárazak! Oké? - ekkor tapsoltak és fütyültek, majd háttal álltam nekik és elkezdtük a kemény koreográfiát.

A próba után a vállamra dobtam a sporttáskámat, miközben Walter megtámaszkodott az ajtófélfán. A szakmában mi voltunk a legprofibbak, ezért fél óra után haza engedtem a fiúkat. Általában mindent együtt csinálunk, de mindenkinek van magán élete. Illetve nem mindenkinek, ezért gyakran szoktak nálam, vagy Walter lakásán csövezni. Nekem határozottan nem való a komoly kapcsolat. Nem a romantikával, hanem velem volt a baj. Képtelen voltam hűséges lenni. Ezért az elmúlt hónapokban egy éjszakás, illetve futó kapcsolataim voltak. Rengeteg randim fejeződött be az ágyban. Nem voltam rohadék, de szentnek sem mondanám magam. - Ki volt péntek este az a nő? - Walter összehúzott szemekkel az arcomat fürkészte, miközben a tükör előtt található asztalról elvettem az egyik palackozott vizet.

- Milyen nő? - a kupakot letekertem, majd lehúztam a vizet. Ekkor Walter meglökte a vállam.

- Tudod, hogy kiről beszélek! A nő, akit péntek este felhoztál a színpadra! - bökött a színpad felé. - Hazavitted? Volt valami?

- Nem keféltem vele! - tettem fel a kezem. - Sokat ivott és a klub előtt sok olyan férfi volt, akik veszélyt jelentettek volna rá! - sütöttem le a szemem. - És mivel én mentem ki utolsónak, arra gondoltam, hogy nem hagyhatom ott egyedül! Haza vittem, aztán tiszta ruhát adtam neki és percek múlva elaludt!

- Micsoda hős! - magához húzott, izmos karjával átkarolta a nyakam és alaposan megdörzsölte a fejem tetejét. - Te nagyon ravasz gyerek vagy, Shane! Egy buldózernek mutatod magad, de a szíved vajból van! Kis huncut!

- Hagyjál már! - a hátsó kijárat felé sétáltunk, miközben erősen ellöktem magamtól.

- Azért szép nő volt, nem? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel. A cipőm orrát nézve megrántottam a vállamat.

- Nem figyeltem meg!

- Kétlem! - a járdán megállt előttem, majd zsebre csúsztatta a kezét. - Tuti bejön neked!

- Tuti megörültél! - helyeztem zsebre a kezem, majd intettem. - Pihenjétek ki magatokat!

- És ha újra találkozol a nővel?!

- Nem fogok! - válaszoltam, majd át sétáltam az utcán és fogtam egy taxit. Az édesanyám Manhattan távol, egy úri negyedben lakik.

Egy aranyos, fehér tömbház harmadik emeletéről nem olyan szép a kilátás, mint a lakásom emeletéről. Az anyám mindig is szerette a nyüzsgő várost, de miután szíve választottjáról kiderült, hogy nős ember, anyám Manhattant hátra hagyva egy kisebb városba költözött. Upper East Side igazi úri negyed, híres még a gazdag lakóparkokról, a magas ingatlan árakról és az elegáns lakásokról. New york egyik legszebb városnegyede, és a mentőöv, ahova az anyám menekült. Bár Caroline szerencsére nem egyedül lakik, de az majd később.

A háztömb előtt kicsitottam a fekete díszes kaput és rányomtam a csengőre. A mély hang hangosan jelezte, hogy valaki áll az ajtó előtt. Saját kulcsot is kaptam, de szokásomhoz tartozott az, hogy mindig otthon hagyom. Alapjáraton jó fej, együttérző és határozott férfi vagyok, de nekem is vannak rossz napjaim, és reggelek amikor bal lábbal ébredek fel. Amikor anyám kinyitotta az ajtón, bozontos szemöldökét összehúzta, szürke keretes szemüvege mögül hunyorogva nézett rám. Az idő meglátszott az arcán és a ráncain, de a szemében mindig ott csillogott a játékosság és a soha véget nem érő humor. Párduc mintás hosszú pólót és lila színű vékony cica nadrágot viselt. Azt hiszem, így hívják a nők: cicanadrág. Anya csípőre helyezte a kezét, majd magasba emelte a magazint és ütögetni kezdett vele. - Hát nem szégyelled magad! Egy héten egyszer ide látogatsz?!

Jogos volt! A sok táncpróba és a többiek teljesen leveszik az erőt és minden szabadidőm be van táblázva. Bár szerettem az életem, hiszen régen két választási lehetőségem volt: vagy belevetem magam az unalmas cégben dolgozó emberek napjaiba, vagy a saját fejem után megyek és keresek valami olyat, amitől nem unom halálra az agyam. És én nem olyan férfi vagyok, aki megelégszik azzal, hogy egy puccos iroda asztala mögött ülve bamba fejjel átnézi a dokumentumokat. Az a szerep már rég ki van osztva...

- Sajnálom anya! Bemehetek? - mutattam az elegáns nappali felé. Ekkor feltette az ujját.

- Nehéz lesz visszanyerned a bizalmát! Én szóltam előre! Szégyelld magad! - anya félre lépett, miközben beléptem a nappaliba és levettem a cipőmet. A cipőt a fal mellé helyeztem, a táskámat pedig a fehér kanapéra. A tévében egy török sorozat ment, ezért szememet forgatva az emelet felé pillantottam.

- Mindjárt jövök! - suttogtam, de mielőtt megfordultam volna, anya visszafogott és szigorú pillantásokkal ajándékozott meg.

- Szerinted jó amit csinálsz? - suttogta. - Egy héten egyszer jössz el hozzá?

- Anya! Erről már beszéltünk! - rántottam ki a kezem.

A lépcsőt kettesével szedtem, miközben hevesen dobogó szívvel levettem a vékony felsőmet, majd a legközelebbi asztalra tettem. Megigazítottam a pólómat, majd a rózsaszín szoba előtt megálltam és sóhajtva zsebre helyeztem a kezem. A fehér ajtófélfának támasztottam a vállamat, miközben üveges tekintettel lesütöttem a szemem. Ott ült a szoba közepén, kicsi kezében a Barbie babáit tartotta és a műanyag fehér kastély előtt úgy csinált, mintha a Barbie babák repülni tudnának. - Khm! - köszörültem meg a torkomat. Kimberly megfordult, majd kicsi kezét széttárta.

- Apa! Apa! - sírva leguggoltam és a karjaimba futott. Lábát a hasamra fonta, miközben felálltam és kicsi hátát átkarolva puszilgatni kezdtem a homlokát.

- Életem! - suttogtam. - Édes, kicsi szívem! - leültem az ágy szélére, miközben próbáltam erőt meríteni az egyetlen olyan dologból, ami régen kihúzott az élet sötét oldalából. - Néz rám, Kimberly! - hosszú barna haját hátra túrtam, és az arcát fürkésztem.

- Apa! Annyira hiányoztál! - hajtotta fejét a mellkasomhoz.

- Te is hiányoztál! Nagyon, kicsim! - motyogtam, miközben anya megállt az ajtófélfán és a fejét dühösen rázta. Tisztán hallottam, hogy a következőt morogja: szégyeld el magad!