Igen simán meg lett volna, ha a feladat az, hogy táncolja el azt, amit 12. osztályban. Akkor valóban ment volna neki, mint a karikacsapás. De a bécsi keringő nem csak annyiból állt, hogy keringünk és nem lépünk ki a komfortzónánkból. Azt akartam, hogy ez a keringő emlékezetes legyen, hogy tökéletes berobbanás legyen az első élő adásban. Azt akartam, hogy a zsűri már akkor úgy gondolja, hogy igen ez a páros esélyes arra, hogy a döntőbe kerüljön. Ehhez viszont rengeteget kellett gyakorolni és ahhoz, hogy minden tökéletes legyen kellett az, hogy Arti átérezze a dalt.

– Egy tánc akkor az igazi, ha van mondanivalója. Ha át tudod adni táncban a történetet, azt, amit érzel. A zsűri erre mindig figyelt a korábbi évadokban, hogy mi a történet.

– És mi a történet? – kérdezte a homlokát ráncolva.

– Egy iskolai bál, ahol én vagyok a menő csaj és elhitettem veled, hogy veled megyek a bálba, de igazából a focicsapat kapitányával érkezek. Neked ez fáj, hiszen szerelmes vagy belém, és valahol én is szeretlek téged, de fontosabb a barátaim véleménye, mint, hogy ezt bevalljam – vázoltam fel a történetet.

Arti elgondolkodva fürkészte az arcomat, majd bólintott egyet és ellökte magát a rúdtól.

– Tökéletesen menni fog az elérhetetlen lány utáni sóvárgás – jegyezte meg én pedig pár pillanatig csak bámultam rá, aztán elindítottam a zenét és mellette megállva a tükör felé fordultam.

– Kezdjük akkor az alaplépésekkel, csak a biztonság kedvéért – vettem oda kisé fagyosan.

– Semmi szükség rá ezt te is tudod – morogta és mielőtt tiltakozhattam volna megragadta a kezem magához húzott, keze a lapockámra simult és tökéletesen tartva magát rám nézett.

Igaza volt semmi szükség nem volt az ismétlésre, hisz az édesanyja gyakorlatilag kisgyerek kora óta táncolni tanította, tisztában volt mindennel ezt bizonyította az is, hogy pontosan tudta, hol kell tartani a kezét és, hogy nem lehet görnyedt a testtartása, hanem egyenes és kisé hátra kell dőlni, fejét pedig oldalra fordítani. Könnyek mardosták a szemem, hisz ezt bukásként éltem meg. Ugyan mit tudnék Artinak tanítani, amit nem tud? Minek pazarlom itt az időmet?

– Most miért sírsz? – kérdezte csendesen és a kezemet elengedve megsimogatta az arcomat.

– Miért vagyok én itt? Mégis mit tudnék én neked tanítani? Semmire sem vagyok jó, semmire – robbant ki belőlem és ellöktem magamtól, majd a terem másik végébe siettem.

Na, tessék, még el sem kezdünk igazán próbálni és máris eltört nálam a mécses, de olyan igazságtalannak éreztem ezt az egészet. Kihívást akartam, tanítani, de Artinak nem volt mit és ez bosszantott. Bosszantott, hogy ilyen kurvára tökéletes.

– Nagyon sokat tudsz nekem tanítani táncoslány. Vaktában tapogatódzok és te vagy az, aki vezet a sötétben. Nélküled nem áll össze a darab, te vagy az, aki irányít, aki útmutatást ad, én pedig követlek téged.

– Feleslegesnek érzem magam.

– Nem vagy felesleges. Gyere táncoslány – fogta meg a kezemet én pedig szipogva követtem őt a terem közepére.

–

Egy órával később jöttem rá, hogy Artinak igaza volt, én voltam az, aki a koreót összerakta, az én kezemben volt az irányítás és igazából csak könnyebbséget okozott, hogy Arti tisztában volt az alaplépéssekkel, mert már ezzel is jóval előrébb jártunk. Úgy döntöttünk, hogy ma csak a földi lépéseket gyakoroljuk, az emeléseket pedig meghagyjuk későbbre. Arti tökéletesen hozta a reményvesztett fiú karakterét a fájdalommal keveredett vágyódás, ahogy hozzám ért szinte kézzel tapintható volt. Amikor átölelt, hogy ne hagyjam magára és úgy forogtunk körbe, késztetést éreztem, hogy megnyugtassam, hogy sosem hagyom magára. Túlságosan is belevittem a saját érzelmeimet és túlságosan is közel engedtem magamhoz őt.

– Hahó – köszönt egy bizonytalan hang, amikor több órás gyakorlás után szünetet tartottunk és Arti mosdóba ment.

Felpillantottam a telefonomból, amin éppen a TikTok videónkat néztem, amit előbb töltöttünk fel Artival és majdnem kiesett a kezemből, amikor észrevettem Emíliát az ajtóban.

– Szia – köszöntem vissza a tőlem telhető legbarátságosabb hangon. – Bocs a kellemetlen szagok miatt, de nincs megállás.

– Nem probléma. Violetta, ha nem tévedek – mosolygott rám.

–Te pedig Emília. Milyen érzés a nagy Szalai Kartal barátnőjének lenni?

– Feltűnő – vágta rá azonnal, én pedig halványan elmosolyodtam majd vártam, hogy elmondja a jövetelének okát.

A másodpercek egyre csak teltek én pedig már azon kezdtem gondolkodni, hogy megkínáljam-e egy energia itallal, amikor Arti megjelent Emília mögött én pedig azonnal vissza is tértem a telefonomhoz. Az ő barátnője ő hozzá jött, nem pedig én hozzám, tehát az ő dolga volt foglalkozni vele.

– Hoztam ebédet – hallottam Emília hangját.

– Nagyon kedves vagy, de nem kellett volna – vágta rá Arti. – Megesszük együtt?

– Nem akarok zavarni, nyilván rengeteg a dolgotok.

– Semmi probléma, úgyis szünetünk van – pattantam fel és a pénztárcámat felmarkolva elléptem mellettük. – Megyek eszek én is valamit.

– Hoztam neked is – szólt utánam Emília.

Döbbenten torpantam meg az ajtóban és visszafordultam feléjük. Emília várakozás teljesen nézett rám, mögötte Arti zavartan vonogatta a vállát és azt tátogta, hogy ő már csak ilyen. Hát nagyon nem akartam, hogy ilyen legyen. Azt akartam, hogy egy utálatos szemét ribanc legyen, akit joggal gyűlölhetek, mert csak egy a rengeteg plastic csaj közül. Nem akartam, hogy rendes legyen, mert nem akartam, hogy a bűntudat mardosson, akárhányszor találkozunk az Artival váltott csók miatt. Vajon elmondta neki? Vajon Emília tudja, hogy Arti és én összekeveredtünk? És vajon hol volt a lány, amikor Artiéknak az első önálló koncertjük volt? Miért nem volt mellette?

– Köszi, de talán majd máskor – mosolyogtam, majd behúztam magam mögött az ajtót és szó szerint kilőttem az étterem felé.

– Kajálni mész? – állított meg Levi hangja.

– Aha. Velem tartasz?

– Naná – vágta rá és átkarolta a vállamat. – Mesélj, milyen a partnered.

Szívem szerint egyáltalán nem akartam Artiról beszélni, mert akkor eszembe jutott, hogy most a barátnőjével romantikusan ebédelnek, együtt kettesben, a mi termünkbe. Szemétség tőlem, hogy azt akartam, legyen egy kis szeglete Artinak, ami csak az enyém? Ami a kettőnké? És most itt van ez a lány és szépen bele pofátlankodott a kettőnk kis világába. Pedig annyira jól megvoltunk, szinte már olyan volt, mint régen.

– Ügyes és szorgalmas – vágtam rá majd leültünk az egyik asztalhoz és felvettük az étlapot.

– Biusról is elmondható ugyanez. Egy percet sem akar pihenni. Hívtam, hogy jöjjön ebédelni, de még most is gyakorol.

– Vagy éppen videót készít a csatornájára.

– Az is lehet, de miért is baj ez? Nagyon elhivatottan gyakorol – ráncolta össze a homlokát.

– Nem igazán látom benne a nyitottságot a környezete felé.

– Nem azért vagyunk itt, hogy a hibákat kiküszöböljük, és az erőségeket felnagyítsuk?

Sóhajtva bólintottam és inkább elő vettem a telefonomat, csakhogy elkerüljem a veszekedést, Levi pedig ugyanígy tett, majd amikor a pincér hozzánk lépett, leadtuk a rendelésünket és nyomkodtuk tovább a telefont.

– Oké, ez gáz – raktam le a saját mobilom, mire Levi ugyanígy tett. – Ne haragudj, amiért feszült vagyok. Hosszú éjszakám volt és nem a legjobb reggelem.

– Beni?

Némán bólintottam, majd sóhajtva az asztalra támaszkodtam. Elmondjam neki az igazat? Elmondjam neki, hogy anno Arti és én jártunk? Levi gyengéden megérintette a karom, mire ránéztem és az ajkamba haraptam.

– Azt hiszem, kezd elmúlni a rózsaszín köd és ezt nehezen élem meg.

– Ez nekem is nehéz időszak volt Bogival. Emlékszel mennyit veszekedtünk?

– Hogy is felejthetném el? Zengett tőletek az iskola.

– És nézz meg most minket – mosolyodott el. – Hamarosan már jöhetsz baba látogatóba – kacsintott rám én pedig boldogan elmosolyodtam.

Bár Levi munkája sok idővel járt, a legtöbb időt a próbateremeben tölti, a barátnőjének saját vállalkozása volt, ami otthonról is simán tudott végezni, így a kicsivel mindig volt otthon valaki. Tökéletes volt kettejük között az összhang, főleg mióta kiderült, hogy Bogi várandós.

– Mit szólt Biankához?

– Szerinted? Azt, mint te – nevette el magát. – De tévedtek. Több van abban a lányban, mint amit a külvilágnak mutat.

– Ámen – bólintottam szórakozottan és belekortyoltam a gyümölcslébe.

A Levivel töltött fél óra kellőképpen vissza adta a lendületemet és amikor Dóriék is csatlakoztak hozzánk, a hangulatom csak még jobb lett. Csabi elképesztő humora miatt folyamatosan nevettem, annyira, hogy már fájt a hasam és ki merem jelenteni, hogy a mi társaságunk volt a leghangosabb. De bármennyire is jól éreztem magam velük, elsőként bontottam asztalt és indultam vissza próbálni, bízva abban, hogy Arti már egyedül volt. Tévedtem. Emília még mindig bent volt és Artit figyelte, aki egyedül gyakorolta a lépéseket, majd felkérte Emíliát táncolni, aki nevetve tiltakozott, mert elmondása szerint botlába volt. De nem volt az neki, hisz akkor nem lett volna tökéletes. Belemart a szívembe a fájdalom és becsuktam az ajtót, mert képtelen lettem volna tovább nézni őket, ahogy nevetve táncoltak. Fájdalmasan emlékeztetett arra, hogy egykor én voltam az, akit Arti a karjaiban tartott. Ingerülten az arcomat dörzsölve vettem elő a telefonomat és ráírtam Benire. „Mi lenne, ha azt a tacot nem megvenném, hanem én készíteném el? Olyan régen vacsoráztunk együtt igazán" „Már nagyon várom <3" Mosolyogva tettem zsebre a telefont és szinte feltéptem az ajtót, mire Arti és Emília csodálkozva rám néztek.

– Minden rendben?

– Aha – vágtam rá és felgumiztam a hajamat. – Kezdhetjük?

– Nem pihenünk egy kicsit? Amíg leülepszik a kaja? Anya mindig azt mondta, hogy teli hasra ne táncoljunk, mert takaríthatunk.

– Felőlem, te pihenhetsz – vontam meg a vállam és táncolni kezdtem figyelmen kívül hagyva Artit és Emíliát.

A szemem sarkából természetesen őket figyeltem és bosszúsan morogtam az orrom alatt, amiért ilyen szépen mutattak együtt. Csakhogy én is jól mutattam mellette, sőt! A suliújság címlapjára is kerültünk együtt, mint az iskola legmenőbb szerelmespárja. A drága Emília hol tudott ilyet felmutatni? Még csak közös címlapra sem kerültek az elmúlt 2 évben, közös fényképük sem nagyon akadt a neten, olyannyira titokban tartották a kapcsolatukat, hogy semelyik bulvár nem közölte le. Ha megtette volna, akkor az Arti és a köztem elcsattant csók meg sem történt volna.

– Violetta, ha nem gond elvittem a ruhádat a tisztítóba, ők majd visszaküldik ide – szólított meg Emília, én pedig annyira megdöbbentem, hogy kiestem a ritmusból és seggre ültem.

– Hogy?

– Nem kellett volna? – bizonytalanodott el azonnal. – Nagyon sajnálom, ha rosszat tettem, de úgy voltam vele, ha már Artiét beadom, akkor elviszem a tiédet is. Ne ti fáradjatok még azzal is.

– Nem, nem gond – makogtam a szavakat keresve. – Nagyon köszönöm. Mennyivel tartozom? – siettem a táskámhoz, hogy kifizessem a tisztító árát.

– Ugyan, hagyd csak.

– Ragaszkodom hozzá, hogy kifizessem – tiltakoztam. – Utálok tartozni!

– Nyerjétek meg a versenyt csak ennyit kérek – hátrált el mosolyogva.

Magasba szaladt a szemöldököm és egyszerűen üldözőbe vettem. Nincs az az Isten, hogy én adósa legyek Arti barátnőjének. Ez a gondolat ismétlődött bennem, ahogy végig kergettem Emíliát a folyosókon, egészen ki az utcára, majd idegesen körbe fordultam.

– Ezt nem hiszem el. Miért ilyen rendes? Így rohadt szar utálni – motyogtam magam elé.

– Miért is akarod utálni? – kérdezte mögöttem Arti, mire ugrottam egyet és idegesen felé pördültem.

– Mit keresel idekint egy szál pólóban? Odabent kéne gyakorolnod – förmedtem rá, majd elcsörtettem mellette és visszasiettem a próbaterembe.

–

Ha azt gondoltam, hogy ennyivel megúszom nagyon tévedtem. A kezdetben kialakult meghitt hangulatnak lőttek, Arti folyamatosan gyanakodva méregetett, a bőröm pedig lángolt akárhányszor hozzám ért.

– Azért ennyire nem kell élethűen undorodnod tőlem – suttogta Arti a fülembe és az ujjai végig zongoráztak a meztelen karomon. – Hisz valahol te is szeretsz engem.

– De nem ebben a jelenetben – vágtam rá szárazon. – Most minden osztálytársunk lát minket, akkor leszek gyengéd és szerelmes, ha elfordulnak. Lopott pillantások, egy futó érintés ezek fogják mutatni, hogy valahol szeretlek téged.

– Értem én táncoslány, csak szerettelek volna kizökkenteni.

–Sikerült – fújtattam és visszaálltam a kezdőpozícióra. – Tehát, én a barátaimmal vagyok, téged meg bíztatnak a lúzer haverjaid, hogy kérj fel táncolni. Odajössz, felkérsz, én pedig fintorogva elfogadom – fordultam Arti felé grimaszolva, aki magához vont, tenyerét a lapockámra simította. – Te nyíltan kimutatod az érzelmeidet, mert nem szégyellsz semmit és ez a nyíltságod fog felbátorítani engem és a legvégén ezért fogok a karjaidba omlani, mert rájöttem, hogy te valóban engem akarsz.

– Rendezőnek kellett volna menned – suttogta, ahogy hátradöntött, majd visszahúzott és ki pörgetett. 

– Gondolod jó ötlet lett volna? – szaladt magasba a szemöldököm, mire felnevetett.

Arti bármilyen meglepő nagyon gyorsan tanult és már mindkettőnket zavartak a hézagok, így előrángattam egy vastag matracot és felkészültem a rengeteg esésre. Arti magabiztosan állt előttem és várta az első parancsomat, de én még gondolkodtam, hogy miket csináltassak meg vele. Annyit gondolkodtam, hogy Arti egyszerűen a karjába kapott és kitolt a levegőbe, én pedig hangosan felvisítottam.

– Mi? Tegyél le! – követeltem rémülten.

– Gondoltam, amíg te gondolkodsz, addig én kondiba hozom magam – mondta szórakozottan és lassan leeresztett. – Gond?

– Hatalmas nagy gond – pislogtam rá rémülten. – De legalább tudom, hogy rád bízhatok mindent – enyhültem meg.

– Mindig elkaplak Vilu, mindig efelől ne legyen kétséged – suttogta a szemembe nézve majd a tekintete az ajkamra esett.

Az idő mintha lelassult volna kettőnk között. Csak én voltam és Arti a saját kis világunkban, egy buborékban, amin senki sem hatolhatott át. Olyan jó lett volna belesimulni ebbe a pillanatba, magamnak tudni pár lopott percet, ami csak az enyém. Csak egyetlen egy kis morzsát akartam Artiból, egy jelt, hogy tudjam, még mindig hozzám tartozik.

– Folytatjuk? – kérdezte rekedten én pedig pislogtam párat, majd lesütöttem a szemem. – Vilu – kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze.

Az emelésekről kezdtem el magyarázni, ezzel egy kis időt nyerve magamnak. Ám örökké nem csinálhattam ezt, előbb vagy utóbb szembe kell néznem az érzelmeimmel és döntést hoznom. De túlságosan rémült voltam ezt a döntést most meghozni, még nem álltam rá készen így azt tettem, amihez a legjobban értettem. Elmenekültem.