– Pontosan meddig is fog tartani ez a buli? – kérdezte Beni, aki csendben figyelte a készülődésemet.

Nem igazán vittem túlzásba, hisz a sminkemet és a hajamat is profik fogják megcsinálni, de azért mégsem akartam lomposan megjelenni. Kényelmes cicanadrágba és egy kötött pulcsiba bújtam, hajamat pedig felgumiztam, hogy ne lógjon a szemembe.

– Nem tudom. Gondolom mindenkinek addig tart, ameddig maradni szeretne – vontam meg a vállam. – Zavar, hogy elmegyek?

– Nem, átjönnek a srácok csapunk egy görbe estét, ha már neked programod van.

– Ezt úgy mondod, mintha nem hívnád át őket minden hétvégén még akkor is, amikor én is itthon lennék – morogtam felmarkolva a telefonomat.

– Zavar?

– Nem – sóhajtottam fel és felvettem a cipőmet. – Jó tudod mit? – fordultam felé vissza, ő pedig „na, kezdődik" szemforgatással meredt rám. – Engem csupán csak annyi zavar, hogy mikor éppen nem vagy edzésen, vagy nincsenek meccseid, akkor se tudunk minőségi időt együtt tölteni, mert jönnek a hülye haverjaid és akkor is a seggedben vannak, amikor nem kéne.

– Akkor lemondom a srácokat, te itthon maradsz és meglesz a minőségi idő, amire annyira vágysz – ajánlotta fel, mintha még nekem tenne szívességet azzal, hogy engem választ és nem a focicsapatát.

– Nem köszönöm – mosolyogtam gúnyosan és beütöttem a kódot, mire a lift ajtó hangtalanul kinyílt. – Ne nagyon reménykedj abban, hogy ma este hazajövök – vetettem oda.

Mielőtt a lift ajtó becsukódott volna, Beni közé ékelte a lábát és komoran rám meredt.

– Mire véljem ezt? Kihez mész igazából?

– A jó Isten áldjon meg téged – nevettem el magam hitetlenkedve. – Csupán csak arra akartam kilyukadni, hogy inkább alszok a híd alatt, mint, hogy hazaérkezve egy rakat szerencsétlen után takarítsak, akik azt se tudják, hol vannak.

– Mikor bántottam én a te barátaidat?

– Neked ők nem a barátaid Beni, csak egy csapat érdekember, akik bármikor ugornak, ha pia is szerepel a tervben, de ha bajba kerülsz, egyedül hagynak a szarban – vágtam az arcába.

– Tényleg jobb, ha ma este nem jössz haza – lépett el a lifttől komoran.

–

Igazából fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, hogy miért voltam ennyire ideges és miért generáltam egy veszekedést. Zavart, hogy nem ajánlotta fel, hogy elkísér, azt hiszem. A korábbi évadokban láttam, hogy a sajtótájékoztatón kísérők is részt vehettek és nem örültem, hogy Beni nem akart velem tartani. Indulatosan kerülgettem ki a lassan haladó autókat és az sem érdekelt, ha esetleg megbüntetnek. Szabályosan közlekedtem, ők mentek túl lassan és nem volt kötelességem mögöttük vánszorogni. Az ötcsillagos hotel előtt kiszálltam a kocsiból és leadtam a kocsikulcsomat, majd a hotel felé igyekezve majdnem nekimentem Artinak, aki éppen telefonált.

– Majd visszahívlak. Igen kicsim én is téged – szólt a telefonba, ettől a hangulatom csak még pocsékabb lett.

– Nem bírnál arrébb telefonálni? – támadtam rá dühösen és félre lökve felszaladtam a lépcsőn, be a kellemesen meleg előtérbe.

– Vilu, hé, állj már meg – kiáltott utánam, de én csak mentem előre, igazából azt se tudtam, hogy hova csak mentem, minél messzebb Artitól. – Táncoslány – kapta el a kezem és ahelyett, hogy távolabb kerültem volna tőle a mellkasához szorítva találtam magam és döbbenten eszméltem rá, hogy én kapaszkodok belé ilyen erősen. – Mi a baj?

– Minden – suttogtam egyre mélyebbre fúrva a fejem a mellkasába. – Soha ne engedj el – csúszott ki a számon, de azonnal meg is bántam és elhúzódtam tőle.

– Táncoslány – lépett felém Arti zavart tekintettel.

– Ne! Kérlek, ne nehezítsed meg! Kérlek Arti – könyörögtem.

Mielőtt bármit mondhatott volna, felszaladtam az emeletre és mire megtaláltam a lakosztályt, ahol elkészítik a sminkemet és a frizurámat kellőképpen megnyugodtam. Dóri már odabent volt és érkezésemre azonnal felpattant, mire a sminkes felháborodva tiltakozott és visszaparancsolta Dórit a székbe, aki kelletlenül leült, de a tekintetével követett, ahogy lehuppantam az egyik fodrászszékbe.

– Na, helló. Én leszek a fodrászod minden verseny előtt, én végzem a dolgom, neked pedig nincs más dolgod, mint csendben ülni és nem panaszkodni – kacsintott rám a lány.

– Csinálj, amit akarsz, csak ne legyek göndör – sóhajtottam fel.

– Á szóval akkor egy göndör lánnyal van dolgom – bontotta ki a hajam és párszor beletúrt. – Jézusom, de dús a hajad – kiáltott fel izgatottan.

– Igen családi átok – nevettem el magam. – ahogy a göndörség is – tettem hozzá fintorogva.

– Hidd el, mire vége lesz, a versenynek imádni fogod. Annyi mindent lehet ezzel a hajjal kezdeni.

Kétkedve mosolyogtam rá és csendben tűrtem, hogy bíbelődjen a hajammal. Legnagyobb rémületemre előkerült a hajgöndörítő és bármennyire is könyörögtem, nem hallgatott rám. Ő kigondolt számomra egy frizurát, akkor annak úgy is kellett kinéznie. Mindeközben Dóri végzett a sminkesnél és át ült a mellettem lévő fodrászszékbe. Az ő haját egy piszok helyes srác vette kezelésbe, amiért irigyeltem rendesen, főleg, hogy a srácnak eszébe sem jutott begöndöríteni Dóri haját. Nem akartam megbántani az én fodrászomat, mert bár éppen gyilkolt a göndörítővel nagyon rendes volt és folyamatosan szóval tartott, de jobban örültem volna, ha a srác székébe huppanok le. Akkor most lehetne szögegyenes hajam.

– Kész is vagy – szólalt meg Kata büszkén én pedig szemügyre vettem magam a tükörben, amit elém tartott.

A hajamat baloldalra rendezte ezzel kiemelte a jobbik profilomat. A tincsek csigaként göndörödtek, de egyáltalán nem keltettek oroszlánkirály hatást, mint általában ha nem volt időm hajat vasalni. Biztos valami kencét használt rá, hogy ilyen szépen megmaradt és nem állt összevissza. A tincseimet hullámcsattal rögzítette, de olyan precízen csinálta, hogy egyet se láttam belőle.

– Hűha. Ez tetszik, nagyon ügyes vagy – mosolyogtam Katára és felállva nyújtózkodtam egy nagyot.

– Én már ezerszer mondtam, hogy jól áll neked a göndör haj, csak meg kéne tanulnod kezelni – vigyorgott rám Dóri, akinek a haját még mindig fonta a srác és olykor Dóri arca fintorba torzult.

Mosolyogva hagytam ott őket átültem a sminkeshez és miközben csukott szemmel vártam a sorsomat, hallottam, hogy egyre többen érkeztek csinosodni. A beszélgetők közül kihallottam Arti és Kolos hangját, akik nagyon közel lehettek hozzám, mert minden szavukat hallottam.

– Tust ne. Allergiás rá – szólalt meg hirtelen Arti, mire kipattant a szemem és Artira néztem, aki a markában szorított a tust. – Bocsánat – nyújtotta vissza a megszeppent lánynak és egy zsebkendőbe törölte a festékes kezét.

– Elnézést kisasszony. Tust nem fogok használni – ígérte meg.

– Semmi gond, igazán szólhattam volna – nyugattam meg, majd elgondolkodva Arti után néztem, aki a felszabadult fodrászszék felé igyekezett.

Mégis honnan emlékezett rá, hogy allergiás voltam a tusra? Még akkor is ezen agyaltam, amikor Dórival egymásba karolva elindultunk át öltözni. Sokkal idősebbnek és komolyabbnak nézett ki a sminktől, a haja pedig valami elképesztően volt befonva. Egyedi volt, de mégsem nevetséges és Dórin kívül senki máson nem tudtam volna elképzelni.

– Emlékezett rá, hogy allergiás vagyok a tusra – suttogtam.

– Hisz ez természetes, évekig együtt jártatok. Volt ideje megjegyezni – mosolygott rám. – Vilu minden rendben? Arti tőlem kérdezte, hogy jól vagy-e, mert zaklatott voltál mikor megérkeztél. Összevesztetek Benivel?

Előreesett vállal bólintottam, mire Dóri egyet biccentve körülnézett és belökött egy üres szobába, majd becsukta az ajtót és szembe fordult velem. Nem kérdezte meg, hogy mi történt elég volt csak a szemembe néznie és minden kiszakadt belőlem. Elmondtam, hogy mennyire össze vagyok zavarodva és, hogy mennyire utálom, hogy Beni egyre kevesebbet törődik velem. Mintha lekerült volna rólam a szemfedő és most látnám meg a hibáit, amikre anyu a legelején figyelmeztetett.

– Figyelj Vilu, valóban Beni nem a legjobb pasi ez tény, de ne ítélj elhamarkodottan. Nyilván azért vagy most ilyen zavart, mert felbukkant az első nagy szerelmed, de már nem vagytok tinédzserek, figyel titeket az ország. Egyetlen hiba és betámadnak titeket. Ne hagyd, hogy az érzelmeid irányítsanak Vilu, tisztán kell gondolkodnod! Értesz engem?

– Arti tökéletes, miért nem küzdöttem érte jobban? – görbült sírásra a szám. – Emlékszik mindenre velem kapcsolatban. Tudta, hogy másnaposan az első dolgom hányni ezért odakészített egy lavórt, tudta, hogy allergiás vagyok a tusra. Ő mindenkinél jobban ismer engem – suttogtam a kezemet tördelve.

– Ezek csak az emlékek Vilu. Neked most a versenyre kell koncentrálnod és arra, hogy eljussatok a legvégére. Hosszú út áll előttünk, de bármi is lesz, te meg én itt leszünk egymásnak! Csak kérlek, kapard össze magad és mutasd meg milyen erős vagy!

Némán bólogatva hallgattam őt, aztán megtöröltem a szememet egy zsebkendővel, megnyugodva állapítottam meg, hogy nem kentem el a sminkemet, aztán hagytam, hogy Dóri felhúzzon és kiléptünk a szobából. Igor már az öltözőnek kialakított szobában várt minket és segített eligazgatni rajtunk a ruhát. Én a csodás kék darabot viseltem, Dóri pedig egy extra vagány narancssárga overált, fehér övvel.

– Tudod, rohadt kevés ember van, akinek jól áll ez a szín, de te még a legrondább színben is istennő vagy – vigyorogtam Dórira, aki mosolyogva körbefordult.

– Igor rajtam akar kísérletezni, szóval ilyen extravagáns és nem mindennapi ruhákra számíts.

– Így igaz. Az első ruhátok már készen is áll csajok. Mert természetesen én már tudom, hogy mit fogtok táncolni.

Mind a ketten várakozásteljesen néztünk rá, de ő a fejét rázva, nevetve nyújtotta át a magassarkúakat, amiket mindketten felvettünk és már készen is álltunk a mai sajtótájékoztatóra. Már csak a partnereink hiányoztak, akik velünk egy időben léptek ki a szemközti ajtón. Csabin Dóri ruhájának színével megegyező öltöny volt és bár nem tűnt boldognak, a szín neki is nagyon jól állt, Arti pedig. Elfigyeltem a nyakkendővel bíbelődő férfit, a tökéletesen belőtt hajával és Dóri intelmét sutba dobva hallgattam az érzelmeimre és Artihoz lépve elhessegettem a kezét, hogy meg kössem a nyakkendőjét. A helyzet túlságosan is emlékeztetett a szalagavatójának napjára, amikor én kötöttem meg a nyakkendőjét és az emlék hatására megremegett a kezem. Nyomokban sem hasonlított már ahhoz a kisfiúhoz, akibe annak idején beleszerettem mégis mikor a derekamra csúsztatta a kezét újra tinilánynak éreztem magam. Újra az a tinilány voltam, aki büszkén táncolt kilencedikes létére egy végzős sráccal. Aznap Arti megígérte nekem, hogy három év múlva folytatjuk ezt a táncot, de akkor már nem voltunk együtt. Kezem egy pillanatra megpihent a mellkasán épp a szíve fölött, majd hátráltam egy lépést, Arti pedig elmormolt egy köszönömet. Ilyen kínos csendben lépkedtünk az étterem felé Dóri és Csabi mögött, majd amikor beléptünk az étterembe elvegyültünk a tömegben és a hangulat máris oldottabb lett. Megismerkedtem a másik műsorvezetővel és a zsűritagokkal, egyikük az egyetemi tanárom volt így külön öröm volt vele találkozni, ugyanakkor meg is ijedtem, mert biztos voltam benne, hogy nem fog velem, kesztyűs kézzel bánni. A kapcsolatunk nem indult a legjobban, de a végére elég jól összerázódtunk, ezért bíztam benne, hogy nem a kezdeti botladozást fogja figyelni, hanem a későbbiekben kialakult apa-lánya kapcsolatunkat. A mosolya mindenesetre biztató volt.

– Még nem volt alkalmam elmondani, de nagyon örülök, hogy megmaradtál az álmaidnak – suttogta Arti és előttem elnyúlva elvett egy bontatlan ásványvizet.

– Ahogy sokan mások is – motyogtam és felé fordultam.

Kár volt, olyan közel állt hozzám, hogy amikor felnéztem rá, szemeiben megláttam a saját tükörképemet.

– Tévedsz táncoslány. A csoportból összesen csak 4-en kezdtek el komolyabban a tánccal foglalkozni. Pont azok adták fel és hagyták abba, akik a leginkább hangoztatták, hogy ők örökre táncolni fognak. Igen, most meg ott robotolnak valamelyik gyártó soron.

– Ők meg is érdemlik – húztam gúnyos mosolyra az ajkamat. – Sosem kedveltem azokat, akik harc nélkül akarták maguknak tudni a sikert és ez most sincs másképp – kaptam el róla a tekintetem.

– Ezt megnyugtató hallani, bár eddig is biztos voltam benne, hogy melletted egy perc nyugtom sem lesz, mert elrugdosol a döntőig.

– Jössz te magadtól is – mosolyodtam el, mire ő is elmosolyodott, és ahogy így néztük egymást a szívemben elkezdett valami kibontakozni, aminek nagyon nem lett volna szabad ott lennie.

–

–         És akkor most következzen az, amire már mindenki nagyon várt. Ami hetek óta lázban tartja a nézőket. Jöjjön a Dance Magic 3. évadjának top12 versenyzőpárosa!

Na, ha valamit nem szerettem, akkor az a hangos ordibálás és az erőltetett hangulatfokozás, a hatásszünetektől meg egyenesen rosszul voltam. Márpedig itt jelen volt minden dögivel. Robi és Timi tökéletesen értettek ehhez ezért voltak már hosszú évek óta az ilyen tehetségkutató műsoroknak a házigazdái. Az emberek vagy szerették őket a stílusuk miatt vagy pedig pont ellenkezőleg, de mindenképpen figyelmet kaptak így maradtak.

– Készen állsz? – fordultam Arti felé kisé idegesen miután az előttünk lévő páros is felsétált az ideiglenesen kialakított színpadra.

– Nyomjuk táncoslány. Nekünk is lesz ilyen külön kis táncunk? – utalt az előttünk lévőkre.

– Lepj meg – vágtam rá merészen, mire elvigyorodott és megfogta a kezemet.

– A híres tinibálvány, akinek dalait ezrek üvöltik, aki váratlanul robbant be, de azóta is a csúcson van. Szalai Kartal és táncpartnere Valkusz Violetta – kiáltotta Timi, mire a taps felhangzott Arti pedig maga után húzott a kamera látóterébe.

Közpére érve megpörgetett, majd visszarántott magához és hátra döntött, aztán a kamera felé kacsintva felegyenesedett és maga után húzott a számunkra kijelölt helyre. Vörös fejjel mosolyogva ácsorogtam mellette, ujjaim belemélyedtek az ingébe, térdem remegett a kamerák kereszttüzében. Teljesen más érzés volt, a kamera előtt lenni nem pedig mögötte. A versenyeken fel sem tűnt, ott már ki tudtam zárni, de itt a minden napjaim szerves része lesz a kamera, amit még meg kellett szoknom. Arti testének közelségéből merítettem erőt és egyáltalán nem bántam, hogy összébb kellett húzódnunk, mert így feltűnés nélkül tudtam még jobban hozzá simulni. Arti is szorosabban ölelte a derekamat, arckifejezése szórakozott volt, mintha nem is lett volna tudtában annak, hogy mit csinált.

– Nem kell már olyan sokat várniuk ugyanis jövőhéten szombaton elstartol a Dance Magic ezzel a színes társasággal. Hölgyek, urak elő a tánccipőt és kezdődjön a tánc! – kiáltották egyszerre az évek alatt bevált szlogenjüket.

Megtapsoltuk őket, majd a kamerák leálltak mi pedig szétszéledtünk. Én megcéloztam a svédasztalt, mert iszonyat éhes voltam és menet közben fülön ragadtam Somát, Beni csapattársát.

– Hé, ember – szólt rám dühösen.

– Mi ez az egész? Beni küldött, hogy kémkedj utánam? – támadtam rá idegesen csípőre tett kézzel.

– Mi? Nem, dehogyis! – bámult rám a fülét dörzsölgetve. – Miért kéne utánad kémkedni?

– Az nem rád tartozik!

– Oké! Amúgy én is szerepelek, mint ahogy azt te is hallottad – vonta meg a vállát. – Kíváncsi leszek, maradjunk annyiban. A szalagavatón kívül még sose táncoltam – szántott bele a hajába, én pedig megenyhülve elmosolyodtam.

– Menni fog az ne aggódj – bíztattam és felkaptam egy rántott sajtot a tálcáról. – Ne haragudj, amiért letámadtalak!

– Szóra sem érdemes, mostantól vigyázni fogok. Még emlékszek, hogy penderítetted ki a fülénél fogva azt a csajt, aki rámászott Benire – idézte fel, én pedig elnevettem magam.

Soma egyébként a csapat jobbik felébe tartozott, tök kellemesen elbeszélgettem vele és a partnerével is megismerkedtem, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Vikinek valószínűleg igaza volt, feleslegesen stresszeltem azon, hogy majd nem fognak elfogadni. Az este folyamán megismerkedtem mindenkivel, kivéve egy lánnyal nem aki Levin kívül nem nagyon volt hajlandó senkivel se beszélgetni. Mikor oda mentem hozzájuk udvarias volt, de hűvös, amitől rögtön unszimpatikus lett és Levit nézve jól elhordtam mindennek a partnerét, ő, pedig mint egy becsületes lovag azonnal megvédte Biankát. Éjfél körül járhatott már, a lábam már iszonyatosan sajgott a sok járkálástól és a rengeteg tánctól, fáradt is voltam, legszívesebben haza mentem volna, de nagyobb volt a büszkeségem. Inkább várok még 2 órát Dórira és bekönyörgöm magam hozzá, de nem fogok hazamenni Benihez és a részeg haverjaihoz.

– Én lassan indulok haza – lépett hozzám Arti, én pedig fáradtan irigykedve pillantottam fel rá.

– Okés, holnap reggel nyolckor találkozunk a Comet előtt – búcsúztam el és visszaejtettem a fejem a karomra.

– Jön érted valaki, vagy, hogy jutsz haza?

Arti kérdése meglepett, mert azt hittem már rég lelépett, látva, hogy nincs kedvem a társaságához, de amikor felpillantottam ott állt előttem zsebre dugott kézzel, aggodalomtól ráncos homlokkal.

– Majd Dórival – néztem el mellette a barátnőmre, aki még mindig a parketten ropta.

– Úgy tűnik, hogy egy ideig még bírja. Ne vigyelek haza?

– Nem. Nem megyek ma haza – mondtam élesen. – Megvárom Dórit – erősködtem és elnyomtam egy ásítást.

– Táncoslány, mindjárt lefejeled az asztalt olyan fáradt vagy. Gyere át hozzánk aludni – ajánlotta fel.

– Hozzátok? A lakásotokra? – pislogtam rá nagyokat.

– Nem hagyom, hogy egy hotelben vagy egyenesen itt aludj. Nem lennék nyugton, ha nem tudlak biztos helyen – nézett mélyen a szemembe.

Ez hatott ugyanis feltápászkodtam, felmarkoltam a cuccomat elköszöntem Dóritól és megkértem vigye a Comet elé a kocsimat, neki úgyis útba esik, aztán követtem Artit ki a hűvös levegőre, ami valamilyen szinten felébresztett. A kocsiút alatt egy szót se szóltam, csak bámultam ki az ablakon és néztem a mellettem elsuhanó várost.

– Csak én érzem cikinek, hogy elsőként távoztunk és mi vagyunk a legfiatalabbak? – kérdezte hirtelen.

– Az a Bianka fiatalabb nálunk – morogtam. – Amúgy meg kit érdekelnek mások? Álmos vagyok – közöltem vele nyűgösen, mire elmosolyodott.

– Mindjárt otthon vagyunk. Megüzentem Alexnek, hogy tegyen rendet valamennyire.

Jelen pillanatban az se érdekelt volna, ha a csillagos ég alatt kell töltenem az éjszakát. Adjanak nekem egy takarót és egy párnát és már boldogan be is hunyom a szemem. Nem igazán érdekelt az Artiéknál lévő rumli, és amikor megérkeztünk hozzájuk, akkor is csak azért tűnt fel, mert vártam a katonás rendet. Hát az nem volt.

– Köszöntelek szerény hajlékunkban göndörke. A mosdó és a zuhanyzó a folyosó végén balra, vele szemben pedig a két szoba. Ez a nappali és egyben a konyha, a folyosó levégén lévő ajtó pedig a szentélyünk, ahová csak az engedélyünkkel szabad belépni. Ő pedig a macskánk Kandúr – fejezte be az idegen vezetést Alex, aki egy száll alsónadrágban nyitott ajtót.

Csak pislogtam rá, megöleltem, aztán felkaptam Kandúrt, a hófehér cicát, aki a karomban azonnal dorombolni kezdett és Artira néztem.

– Gyere, megmutatom a szobát és adok valamit, amit át vehetsz. A zuhanyzó a szobával szemben van, ha le szeretnél fürdeni – magyarázta én pedig csendben követtem és közben majdnem elsírtam magam.

Arti szobájába belépve egyáltalán nem érdekelt a rumli, ami fogadott, továbbra is csak sírni szerettem volna. Azért, mert Artinak sikerült felépítenie mindazt, amit nekem nem. Volt egy saját lakása, volt háziállata és nem függött senkitől. Együtt élt a legjobb barátjával, aki egyben a zenész társa volt, volt egy saját kis élete, amibe én betolakodó voltam és csak külsősként szemlélhettem, hogy milyen talpraesett férfi lett belőle. Az ágyon végig nyúlva, Kandúrt magamhoz ölelve, fejemet Arti párnájába fúrtam, amin éreztem az illatát és pillanatokon belül el is aludtam. Csak akkor riadtam fel, amikor Arti rám terített egy takarót és hosszasan felsóhajtott.

– Mi lesz velünk táncoslány?