Talán nem a legjobb ötlet volt koncertre menni azután, hogy kb. minden csapból az folyt, hogy Beni újra szabadlábon van, így nem tudok menni börtön szexre. Mintha bármikor is bementem volna hozzá, de az emberek, pláne a pletykára éhesek, mindent kitaláltak, hogy kapjanak 5 perc figyelmet. Ennél lejjebb nem is volt, ezek nem is emberek voltak, hanem piócák, akik mások magánéletében vájkálástól laktak jól. Nem terveztem eljönni csakhogy az unokahúgaim minden álma volt, hogy testközelből láthassák a Wasted Melodiest, szegények annyira kicsik voltak még mikor Artival jártam, jó voltak olyan 10 évesek, de akkor is elfelejtették, hogy Arti csak egy átlagos srác. Rendesen meg voltak halva és addig rágták a fülemet ők és a nénikémék is, hogy belementem elkísérem őket és még hátra viszem őket Artiékhoz is. Persze Artinak ezt a részletet nem említettem ugyanis tegnap óta egy szót sem szólt hozzám. Oké talán annyit odaböfögött reggel, hogy szia, meg távozáskor kaptam egy kurta hellót és ennyi. A köztes időben én magyaráztam folyamatosan, mert bár rosszban voltunk a „shownak folytatódnia kell".
– Lehetne, hogy kevésbé viháncoltok? – szóltam hátra a lányoknak ingerülten. – Idegesít a hülye vihogásotok.
– Nem tehetünk arról, hogy menstruálsz! Régen sokkal jobb fej voltál – duzzogott Lola, nekem pedig ökölbe szorult a kezem a kormány körül.
– Miért nem jófejűsig tőlem, hogy cipelem a feneketeket és bemutatlak titeket a srácoknak? Igaz, hogy is vetemedhettem ilyen szörnyű tettre – forgattam meg a szememet.
– Igaz, amit mondanak? – hajolt előre Mira és kíváncsian belebámult az arcomba. – Az exed megvert?
– Még egy tapintatlan kérdés és hazaviszlek titeket – mosolyogtam rájuk erőltetetten.
– Hagyd annyiban, amilyen hülye simán megteszi – szólt Lola Mirára.
Az orrom alatt morogva tapostam a gázra, hogy még a BMW előtt odaérjek a szabad helyre. A parkoló zsúfolásig volt, mindenki a koncertre érkezett, én pedig már percek óta itt köröztem szabad helyet kutatva, és amikor kiállt a fehér Honda lecsaptam rá. Én láttam meg előbb, az a hely az enyém és kész.
– Az ágyban is ilyen határozott vagy kislány? – kiáltott utánam a BMW-s srác, amikor kiszálltam a kocsiból.
– Mi az sérti a büszkeséged, hogy beelőzött egy Toyota? – paskoltam meg a kocsim farát, majd mosolyogva néztem, ahogy a srác elvörösödött és gyorsan elhajtott.
Lola és Mira tátott szájjal, néma csodálattal figyeltek, én pedig vetettem rájuk egy unott pillantást, bár titkon nagyon is jól esett, hogy felnéztek rám. Magam elé tereltem őket és ciki nem ciki a vállukra tettem a kezem, hogy nehogy elveszítsem őket a tömegben. Az én felelősségem voltak, Zsuzsi kinyírt volna, ha szem elől tévesztem őket.
– Pórázt nem akarsz ránk adni? – rázta le a kezem a válláról Mira.
– De most, hogy mondod talán kéne – vágtam rá kapásból.
– Nagylányok vagyunk már, tudunk magunkra vigyázni. Ennél vadabb bulikban is voltunk már.
– És anyátok ezt tudja?
Lola és Mira azonnal elhallgattak én pedig magamba mosolyogva lépkedtem mögöttük. Természetesen sosem árultam volna el őket, én is voltam fiatal, tudtam milyen az, ha a szüleim rövid pórázon tartottak és mindenről be kellett számolnom. Utáltam az egészet, és amikor betöltöttem a 18-at kérdezés nélkül leléptem a Sziget fesztiválra az akkori barátaimmal. Az volt az első és az utolsó alkalom, az egyszer biztos. Voltam fesztiválon azóta Dórival a Balatonnál az egyetemi év első nyarán, majd rákövetkező évben Leviékkel a Tiszánál, szóval fesztiválozás volt rendesen, de a Szigetre többé nem mentem. Nem a hellyel volt a baj, hanem azzal, ami ott történt. Nem éppen kellemes emlékek maradjunk annyiban. A bejárat közelébe érve megtorpantunk a hatalmas tömeg láttán, akik mind a kapunyitásra vártak.
– Miért nem szólsz a pasidnak, hogy küldjön ki értünk valakit? – panaszkodott Lola 2 perc ácsorgás után.
– Mert nem és kész! Meglepetés vagyunk – motyogtam, majd mikor körbe néztem megpillantottam Kolos ismerős furgonját. – Gyertek – ragadtam meg a kezüket és futásnak eredtem magam előtt rángatva őket is.
Kolos már majdnem a kapunál járt, ahol egy biztonsági őr ült, amikor oldalról szinte nekicsapódtam a vezetőülés ajtajának.
– Hé – pattant fel a pocakos őr és sebes léptekkel felénk indult.
Kolos döbbenten pislogott rám, majd elnevette magát és lehúzta az ablakot.
– Semmi gond velem vannak – szólt oda az őrnek, aki fújtatva megállt. – Pattanjatok be!
– Magán tartom a szemem – mutatott felém az őr.
– Okés – mosolyogtam és a kocsit megkerülve beültem Kolos mellé. – Imádlak – hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát.
– Hm... szuper. Bemutatsz eme bájos ifjú hölgyeknek? – kérdezte mire a lányok azonnal elvörösödtek a hátsó ülésen.
– Ő Lola és Mira. Ne tévesszen meg a smink és az öltözék valójában még 18-ak sincsenek – mutattam be őket.
– Nem is – morogta Lola.
– Ezt könnyed kideríthetjük. Viselkedni – meredtem rá felvont szemöldökkel.
Kolos mellettem elnevette magát, megállt a számára fenn tartott helyen, majd egy oldalajtó felé indult. Követtük őt, majd az instrukcióit követve jobbra indultunk, míg ő balra ment a színfalak mögé. Hamarosan egy teljesen üres teremben találtuk magunkat, síri csend volt egyedül csak pár üveg csörömpölése hallatszott a bár felől.
– Még van 10 perc kapunyitásig, addig vegyünk magunknak inni és foglaljátok el a legjobb helyet – javasoltam.
– Az első sorban? – nézett össze Lola és Mira.
– Igen akár az első sorban – bólintottam mosolyogva. – Viszont én nem megyek veletek előre, a koncert után azonnal itt találkozunk rendben? Én innen el sem mozdulok – intettem a bárpult felé.
– Miért? Hisz a pasid!
– Igen az és minden nap nézhetem testközelből, megadom másnak is a lehetőséget, hogy csodálja őt – vontam meg a vállam.
Még véletlenül se mondtam volna el nekik, hogy a múltkori koncert után én biztos, hogy többé nem megyek hatalmas tömegbe. Ha megtenném Alexel már szokásunkká válna, hogy mindig kiment engem. Jobb volt nekem itt a biztonságban.
– Hali. Lehet már kérni italt? – fordultam a pultos srác felé, aki felpillantott és elmosolyodott.
– Szia. Persze, egy ilyen gyönyörű lánynak bármit – mosolygott vissza. – Mit adhatok?
– Csak három üdítő lesz – fojtottam a lányokba a szót, mielőtt alkoholt kérhettek volna. – Megbeszéltük, hogy nincs alkohol!
– De úgy nem lehet bulizni – nyafogta Mira.
– Ha csatak részegen akarsz a srácokkal találkozni, akkor nem bánom! Szép kis videó lesz a sulitokba. Részegen vihogtok, azt se tudjátok, hol vagytok, a művészet tanár biztos értékelni fogja az igyekezeteteket.
– Hoppá. Csak nem a húgaid? – kérdezte a srác és lerakott elém három gyümölcskoktélt. – A ház ajándéka!
– Csak unokahúgok – legyintettem és az utolsó mondatát figyelmen kívül hagyva elővettem a tárcámat, hogy fizessek.
– Komolyan mondtam!
– Mennyi lesz? – meredtem rá felvont szemöldökkel.
– Semennyi – támaszkodott a pultra és mosolyogva a szemembe nézett. – Szeretnéd kipróbálni a mixerkedést? Ahogy látom, a lányok elvannak – pillantott a távolodó alakjuk után.
A homlokomat ráncolva fürkésztem az ismeretlen srácot, majd rájöttem, hogy a pult mögött sokkal nagyobb biztonságban leszek, mint előtte. Az is lehet, hogy ha itt maradok, szépen besodor a tömeg középre így némi gondolkodás után megkerültem a pultot a srác pedig beengedett. Mikor elléptem mellette megcsapott a parfümjének túlságosan is tömény illata.
– Biztonságosabb? – kérdezte vigyorogva.
– Sokkal – biccentettem és a különböző szirupokat kezdtem el tanulmányozni miközben a saját koktélomat kortyolgattam. – Jól keresel?
– Aha, az ilyen nagy koncertek mindig bőséges hasznot termelnek. Bár a főnököm, csak olyanokat hív, akikről tudni lehet, hogy vonzzák az embereket.
– A Wasted Melodies torony magasan vezet – mosolyogtam és a lányok felé pillantottam, akik a színpadra könyökölve várakoztak és közben folyamatosan élőben közvetítették a dolgot.
– Ha itt vagy akkor gondolom, ismered őket személyesen.
– Nocsak, errefelé nem terjednek a hírek?
A srác közelebb hajolt hozzám én pedig azonnal hátráltam egy lépést. Azért a privát szférámat nem kéne átlépnie főleg, hogy még a nevét sem tudom.
– Nincs telefonom – támaszkodott a pultnak.
– Hogy mi van? – kerekedett el a szemem. – Mi vagy te egy polgárháborúban meghalt és feltámadt vámpír?
– Nem, egyszerűen csak rombolja az emberi agyat. Jobban csípem a kézzel írt leveleket – vigyorodott el.
– Haha – forgattam meg a szemem. – Minden embernek van telefonja, ha más nem billentyűzetes.
– Oké, igen nekem is van és hallottam a híreket, csak nem hittem el.
– Nem?
– Nem. Én annak hiszek, amit saját magam tapasztalok meg. Nem szoktam úgy ítélkezni mások felett, hogy nem ismerem a történetet.
– Ez igazán becsülendő – mosolyogtam rá.
– Egyébként Bence vagyok – nyújtott felém kezet.
– Violetta – ráztam meg a kinyújtott kezét, majd mindketten a zaj forrása felé fordultunk.
A kapukat megnyitották, az emberek pedig elözönlötték a hatalmas teret, egy közös cél érdekében. Hogy egy hatalmasat bulizzanak a Wasted Melodiesra.



Bence profi tanárnak bizonyult, türelmesen tanította nekem, hogy keverjem megfelelően a koktélt és miből mennyit tegyek bele. Mindezt persze akkor, amikor nem volt vendég, akit ki kellett volna szolgálni. Ők már nem lettek volna, olyan türelmesek van egy olyan érzésem. Szóval a legtöbb időben nem csináltam mást, csak a pult mögött állva buliztam és együtt énekeltem Alexel és Artival. Egy ideig élőztem is tudva azt, hogy Artiék előtt úgysem bukok le, hisz a színpadon voltak.
– Hát egy élmény volt – mosolygott rám Bence miközben a távozó tömeget szemlélte.
Voltak, akik még megpróbálkoztak azzal, hogy italt kértek, de a koncert végével a pult is bezárt. Bence azokat még kiszolgálta, akik a rendelésükre vártak, de a többiüknek távozniuk kellett. Távoztak is, nem túl kedves szavakkal illetve minket.
– Igen szerintem is – mosolyogtam vissza.
– Ha pedig úgy gondolod, hogy mégsem a tánc a te utad, nagyon szívesen beajánlak a főnöknél. Szerintem lenne tehetséged – simogatta az állát elgondolkodva.
– Sörcsapolásban már profi vagyok – húztam ki magam büszkén. – Segítsek takarítani?
– Ugyan hagyd csak, keresd meg az uncsi tesóidat mielőtt elkószálnak – hessegetett el a pulttól.
Mosolyogva léptem ki a pult mögül, elköszöntem és a fogyatkozó tömeget kerülgetve a terem elejébe igyekeztem bízva abban, hogy Mira és Lola megúszták épp bőrrel.
A színpadhoz legközelebb megpillantottam Lolát és Mirát, lábujjhegyre állva kerestek engem, majd amikor észrevettek hozzám szaladtak és a nyakamba ugrottak. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor öleltek meg engem maguktól. Akárhányszor nálunk jártak, mindig a szájukat húzták a kötelező puszinál, most pedig úgy csüngtek a nyakamba, mintha ezer éves barátok lettünk volna.
– Te vagy a legjobb Vilu. Komolyan mondom! Ha valamikor híres Hollywoodi színésznő leszek és átveszem az Oscar díjat neked is meg fogom köszönni. Mert ezzel az interjúval be fogok futni – mosolygott csillogó szemekkel Mira.
Melegség költözött a szívem tájékára, ahogy Mirát figyeltem, majd megsimogattam a karját és csípőre tett kézzel körbefordultam. Egy mackós őr már kiszúrt minket, hogy mi még mindig itt voltunk és homlokráncolva felénk indult. Ekkor döntöttem, a csapathoz tartoztam, Arti a pasim volt, jogom volt a színpadon keresztül távozni.
– Futás – tátogtam oda a csajoknak és felmásztam a színpadra ők pedig egy másodperces késéssel követtek.
– Hé, azonnal álljatok meg – bődült el az őr.
Hát persze, hogy nem álltunk meg. A kábelek között szlalomozva rohantunk a színpad mögé, végig egy keskeny folyosón, míg rá nem akadtam egy olyan ajtóra, amire rá volt írva a srácok neve. Habozás nélkül rontottam be az ajtón és csak pár másodperc késéssel jutott el a tudatomig azt, amit láttam. Artira szegeztem a tekintetem, akinek az ölében egy tök idegen csaj ült, miniszoknyája konkrétan a derekáig volt csúszva és biztos voltam benne, hogy a csókjukat zavartam meg, akkor, amikor berontottam. A kanapé túlsó végén Alex terpeszkedett szintén egy lánnyal az ölében. Éreztem, hogy Mira és Lola kétoldalról közre fognak és azt hiszem az ő támogatásuk gátolt meg abban, hogy térdre esve zokogni kezdjek.
– Bocs, hogy megzavartuk az after partyt – nyögtem ki hűvösen és csalódottan megráztam a fejem. – Gyertek lányok, ne járassátok le magatokat azzal, hogy egy ilyen bandáról írtok.
Már készültem megfordulni, amikor hátulról erősen megtaszítottak, karomat pedig hátra csavarták. Csillagokat láttam a fájdalomtól, de nem adtam meg azt az elégtételt, hogy bárki is ma sírni láthat engem.
– Azonnal engedje el – csattant fel Arti.
– Ismeri őt?
– Ő a barátnőm maga idióta. Nem olvas híreket? Engedje el! Ti pedig tűnjetek innen most!
Abban a pillanatban megszűnt az égető fájdalom, Mira és Lola pedig közrefogtak és a kanapéhoz kísértek. Semmi kedvem nem volt itt maradni, de túl gyenge voltam ellenkezni. Leroskadtam a kanapéra és a csuklómat dörzsölgetve a mellettem ülő Alexre szegeztem a tekintetem. Azt hiszem meg se kellett szólalnom, pontosan tudta, hogy a róla kialakult kép egy pillanat alatt semmivé lett. Pontosan tudta, hogy mennyire utáltam ebben a pillanatban, hogy mennyire csalódtam. Bár benne kevésbé, mint Artiban, aki odakint beszélgetett pár rendőrrel. Nyilván a biztonsági őr értesítette a rendőrséget három eszeveszett rajongóról, akik megpróbáltak a híres énekesek éltére törni. Aha, kac kac... ez Magyarország továbbra is.
– Figyelj, tudom, hogy nem hiszed el, de félre értetted, amit láttál. Arti nem akarta ezt az egészet.
– Hanem te erősködtél? Tudva azt, hogy kapcsolata van? – kérdeztem élesen. – Tudod mit Alex? Nem érdekel. Engem nem! De itt mellettem ez a két lány azért jött, hogy interjút készítsenek rólatok, hogy megmutassák egy begyepesedett iskolának, hogy mi a jó zene. Szerinted ezek után még van kedvük mindehhez?
– Ha tudtuk, hogy jöttök...
– Persze. Akkor nem derült volna ki, hogy megcsal – biccentettem és rászegeztem a tekintetem Artira.
– Volna értelme, ha elmondanám, hogy mi történt pontosan? – kérdezte az arcomat fürkészve.
Ökölbe szorult a kezem és a fejemet lehajtva vettem egy mély levegőt.
– Akarjátok azt az interjút vagy mehetünk?
– Szeretnél elmenni? – kérdezte Lola bizonytalanul.
– Akarjátok vagy sem? – meredtem rájuk felváltva. – Gyerünk egy kettő!
– Hát nem lenne rossz megcsinálni.
– Rendben! Tiétek a szerep, ez a minimum, hogy belemennek. Odakint leszek, talán Bence mutat még pár trükköt a pult mögött – szúrtam oda Artinak és az ajtó felé indultam.
Arti azonban elkapta a kezem, majd maga után húzott a szemközti szobába, ami tele volt dobozokkal és tisztítószerekkel. Kapcsolót keresve körbe fordult, majd morogva résnyire nyitva hagyta az ajtót és rám szegezte dühtől izzó tekintetét. Könnyek csípték a szemem, de erőnek erejével visszatartottam őket és az ajkamat összepréselve vártam, hogy megszólaljon. De nem mondott semmit, csak fürkészte az arcomat hol kinyitotta a száját hol pedig becsukta, bennem pedig lassan átszakadt egy gát, ami eddig visszatartott a könnyeimet. Ahogy az első könnycseppek megjelentek az arcomon, Arti két keze közé fogta az arcomat, ajkával csókolta le a sós cseppeket, én pedig hagytam. Hagytam, mert már egyszerűen belefáradtam a küzdelembe. Fáradt voltam és végre csak pihenni szerettem volna.
– Rám mászott V. Ugye hiszel nekem?
– Miért nem toltad el?
– Próbáltam, de bassza meg ti lányok olyan erőszakosok tudtok lenni – támasztotta a homlokát a homlokomnak. – V! Kérlek, mond, hogy hiszel nekem! Sosem csalnálak meg!
Az arcomat fogó kezére helyeztem a kezem, szememet szorosan behunytam majd hátrébb húzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Könnyben úsztak a szemei, szája remegett, ahogy engem fürkészett.
– Gyakran előfordul az ilyen?
– Nem! Mióta párkapcsolatom van nem. Volt, hogy egyszer kétszer történt egy két csók, miután Emivel elváltak útjaink, de annál tovább sose mentem senkivel.
Egy aprót bólintottam, majd a dereka köré fontam a karom és a mellkasára hajtottam a fejem.
– Bence csak megtanított italt keverni – motyogtam.
– Sejtettem, rendes gyerek és barátja van.
– Úgy érted, hogy...
– Úgy ám – erősítette meg. – Miért, ha nem lenne...
– Nem – vágtam rá határozottan. – Menjünk, csináljátok meg azt az interjút – kezdtem el kifelé tolni a raktárból.
– Mi rendben vagyunk? – kérdezte a kezemet fogva.
Lenéztem az egymásba kulcsolódó ujjainkra, elmosolyodtam, majd egy aprót bólintottam. Rendben voltunk, de még mennyire, hogy rendben.