Percek óta a kanapé mögött guggoltam, az ölemben egyensúlyozva egy tál paradicsomot. Mikor megtudtam, hogy a következő táncunk a Quickstep lesz Katarina and The Waves Walking On Sunshine című dalára azonnal az a jelenet volt előttem, amikor a Séta a napfényben a két főszereplő a paradicsom fesztiválon jártak. Így a reggelemet a piacon indítottam, majd beszéltem a vezető koreográfussal, aki felajánlotta a segítségét és javasolt pár könnyen megoldható, de mégis látványos mozdulatot, hogy ne erőltessem meg magam túlságosan. Pedig már teljesen jól voltam, a fejem éjszaka hasogatott ugyan és az arcom a korrektor alatt a lila összes árnyalatában tündökölt, de ezen kívül jól voltam. Azt hiszem túl tettem magam a sokkon és már tudtam a feladatomra koncentrálni. Ami jelen pillanatban az volt, hogy támadásra készen vártam Artit, miközben az operatőr szendvicset reggelizett a másik oldalon. Próbált úgy helyezkedni, hogy őt ne érjék majd a repülő paradicsomok, mert természetesen beavattam, hogy mire kell számítania. Mikor aztán kinyílt az ajtó, sietősen elrakta a szendvicsét és beizzította a kamerát.
– Jó reggelt – köszönt Arti és körbe fordult engem keresve. – Vilu?
Mikor hátat fordított nekem, elhajítottam az első paradicsomot, szándékosan érettebbeket válogattam össze és hallkan nevetve néztem, ahogy szét placcsant a tarkóján. Na, ha valamiben vérprofi voltam az a célba dobás. Arti azonnal megfordult, kezét a tarkójához kapta és a következő paradicsom egyenesen az arcába csapódott.
– Violetta – hunyta be szorosan a szemét. – Nem tudod kivel kezdtél – indult meg felém és átvetette magát a kanapén.
Felpattantam a lendülettől néhány paradicsom kiesett a tálból, Arti pedig a lendülettől leesett, magával rántva a kanapét. Egy pillanatra lefagytam, majd amikor láttam, hogy felkaparja magát a földről és felmarkol egy paradicsomot futásnak eredtem és közben folyamatosan dobáltam hátrafelé. Egy tőle kapott paradicsom a fenekemre csattant, míg egy másik a hajamba csapódott. Nevetve futottam előle bevetettem magam a függöny mögé, majd amikor nem történt semmi kikukkantottam. Nem volt elég időm visszarántani a fejemet, Arti széttrancsírozta az arcomon az egészet én pedig a nevetéstől fuldokolva hagytam magam, majd ördögi vigyorral az arcomon benyúltam a pólója alá és bedörzsöltem a hátát. Mindketten dőltünk a nevetéstől, majd Arti megfogta a kezemet és a fejét csóválva végigmérte a pusztítást, amit okoztunk.
– Az ötletgazda takarít – mutatott rám.
– Gyere, intézzük el a kisfilmünket – pillantottam az operatőr felé, aki bosszús arccal tisztogatta a kamera lencséjét. Hoppá! – Elnézést – mosolyogtam bocsánat kérően.
– Meg fogok őszülni mellettetek. Egy hete hegyet mászattál meg velem, aztán elhasználtatok egy egész filmet, most meg ez. Mi lesz legközelebb?
– Az még a jövő zenéje – mosolyogtam. – Bár vasárnap hivatalos vagyok egy esküvőre, arra talán eljöhet – invitáltam meg mosolyogva.
– Ha nem a műsor érdekeit szolgálja, akkor nekem ott nincs helyem. Na, zavarjuk le azt a kisfilmet, aztán hagy reggelizzek meg.
Vettem egy mély levegőt, Artival odahúztunk két széket, majd amikor jelzett az operatőr megszólaltam.
– A hétvégén elég mozgalmasra sikeredett, tele van velünk az internet. Úgy gondoltam, hogy nem szabad hagynunk, hogy mások esetleg rosszindulatú megnyilvánulása megzavarja a felkészülésünket. Szerettem volna kicsit felrázni a hangulatot ezzel a kis meglepetéssel, hogy aztán tiszta lappal tudjunk nekivágni a hétnek.
– Nem fogjuk feladni. Az akadályok csak azért vannak, hogy megugorjuk őket, nem pedig, hogy feladjuk. Jól vagyunk, boldogok vagyunk, és energiával telve ugrunk neki a hétnek. Ez a mi hetünk lesz, érzem és biztos vagyok benne, hogy robbantani fogunk. Nem igaz? – pillantott rám Arti, akinek hajában még ott csüngtek a paradicsom darabok.
– De még mennyire – vigyorogtam rá és kipiszkáltam a hajából a paradicsom darabokat. – Ó igen, a paradicsomok le voltak értékelve, szóval ez nem pazarlás. Ezt már ti sem ettétek volna meg – kacsintottam a kamera felé majd hirtelen lehajoltam, felszedtem a földről egy félig egybe maradt paradicsomot és belekentem Arti arcába.
Mindketten szakadtunk a röhögéstől, miközben az operatőr a fejét csóválva figyelt minket. Miután kinevettem magam elsiettem a takarító szertárba, hogy összetakarítsak magunk után, addig pedig Arti telefonált Alexnek, hogy hozzon neki váltásruhát. Én természetesen készültem, egy kényelmes cicanadrágba bújtam és egy fehér toppba, majd felvettem a magassarkút és amíg Arti a ruhájára várt bemelegítettünk. Biztos voltam benne, hogy rengeteg néző szombat este azon fog áradozni, hogy milyen jól néz ki Arti izzadságtól csillogó mellkasa. Hogy miért voltam ebben annyira biztos? Mert legszívesebben én is a nyálamat csorgatva bámultam volna őt.
– Amúgy mit is táncolunk? – kérdezte Arti.
– Ó, tényleg. A következő táncunk a Quickstep.
Arti teljesen tanácstalanul nézett rám én pedig rádöbbentem, hogy Betti soha nem tanított nekünk Quickstepet. Minden műfajt érintettünk, de a Quickstep az kimaradt. A boldogság egyre csak gyűlt bennem, míg végül kiült az arcomra is. Végre valami, amit meg kell tanítanom Artinak, végre egy olyan tánc, amit nem átismételni kell, hanem tényleg meg tudom mutatni, hogy igen ez az én művem volt. Csillogó szemekkel fürkésztem Artit, az agyam ezerrel dolgozott, hogy miket is tudnék neki megtanítani. Biztos voltam benne, hogy az alapot hamar el tudja majd sajátítani, de egyáltalán nem szerettem volna megkönnyíteni azzal a dolgát, hogy könnyű feladatot adok neki.
– Volt valaha közöd ehhez a műfajhoz?
– Annyi közöm van hozzá, hogy már láttam a többieket – bólintott, én pedig elmosolyodtam.
– Nem baj. Pontosan azért vagyok itt, hogy megtanítsam neked. Kezdjük a legelején. A Quickstep egy progresszív társastánc, amelyet hosszú, gyors, ugráló és játékos lépések jellemeznek. Ez tipikusan egy olyan pörgős tánc, ami vidám. Talán ez a legvidámabb tánc a jive és a charleston mellett. Ezt a táncot nem igazán az érzelmek irányítják, sokkal inkább a játékosság és azt hiszem, hogy ez neked tökéletesen menni fog!
Arti kétkedve nézett rám, majd sóhajtva talpra szökkent és várta, hogy mi lesz a következő lépés.




Azt hiszem életmbe nem szórakoztam még ilyen jól, mint a nap folyamán. Felpezsdített, hogy végre tudtam valami újat tanítani, hogy végre Arti le sem vette rólam a szemét és itta a szavaimat. Azt hiszem a kapcsolatunk áttört egy gátat a hétvége folyamán és most kezdtem először látni azt Artin, hogy igazán komolyan veszi ezt az egészet. Persze eddig is komolyan vette, de most valahogy más volt. Sokkal intenzívebben lobogott a szemében a tűz és addig nem volt hajlandó tovább lépni, míg nem ment neki tökéletesen egy lépés. Délben tartottunk egy rövid kis pihenőt, azt is szó szerint ki kellett könyörögnem tőle, de mivel Alex még mindig nem érkezett meg a váltásruhával jobbhíján foltos pulcsiban lépett ki a próbateremből.
– Szóval ilyen az amikor Valkusz Violetta igazán belendül.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy eddig nem végeztem rendesen a dolgomat? – háborodtam fel tettetett sértettséggel.
– A legjobb vagy, de ezt már elmondtam neked nem egyszer – puszilta meg a homlokomat mosolyogva. – Hogy vagy? – cirógatta meg az arcom sérült oldalát.
– Megvagyok – vontam meg a vállam.
– Violetta volna rám pár perced? – hallottam meg magam mögött Karcsi bácsi hangját.
Hátrapillantottam, majd elváltam Artitól és követtem az egykori tanáromat egy üres terembe, ami nagyon hasonlított egy igazgatói irodához vagy akár a tanárihoz. Szerencsére ilyen helyeken én nagyon ritkán fordultam meg, nem tartoztam a balhés diákok közé.
– Igen? – kérdeztem lesütött szemmel.
Soha nem fordult még elő, hogy a zsűri valamely tagja hét közben felkeresett volna bárki is, ezért teljesen tanácstalanul álltam Karcsi bácsival szemben. Vajon fejmosás következik? Esetleg aggodalmát és együttérzését szeretné kifejezni?
– Mindig is rendes lány voltál az egyetemen, minta diák, aki nemcsak meghallgatta, amit mondtam neki, hanem alkalmazta is. Ezért nem értem, hogy mi történt azzal a lánnyal. Mi ez a botrány, ami körbe vesz? – szegezte rám a tekintetét.
– Rossz emberbe szerettem bele, aztán utánam az özönvíz – húztam el a szám.
– Minden pletyka igaz? Nézd Violetta, te is nagyon jól tudod, hogy mások magánéletében vájkálás az nem az én asztalom, feltéve, ha mindez nem megy a munka rovására. Előtted nagy jövő áll Violetta és lehet, hogy olykor szigorúan pontoztam, mint múlt szombaton, de mindez azért volt, mert nem a feladatodra koncentráltál. Túl sok valóságot vittél bele és elvesztetted a kontrolodat. Az ilyen szerelmes meg nyilvánulásokat kérlek, tartogasd a színfalak mögé.
– Rendben van – suttogtam lesütött szemmel.
– Nem a tánccal van a baj, nem is a partnereddel, de tudni kell hol a határ! Egy szolid csók bőven elég, ha a helyzet úgy kívánja, de ilyet még egyszer nem akarok látni. Eredményes felkészülést kívánok és remélem értjük egymást.
– Természetesen – biccentettem a szemébe nézve és próbáltam nem egész testemben remegni.
Karcsi bácsi szintén bólintott egyet, majd magamra hagyott. Sokáig álltam ott egy helyben a szavait emésztgetve, majd megtöröltem a könnyes arcomat és az ebédlő felé indultam. Mire csatlakoztam az asztaltársasághoz nagyjából rendeztem a vonásaimat.
– Mit akart? – kérdezte Arti hozzám hajolva, aki lovagiasan foglalt nekem egy helyet maga mellett.
– Elfelejtette, hogy már nem a tanárom és kioktatott – forgattam meg a szemem, mire Dóri haragosan összehúzta a szemét.
– Beszéljek vele? – ajánlotta fel Arti.
– Nem semmi esetre sem!
Származott már nekünk bajunk abból, hogy mást kértünk meg beszéljen Karcsi bácsival ahelyett, hogy magunknak intéztük volna el a dolgot. Egyszer Dóri jött ki az óráról zokogva, máskor pedig én és úgy döntöttünk ahelyett, hogy a tanárral beszéltük volna meg a konfliktust a kedvenc kortárs tánctanárunkhoz rohantunk. Oké talán jól esett kicsit panaszkodni egy piszok helyes tanárnak, aki őszinte aggodalommal és törődéssel hallgatott végig minket és próbált is nekünk segíteni. Karcsi bácsi már kevésbé örült ennek, hogy bebújtunk Botond háta mögé. De szerencsére a hatalmas balhé után rendeződött a viszonyunk és azóta egész normálisan elvoltunk egymás mellett. Szinte a kedvenc diákjai közé emelkedtünk, de ezt se mi sem pedig ő soha nem mondanánk ki hangosan. A tekintetem Artira vándorolt, aki kitartóan fürkészte az arcomat, majd mikor Kolos hozzá szólt elfordult tőlem és összenevettek valamin. Az étlapra szegeztem a tekintetem, de az étvágyam teljesen elment a Karcsi bácsival folytatott beszélgetés miatt. Jó, elismerem talán tényleg túlzásba estünk, de nem kellett volna ennyire lepontoznia minket és aztán a szemembe is mondani. Bár Karcsi bácsi mindig kimondta, amit gondolt, ezért is kerültek ki tőle a legjobb táncosok. Ő aztán nem aprózta el a dolgokat, csak a legjobbak kezébe kerülhetett diploma. Hirtelen éles fájdalom hasított a bokámba mire felnéztem és felvont szemöldökkel Dórira meredtem.
– Mi nem tetszett neki? – hajolt át az asztalon.
– Szerinted? Az, amire gondoltál. Ne vigyem bele a saját érzelmeimet stb... - forgattam meg a szemem. – Komolyan sose szabadulunk meg tőle?
– Úgy tűnik, Karcsi bácsi már szerves része marad az életünknek – vigyorgott.
– Mit hozhatok? – lépett mellém a pincérnő.
– Nem kérek semmit köszönöm – mosolyogtam rá.
– A hölgynek egy adag szezámmagos csirkemell lesz, steak burgonyával és fokhagymás öntettel.
Felvont szemöldökkel Artira néztem és már nyitottam a szám, hogy ellenkezzek, de a pincérnő gyorsan elszelelt.
– Fokhagyma? Pedig azt hittem, hogy még ma csókolózni akarsz – hajoltam Artihoz, aki rémülten pillantott arra amerre eltűnt a pincérnő.
– Talán még módosíthatom – emelkedett fel félig a székről eltökélten, mire megragadtam a karját és visszarántottam a székre.
Arti vigyorogva kortyolt bele a kólájába, majd nyújtózkodott egy nagyot és minő meglepetés a karja a székem támlájára érkezett vissza. Rengetegszer ültünk már így, mikor először mentünk moziba együtt, akkor is ásított egy nagyot és úgy karolta át a vállamat, a családi összejöveteleken pedig már természetes volt, hogy a keze mindig a széktámlámon volt. Hátra dőltem, mire az ujjai zongorázni kezdtek a vállamon, ugyanazt a dallamot játszva, mint mindig. És ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy ő és én mindig is összetartoztunk. Hogy nem létezett olyan élet, ahol mi nem egymás mellett kötöttünk volna ki, kerülhettünk bármennyire is távol egymástól, mindig és mindig visszatértünk. Nem volt villámcsapás, egyszerűen csak elárasztott egyfajta nyugalom. Az otthon érzete kerített hatalmába és nem számított, hogy éppen a barátaim társaságában történt meg. Megtörtént és jó volt, leírhatatlanul jó. Hosszú idő után végre azt éreztem, hogy ott vagyok, ahol lennem kell azokkal, akikkel lennem kellett. Ez a békés pillanat addig tartott, míg 10 perccel később Kevin falfehér arccal oda nem lépett oda az asztaltársaságunkhoz.



A szobánkban ültem az ágyon és percek óta csak bambultam ki a fejemből. Előttem Arti ült és szinte tajtékzott a dühtől, Kevin pedig próbálta őt észérvekkel lenyugtatni. Nem akartam elhinni, hogy ez történt, hogy a vallomásom és a feljelentésem ellenére Benit kiengedték a börtönből. Hogy az a rohadék megúszta a sittet, mert ki tudta fizetni az óvadékot és az ügyvédje elintézte, hogy feltételesen szabadlába kerüljön. Bár a frissen nyomtatott távolságtartási végzés ott volt a kezemben, amin feketén fehéren ott virított, hogy amennyiben Beni megpróbálja velem felvenni a kapcsolatot, azon nyomban megy vissza a börtönbe és ki sem jön, amíg le nem tölti a büntetését. Úgy volt, hogy 6 évet fog kapni, jövő héten kezdődtek volna el a tárgyalások, de Beni megkerült minket és kint volt. Élvezte a szabadságát, pedig meg sem érdemelte.
– Nem fog leállni! – mordult fel Arti és ökölbe szorult a keze. – Bármikor újra megjelenhet.
– Éppen ezért gondolom azt, hogy az lesz a legjobb ha Vilu továbbra is nálunk lakik – közölte Kevin komoran.
– Már ne haragudj, de az tömb nincs rendesen ellátva biztonsági berendezéssel. És, ha egyedül van otthon? Vagy megvárja az utcán?
Összerezzentem a hangjából sütő gyűlölettől és bár tudtam, hogy nem ellenem szól, könnyek peregtek végig az arcomon és a testem megremegett. Hát sosem lesz vége a rémálomnak?
– Apa ki fog akadni és hazavisz Kaposvárra – suttogtam magam elé. – Tudom, hogy ezt fogja tenni!
– Tudok rád vigyázni Vilu, nem kell félned. Hisz ez a dolgom – nézett rám Kevin bátorító mosollyal, majd a mosoly fintorba torzult, amikor Artira pillantott.
– Azt hiszem nem a te dolgod, hogy vigyázz rá! Elvégre én vagyok a pasija!
– Arti kérlek – suttogtam. – Kevin te pedig ne beszélj hülyeségeket. Igen valóban az a dolgod, hogy elkapd a rosszfiúkat, de nem vagy a testőröm, hogy a nap huszonnégy órájában velem legyél.
– Még szerencse – morogta Arti.
– Egyszer az életben végre azt néznéd, hogy nekem mi a jó és nem a saját érdekeiddel foglalkoznál? – kérdeztem tőle dühösen.
– Hát jó, akkor maradj ott – pattant fel az ágyról ingerülten, majd a vállával megtaszította Kevint, ahogy kiment a szobából.
Ökölbe szorult kézzel néztem utána, majd a fal felé fordultam, összegömbölyödtem és a szememet behunyva elsírtam magam.
– Sajnálom, nem akartam kellemetlenségeket köztetek. Azt hiszem ideje tisztába tenni a dolgokat.
– Én pedig azt hiszem, nem akarom hallani őket! Túl sok ez most nekem!
– De...
– Nem!