Az orvosok bent tartottak megfigyelésen az éjszakára, de szerencsére egyedül voltam egy szobában. Viszont rám adták a visszataszító kórházi göncöt, hiába tiltakoztam, hogy én tökéletesen el vagyok a fellépőruhámba. Aztán belém nyomtak egy adag altatót és végig aludtam az éjszakát, hogy a szervezetem tudjon regenerálódni. A reggeli pocsék volt, de legalább vigasztalt, hogy Arti mindvégig velem volt.
– Figyelj V, nem kell folytatnunk ugye, tudod? – kérdezte csendesen a karomat cirógatva.
– Micsodát? Arti ugye nem a versenyt akarod feladni? – kérdeztem vissza élesen.
– Az orvos azt mondta, hogy nem kéne megerőltetned magad. Még szédülhetsz is és...
– Az orvos nem ismer engem, nem tudja, hogy nekem vas szervezetem van! Mindjárt összekapom magam és mehetünk is – rúgtam le magamról a takarót.
– Még hátra van pár vizsgálat te is tudod – kapta el a kezem és a tekintete a hülye kórházi ruha alól kivillanó combomra vándorolt.
Találkozott a tekintetünk, majd Arti sóhajtva előre dőlt, fejét a combomra hajtotta. Zavartan játszadoztam a hajával, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a tarkóm tompa lüktetését. Az orvos azt mondta, hogy szerencsére nem repedt fel a fejem, de számítani kell egy jókora puklira, valamint az arcom jobb oldala sem úszta meg. A Benitől kapott ütés miatt, most az egész arcom fel volt püffedve és sötétlila színben pompázott. Nincs az a smink, ami megfelelően el tudná távolítani. A kopogtatást hallva Arti felemelte a fejét és mosolyogva rám pillantott.
– Azt hiszem, van pár ember, aki látni szeretne téged – puszilta meg a kézfejemet. – Gyertek csak – kiáltott ki.
Visszatartott lélegzettel az ajtóra szegeztem a tekintetem, majd amikor megláttam anyut belépni rajta nyomában apával, elsírtam magam és a karomat nyújtottam feléjük. Anyu kezéből azonnal kiesett a táskája felém szaladt és sírva a karjaiba zárt. Mélyen a pulcsijába rejtettem a fejem és magamba szívtam az illatát. Az otthon illatát.
– Jaj, kicsi szívem – suttogta anyu a hajamat simogatva. – Most már minden rendben lesz, itt vagyok!
– Én megmondtam már a legelején, hogy nem százas az a férfi – köpte a szavakat apu.
– Ennek most nagyon nincs itt az ideje – dörrent rá anyu.
– Magatokra hagylak titeket – szorította meg a kezem Arti, majd felállt és kimenve becsukta maga mögött az ajtót.
A szüleim társaságában maradva csak még jobban zokogtam, egyre közelebb és közelebb bújtam anyuhoz. Annyira hiányzott nekem, annyira, de annyira jó érzés volt újra a karjaiban lenni.
– Sajnálom – robbant ki belőlem.
– Ugyan kis drágám, nem kell sajnálnod semmit sem – szólt rám anyu gyengéden. – Mutasd magad hagy nézzelek, olyan kis vékonyka vagy – simogatta meg az arcom. – Nézzük csak – fürkészte az arcomat, majd a táskájából elővette a korrektorát és nekiállt elfedni a lilaságot.
– Ez nem fog ennyiben maradni – morogta apa fel alá járkálva. – Kicsikém mindent el kell mondanod! – ült le a másik oldalamra és megfogta a kezemet. – Mondj el mindent, hogy börtönbe tudjam juttatni.
Apura néztem, aki komoran nézett vissza rám, de közben kék szemeiből sugárzott az irántam érzett szeretet. Ügyvéd volt, soha nem láttam őt szétcsúszva, de most a megjelenése nem volt tökéletes, a haja zilált volt, és az ajka meg megremegett, ahogy nézte, hogy anya megpróbálja eltüntetni Beni ütésének nyomát. Szólásra nyitottam a szám, amikor egy halk kopogás kíséretében az ajtó újra kinyílt és Kevin lépett be rajta. Egyenruhát viselt, szeme alatt sötét karikák voltak, kezében egy félig üres kávéspoharat tartott.
– Sokkal jobb színben vagy – mosolygott rám fáradtan. – Sajnálom, hogy ezzel zavarlak, de muszáj felvennem a vallomásodat.
– Nem probléma. Beni egyszerűen csak megjelent, azt üvöltötte, hogy Arti maradjon távol tőlem, meg, hogy a csaja vagyok. Ütésre emelte a kezét, én pedig Arti elé vetettem magam.
– Komolyabban is megsérülhettél volna – szidott le apa.
– Hagytam volna, hogy Artit bántsa? – kérdeztem a fogamat csikorgatva. – Börtönben akarom látni – néztem Kevin szemébe. – Most már nem érdekel, hogy milyen következményei lesznek!
– Börtönbe is kerül. Megkeserüli, hidd el – jelentette ki apa és megpuszilta a homlokomat. – Indulhatunk? – fordult Kevin felé.
– Persze. Jobbulást Vilu – mosolygott rám Kevin.
Anyuval csendben néztük, ahogy kimentek, majd amikor kettesben maradtunk lesütöttem a szemem.
– Szeretnék bocsánatot kérni, amiért olyan szemét voltam veletek. Nem akartam elfogadni, hogy ti csak jót akartok nekem. De most már tudom anyu, tudom, hogy hiba volt esélyt adni Beninek.
– Nem tehetsz semmiről, te csak szerelmes voltál. Ez miatt igazán nem te vagy a hibás! Előfordult, hogy... hogy máskor is bántott?
– Soha. Fél évig minden tökéletes volt, aztán visszatért a korábbi életéhez. Ivott és csajozott, de közben megtartott engem is. Naiv voltam, Benivel soha nem voltunk egy súlycsoport, csak túl vak voltam, hogy ezt észrevegyem.
Anyu felmászott mellém az ágyra, átölelt én pedig a vállára hajtva a fejem behunytam a szemem. Némi csend után beszélgetni kezdtünk, bepótoltuk az elvesztegetett időt és végre valahára újra elérhető közelségbe éreztem az édesanyámat. Azt hittem, hogy a kettőnk között kialakult szakadékot sosem tudom majd áthidalni, de az a szakadék szépen bezárult. Őszintén elmondtam neki, hogy milyen érzés volt viszont látni Artit, hogy milyen nehéz heteken vagyunk túl. Meséltem neki a Dórival közös stúdiónkról, a nővéremmel át mulatott éjszakáról a diplomaosztás után.
– Mi is ott voltunk és hihetetlenül büszkék voltunk rád – suttogta anyu. – Ott voltunk a vizsganapodon is, gyönyörű koreográfiát raktál össze.
– Ott voltatok? – kérdeztem elakadó lélegzettel.
– Semmi pénzért nem hagytuk volna ki – mosolygott rám. - Mi rád drágám sosem haragudtunk, figyelemmel kísértük minden léptedet és ne tudd meg mennyire örültünk mikor megláttuk, hogy Artikával újra egymásra találtatok. Megnyugtató volt a tudat, hogy a közelidben van.
– Mindig is ő volt a kedvenced nem igaz? Hiába volt ott Ottó, Beni. Neked Arti volt a kedvenced.
– Ottó nagyon aranyos kissrác volt, de hozzád túlságosan unalmas. Bár még mindig felemlegetem az Isteni sütijeit. Beni pedig... nos, azt ez embert hagyjuk is.
Beszélgetésünket egy újabb kopogás zavarta meg, majd belépett a doktorúr, hogy megvizsgáljon. Mosolyogva köszönt oda anyunak, majd hozzám lépett megkért, hogy a szememmel kövessem az ujját, majd belevilágított a szemembe és megtapogatta a fejemet.
– Nyugalomra lesz szüksége legalább 1 hétig, ne erőltesse meg magát nagyon! Tudom, hogy önnek nagyon fontos, hogy minél előbb újra ringbe szálljon, de higgyen nekem csak ártani fog önmagának, ha idő előtt újra táncolni fog.
– Nem pihenhetek – ráztam meg a fejem azonnal. – Értse meg, hogy nem tehetem!
– Vilu hallgass kérlek a doktor úrra. Ha pihenést javasol, akkor pihenned kell.
– Jó – biggyesztettem le a szám.
– Nagyon helyes. Felírok önnek egy gyógyszert, de csak akkor vegye be, ha erős fájdalmai vannak, valamint a telefonszámomat már megkapta, ha bármi probléma adódna, azon a számon bármikor el tud érni.
– Köszönöm szépen! Most már mehetek haza?
– Igen, most már mehet haza – mosolygott rám.
Csakhogy nem haza mentem. Mikor tiszta ruhában kiléptem a kórteremből az egész folyosó tömve volt rám váró emberekkel. Szerencsére egyik sem újságíró volt, hanem a barátaim. Dóri azonnal a nyakamba ugrott, könnyei eláztatták a nyakamat, majd miután elengedett sorra megöleltem a többi táncost is. Levi viccesen megjegyezte, hogy még így is piszok dögös vagyok, majd amikor hozzánk lépett a Comet igazgatója magunkra hagyott minket.
– Sajnálattal hallottam, ami történt. Biztosíthatom róla, hogy ha bármire is szüksége van mi állunk a rendelkezésére. Ha szeretne pihenni egy hetet, megteheti, és ez nem fogja azt jelenteni, hogy a számára véget ért a verseny. Megoldhatjuk, hogy Arti kap maga mellé egy új párt.
– Köszönöm szépen, de nem szívesen engedném át a terepet valaki másnak. Ígérem, holnap reggel ott leszek, és teljes erőbedobással kezdünk neki a hétnek – mosolyogtam rá.
– Szeretem, ha valaki tud küzdeni – mosolyodott el. – Most elengedem, menjen, csak pihenje ki magát, szórakozzon. De tényleg ha mégis úgy érzi, inkább pihenne, csak szóljon és megoldjuk.
– Nem lesz rá szükség!
Gábor elköszönt én pedig visszafordultam a többiek felé és hirtelen azt se tudtam, hogy kihez menjek oda. Anyu elmélyülten beszélgetett Bettivel és Dórival, a többiek is elvoltak, egyedül csak Arti ácsorgott a közelben és engem fürkészett.
– Nem kell ezt tenned – rázta meg a fejét.
– Mindketten tudjuk, hogy ezt fogom tenni – néztem mélyen a szemébe majd odaléptem hozzá és a nyakába fúrtam a fejem. – Mi a helyzet a neten?
– Felrobbant pedig még csak reggel van.
– Óriási – suttogtam.



BREAKING NEWS!
FÉLTÉKENYSÉGI BOTRÁNY A DANCE MAGIC SZÍNFALAI MÖGÖTT?
BÖRTÖNBE KERÜLT AZ ÜNNEPELT SZTÁRFOCISTA SZOBOSZLAI BENJAMIN?
A WASTED MELODIES ÉNEKESE SZALAI KARTAL ÉS A FIATAL TEHETSÉGES TÁNCOS VALKUSZ VIOLETTA TITOKBAN EGY PÁRT ALKOTNAK?
Tőlünk volt hangos az internet. Valaki kiszivárogtatta a rólunk készült felvételt, az egész internetet elárasztotta a videó és a mi fényképeink. A kommentek megosztók voltak, de rengetegen betámadtak minket. A rajongóink viszont most sem hagytak cserben minket, egytől egyik bevédett minket és üzenetben biztosítottak a támogatásukról. Ők és a családom adtak nekem erőt ahhoz, hogy ne roppanjak teljesen össze. A nővérem otthonában voltam, aki miután megtudta mi történt azonnal felajánlotta a segítségét és az otthonát. Most a tűzhely körül tüsténkedett anyuval, én pedig a konyhaasztalnál ültem és vagy ezredjére utasítottam el az ismeretlen telefonszámról érkező hívásokat.
– Csak nem fér a fejembe Violetta, hogy miért nem kerestél meg! Fél órára lakok tőled, de egyszer sem jöttél át – fordult felém csípőre tett kézzel.
– Nem akartam a nyakatokra járni – pillantottam az asztal túlvégében ülő Krisztire.
Rita 16 éves volt amikor coming outolt a család előtt, miután rájött a lányokhoz is vonzódik. A családunk szerencsére elfogadó volt, így hamar tudomásul vettük, hogy Rita lehet, hogy nem férfit hoz haza bemutatni, hanem egy nőt. Azóta volt neki kapcsolata férfivel és nővel is, de most már 2 éve él boldog kapcsolatban Krisztivel. Igazából az ember egyikőjükről se mondaná meg, hogy a saját neméhez vonzódik. Ritának áll alá érő göndör haja volt, ő imádta a loknikat, mandulavágású barna szeme és modell alkata, míg Kriszti természetes szőke egyenes hajú, búzakék szemű angyal volt, olyan kisugárzással, hogy a mai napig én is zavarba voltam, ha ránéztem. Fél éve hagytak fel az albérlettel, mert találtak Kellenföldön egy aranyos kis kertes házat, így lett egy saját kis birodalmuk, kis kertel és rendes szomszédokkal.
– Szívesen látunk mindig ezt te is tudod – forgatta meg a szemét Rita. – De hát mit mondhatnék? Mindig makacs és független voltál. Egy dolog nyugtat csak, hogy Arti ott van neked.
– Hékás. Neked is ő volt a kedvenced?
– Ottó nem tudott összeszerelni egy szekrényt, a Beni pedig egy vén fasz – morogta. – Arti pedig nyilvánvalóan tökéletes. Nem riad vissza a kétkezi munkától, dögös és még jól is keres, anélkül, hogy megerőltetné magát. Tehát sosem fog begyepesedni – magyarázta én pedig mosolyogva megforgattam a szemem és újfent elutasítottam egy hívást.
– És most akkor hol laksz? Szívesen berendezem neked a vendégszobát – ajánlotta fel Kriszti.
– Nem kell tényleg, Dórinál lakok egy ideje, amíg nem találok egy meg fizethető albérletet. Innen amúgy is nehéz lenne bejárni a Cometbe.
– Ez mondjuk igaz, kiállhatatlan a reggeli forgalom – biccentett Rita. – Miért nem költözöl Artihoz?
– Mert... mert nem!
– Hát, de jártok nem?
– Nem állok készen egy kapcsolatra – motyogtam és gyorsan témát váltottam.
Artival minden bonyolult volt. Természetesen azonnal felajánlotta, hogy költözzek hozzá, de időt kértem tőle. Nem szerettem volna még jobban elásni magam azzal, hogy egyből Arti mellett mutatkozok és hozzá költözök. Nem akartam, hogy ez az egész rossz hatással legyen a karrierjére, ezért időt kértem tőle. Azt kértem, hogy kezdjünk mindent tiszta lappal, randizzunk, aztán, majd ha a dolgok lecsillapodtak visszatérünk a költözésre. Mikor újra csörögni kezdett a telefon idegesen fogadtam a hívást.
– Mi van? – kérdeztem nem túl kedvesen.
– Ö jó napot kívánok! Szatmári Tamás vagyok a Vígszínháztól. Esetleg zavarok?
– Nem tessék csak mondani és elnézést a kirohanásért. Másra számítottam – magyaráztam csodálkozva és felállva átmentem a nappaliba, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni vele.
– Nagyszerű. A jelentkezéséről lenne szó, megnéztük a küldött anyagot és lenne egy hely az ön számára, de csak januártól kezdve tudnánk munkát biztosítani. Érdekli az állás így is?
– De még mennyire – kiáltottam fel boldogan. – El se tudja képzelni, hogy mennyire örülök ennek, a legjobbkor érkezett a hír.
– Nagyszerű. A részletekről majd tájékoztatom, a mihamarabbi viszonthallásra – köszönt el kedvesen.
– Nagyon szépen köszönöm. Visszahall – vigyorogtam boldogan, majd amint letettük boldogan felvisítottam és körbe táncoltam a nappalit, aztán visszatértem a konyhába.
– Jó hír? – kérdezte Rita.
– A Vígszínháztól hívtak. Januárban kezdhetek – meséltem boldogan, majd a kezembe vettem a telefont, hogy elújságoljam Dórinak is a nagy hírt.
Bár egyszerre jelentkeztünk a Vígszínházba és számos más színházba megcélozva a nagyobbakat, mint például a Madách, Magyar színház, sőt még az Operett színházhoz is adtunk be jelentkezést, de nem igazán bíztunk a sikerben. És most a legsötétebb pillanatban hirtelen minden újra fényes lett. A Pál utcai fiúk dalát dudorászva vártam, hogy Dóri felvegye a telefont.
– Kapaszkodj meg – szóltam bele, amint felvette.
– Mi történt? – kérdezte egy cseppnyi rémülettel a hangjában. – Vilu ebben a pillanatban értünk haza Artival és Alexel, minden holmidat elhoztuk a lakásból. Ugye nem azt mondod, hogy vigyük vissza?
– Dehogyis, sőt azoknak a háromnegyedét nem is használom, úgy, hogy nyugodtan vesd rá magad – legyintettem. – Felhívtak a Vígszínháztól, januárban kezdhetek.
– Tessék? – visított fel a vonal másik végén. – Várj, ki hangosítlak. Most mond el még egyszer!
– Januártól kezdve nagyon gyakran fogtok színházba járni, ugyanis ott leszek köztük én is – jelentettem be mosolyogva.
– Táncoslány ez nagyszerű – mondta Arti kedvesen. – Pont a legjobbkor!
– Ez a többes szám rám is vonatkozott? Tudod én már annyiszor láttam az összes színdarabot, hogy... - kezdte Alex.
– Igen persze – bólogattam a szememet forgatva. – Természetesen te nem nagyon gyakran fogsz, de az összes előadáson ott leszel, mert olyan nagy színházrajongó vagy – cukkoltam.
– Havonta egyszer elmegyek – ígérte.
– Nekem az bőven elég – mosolyogtam hálásan. – A nővérem istenien finom gyrosos sültcsirkét csinál. Nincs kedvetek csatlakozni?
Csak azért tettem fel nekik a kérdést, mert Rita megjelent a nappaliban és kézzel-lábbal hadonászott, hogy hívjam meg őket, így megtettem. Miután meghívtam őket Rita elégedetten visszament a konyhába készülődni én pedig a nappaliban maradtam és szokásomhoz híven agyaltam. A gondolattól, hogy Arti hamarosan itt lesz, görcsbe ugrott a gyomrom, pedig alig pár órája váltunk el egymástól. A nappaliban lévő tükörhöz lépve szemügyre vettem a felpüffedt arcomat, óvatosan megtapogattam, majd hátra nyúltam a tarkómhoz és felszisszentem, amikor az ujjaim kitapintották a dudort. Magamat figyelve egy könnycsepp gördült végig az arcomon, amit aztán több másik követett, míg végül teljesen szétcsúsztam. Az IKEÁS fotelbe leülve, felhúztam magamhoz a lábamat és a térdembe fúrtam a fejemet. Megpróbáltam hangtalanul sírni nem akartam, hogy anyuék aggódni kezdjenek. Igazából nem is tudom miért sírtam. A saját naivitásom miatt, Beni miatt és az örömtől, hogy lesz egy fix állásom, hogy nem kell majd hónapról hónapra élnem, a csekély kis összegből, amit az órákért szoktunk kapni a tanulóktól.
– Húzós időszak nem igaz? – kérdezte Kriszti együtt érzően mire felemeltem a fejem és gyorsan megtöröltem a szemem. – Tudod én ennyit se bírtam volna ki.
– Viccelsz velem? Neked sokkal több bántást kell elviselned nap, mint nap. Nem lehetsz nyíltan félelem nélkül azzal, akit szeretsz, mert ez a társadalom begyepesedett.
– Valóban – nevette el magát. – Engem Rita tesz erősé, azt tesz erőssé, hogy itt van mellettem és érte bármire képes vagyok. Te viszont egyedül cipeled a súlyt, pedig hidd el nem gyengeség, ha valakit a bizalmadba avatsz. Jó, ha az ember mellett van valaki. Értesz engem? – simogatta meg a hátamat.
– Tökéletesen – suttogtam. – Csak tudod, nem akarom magammal rántani a számomra fontos embereket. Artinak rengeteg vesztenivalója van, az én dolgom, hogy távol tartsam őt a balhétól.
– És mit gondolsz ő is ezt szeretné?
– Nem, őt nem érdekelné, de tudom, hogy rengeteget küzdött azért, hogy a legjobbak között legyen.
– Miből gondolod, hogy ami történt az rossz fényt vetne rá? Szerintem épp ellenkezőleg. Ebben a történetben ő a hős lovag, aki megmentett téged és idővel ezt az emberek is látni fogják – mosolygott rám.
Elgondolkodva néztem rá és a szavai még sokáig ott visszhangoztak bennem.