És csak álltam a cseresznyefa alatt, a hófehér sziromesőben, és néhány pillanatig tökéletesen megértettem Noémit Az arany ember-ből, amikor arról ábrándozik, hogy milyen szép lenne a rózsaszirmok között meghalni.

Abban a pillanatban a halálfélelem legapróbb szikrája is kihunyt bennem.

Nem, nem vagyok egyedül. 🕇

(Csak ilyen nagyon japán képet találtam. Elég ijesztőek ezek az oszlopok. Vagy nem is tudom, mik...)