Sokáig gondolkodtam, miért vonzasz még mindig magadhoz.

Mint a mágnes a fémet.

Mint anya a gyermekét.

Mint ember a végzetét.

Egyre inkább hűlnek ki érzéseim; már nem tetszel.

S hiába, mi jött rendbe így?

Semmi sem.

Az érzés ugyan az:

egy elcseszett lány a sötétben.

Gondolataival, félelmeivel viaskodva.

Lassan, de biztosan feladva - hiszen senki sem képes a halált kísértve, hosszú ideig a szakadék peremén függeni...