Eltelik pár nap, mire összeszedem magam legalább annyira, hogy az arcomon ne látszódjon, hogy történt velem valami is. A munka elterelte a figyelmemet, de csak az étkezésekig, ami a királyi családnál napi ötször volt, így gyakran kellett látnom a herceget, ami azért megnehezítette a dolgomat. Ő rám sem nézett, az ismerős bizsergésen kívül tudomást sem vettem róla, csak elé tettem az ételt, ahogy azt kellett.

- Sokkal jobban nézel ki - köszönt Jaeyun kedvesen, még munka előtt kora reggel. Már ő is felöltözött, de a haja még kócosan mered minden felé.

Csinálok neki gyorsan egy meleg teát, mert hideg nap lesz a mai, és tudtommal Heeseung ma sokat lesz kint, neki pedig mellette kell lennie.

- Mit fogtok ma csinálni? - kérdem leülve vele szemben.

- A herceg nem sajátította még el az íjászatot. Nem megy neki.

- Tényleg? - lepődöm meg. A palotán kívül csak azt hallottam, mennyire tökéletes király lesz majd a hercegből. Egyelőre herceg, így a tudása alapján ítélik meg az emberek, amibe ez is beletartozik.

- SeolHee - sóhajt Jaeyun a fejét rázva. - Nem minden igaz, amit kint beszélnek. Természetesen jó dolgokat kell mondaniuk a vezetőnkről, de nem kell mindent elhinni - iszik bele a teába. - A hercegnek is sok hiányossága van, de a király sem tökéletes - teszi hozzá halkan.

- Ezt hogy érted? - kérdem zavartan. Nyilván ő is ember, nem lehet tökéletes, olyan nem is létezik, de ez egyértelmű. - Mire gondolsz?

- Szereti a felszínes dolgokat - vonja meg vállát.

Ezt nem igazán értem, és úgy tűnik lezártnak tekinti a beszélgetést, mintha olyan egyértelmű válaszokat adott volna. Mindegy, hiába érdekel, nem kell tudnom, mert nagyobb bajba kerülhetek, és én amióta csak itt vagyok, azt csak vonzom.

- Egyszer azért a későbbiekben kiszedem belőled a fura dolgaid - mosolygok rá fáradtan, amit viszonoz válaszul.

A reggelit csendben tálalom és össze is húzom magam, mert feszült a hangulat. Alfák, ilyenkor agresszívabb a kisugárzásuk is, amire én, mint omega, nem reagálok túl jól, de ezek csak az ösztöneim.

- Még mindig makacsolod magad? - Dongwook király fiához intézi szavait, aki egy pillanatra megáll az evésben, majd válasz nélkül hagyva apját eszik tovább. - Értem. Ha utód nem is, de ágyast kell fogadnod.

- Ez az én döntésem, apám!

- A hatalomról van szó, tehát nem - hűvös nyugalommal beszél.

Ha az ágyasának gyermeke fogan, akkor automatikusan párja lesz Heeseungnak.

- Lehetne olyan nap, mikor nem hozod ezt fel? - tiszteletét elhagyva tegezi apját, miközben pálcikáit ujjai közé szorítja, ami megreped, ezért elindulok újat vinni neki.

- Majd ha észhez térsz - eszik tovább rá sem nézve.

- Nem lehet alfa az ágyasom, akkor beleegyezek!

- Heeseung! - kiált rá. - Nem érhetsz bétához, sem omegához. Ha megtudom, hogy ágyasodnak fogadod valamelyiküket, azonnal megöletem!

Leteszem Heeseung elé a pálcikákat, majd meghajolok és egy pillanatra ránézek.

Egy apró mosollyal eszik tovább. Érzem, hogy egy pillanatra is, de rám gondolt. Ugyanis én nem vagyok alfa, mégis lefeküdt velem.

Visszaállok a helyemre.

- Tudom - válaszolja, amire különös reakcióm lesz. A hasamban kellemetlen bizsergést érzek, ami félelmet vált ki belőlem, de próbálom nem mutatni.

- Nem akarok azon is aggódni, hogy kire marad később minden. Gondolkozz el ezen te is!

- Értettem! - nem sokat beszélnek ezután; a bélyeget mindenkire ráragasztotta, én pedig alig vártam, hogy kikerüljek onnan.

Amint elhagyják az étkezőt, sietve és idegesen viszem a mosatlant a helyére.

- Hé, mi a baj? - állít meg Ryujin, akit napok óta nem is láttam.

- Semmi!

Vele szeretnék a legkevésbé tiszteletlen lenni, de a tudat, hogy az életem bármikor véget érhet, ha a hercegnek éppen olyan kedve van, kezd felemészteni.

- Értem - hagyja rám. - Mi lenne, ha te most elmennél sétálni egy kicsit, én pedig ezt megcsinálom - utal a mosogatásra.

- Nem kell, nincsen semmi bajom, csak keveset aludtam.

- Jót fog tenni. Menj a kertbe a gyümölcsfákhoz, ott nincsenek sokan!

Hálásan nézek rá. Az itteni dolgoktól nem tudok csak úgy elmenekülni és nehezebben dolgozom fel a dolgokat, mint reméltem.

A gyümölcsös nincs messze a hídtól, ami a palota kapujánál van. Ruhám melegen tart, de érzem, hogy hűvös van, ezért összehúzom magam.

A kellemes barack illatot hamar megérzem, majd le is szedek egyet, hogy megegyem. Az egyik farönkre ülök, majd körbe nézek. A sűrű fák tényleg olyan érzést keltenek, mintha egyedül lennék, és ez jól esik azok után, hogy mennyi ember vesz körül nap mint nap.

- Te ki vagy? - szólít meg valaki, mire ijedten a fenekemre esek, a barack elgurul kezemből.

- T-tessék? - mellkasomra szorítom a kezemet, hogy nyugtassam magam, majd a halvány szőke fiúra nézek, ki megijesztett. - SeolHee - makogok.

- Nem akartalak megijeszteni - siet felém, majd kezét nyújtja, hogy felsegítsen.

- Semmi baj - porolom le magam.

- Park Jongseong vagyok - mosolyog kedvesen, majd meghajol, ezért viszonozom. - Én gondozom az itteni növényeket.

- Tényleg? - kissé elszégyellem magam, amiért a barackot csak úgy elvettem.

- Kóstold meg nyugodtan - szed le egy újabbat nekem, én pedig beleharapok. Annyira jól esik, hogy szinte elolvadok, pedig nem voltam annyira oda ezért a gyümölcsért különösebben.

- Annyira finom - toporgok izgatottan.

- Ennyire? - kuncog rajtam.

Nem tudnám neki megmagyarázni, hogy miért, mert én sem tudom, ezért csak bólintok.

- Biztosan azért, mert te ápoltad őket - vonok vállat.

Halványan megrázza a fejét.

- Vigyél párat el - kezdi el szedegetni nekem.

- Köszönöm szépen!

- Nehéz a munkád, igaz? - néz rám egy pillanatra.

- Kicsit - gondolkozok el rajta. Fizikailag nem, lelkileg annál inkább, de ezt nem kell tudnia.

- Akkor gyere ki gyakrabban ide, ha jól esik. Akár csak beszélgetni. Sokszor vagyok itt egyedül, szívesen látlak majd - nyújtja felém a gyümölcsöket.

- Úgy lesz - ígérem meg neki, majd elindulok visszafelé.

Jól esett vele beszélgetni, aki kicsit távolabb van a palotától és a királyi dolgoktól, mégha csak pár perc is volt.