Mintha csak hideg vízzel öntenének le, olyan hirtelen pukkan ki a burok, amiben voltam. Az a Heeseung, aki megcsókolt és átadta magát nekem, egyszer csak eltűnik és visszakapom azt, aki szerint felségáruló vagyok.

Szemei, amik fátyolosan csillogtak, most mérgesek és gyűlöletet sugároznak felém. Ujjai, amivel gyengéden ért hozzám, most erőszakosak és fájdalmat okoznak, ahogy felránt a takaró melege elől. A padlóra érkezem, miközben megérzem a csuklómban a szúró fájdalmat.

- Mégis mit képzeltél? - elfojtott idegesség van a hangjában. A mozdulatai bizonytalanságot és félelmet sugároznak. Járkálni kezd fel-alá a szobában, miközben a hajába túr néha.

Én mozdulatlanul maradok a földön, mert attól félek, hogy ez is jobban idegesítené.

Hiszen reagált rám, miért ilyen most? Bemocskolja az emléket; nekem igenis szép volt minden háttértényezőt kizárva.

- Te csak egy omega vagy! - siet közel hozzám. - Hogy mertél... - a szájába harap, én pedig félve nézek rá.

Mit fog tenni?

- Miért baj, hogy omega vagyok? - kérdem halkan felnézve rá.

Úgy néz rám, mintha idegen lennék és fél percig meg sem szólal, de utána tekintete megkeményedik és hozza a formáját.

- Mit hittél? Hogy berontasz ide a lázaddal, lefekszem veled és változol valamit a szememben? - kérdi egyhangúan, és olyan lenézően mér végig, hogy elszégyellem magam. - Ez is a terveid része, mi?

- Nem! - kelek fel, hogy vele szemben álljak ki magamért. - És nem volt kötelező lefeküdni velem - teszem hozzá.

- Örülj, hogy nem fejeztetlek le! - halk, fenyegető szavai miatt ledermedek. - Ezt ne merd elmondani valakinek, különben tudod mi jár érte!

Nyelek egyet. Hogyne tudnám: halál, amiért bemocskoltam a tiszta vért.

- Nem mondom el senkinek - hajtom le a fejemet. A mellkasomtól indul egy szorító érzés egészen a hasam aljáig.

- Alapjáraton hozzád sem érnék - nem nézek továbbra sem rá, inkább csendben eltűröm, amit mond, hiszen eddig sem volt jó véleménnyel rólam, a reggeli dolog miatt pedig változásban nem is reménykedek. - Nem értem, hogy lehetsz a palota közelében - undor van a hangjában, ami bűntudatot kelt bennem, hiába nem kellene. - Tűnj a szemem elől! - kiált rám és én teszem, amit mond.

Sietve elhagyom a szobát és a reggeli felfordulás miatt senki sem figyeli a csapzott kinézetemet, hogy a ruhám nincs rendesen megkötve, vagy hogy a hajam csak egy része van befonva.

Tényleg, vajon a támadás hogy végződhetett? Mindenképpen felkeresem majd Jaeyunt, de most csak el szeretnék bújni minden elől.

A szobám falai védelmet nyújtanak számomra, de ahogy lépkedek a takaró felé és emésztem a herceg szavait, olyan mintha összenyomnának. Eldőlök a puha anyagon, lábaimat felhúzom és halkan sírni kezdek.

Ez túl sok volt egyszerre. Annyi minden történt, és ezeket fel kell még dolgoznom.

Kis idő múlva megmosakszom. A víz tükrözi arcomat és látom rajta a fájdalmat, amiért így megaláztak.

A szobámban éppen fonom a hajamat, amikor kopognak. Ijedten rezzenek össze.

Gondolom, nem az őrség, ők csak berontanának ide, nem?

- Jaeyun vagyok - hallom meg a hangját, mire megkönnyebbülten felsóhajtok, majd beengedem.

Nyugodtnak és rendezettnek tűnik és nem úgy, mint aki harcolt volna pár órája.

- Mi történt? - kérdem azonnal, nem foglalkozva azzal, ahogy az arcomra reagált, de érzem, hogy szóvá teszi.

- Téves riasztás volt - mondja halkan.

- Micsoda? És nem büntettek meg ezért? - aki tévesen ad ilyen információt, eddig nem élte túl, amiért a király biztonságával játszott.

- Nem - jelenti ki egyszerűen.

Ezt nem értem. Nem szeretnék Jaeyunnak rosszat, de ez hogy lehet? Talán mert a herceg bizalmasa? Ez mentség lenne rá és szembe megy az eddigi törvényekkel? Inkább szóvá sem teszem, mert így is sok van a rovásomon. Mindenesetre furcsa.

- Akkor jó.

- Mi történt? - próbál finoman utalni a kinézetemre, és az hogy két percig a támadásra gondoltam és nem Heeseungra, újabb pofonként ér, amikor eszembe jut. A hasamban lévő csomó felerősödik és a gombóc a torkomban könnyekre fakaszt. - SeolHee, mi a baj? - vállaimra fog és finoman leültet a takaróra, majd elém ül le.

Letörlöm a könnyeimet, majd figyelem, ahogy az ujjaimat dörzsölgetem egymáshoz.

- Semmi, csak... - nem tudom, mit mondhatnék neki.

- Piszkáltak a többiek? - találgat aggodalmasan.

Amit a herceg és én csináltunk, annak titokban kell maradnia, ezért a legjobb megoldás, ha bólintok a kérdésére.

- Igen - fogom vissza a sírást.

- Beszélek velük, rendben? - kedves a hangja, ahogy nyugtatni próbál. Bólintok. Ráhagyom, most az érdekel a legkevésbé, hogy mit mondanak rám. Az elején azt mondta nekem, hogy pár napig fognak piszkálni, de tévedett. 

Később amikor elmegy, összeszedem magam és dolgozni kezdek. A többiek hozzám sem szólnak. Vagy azért, mert Jaeyun beszélt velük, vagy pedig látják rajtam, hogy nem vagyok túl jól az egészhez. Nem tudom, mindenesetre jól esik, hogy nem kell beszélnem, csak csinálom a dolgomat és próbálom elfelejteni, ami kettőnk között történt.

Tudom, hogy reagált rám, láttam és éreztem, ez rangtól függetlenül volt, az ösztönei és az érzelmei irányították. Hiába tiltott a dolog, nem volt kötelező így bánnia velem.

Ha kiderülne, őt is elítélnék, hiába a király fia. Csak alfákkal közösülhet, ráadásul ha egy omegának láza van, rangtól eltekintve elítélik azokat, akik ezt kihasználják, és ez törvényektől függetlenül van, amióta csak az eszemet tudom.

Ő nem használt ki, de a szavait nem felejtem el.