Fordíts magadra megfelelő mennyiségű időt és ne légy túl szigorú magaddal!

Heeseung szemszögéből

- Ugye tudod, hogy nem mehet ez így tovább - hallom meg apám hangját, mire felsóhajtok és megdörzsölöm a szemeimet. A legkevésbé sincs szükségem a szánakozására, sem arra, hogy ő megmondta; nem kellene omegával kezdenem. Hiába változtatta volna meg a törvényeket miattam és a fenyegetéseim miatt, amint meghallotta, hogy SeolHee megszökött, hallani sem akart róla többé. Viszont a döntést rám bízta, mi lesz ezután vele és az örökössel.

- Mit akarsz? - kérdezek vissza feszülten, nem törődve azzal, hogy tiszteletet kellene adnom, de a hetek alatt már szóvá sem teszi.

- Te leszel az uralkodó, tenned kéne a kötelezettségeidet! - gondolkodva meredek egy pillanatra díszes hanbokjára, majd rögtön vissza a szemeibe.

- Nem érdekel, hol van az unokád? - kérdem hirtelen, és látom, hogy meglepődik, de nem hagyom, hogy válaszoljon. - Nem érdekel, mit csinál most és kivel? Hogy fiú vagy lány lett? - nem válaszol, de ezzel elmond mindent. - Tehát majd folytatom őket, ha itt lesz az ideje.

Elindulok kifelé, és amint Jaeyun meglátja, követni kezd.

- Hová mész? - kérdi.

- A szokásos - Jongseong lakhelye felé.

Akik meglátnak minket útközben, mind meghajolnak és értetlenül nézik, hogy mit csinálok egy olyan helyen, amihez semmi közöm, de nem merték szóvá tenni, amit megjegyzem, jól is tettek.

- Nincs itt semmi - Jaeyun sóhajtott, ahogy körbenézett a szobában, de mivel ő az egyedüli, akiben megbízok jelenleg, kénytelen vagyok megmagyarázni neki.

- Miért véres az ágya? - nem várok választ, de ennek semmi értelme. - Ha megszöktek, akkor miért?

- Mindegy már, nem?

- Nyilván nem! Ha tényleg megszöktek, akkor megfizetnek azért, amiért megfosztottak a gyermekemtől! - szorítom össze a fogaimat, bár nem tudom mit higgyek, az egésznek semmi értelme, de akkor mi történt?

- Tudtommal SeolHee tervezett elmenni innen, és ki tudja, hol vannak? Szerinted megtalálnánk őket? - kissé gúnyos a hangja, ami nem tetszik nekem, de igaza lehet. - Jongseong pedig azt akarta, hogy a te - mutat rám - gyerekedre azt higgyék, hogy az övé. Most biztosan örülnek, hogy megszabadultak tőled - forgatja a szemeit.

Elképzelem, hogy az a nincstelen neveli a véremet, SeolHeet csókolja és boldogan élnek, mint egy család, ettől pedig ökölbe szorulnak az ujjaim.

- Örüljenek csak - érezni a feszültséget a hangomban. - Mert ha megtalálom őket, a saját kezemmel vetek véget az életüknek. Márpedig megtalálom őket.

Két nappal később a szüleim előtt jelentem ki, hogy Japánba megyek pár napra a Nishimura birtokra, és épphogy kiejtem a számon, már ellenkeznek, főleg apám, akin látni, hogy nem fogja sokáig tűrni, hogy ellenszegülök neki. Anyám finomabban próbálkozik, amióta veszekedtem vele egy sort, ugyanis ő biztos benne, hogy az omega nem akarattal ment el. Mindenki mást mond, amiből már elegem van, és nem is érdekel. Csak szeretném megtudni hol vannak.

- Veled menjek? - kérdi Jaeyun, de eszembe jut Minho, aki ott bujkál, ezért megrázom a fejemet.

- Nem kell, inkább maradj - rázom meg a fejemet, és a mozdulattól a szemembe hullik a hajam, amit ő meg is jegyez, hogy le kellene vágatnom, válaszul pedig csak megdobom az első dologgal, ami a kezeim közé kerül.

- Én örültem volna, ha törvénymódosítás lesz - jegyzi meg mellékesen. Nem néz rám, a falnak dőlve fordítja oldalra a fejét, és tudom, hogy érzékenyen érinti a téma.

- Apánk nem fog többé engedni belőle - nem akarom elkeseríteni, de tény amit mondtam, és ezt ő is tudja, mert bólint, majd magamra hagy, és én eldőlök, azon merengve hogyan legyen tovább.

Rövid és késői kezdés/folytatás. Sajnálom