Heeseung szemszögéből

- Törvénymódosítási javaslatot nyújtok be - kezdem a gyűlés elején, amikor mindenki kérdőn figyel, ugyanis én kezdeményeztem az egészet. Már rég meg kellett volna tennem, de elvakított a félelem és a megfelelési kényszer az apám iránt, mintha ő sosem hibázott volna vagy titkolt el dolgokat az egész népe elől.

Apám kérdőn néz rám, miközben kissé kihúzza magát. Szemei szigorúak, és tükrözi már most, hogy nem megy bele semmibe és elutasítja, amit mondok.

Ettől nem ijedek meg. Ő nevelt, ellene tudom fordítani a saját törvényeit, hiszen ő szegte meg először.

- Igazán? És melyikről?

- A tiszta vérvonalról - jelentem ki, egy pillanatra anyám felé nézve, akin aggodalmat és büszkeséget is látok. Neki nincs beleszólása, de nekem igenis van.

- Ki a lány? - kérdi azonnal, ezzel pedig a magabiztosságom is elillan.

- Hogy? - zavarodok meg.

- Csak úgy nem kezdeményeznél - magyarázza nyugodtan. - Tehát ki az?

- Dongwook - szólítja meg anyám, ekkor pedig elkiabálja magát.

- Azt kérdeztem, hogy ki az!

- Hallgasd meg legalább - próbálkozik tovább.

- Figyelmeztettelek Heeseung! - arcán ugrálnak az izmok idegességében.

- Te sem tartottad be és törvénytelen gyereked lett! - én is megemelem a hangom, ugyanis igazságtalannak tartom, hogy a saját törvényeit pont ő szegi meg és engem próbál megbüntetni.

Pontosabban SeolHeet és a gyerekünket. Nem tudom kifejezni azt az ijesztő, hatalmas szeretetet, ami arra a kis emberkére irányul, pedig még csak nem is láttam őt.

Farkasszemet nézek vele, amikor is megvilágosodást látok rajta.

- Születni fog egy örökös? - kérdi fojtott hangon és most ő látszik elveszettnek.

- A napokban - bólintok. Belül félek, hogy milyen reakciója lesz.

- És... És ezt eddig titkoltad előlem? - mozgolódni kezd, mint aki nem tud egy helyben maradni.

- Igen, a szabályaid miatt - bólintok. - És kész vagyok szembeszállni veled, ha nem tudunk megegyezni.

Hátrahőköl. Gondolkozni kezd, de nem tűnik úgy, mint aki bármit tervezne.

- Rendben - bólint egy idő után, és én csak akkor veszem észre, mennyire megkönnyebbültem, amikor a bent tartott levegőt kifújom. Még a szemeimet is lehunyom.

Előbb kellett volna ezt tennem, de nem volt meg a kellő eszem és bátorságom.

- Köszönöm - hajolok meg.

- Láthatnám? - kérdőn nézek rá, ezért pontosít. - A lányt.

Bólintok.

Nem tudom, hogy amiatt engedélyezte, mert félt, hogy kiteregetem a titkait, ezzel pedig elveszti amije van, vagy pedig örül az unokájának, az örökösnek, amivel mindig piszkált. Talán mindkettő.

Kiszólok az egyik őrnek, amikor meglátom, hogy Ryujin italt szolgálna fel nekünk, ezért őt kérem meg, hogy keresse meg SeolHeet és hívja ide.

Közben anyám veszi át a szót, majd apám kérdezgeti, hogy milyen SeolHee. Egy pillanatra elmosolyodok. Nehéz lenne elmagyarázni. Vehemens, nem fél visszaszólni és szembeszállni velem, bátor, makacs, de nagyon szerethető. Nem igazán mutattam ki neki, sőt volt, hogy nagyon rosszul kezeltem, de végre úgy élhet majd, ahogyan megérdemli.

Elég sok idő eltelik, amíg Ryujin visszatér, arcán aggodalommal. Meghajol.

- Hol van? - kérdem, de mielőtt válaszolhatna Jaeyun ront be idegesen, mi miatt azonnal felkelek.

- SeolHee megszökött. Jongseonggal.

↠↞

Sunghoon szemszögéből

- Sokkal jobban nézel ki - ülök le SeolHee mellé, miközben ismét próbálom szóra bírni. Egy hete hozta ide Jaeyun és csak annyit mondott, hogy meghalt egy közeli barátja Heeseung miatt. Szerintem az első napokban fel sem tűnt neki, hogy nálunk van, pedig már járt erre, ugyanis apám az orvosa. Kevés nyugtatót kapott, mert úgy tűnt, vigasztalhatatlan, alig evett és csak sírt. - Szükséged van valamire?

Rám néz nagy szemeivel, amikben nem látok életet. Fáradtak és látszik, hogy szenved.

- Inkább valakire - motyogja, majd ismét előre fordul, miközben arcába hullik a haja.

- Nem miattad halt meg - próbálkoznék, de idegesen néz ismét rám.

- De igen! - kiáltja és bekönnyesednek a szemei. - Ha hallgatok rá az elején, most minden jó lenne!

Fel kel, és már indulna, hogy ismét egyedül legyen, amikor megtorpan és a hasára fog. Gyorsan mellé megyek, hogy megkérdezzem, mi a baj, de egyértelmű.
Meg fog születni a baba.

↠↞

- Mi lesz a neve? - kérdezem pár órával később. SeolHee a fiát nézi, a szemeiben ismét csillogást látok, szeretetet és védelmet, amit ez a kicsi gyermek váltott ki belőle.

- Lee... - kezdeném, mert tudom, ki az apja, attól függetlenül, hogy nem szólok bele, sőt róla nem is beszélek, de tudom, hogy Heeseung keresi őt.

- Nem - jelenti ki, továbbra is a fiát nézve. - Utánam kapja a nevét.

- És mi lesz az?

- Kim Seonwoo.

↠↞

Ismét egy hét telik el, amikor is kopognak az ajtónkon. Apám, SeolHee és én is megdermedünk, hátha a királyság emberei vannak itt. A lány gyorsan felkel, míg apám megnézi ki az. Épphogy csak kinyitja az ajtót, azt kivágják és egy magas ember lép be. Arcát eltakarta, ruhái alapján pedig nem a sereg tagja. Körbenéz, majd amikor meglátja SeolHeet, elveszi arca elől a kendőt, ekkor pedig mindhárman megdöbbenünk.

- Minho? - kérdi a lány megdöbbenve.

Tényleg ő az. Megdöbbenve állunk őt nézve, aki kezet nyújt felé.

- Te is segítettél nekem, ezért most rajtam a sor - SeolHeere nézek, aki kételkedve figyeli az embert, ki segítséget kínál, egészen addig, míg a kis Seonwoo a másik szobából halk sírásba kezd, ekkor pedig feleszmél és ujjait Minho tenyerébe csúsztatja, elfogadva ajánlatát.