Cha Soohyun úgy költözött be a palota falai közé, mintha mindig itt élt volna. Mindenki úgy fogadta, mint újdonsült családtagot, hiszen le nem írt törvény, ha gyerek fogan, akkor automatikusan Heeseung kedvese lesz. Az ágyasok ruhái rózsaszínűek, anyaguk és a finom minták mind a rangot tükrözik, emellett egy hajtűt is viselniük kell.

Jiwon az elmúlt napokban nem engedett dolgozni, de amúgy sem lehettem volna ott, amikor fogadják.

Changwookról nem hallottam, de ha igazak a szóbeszédek, akkor már nincs a palotában, ezzel pedig Heeseung rengeteg ember tekintélyét vívta ki.

Velem nem tudott találkozni, és ezt a távolságot nem tudom, hogy értékeljem. Hiányzik, szeretném, ha velem lenne, de visszatart az, hogy ő kért ágyast, még úgy is, hogy tudom, milyen feltételekkel.

Ráadásul ott van, amit Jongseong mondott, és azt nem tudom figyelmen kívül hagyni. Igaza van. Nem tudhatom Heeseung mikor dönt úgy az egészről, hogy mégsem úgy akarja.

Éppen ezen gondolkozva sétálok a konyha felé késő este, mert megkívántam a húst, és úgy érzem, nem bírom ki, ha nem ehetek most azonnal egy keveset.

Belépve a konyhára megtorpanok és a kezdeti lelkesedésem visszaszorul, ugyanis három udvarhölgy is bent tartózkodik. Bele sem gondoltam, hogy más is itt lehet ilyenkor. Gyorsan megigazítom a már kiengedett, kócos hajamat és a ruhámat, ami újabb idegességre ad okot. Mindent kiemel.

- Sziasztok - köszöntöm őket halkan és hajolok meg, amint belépek.

Viszonozzák, majd végignéznek rajtam. A reakció nem marad el. Eltátják a szájukat, de én ezt megpróbálom figyelmen kívül hagyni és az egyik polchoz sietek.

- SeolHee - szólít meg az egyik, amitől ledermedek, majd lassabban folytatom, amit elkezdtem. - Miért osztottak be a királyné mellé? - kérdi zavartan, ám sugárzik belőle, hogy nem ez érdekli.

- A múltkori munka miatt - harapok az alsó ajkamba.

Helyesel, majd tart egy kis szünetet.

- Babát vársz?

Nagyot nyelek. Nem foglalkozva, mit tettem a tányérra, megfogom, majd indulok a kijárat felé, hogy a szobámban fogyasszam el, de utolér és megfogja a karomat. Nem erősen, de érzem, hogy nem fog elengedni.

- Mi közöd van hozzá? - kérdem, miközben elhúzom a kezemet tőle.

- Annyira tudtam, hogy nem kellett volna felvenni ide téged - mondja hitetlenül. Igen, ezt már jó párszor megkaptam, ezért nem hat meg. - Ki az apja?

- Ahhoz semmi közöd - mennék el mellette, de ismét elém áll. Megpróbálom félretolni, de csak maga elé ránt.

- Úgy is kiderül - mondja. A másik kettő lányra nézek, akik zavartan figyelnek minket. Nem tudom eldönteni, hogy a velem szemben állótól tartanak vagy miattam ilyenek. - Vagy te sem tudod?

- Már miért ne tudnám? - kérdem indulatosan. - És menj az utamból! - lököm meg egy kicsit erősebben, majd ezt kihasználva a szobámba sietek.

Az étvágyamnak annyi. Holnaptól mindenkit ez foglalkoztat majd és nem fognak békén hagyni. Beszélnem kell Heeseunggal, mert itt nem maradhatok.

Reggel első utam hozzá vezetne, de meghallom már a folyosó végén az apja kiabálását, ami megállásra késztet. Mégis mi történt?

Nem tudom kivenni, mit mond vagy miről beszélnek, de esélyem sincs, mivel Jaeyun meglát és rögtön felém siet.

- Mit csinálsz itt? - kezd el távolabb tolni a lakrésztől, de a fejemet még mindig Heeseung szobája felé fordítom.

- Mi történt?

- Én sem tudom - hazudja, emiatt rögtön ránézek.

- Tudom, hogy tudod! - nézem mérgesen. - Ott álltál a bejárat előtt!

- Akkor sem mondom el - kezd gyorsabban menni, engem is húzva magával, majd az előtérig meg sem áll. - Ne gyere oda! Sokkal nagyobb az esélye, hogy lebuksz, az ágyas is folyton ott van!

Fájdalom hasít a mellkasomba. Folyton ott van? Nagy szemekkel nézek rá, mert erre nem tudom, mit mondjak. Ezt jobb lett volna nem tudni.

- Csak mondd meg neki, hogy beszélnem kell vele - mondom halkan enyhe zavarral. Bólint.

- Vissza kell mennem. Vigyázz magadra! - bólintok, ő pedig egy pillanat alatt tűnik el a látókörömből.

Szinte futok Jongseonghoz, akit a kertben találok meg.

- Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdi amint meglát, majd rosszallóan megrázza a fejét és egy pokrócot terít a hátamra. - Nagyon hideg van, miért jöttél ki? - Szomorú szemekkel figyelem. - Ezt a nézést már ismerem - ölel magához. - Akarsz beszélni róla? - simogatja a hátamat, hogy melegen tartson.

- Tudják, hogy babát várok.

- Kik? - tol el annyira magától, hogy a szemeibe nézzek.

- A személyzet.

Látványosan megkönnyebbül.

- Ez várható volt. Mi ezzel a baj? - ismét magához ölel.

- Mit mondjak, ki az apa? Ezt találgatják - húzom el a számat.

- Nem tartozik rájuk. Nem vagy köteles válaszolni.

Ez igaz, de nem neki kell szembenézni vele, ha letámadják. 

- Gondolkoztam azon, amit mondtál - ezúttal én tolom el, mert komolyabb dolgokról szeretnék vele beszélni. - Tényleg nem lenne jó itt nekünk. Beszélni fogok Heeseunggal.

- Szerintem nem kellene.

- Miért nem? - kérdem zavartan. - Tudnia kellene azért.

- Szerintem nem hagyna elmenni - húzza el a száját.

- És az rossz? - kérdem naivan, de idegesség csillan a szemeiben.

- Komolyan nem hiszlek el - sóhajt, és innen tudom, hogy a szokásos leszidásom következik. - Azt fogja hinni megint, hogy később visszaélsz ezzel és azt nem fogja hagyni. Megint kockáztatni akarod a gyereked életét - néz rám komoly tekintettel.

- Megérti majd - mondom ki gondolkodás nélkül.

- Mert nyilván eddig erről volt híres - rázza meg a fejét lemondóan, hanbokját piszkálva. Csalódottnak tűnik.

- Várok vele még pár napot - adom be a derekam. - Addig nem beszélek vele erről.