Alig alszom valamit az éjjel, ennek pedig oka az, hogy egyre többen tudnak arról, hogy Heeseung az apja. Talán idő kérdése és a királyhoz is eljut.

- Nem hiszem el - fordulok a másik oldalamra.

Heeseungra most nagyon haragszom. Hogy merte elmondani valakinek az engedélyem nélkül? Más is tudhat már róla?

A hátamra fordulok.

- Tényleg nem hiszem el - egy aprót nyüszítek, majd lerúgom a takarót magamról, ami egészen rossz ötlet volt, mert fázni kezdek.

Reggel a hangulatomon is meglátszik, hogy alig aludtam, ráadásul a készülődést is egy kész szenvedésnek tulajdonítom el.

A királyné maga mellé osztott be, de nem mondta, mit fogok csinálni.

- Emiatt is izgulhatok - sóhajtom, miközben a hajamat fonom. A feszültségem emészt belülről, majd amikor nyílik az ajtó és meglátom Heeseungot belépni rajta, mintha nem is létezett volna. Talán érezte, hogy rá van szükségem?

Rögtön elé lépek és szorosan magamhoz ölelem.

- Valami baj van? - simít a hajamba.

Egyből beugrik, hogy fél perce még miatta idegeskedtem, ezért gyorsan eltolom magamtól.

- Igen!

- Micsoda? - néz végig rajtam zavartan.

- Elmondtad az anyukádnak, hogy babát várok? - elfojtott dühvel kérdezem. - Miért nem szóltál róla?

- Hogy mi van? - emeli meg a hangját.

- Jól hallottad! Tegnap itt volt, és elmondta, hogy tőled tudja - idegesen nézek rá. - Legalább elmondhattad volna! Úgy megijedtem!

- Azt mondta neked, hogy tőlem tudja? - kérdi zavartan.

- Komolyan - sóhajtok hitetlenül. - Te vagy a fia, nem?

- De - néz rám zavartan. Értetlenül nézek rá. - Megyek beszélek vele!

- Azt mondta, nem akar rosszat - szólok utána, de mintha meg sem hallotta volna és elsiet.

A királyné mellett dolgozni olyan, mintha nem csinálnék semmit. Ha régóta sejtette a várandóságomat, akkor valószínűleg amiatt választott maga mellé a múltkor is, és most, hogy biztosra tudja a dolgokat, konkrétan semmit nem enged. Hallgatom, hogy kikkel mit beszél, miként irányítja az udvart, amibe nyilvánvalóan nem szólhatok bele, és mondanám, hogy nem értem, miért csinálja, de egyértelmű. Pedig az előző helyen sem kellett megszakadni.

Annyi a dolgom, hogy mellette legyek. Nem kérdőjelezhetem meg vagy mondhatok ellent szavainak, de nem érzem komfortosnak ezt az egészet. Amint híre terjed majd, nem úszom meg pár gúnyos szóval a többiektől, ahogy azt már megszoktam tőlük, mert ez egy olyan kiváltság, amit nem kap az ember csak úgy. Én is csak azért, mert Heeseung élete része lettem, ahogyan hamaros még egy valaki, akit remélhetőleg szeretni is fog.

Oldalra döntött fejjel nézek le a hasamra, miközben a királyné az egyik hivatalnokkal tárgyal. Egy szót sem értek belőle, nem is foglalkoztat, emiatt a figyelmem hamar eltereli a legkisebb mozzanat is. Mint most, ahogy megmozdult. Mindig csodálattal tölt el, hogy egy élet növekszik bennem, egy olyan dolog, ami már mindig a részem lesz. Fel sem tudom fogni azt a hihetetlen, mindent elsöprő szeretetet, amit iránta érzek, pedig még nem is láttam, fogalmam sincs, hogyan nézhet majd ki, kire fog hasonlítani, milyen ember lesz, de abban biztos vagyok, hogy történjen bármi, én feltétel nélkül szeretni fogom.

- Várod már, hogy megszülessen? - zökkent ki a gondolataim közül Jiwon, mire felkapom a fejemet, és látom, hogy csak ketten vagyunk a teremben, az őrök valószínűleg kint várakoznak az ajtó mögött.

- Csak pár hónap - bólintok.

- Addig biztonságosabb, ha itt vagy mellettem. Utána mihez kezdesz?

Kérdése váratlanul érint, mert komolyabban még bele sem gondoltam. Nekem itt nincs saját lakóhelyem, férjezett sem vagyok, egyedül a munkám miatt élhetek itt.

- Valószínűleg haza kell költöznöm - nyilvánvaló.

- És mi lesz Heeseunggal? - a szemei értetlenséget és szigort tükröznek, mintha csak rosszat feleltem volna. - Hogy fogja úgy látni a gyerekét? És én?

Azonnal bűntudatot kelt bennem amiket mond, de nincs másik opció, ami közül válogathatok.

Bizseregni kezd a tarkóm, majd ahogy mostanában mindig, az egész testemet végig járja, és mivel tudom, hogy a közelben van, még inkább hiányzik.

- A herceg szeretné látni - az egyik őr jelenti be, amire Jiwon bólint és fia már bent is van. Amint rám terelődik a tekintete, meglepődik, de nem teszi szóvá, biztosan sejti, hogy anyja keze van a dologban.

- Anyám - hajol meg előtte. - Beszélnem kell apámmal, kérlek gyere velem. Szeretném, ha te is hallanád.

- Miről?

- Changwook.

Meglepődve nézek rá. Talán kitalált ellene valamit?

- SeolHee te is jössz - jelenti ki Jiwon egyszerűen, mire felkelek én is.

- Nem olyan fontos most, hogy ott legyen - szigorú a hangja, ami megállásra késztet. Az érzés a mellkasomban csalódottságra utal.

- Akkor is ott lesz!

Idegesen összeszorítja a fogait, majd sietve elindul, mi pedig követjük. Gombóc szorítja a torkomat.

SeolHee el ne merd bőgni magad egy mondat miatt! - figyelmeztetem magam.

A király előtt meghajolunk, majd én Jaeyun mellé állok a falhoz, mint kívülálló, miközben Heeseung és Jiwon a királlyal szemben foglal helyet.

Egy pillanatra látom, hogy Jaeyun a hasamat figyeli. Heeseung neki is elmondta? Vagy már ezt is beképzelem?

- Minek köszönhetem a látogatásodat? - kérdi fiát.

- Felajánlom, hogy ágyast fogadok, azt akit kijelölsz, ha Changwookot megfosztod a pozíciójától - jelenti ki azonnal, könnyedén.

Zúgni kezd a fülem és hányingerem lesz. Ágyast akar magának?

- Ágyast akarsz? - lepődik meg az apja.

- Te pedig örököst, nem igaz? - a levegő mintha tíz fokkal megugrott volna, és kezd elfogyni.

Hirtelen megérzem, hogy valaki megfogja a csuklómat és finoman megszorítja. Lenézek rá, majd fel Jaeyunra.

- Nyugi - tátogja.

A király csendben gondolkodni kezd.

- Máskülönben nem mennél bele - ezt inkább magának jelenti ki, mint fiától kérdezné, emiatt sem kap választ. - Legyen. Elfogadom.

Jaeyun elengedi a csuklómat, amit nagyon jól is tesz, mert magam rántottam volna ki onnan. Mellesleg miért fogdos? Mi joga volt hozzá?

Belül tudom, hogy nem rá haragszom, de nem akarom bevallani még magamnak sem.

Amint a király fogadótermén kívül vagyunk, Jiwon kijelenti, hogy mára végeztem, és elmehetek, így élek a lehetőséggel, és akármennyire is érzek késztetést, hogy Heeseungra nézzek, nem teszem meg.

Jongseonghoz megyek, egészen a szobájáig, hogy elpanaszoljam neki, amit érzek, pedig pár napja azt akartam, hogy mennyire jó volt minden.

- Én mondtam, hogy legyél vele óvatos! - szid meg. - Előbb vagy utóbb ez lett volna, miért akadsz ki ezen?

Nem pont erre a reakcióra számítottam, de igaza van, mert tényleg figyelmeztetett.

- Tudtam, hogy lesz majd egyszer örökös, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar!

- Figyelj - kezdi bizalmasan. - Légy óvatos! Heeseung kiszámíthatatlan, te is láthatod. Mi lesz ha egyszer a gyerekkel kapcsolatban változik a véleménye?

Bogarat ültet a fülembe. Mi van, ha igaza van?

- Lehet, hogy nem fog - próbálnám védeni, de csak megrázza a fejét.

- Lehet? Egy lehetre bízod a gyereked jövőjét? - szánalom ül hangjában, ami bűntudatot kelt bennem. Ennyire felelőtlen volnék? - Egy hivatalos gyereket a király is elfogad majd, mindenki védelmezni fogja, Heeseung többet lesz vele, jobban fogja szeretni. Szerinted utána érdekelni fogja, hogy veletek mi van?