Akárhogy próbálkozom, nem tudom visszatartani a könnyeimet, pedig muszáj lesz, mert öklendezni is kezdtem. Nem tudom, mihez kezdjek ezután. Maradhatok még a palotában? Heeseung elmondja majd valakinek?

Sietve kelek fel, megtörlöm az arcomat, majd Jongseonghoz indulok, akihez a legközelebb kerültem a hónapok során. Először azt nem érti, miért mentem vissza, ha nemrég találkoztunk, aztán meglátja az arcomat és sietve közelebb jön.

- Bántott valaki? - kezei közé fogja arcomat, majd végignéz rajtam. Aggódó szemei ismét sírásra késztetnek. - Nyugodj meg, gyere - elvezet a fáktól, majd egészen a szobájáig megyünk, ahol leültet. Akadozva elmondom mi és hogyan történt, a reakciója pedig nem marad el. Ideges lesz, de tehetetlen. Heeseung felett csak a király áll, akinek szent, hogy tiszta vérvonal uralkodjon. El sem merem képzelni, mi lenne, ha megtudná.

- Most mit tegyek? - kérdem kis idő múlva, amikor már viszonylag lenyugodtam.

- Jobb lenne, ha azonnal elszöknél innen! - vágja rá indulatosan, amitől megilletődve nézek rá.

- Tessék?

- Mindenképp megtartod a gyereket, szerinted mi lesz? - próbálja nem megemelni a hangját, de nehezen megy. - Örülj, hogy még életben vagy!

- És hová menjek? Szerinted nem találnak meg, ha hazamegyek? - Elbizonytalanodva néz a hasamra, és tudom, hogy azt gondolja, nem kellene megtartanom, csak nem meri kimondani. - Először beszélek még Heeseunggal.

- Van egy ötletem.

- Micsoda? - ráncolom a homlokom.

- Nem derülne ki, hogy az övé, nem is kell gondoskodnia róla, csak ne mondja el senkinek.

- Ez jó ötlet - bólogatok párat elgondolkodva. - Holnap beszélek vele - felkelek, amit ő is követ. A szemeibe nézek, mik zaklatottak és aggódnak értem. Szorosan megölelem.

- Ha bármi baj van, hozzám mindig jöhetsz, rendben?

- Köszönöm - suttogom.

Nehezen enged el, de aludnom kell, elfáradtam és csalódott vagyok, pedig minden egyértelmű volt, hogy fogadja majd.

A szobámban kiengedem a hajam és kényelmesebb ruhát veszek fel, miközben néha reszketegen sóhajtok. A szemeimen is érzem, hogy be van dagadva, és csak remélni tudom, hogy reggel nem fog nagyon meglátszani.

A takarómat nyakamig húzom és próbálok elveszni benne, miközben azért imádkozom, hogy ne legyen reggel. A sötétség és a meleg, ami jelenleg körbeölel túl jó a jelenhez képest.

Már félálomban vagyok, amikor megérzem a bizsergést a tarkómon, de először túl hihetetlen, hogy emiatt felkeljek, és szinte elalszom, amikor realizálom, hogy mögém fekszik. Az álmosság még enged annyit, hogy megforduljak, de szinte azonnal elnyel a sötétség.

Reggel azzal kezdi mindenki a napot, hogy meghallgatja a király bejelentését. A félelem hamar átjár. Lehet megtalálták Minhot? Arról már csak tudnánk, ugye? A szöktetése óta semmit sem hallottam róla és Heeseung sem mondott semmit. Vagy ami rosszabb, a terhességről tudnak?

Érzem magamon a pillantását, de nem nézek felé és nem is akarok engedni. A kijelentésével tett róla, hogy így érezzek, pedig nem vagyok szerelmes, csak a baba miatt érzek ragaszkodást, ezzel tisztában vagyok.

Egy pillanatra lenézek a hasamra.

Szegény Pici! Bárcsak szeretettel várna mindenki!

Jongseongnak igaza van: ha Heeseung nem megy bele abba, hogy nem derülne ki, ő az apa, akkor el kell mennem innen. Nem tudom mihez kezdenék akkor, de ennyire nem akarok előre gondolkodni.

A király beszédbe kezd, ami arra késztet, hogy rá figyeljek. Minho a téma, csak a szokásos, amikor hirtelen bejelentést tesz.

- Minho feladatait Changwook herceg fogja átvenni!

- Hogy micsoda? - mindenki legnagyobb meglepetésére Heeseung szólal fel, és idegessége nem alaptalan. Az udvaron nemtetsző megszólalások és felháborodás kezdődik, ami nem akar csillapodni akkor sem, amikor Dongwook csendet parancsol.

Changwookról még én is hallottam. Csoportokban irtotta az embereket, de felelősségre nem vonták, és mivel a király szavával senki nem mer szembeszállni, nem kérdőjelezték meg, hogy miért. Szigorú, ijesztő és tiszteletet elváró ember. Egy igazi agresszív alfa, többet én sem tudok róla.

A bejelentés után hangosabbak lesznek a tiltakozások, ezért jobbnak látom, ha nem maradok ott. Ha tényleg ő veszi át a dolgokat, akkor több mindent fog megtenni, mint ameddig elér a keze.

- Még egy indok, hogy ne maradj - lép mellém Jongseong, felkaromra fog és finoman elvisz a tömegtől. - Ha megtudja, hogy kerültél ide, szerinted elnézi majd?

- Heeseung sem akarja, hogy a helyére lépjen. Hallottad, hogy...

- Hogy felszólalt? - fejezi be helyettem a mondatot. - És? Majd ő meggyőzi az apját vagy hatni tud rá? Ó, SeolHee, ne legyél már ennyire naiv!

Idegesen összeszorítom a fogaimat.

- Nem vagyok az!

- Sajnálom, hogy ezt mondom, de az vagy - tényszerűen beszél. - Én tényleg nem akarlak bántani, de nem volt kötelező lefeküdni vele, és most nézd meg mi lett! Azon aggódsz, hogy mikor jár el a szája.

Ellenkezni akarok, megcáfolni, amit mond, de teljesen igaza van. Nem tudom szépíteni a dolgokat. Minden összeomlik körülöttem, pedig ezeknek a hónapoknak nem így kellene eltelnie.

Mintha csak a tegnapit folytatnám úgy sírom el magam. Ő magához ölel, nyugtatóan simogatja a hátamat, de nem tud megnyugtatni.

- Visszamegyek a szobámba - mondom szemeimet dörzsölve, majd választ nem várva elindulok.  

Amint beérek, kiengedem a hajamat, és próbálnám meglazítani a szoknyámat a hátánál, de ekkor betoppan valaki.

- Mit keresel itt? - rosszul kellene éreznem magam a közelében a tegnapi után, de az ösztöneim ellentmondanak nekem és még közelebb akarom tudni. Fenébe, Jongseong az előbb szidott meg emiatt! - Mindegy, úgy is beszélnem kell veled.

Bólint.

- A babáról?

- Nem mondom el senkinek, hogy a tiéd, cserébe megszülethet - mondom ki nyíltan.

- Hogy később visszaélj vele? - kérdi, amitől pislogás nelkül meredek rá.

- Te akkora egy tuskó vagy - fakadok ki, de közelebb jön, próbálná befogni a számat és lenyugtatni, de túl sokszor alázott már meg. - És pont te leszel az apja - folytatom, amitől egy pillanatra ledermed.

- Megszülethet - szól közbe.

- Mi? - lepődök meg, és leplezni sem tudom. A megkönnyebbülést érzem szétáradni a testemben. - Még jó! Most azt várod, hogy megköszönjem? - lököm el magamtól.

- Nem tudhat róla senki! - hagyja figyelmen kívül, amiket mondtam. - Senki, értetted? Elmondtad valakinek?

Már rávágnám, hogy igen, de azzal csak veszélyeztetném Jongseongot.

- Senkinek - szólalok meg halkan.

Bólint és mély levegőt vesz. 

- Helyes.

Még sok mindent  meg kell beszélnem vele, ezért el is kezdem az első kérdésnél.

- Heeseung, tudnád szeretni ezt a gyereket?

Sajnálom, hogy nem túl jó és izgi részeket írok:(