- Az omegák szolgasorsra jutottak, amióta csak léteznek. Az alfák, de legfőképp a királyi családot szolgálják - egy idős, kimért asszony áll velünk szemben, orrát felszegi és sugárzik belőle a megvetés. Ráncos arcát ősz haja keretezi, és egy szál sem mozdul helyéről, amikor végigmér minket. Mielőtt a szemei engem találnak meg, lehajtom a fejemet, pont ahogy a többiek teszik. Érzem magamon a tekintetét, ezért szoknyámat piszkálom, ami leér egészen a bokámig. Igen szigorú etikett és illemtan szabályozza az öltözködést, nekünk omegáknak főleg, illetlenségnek számít, ha már a bokánkat látják és egyenesen sértő, ha annál többet.

Kilencen állunk egymás mellett és mind ugyanúgy vagyunk felöltözve - szürke, kopott felsőruházat, ami szorosan tapad hozzánk, de elég vastag anyagú, hogy semmit ne emeljen ki. Ellenben az alfa nők ruházatával szemben, ami kiemelte idomaikat, karcsúak és szépek, a ruha pedig mindezt megmutatja. A mi szoknyánk majdnem a földig leér és fodros, azonban ez is kopár, fakó színű, mintha jellemtelen lenne, mint a viselője. A hajunk be van fonva, és esküszöm, sosem láttam még omega lányt kiengedett hajjal.

A nő elém ér, ezért feljebb nézek, de nem az arcáig. Látom a fűzője vonalát, szép derekat rajzol körbe neki. Zöld ruhája egészen káprázatos, ám süt róla a kényelmetlenség. Nagyot nyelek, fogalmam sincsen, mit szúrt ki rajtam, ami nem lenne megfelelő. Itt egytől-egyig egyformák vagyunk.

- Hogy hívnak? - összerezzenek a hanglejtésen, és egy pillanatra a szemeibe nézek, mielőtt ismét lenézek. Szürkék és semmitmondóak.

Éreztem, hogy béta.

- Kim SeolHee - felelem halkan. 

Hosszan hümmög és sokáig nem mond semmit.

- Mind udvarhölgyek lesztek - folytatja, miközben tovább áll. - Könnyen kaptátok a pozíciótokat, de még könnyebben veszíthetitek el. Senki sem akarja, hogy száműzött legyen, nem igaz? - medermedek, mert megint érzem magamon a szemeit. Felnézek és igazam van.

Semmit sem tettem, minden szabályt követtem egész életem során, főleg, hogy omega vagyok, ránk mindenki kiéleződve reagál. Gyanús vagy, mégha semmit sem csináltál. Most is ez lehet, de a levegőt így is visszatartom.

- Mindenesetre nem lesz értetek senki felelősséggel, ezért vigyázzatok magatokra! - ezzel kiviharzik a teremből, amire mindenki fellélegezve reagál.

Lassan indulunk el.

A kezeim remegni kezdenek. Csak most fogom fel, hogy a királyi családnak fogok dolgozni. Pontosabban a személyzetnek, de ez részletkérdés.

Ahogy közeledni kezdünk, egyre több embert látok, akik a seregben szolgálnak. Egyenruhájuk elárulja őket.

A palota három kapuból áll és magát a belső udvart hatalmas kőfal választja el tőlünk hétköznapi emberektől, kik őket szolgálják. Hatalmas szemekkel nézem, a díszítése is lenyűgöző, de a magassága több méter. A főbejárathoz érünk, mi szintén magas, mint a kőfal, csupán a kapu fából készült. A kapu előtt három őr áll és egyikük megindul felénk, mert csak úgy nem engednek be senkit. Mindenki a papirosért nyúl, amin a királyi pecsét van. Egyesével nézik át mindenkiét.

- Mind omega - jegyzi meg egyikük, de nincs meglepve a hangja. Ez nem véletlen, hiszen ha csak alfák dolgoznának bent, könnyebben támadnának rá a királyi családra.

Amint nyílik a kapu, arra szímítok, hogy színes virágok és kert fogad, de csalódnom kell. A szürkület, ami elémtárul a levegőt is bennem rekeszti. Hát ennyi lenne?

És ekkor megindulunk, az őr kíséretével együtt, így látom meg, hogy rögtön egy híd fogad a kapuval szemben. Több méter hosszú, kőböl készült és az oldala állatfigurákkal van díszítve. Pont úgy néz ki, mint ahogy tanultam kiskoromban. A híd végén egy egészen más világ fogad.

Bent sürögnek-forognak az emberek, rangok adják meg a ruházat színét és kinézetét, ami alapján meg lehet őket különböztetni egymástól.

Itt végre van fű és virágok, egyáltalán nem néz ki olyan kihaltnak, mint az előbb.

- Ne maradj le! - szól rám az őr, ezért sietve a többiek mellé megyek. Egy nagy terembe visz, ahol takarók vannak a földön, rajtuk zöld színű ruhákkal. - Itt fogtok élni. A ruhátokat tartsátok tisztán, a fizetésetekből kell újat venni, ha valami baja lesz - magyarázza. - A királyi konyha udvarhölgyei fogják megmondani a feladataitokat. Nemsokára érkeznek. Siessetek az öltözéssel!

Ezzel magunkra hagy bennünket. A többiek sietve takarót választanak maguknak, ezért nekem csak egy fal melletti jut, amit azért nem választott senki, mert ott mindig hidegebb van.

Aprót sóhajtva indulok el oda és teszem le a kis zsákomat, amit magammal hoztam. Kissé szégyenlősen kezdek vetkőzni, ezért körbe fordulok, de senki nem néz rám szerencsére. Egymással sem nagyon beszélgetünk, mert komolyan kell venni, hogy itt vagyunk, főleg az elején, de nem bánom, mert sosem voltam beszédes. Ráadásul jól szeretnék teljesíteni, hogy bekerülhessek a királyi konyhába, ahol magának Lee Dongwook királynak főzhetek majd.

A zöld szoknya szintén bokámig leér, egyedül kézfejem látszik ki. Megigazítom a fonásomat, mielőtt megérkeznének ide.

- Helyetekre - lép be egy kék szoknyás nő, és mi tesszük, mit mond: egymás mellé sietünk. - Megmutatom a konyhát, ahol dolgoznotok kell. Csak ma állok a rendelkezésetekre, ezért nagyon figyeljetek oda! A régi udvarhölgyek nem fognak veletek foglalkozni, ezért helyt kell állnotok!

- Értettük - mondjuk szinkronban, közben meg is hajolunk előtte.

- A nevem Shin Ryujin, ha láttok, bátran jöhettek hozzám, ha gondotok van. Viszont én a királyi családnak készítem az ételeket, ezért erre kevés lehetőség lesz.

Akik kiérdemlik ezt a rangot, más ruhát kapnak, mint ő és a palota központjában élhet a királyi családtagokkal együtt.

A lánynak kedves, de szigorú tekintete van. Megindul velünk és nem sokkal mellettünk van a konyha.

Mielőtt körülnézhetnénk, ismét megszólal.

- Ma két csoportra osztódtok. Egyikőtök ccsim, míg a másikótok szon ételeket fog készíteni. Én abba a csoportba kerülök, amiben hússal töltött gombócokat készítünk. Nem bánom, mert szerintem jól csinálom, és így legalább ezt meg is mutathatom.

Hamar mosni kezdjük a zöldségeket, mindenki munkához lát egy szó nélkül, közben Ryujin néha beleszól a dolgokba, de nem javít ki minket.

- Kevés lesz a cukkini - harapja meg a száját, és pont mellettem van, ezért ránézek. - Hogy hívnak? - fordul felém.

- Kim SeolHee - hajolok meg.

- Két faháznyira van innen a kamra. Hozz minimum öt cukkinit, és ne menj máshova! - adja parancsba. - Fel fogod ismerni, indákkal van díszítve.

Bólintok és elsietek.

A kamrában szinte minden létező zöldség, fűszer és alapanyag megtalálható. Egy pillanatra el is csodálkozok rajta, de hamar keresni kezdem, amiért jöttem. Beljebb megyek, amikor elől nem találom.

- Hol van? - kezdek aggódni, hogy sokáig távol vagyok, és ezért szidást kapok. Idegesen harapok a számba. Már az első feladatom kihívás elé állítana?

- Nincs itt senki - hallok meg egy mély hangot, mitől lefagyok a mozdulatban. - Azt hallottam, hogy innen viszik a királyi konyhára az alapanyagokat, mert kifogyott pár fűszer.

Eltátom a számat, de mozdulni nem merek.

- Keverjük bele a szójababkrémbe, ezt biztosan elviszik - folytatja. Micsoda? Mégis mit kellene belekeverni?

- Holnaptól új királyunk lesz - hallok meg egy másik hangot.

Rossz érzésem lesz. Ezt hogy érti? Miért lenne másik királyunk?

Elbújok az egyik halom mögé és hallgatózni kezdek.

- Ha ez nem öli meg a Dongwook királyt, akkor semmi - a szám elé kapom a kezemet. Mégis mit tegyek? A félelem eluralkodni kezd a testemben.

Hallom, hogy elmennek, de várok egy kicsit, mielőtt ezt ellenőrzöm.

Sietve keresem meg, amiért jöttem, majd futva, kapkodó légvétellel sietek vissza a konyhára, ahol neki is megyek az egyik udvarhölgynek.

- Hé, figyelj oda, mit csinálsz! - dorgál meg, de csak a kezébe nyomom a zöldségeket.

- Mi tartott ennyi ideig? - jön közelebb Ryujin és látva ijedt tekintetemet, karomra fogva kiráncigál a többiektől. - Válaszolj!

- Azt hiszem a király bajban van! - reszketegen ejtem ki, fogalmam sincs mitévő legyek.

- Hogyan? Ezt hogy érted? - ő is ideges lesz és sokkal durvábban szorít felkaromra. - Válaszolj!

- Amikor ott voltam, hallottam, hogy az egyik alapanyagba belekevernek valamit. A szójababkrémbe.

- Kik? - nyitja nagyra a szemeit.

- Nem tudom, nem láttam őket.

Futni kezd a kamra felé, én pedig követem. Beérve látom, hogy már elvitték onnan. Jaj, ne!

- Ez nem lehet - fogja meg homlokát, majd térdre esik.

Ha minden igaz, amit a könyvekben leírnak a palotáról, akkor tudom, hol fogyasztják majd az ebédjüket. Futni kezdek, nem foglalkozok senki tekintetével, mert bármikor a király elé tehetik az ételt.

Egy nagy, piros épület előtt minimum hat őr áll, és ruhájuk elárulja, hogy a király közvetlen őrei.

- Engedjenek be! Kérem! - kiáltok kifulladva, de tovább szaladok a bejárat felé, azonban egy őr azonnal fellök engem és a földre zuhanok.

- Mégis mit képzelsz? - kiált rám.

- Megakarják mérgezni a királyt!

Meglepődik, ahogy a többiek is.

- Ezt mégis honnan veszed? - szinte köpi elém a szavait.

- Hallottam - felállok és újra az ajtó felé futok, mert úgy tűnik, nem fognak beengedni.

- Hát persze - szólal meg egy másik. - Csavarjátok takaróba és verjétek el! Úgy nem látszik majd nyoma.

Azonnal teszik amit mond, és pár pillanattal később már a földön fekszek egy vastag takaróval körbetekerve.

Rugdosni kezdenek, ami fáj, és emiatt felkiáltok. 

- Mi folyik itt? - hallok meg egy mély hangot, amire egyből mindenki oda néz. Az őrök rögvest meghajolnak, az egyik pedig felránt engem is. A takaró a földre esik, így én is azonnal meghajolok.

Lee Dongwook király áll előttünk, mellette a királyné Kim Jiwon és a herceg, Lee Heeseung.