Riki csak néz rám egy darabig, majd elmosolyodik s fejét az ég felé fordítja.

- Ha megnyerjük ezt a versenyt akkor elmegyek veled sétálni, de ha nem akkor jössz nekem eggyel.

- Miért én jövök neked eggyel? - kérdezem oldalra döntve a fejem.

- Mert miattad fogunk veszíteni, ha vesztünk. - mondja huncutan rám nézve.

- Yah! - kiáltok rá mérgesen s felpattanok ülő helyzetemből. Riki meglepetten néz rám, majd felnevet. Egy idő után enyhülve én is nevetni kezdek, majd visszaülök mellé. Fejem ismét az égnek emelem s behúnyom szemem. Az a kis napsugár, amit az üveg enged áthatolni, jól esik. Mélyet sóhajtva állok fel s kezem Riki felé nyújtom. - Gyere! Folytatnunk kell a próbát, hisz nem sokára biztos itt lesz az első játék! - mondom, mire bólint s kezem megfogva áll fel.

Ismét közel kerülünk egymáshoz. Riki gyengéden levezeti kezét derakamra. Elmosolyodva lépek egyet oldalra, ezzel táncunk közepébe vágva. Egyedül e helyiségbe ketten vagyunk s a növények, melyek megnyugtató tényezőként járulnak hozzá táncunk mindenegyes szakaszához. Elmémben felszólal a zene, mely még kellemesebbé teszi e táncot. Az idő lelassul, mintha megállna számunkra. Ennek ellenére a körülöttünk lévő világ feszített lépésekkel száguld előre, de mi ketten megálltunk pár percre, hogy itt eltáncolhassuk közös táncunk lépéseit. Ebben a misztikus légterű, növényekkel teli helyiségben. Mikor szenvedélyünk helyére csak egy emlékkép körül, ami magába őrzi ezeknek a lépéseknek ívét, zihálva nézek Riki íriszeibe. Halványan elmosolyodik, majd szoros ölelésbe von. Halvány pír jelenik meg arcomon, szívdobogásom felerősödik, mintha legalább négy kávét megittam volna egymás után. Ezt nem lenne szabad... Még csak nem is ismerem...

- Ri-Riki! - szólítom meg dadogva. - Mi-mit csinálsz? - kérdezem, mire mosolyogva elenged, majd kezem megfogva húz a próbaterem felé. Miért van egy olyan érzésem, hogy még egyszer megfogsz az ilyen tetteiddel ölni, Nishimura Riki?

- Akkor folytatjuk zenével Ahn Yina? - kérdezi kihívóan, mikor a terembe érünk. Féloldalasan elmosolyodom kérdésén.

- Természetesen Nishimura Riki! - mondom határozottan. Amint elindul a zene ismét elkezdjük a ritmusra épülő lépések egyvelegét.

Egymás után többször gyakoroljuk el táncunk. A részeket, melyek még bizonytalanabbak még többször, hogy biztosra menjünk. Éppen nagyban a közepén tartunk az egyik ilyennek, mikor megszólal egy hangos csengő. Ijedtemben félre lépek. Riki kezem megfogva tart meg, hogy ne csodáljam meg a padlót. Hálás tekintettel nézek rá, ekkor megszólal a bemondó ember.

- Kedves Versenyzők! Mindenki felkészült az első játékra? - kérdezi a bemondó ember, mire lesápadok. Tisztában voltam vele, hogy hamar el fog jönni az első játék, de ez mégis sokkol. - Tik-tak az idő halad, mindenkit várunk az alagsor táncterén! A játék neve: Kezdet. Sok sikert az összes párosnak!

- Akkor most...? - kérdezem elgondolkodva. Az óra egyenletes kattogásának hangja csapja meg fülem. - Azt hiszem mennünk kéne!

- Valószínű. - mondja Riki s elindul az ajtó irányába, kuncogva nyomába eredek.

Riki egy pillanatra megáll, kezét fejéhez kapja. Aggódva megyek mellé. Kezem vállára teszem.

- Minden rendben? - kérdezem aggódva, miközben arcát kémlelem.

- Teljes mértékben, csak egy pillanatra megszédültem. - mondja, majd bíztatóan elmosolyodik s tovább baktat. Aggódva nézem távolodó alakját. Tényleg remélem, hogy csak ennyi...!

Gyorsan utána szaladva érem be Őt. Már megszólalnék, mikor a tánctér elé érünk. Fejem lehajtva ülök le egy még üresen maradt székre. Riki közvetlen mellém ül le. A táncot az egyes sorszámú páros kezdi el. Mi a tizenkettedik sorszámot kaptuk. Így eléggé hamar kerülünk sorra.

Mély sóhajtva véve állok fel, mikor mi kerülünk sorra. Táncunk első lépéshez beállva Riki megszólal.

- Minden rendben lesz, bízz bennem! - suttogja Riki, azonnal elmosolyodom, majd bólintok.

Őszintén szólva nem egészen emlékszem mi is történt a tánctéren, túlságosan belemerültem. Annyi megvan, hogy néhány helyen félre léptem, így százszázalék, hogy nem lett a legjobb.

Gondolataimba merülve nézem az elkövetkezendő ötvennégy páros előadását. Néhányan nem igazán tudtak felkészülni, míg mások egészén tökéletesen adták át táncukat. És őszintén megrémiszt, hogy nem tudom eldönteni, hogy mi melyik csoportba tartozunk. Félek, hogy nagyon elrontottam, s emiatt ki fogunk esni.

Gondolataimból Riki ránt ki, ahogy kezét meglengeti szemem előtt.

- Minden rendben... - mondja mosolyogva. - ,nem rontottad el annyira!

- Remélem! - sóhajtok fel, ekkor lesz vége az első játéknak.

- Kedves Versenyzők! Az első játék véget ért. A megadott időpontra legyen mindenki a megfelelő helyszínen. - mondja a bemondó. Szemem a kivetítőre vezetem. 20:02.

Most mennyi lehet az idő, ha ezt az időpontot adták meg eredmény hirdetésnek?

A kijelző aljára nézek, ahol meg is találom az időt. 17:12. Oh basszuskulcs! Ebből nem hiszem, hogy lesz vacsora bárkinek is.
Körülnézve veszem észre, hogy már senki sincs a tánctér közelében. Szóval mindenki lelépett vacsorázni, én meg itt maradtam a gondolataimmal. Nem is én lettem volna, ha időben eszembe jut.
Hasam hangosan kordulva adja tudtomra, hogy ő bizony éhes és inkább próbálkozzak, hátha van annyi szerencsénk.

- Egye fene! Veszteni, nem vesztek vele, max elszomorodom, hogy nem kaptam vacsit. - mondom vállat vonva. Az ebédlő előtt látom meg a hatalmas sort. Féloldalasan elmosolyodom. Ezek szerint senki sem kap vacsorát, vagy újra meg kell nyitni az ételhez vezető "kaput". Egy férfi sóhajtva megy vissza az ajtóhoz s nyitja ki azt. A tömeg egy emberként özömlik be az ebédlőbe. Útközben hallom a férfi szitkozódását, hogy miért ekkor kellett lennie az első játéknak, és akkor már miért nem értünk ide időben.
Szememmel akaratlanul Rikit keresem. Egy félre eső asztalnál találom meg.

- A bolyongó is ide talált? - kérdezi vigyorogva, mire megforgatom a szemem.

- Szólhattál is volna! Nem gondolod? - kérdezem számonkérően.

- Nem egészen. - mondja fejét megrázva. - Ha jönni akarsz úgyis jössz! Úgysem volt még olyan, hogy kihagytad volna ebben a három napban bármelyik étkezést.

- Egyszer kihagytam az ebédet... - durcázok be azonnal.

- Tényleg! Akkor benéztél, hogy mi az, majd úgy döntöttél inkább kihagyod. - mondja nevetve. - Tényleg finnyás vagy!

- Yah, az tényleg szörnyen nézett ki! - kiáltok rá mérgesen. Már most rosszul vagyok, ahogy arra az ebédre gondolok. - Szerintem nem veszítettem vele semmit, hogy kihagytam...

Riki csak nevetve eszi meg a vacsorát. Fél óra elteltével elhagyjuk az ebédlőt. Unatkozva leülök a harmadik emelet egyik folyosóján.

- Ah, unatkozom. - nyújtom el az 'unatkozom' szót. - Még mennyi idő van az eredmény hirdetésig?

- Pontosan 2 óra, 1 perc és 48 másodperc. Most már 47... 46... 45... - mondja Riki a falióra nézve.

- Nincs valami különleges szó arra, hogy unalom? - kérdezem drámaian, miközben lecsúszok a padról. - nem kezdjük el a következő táncunk koreográfiáját kidolgozni? Úgyis megvan már az összes dal, amire táncolnunk kell. Addig is menne az idő. - kérdezem a földön ülve Rikitől.

- Lehet nem jutunk tovább, s akkor nem lenne értelme.

- Valóban. - mondom elgondolkodva. - Egyébként nem most lehet elvenni az okoseszközöket?

- De. - feleli, mire azonnal felpattanok, s elindulok valamerre. - Másik irány. - mondja Riki a fejét fogva. Kínomban elmosolyodva indulok meg a másik irányba.

Mikor kezembe kerül a telefon azonnal Unninak írok a fejleményekről. Egészen az eredményhirdetésig beszélgetek vele, így gyorsan elmegy az a kettő óra. A szivárvány eukaliptusz terme előtt találom meg Rikit.

- Azt hittem már el sem jössz, mert elraboltak a telefon manók. - mondja keresztbe tett kézzel.

- Telefon manók? - kérdezem kuncogva.

- Gyere, elkesünk! - mondja s kezem megfogva húz be. A megmaradt székeken helyett foglalva várjuk az eredményeket. Tekintetem megakad a fatörzsén.

- Riki... - suttogom megbökve oldalát. Fél füllel engem, fél füllel az eredményt hallgatja. - Csak nekem tűnik kékesebbnek a fa törzse?