Ahogy az előjáték véget ér, nevetve ülök le egy padra Riki mellé. Maga elénézve halovány mosoly jelenik meg szája sarkában.

- Kedves emberek! - szólnak ismét a bemondóba. - Az első játékra holnap délelőtt kerül sor. - mondja s egy kis szünet után folytatja. - 17:17-kor mindenki fáradjon az ebédlőbe! Az okos eszközöket kérem rakják be a harmadik emeleti köztérben lévő dobozba. Ellenőrzés lesz! Akinél bármilyen fajta okos eszköz marad automatikusan kiesik. - fejezi be végül a bemondó.

- Komolyan mindent be kell adnunk? Még okos óra sem maradhat nálunk? - morgolódik közvetlen mellettünk egy nálam kicsivel fiatalabb fiú, majd elindul felfelé, az emeletre. Én is felállok, majd Rikire nézek.

- Jössz? - kérdezem, mire feleszmélve bólint. Felállva indul el. Követve Őt, megyek először a szobámba telefonomért, majd megyek fel a harmadik emeletre.

Hosszú sor áll a nagy doboz előtt. Mire odaérek, hogy berakjam, szinte lehetetlennek bizonyul. Gyorsan berakom, majd tovább állva nézek végig az embereken. Kissé megviseli Őket, hogy nem lehetnek náluk okos eszközök. Mellettem egy szőke hajú nő erőltetten felnevet, majd megszólal.

- Nevetséges mennyire megviseli ezeket a táncosnak képzelő senkiket, hogy elvettek egy nyomorék telefon elvétele. - mondja undorodva.

- Elnézést, hogy ezt mondom, de "ezek táncosnak képzelő senkik" kifejezés nem hiszem, hogy helyes. Nem gondolom, hogy neked kéne megmondani, ki az igazi táncos és ki nem! - mondom szemébe nézve.

- Kinek képzeled magad kislány? - kérdezi a szemkontaktust tartva. - Te is csak egy senki vagy itt. Aligha tudsz egy-két táncot. - mondja mosolyogva. Elképedek s hajamba túrva próbálom levezetni a feszültséget.

- Ezt miből gondolja? - kérdezem, mire felhorkant.

- Látszik rajtad aranyom, hogy az első játékon sem fogsz tovább jutni.

- Majd az elvállik! - mondom s meghajolva elsétálok máshova. Felsóhajtva megyek a szobámba s becsukva magam mögött az ajtót dőlök le a kényelmes ágyra.

A plafont bámulom unalmasan hosszú perceken keresztül s a semmin gondolkozom. Eddig nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de mégis.
Hirtelen ülök fel s nézek az analóg órára. Már csak tizenöt perc van hátra, így feltápászkodva indulok meg az ebédlő felé.

Az emberek már tolonganak az ebédlő előtt. A tömegtől kicsivel messzebb várom, hogy be lehessen menni.

- Mi van kis antiszociális? - kérdezi Riki mellém sétálva, mikor végre Ő is leérkezik.

- Úgy látom te is az vagy. - mondom a lépcsőn ülve.

- Én csak szimplán nem bírom ezt a tolongást. De, ha ennyire akarod... - mondja vállát vonva, s felállva indul a tömeg felé.

- Yah ne hagy itt! - kiáltok neki, de mintha a falnak beszélnék. Durcásan megyek utána a tömegbe. Ekkor végre beengedik az embereket. Utolsóként megyünk be s a megmaradt helyekre leülünk.

A vacsorára ramyeont kapunk. Lábam felhúzva nézem az ételt. A nevelő szüleimmel mindig ezt ettük esténként. Még mindig emlékszem, hogy Anya nevetve hallgatta végig érdekes történeteim, miközben Apa ölében ülve ettem a ramyeont.

- Van valami baj? - kérdezi Riki rám nézve.

- Mi? Nem, csak... Áh, mindegy. Én megyek. - mondom s felállva kisétálok az ebédlőből. Mély levegőt véve megyek fel az emeletre a szobámba. A földre leülve nézek fel ismét a fehér plafonra.
Hirtelen kopogás hallatszik s egy összehajtogatott lapot csúsztat be valaki. Meglepődve veszem kezembe a lapot.

"Gyere a harmadik emeletre, ha van kedved. Én ott leszek egy darabig."

Az ajtót kinyitva nézek ki, de sehol egy lélek. Mindegy-mindegy alapon felmegyek a harmadik emeletre, de ott sem látok senkit. Egy darabig ott állok s már indulnék vissza a szobámba mikor valaki megkocogtatja a vállam. Halk sikoly hagyja el torkom. Riki a számra teszi kezét, majd mutatja, hogy maradjak csöndben. Kezemre fog s valamerre húzni kezd. Egy üvegház szerű helyre húz be. Az egész helyiség tele van gyönyörű virágokkal és misztikusan kinéző fákkal. Felnéztem s a csillagokat láttam. Az ég tiszta, így az üveg lapokon keresztül is látni lehet a fényes csillagokat.

- Zaklatottnak tűntél. Itt lehet jobb lesz, mint a fehér falak között. - mondja Riki, s intve elmegy, meg sem várva mit akarok mondani. Halványan elmosolyodom.

Fogalmam sincs mennyi ideig voltam ott, de megnyugtató volt. Nehezen visszatalálok a szobámba s egy gyors tisztálkodás után ágyba vetem magam. S az álmok tengerén úszva várom a holnapi játékot.

Reggel korán felkelek. Gyorsan összekészülve megyek reggelizni, majd az első emeleten, az egyik folyosóban egy padon ülve nézem az embereket. Egészen jól kijönnek egymással. Egyszer csak kiszúrom Rikit egy távolabb eső részen.

- Jó reggelt Nishimura Riki! - köszönök neki intve s leülök mellé.

- Neked is Ahn Yina!

- Egyébként... mi volt ez a tegnapi kedvesség? - kérdezem huncutan, válaszul megvonja vállát.

- Nem tudom. Olyan nyomottnak tűntél, biztos finnyás vagy és nem szereted a ramyeont.

- Yah! - kiáltok rá. - Nem vagyok finnyás. - mondom bedurcizva. Ekkor megszólal egy kellemes dallam. Zavartan nézek a hang irányába.

- Kedves emberek! Az első játék pár percen belül kezdetét veszi, kérem mindenki gyülekezzen az alagsorban. - mondja a bemondó. Az alagsorban még nem voltam...

- Akkor sok sikert! - mondja kezét nyújtva.

- Reméljük nem esel ki! - mondom féloldalasan elmosolyodva s megfogom kezét.

- Ja, reméljük te sem esel ki! - mondja kihangsúlyozva a 'te' szót. Végül lemegyünk az alagsorba. Ott tánctermek s egy hatalmas tánctér van, hasonlóan mint az emeleti bálteremhez, de itt egy hatalmas kivetítő is található.

Mikor az emberek összegyülnek a kivetítő bekapcsol. Egy álarcos alak jelenik meg a kijelzőn.

- Üdvözöllek titeket az alagsorban! - szólal meg eltorzított hangon. - Az első játék neve: A Sors. - mondja ki mire kisebb sokk fut végig az embereken. - Az igazi táncosoknak nem kell gyakorolni. Ők érzik a táncot. A zene viszi Őket s nem a betanult lépések. Ők bíznak párjaikban, hogy ugyan úgy érzik a zenét. - mondja s ekkor több helyen suttogás hallatszódik. Az álarcos ennek ellenére folytatja. - Nem kellenek nekik bájos ruhák s élénk kiegészítők, maguk varázsolják el a zsűrit. - mondja s eltűnik a képernyőről. Ekkor újra felhangzik a dallam.

- Kedves emberek! A játék hamarosan kezdődik! Nézzenek a kivetítőre s keressék meg a párjukat, hisz az első tánc egy szenvedélyes rumba. Amint készen állnak, az első páros fáradjon a tánctér közepére s a zene indításával egy időben kezdjék el táncukat és nyűgözzék le a zsűrit!

A kivetítőre nézek s megnézem ki a párom és, hogy mikor következek. Rikire pillantok.

- Felkérhetem egy táncra? - kérdezi kezét nyújtva, ekkora már a tánctér kiürül s már csak mi ketten állunk ott.

- Természetesen. - mondom s megfogom kezét. Ekkor a zene elindul s kezdetét veszi a táncunk. Ezek voltak az első lépéseink együtt.

Nincs átolvasva!